Hihetetlen utolsó napi szent nők
Sok minden, amit az egyházban elérünk, a nők önzetlen szolgálatának köszönhető.
Az író és történész Wallace Stegner írt a mormonok vándorlásáról és a Nagy-sóstó völgyében való letelepülésükről. Nem fogadta el hitünket, sok tekintetben kritikus volt, mégis mély benyomást tett rá korai egyháztagjaink, különösen a nők odaadása és hősiessége. Azt mondta: „Hihetetlenek ezek a nők!”1. Ma én is megerősítem ezt a nézetet. Az utolsó napi szent nők hihetetlenek!
Isten az erő, az erény, a szeretet és az áldozatkészség isteni tulajdonságait helyezte a nőkbe lélekgyermekei eljövendő nemzedékeinek a felneveléséhez.
Az Egyesült Államokban nemrég készült felmérés megerősíti, hogy a különböző hitű nők „buzgóbban hisznek Istenben”, és több vallási gyűlésen vesznek részt, mint a férfiak. „Valójában minden vonatkozásban vallásosabbak.”2
Ezen nem is lepődtem meg, különösen azért nem, mert belegondoltam, milyen kimagasló szerepet játszanak hitünkben a nők és a családok. Tanunk egyértelmű: a nők Mennyei Atyánk leányai, aki szereti őket. A feleségek egyenrangúak a férjükkel. A házasság teljes társas viszonyt igényel, amelyben a férj és a feleség egymás mellett dolgozva elégíti ki a család szükségleteit.3
Tudjuk, hogy a nők sok kihívással néznek szembe, azok is, akik igyekeznek az evangélium szerint élni.
A pionír nőtestvérek öröksége
Pionír őseink életének egyik legfőbb jellemvonása a nőtestvérek hite. A nők isteni természetüknél fogva jobban értenek az otthonhoz és a gyermekekhez, nagyobb felelősséget vállalnak a gondozásért ott és máshol is. Ennek fényében bámulatra méltó, milyen hite volt a nőtestvéreknek, amikor hajlandók voltak otthonaik elhagyására, a síkságon átkelni az ismeretlenbe. Ha le kellene írni legfőbb jellemvonásukat, az rendíthetetlen hitük lenne az Úr Jézus Krisztus visszaállított evangéliumában.
Az egyház felbecsülhetetlen örökségéhez tartoznak az arról szóló hősi történetek, hogy mi mindent áldoztak fel, és mit vittek véghez ezek a pionír nők, amikor átkeltek a síkságon. Szívembe markol Elizabeth Jackson története, akinek férje, Aaron, azt követően halt meg, hogy a Martin kézikocsis társaság utoljára átkelt a Platte-folyón. Ezt írta:
„Meg sem próbálom leírni érzéseimet, amikor így, ilyen körülmények között három gyermekkel megözvegyültem. […] De hiszem…, hogy amit az evangéliumért elszenvedtem, a javamra szenteltetik. […]
Az Úrhoz [fohászkodtam], …aki azt ígérte, hogy férje lesz az özvegyeknek, és apja az árváknak. Őhozzá folyamodtam, és a segítségemre sietett.”4
Elizabeth azt mondta, annak reményében írja meg a hasonló dolgokat átélt emberek történetét, hogy leszármazottaik készen álljanak majd mindent elszenvedni és feláldozni Isten királyságáért.5
Az egyházban lévő nők ma erősek és bátrak
Szerintem ma az egyházban a nők nem hátrálnak meg e kihívás elől, és minden tekintetben ilyen erősek és hűek. Ezen egyház papsági vezetése minden szinten hálásan elismeri a nőtestvérek szolgálatát, áldozathozatalát, odaadását és együttműködését.
Sok minden, amit az egyházban elérünk, a nők önzetlen szolgálatának köszönhető. Csodálatos látni, amint tökéletes összhangban dolgozik a papság és a Segítőegylet akár az egyházban, akár otthon. Az ilyen kapcsolat egy jól összehangolt zenekarra hasonlít, amelynek szimfóniája mindannyiunkra ösztönzően hat.
Amikor nemrég elküldtek egy konferenciára a Kaliforniai Mission Viejo Cövekbe, szíven ütött a négy cöveket összevonó szilveszteri ifjúsági táncestjük története. A táncest után találtak egy retikült, de ránézésre nem tudták megállapítani, hogy kié lehet. Részben elmesélem nektek, mit jegyzett fel Monica Sedgwick nőtestvér, a Laguna Niguel Cövek Fiatal Nők elnöke: „Nem akartunk kíváncsiskodni, hiszen ez valakinek a személyes tulajdona volt. Óvatosan nyitottuk tehát ki, és kiemeltük, ami legfelül volt – talán ez elárulja a személyazonosságát. Elárulta, de nem úgy, ahogyan gondoltuk – A fiatalság erősségéért füzet volt. Ejha! Ez már elárult valamit róla. Aztán kivettük a következő tárgyat, egy kis jegyzetfüzetet. Ez már biztosan megadja a választ. De nem az volt, amire számítottunk. Az első oldalon kedvenc szentírások voltak felsorolva. Ezt további öt oldalon keresztül gondosan leírt szentírások és személyes jegyzetek kísérték.”
A nőtestvérek azonnal találkozni szerettek volna ezzel a derék fiatal nővel. Újra kinyitották a retikült, hogy rájöjjenek, kié lehet. Találtak benne leheletfrissítőt, szappant, krémet és hajkefét. Imádtam a megjegyzéseiket: „Ó, jó dolgok hagyják el az ajkát; tiszták és puhák a kezei; gondozza magát.”
Alig várták a következő kincset. Ügyes kis házi készítésű pénztárca került elő, és a cipzáras részben volt némi pénz. Felkiáltottak: „Ó, kreatív és felkészült!” Úgy érezték magukat, akár a kisgyerekek karácsony estéjén. Következő kincsük még inkább meglepte őket: Fekete-erdő torta recept, és egy emlékeztető cetli, hogy készítsen tortát egy barátja születésnapjára. Már majdnem ujjongtak: „A lány OTTHONTEREMTŐ! Figyelmes és szolgálatkész.” Aztán végül igen, igazolványok is előbukkantak. A fiatalok vezetői azt mondták, nagyon áldottnak érezték magukat, mert „megfigyelhették egy olyan fiatal hölgy csendes példáját, aki az evangélium szerint él.”6
Ez a történet jól szemlélteti, milyen elkötelezettek nálunk a fiatal nők az egyházi normák mellett.7 Törődő, érdeklődő, odaadó fiatal nő vezetőket is példáz ez, méghozzá világszerte. Hihetetlenek!
A nőtestvérek kulcsszerepet töltenek be az egyházban, a családi életben, és olyan egyénekként, akik nélkülözhetetlenek Mennyei Atyánk tervében. Feladatköreik nagy részéért nem jár anyagi juttatás, de a megelégedettség érzését adja, és örök jelentőséggel bír. Nemrég egy bájos, nagyon jó képességű nő egy újság szerkesztőségéből megkérdezte, hogyan jellemeznénk a nők szerepét az egyházban. Elmagyaráztuk neki, hogy gyülekezeteink vezetői fizetség nélkül dolgoznak. Közbevágott, és azt mondta, hogy ez jelentősen lelohasztotta az érdeklődését. Szavait idézve: „Szerintem a nőknek nincs szükségük még több fizetség nélküli munkára.”
Rámutattunk, hogy a földön a legfontosabb szervezet a család, ahol az „apák és az anyák… egyenlő társak”8. Egyikük sem kap anyagi kompenzációt, azonban az áldások leírhatatlanok. Természetesen meséltünk neki a Segítőegylet, a Fiatal Nők és az Elemi szervezetéről, amelyeket nők irányítanak. Megjegyeztük, hogy történelmünk kezdete óta férfiak és nők is, még a legszentebb gyűlésünkön, az úrvacsorai gyűlésen is mondanak imát és beszédet, zenélnek, és énekelnek a kórusban.
A nemrég megjelent és nagyra tartott könyv, az American Grace, sok különböző hitű nőről beszámolt. Megjegyezte, hogy az utolsó napi szent nők egyedülálló módon rendkívül elégedettek az egyház vezetésében betöltött szerepükkel.9 Ezenfelül egészében, férfiak és nők vonatkozásában, a megvizsgált vallások közül az utolsó napi szentek kötődnek leginkább a hitükhöz!10
Ezek a nők nem azért hihetetlenek, mert el tudták kerülni az élet nehézségeit – épp ellenkezőleg. Azért hihetetlenek, ahogyan szembenéznek az élet próbatételeivel. Annak ellenére, hogy milyen kihívások vagy próbatételek erednek a házasságból vagy annak hiányából, a gyermekekkel kapcsolatos döntésekből, a gyenge egészségből, a lehetőségek hiányából és sok más gondból, figyelemreméltóan erősek, rendíthetetlenek, és hűek a hithez. Nőtestvéreink egyházszerte állhatatosan segítik a gyengéket, felemelik a lecsüggesztett kezeket, és megerősítik az ellankadt térdeket.11
Ezt a rendkívüli szolgálatot méltatva azt monda egy segítőegyleti elnök: „Ha a nőtestvérek szolgálnak, akkor is csak az jár a fejükben: »Bárcsak többet tehettem volna!«” Bár nem tökéletesek és mindannyian megvívják személyes küzdelmeiket, szerető Mennyei Atyánkba és a Szabadító engesztelő áldozatának bizonyosságába vetett hitük hatja át az életüket.
A nőtestvérek szerepe az egyházban
Az elmúlt három évben, míg az új egyházi kézikönyveken dolgoztunk, az Első Elnökség és a Tizenkettek Kvóruma útmutatást, sugalmazást és kinyilatkoztatásokat keresve tanácskozott papsági és segédszervezeti vezetőkkel. Ennek során megtapasztaltam annak érzését, mily nagyra értékelem azt a nélkülözhetetlen szerepet, melyet a nőtestvérek, legyenek bár házasok vagy egyedülállók, a történelem folyamán és most is játszottak és játszanak a családban és az egyházban.
Jézus Krisztus egyháza minden tagjának feladata, hogy dolgozzon „szőlőskertjében az emberek lelkének megszabadulásáért”12. „A szabadulás e munkája magában foglalja az egyháztagok misszionáriusi munkáját, a megtértek megtartását, a kevésbé tevékeny egyháztagok aktivizálását, a templomi és családtörténeti munkát, …az evangélium tanítását,”13 valamint a szegényekkel és a rászorulókkal való törődést.14 Ennek elvégzésére elsősorban az egyházközségi tanácson keresztül kerül sor.15
Pontosabban, az új kézikönyvek szándéka szerint a püspökök a tényleges igényeket érzékelve több feladatot adnak tovább. Az egyháztagoknak el kell fogadniuk, hogy a püspök utasítást kapott a feladatok továbbadására. Támogassák őt e tanács követésében! Ez lehetővé fogja tenni számára, hogy több időt töltsön a fiatalokkal, a fiatal egyedülálló felnőttekkel, valamint saját családjával. Más fontos feladatokat tovább fog adni papsági vezetőknek, a segédszervezetek elnökségeinek, valamint egyes férfiaknak és nőknek. Az egyházban nagy tisztelet övezi a nők otthon betöltött szerepét.16 Amikor az édesanya jelentős időráfordítást igénylő elhívást kap, az édesapának gyakran kevesebbet követelő elhívást adnak, hogy egyensúlyban maradjon a család élete.
Jó néhány évvel ezelőtt cövekkonferencián vettem részt Tongán. Vasárnap reggel a kápolna első három sora tele vont 26 és 35 év közötti férfiakkal. Gondoltam, ők a férfikórus. Ám amikor sor került a konferencia ügyeinek intézésére, ez a 63 férfi felállt, miközben felolvasták a nevüket, és támogatták a melkisédeki papságba való elrendelésüket. Egyszerre voltam örömteli és megdöbbent.
Az ülésszak után megkérdeztem a cövekelnököt, Mateaki elnököt, hogyan történt ez a csoda. Elmondta nekem, hogy a cövektanács egyik gyűlésén beszélgettek az újra aktivizálásról. A cövek segítőegyleti elnöke, Leinata Va’enuku nőtestvér megkérdezte, mondhatna-e valamit. Miközben beszélt, a Lélek megerősítette az elnök számára azt, hogy javaslata helyes. A hölgy elmagyarázta, hogy sok csodálatos, 20-as évei végén, 30-as éveiben járó fiatalember van a cövekben, akik nem szolgáltak missziót. Elmondása szerint sokan közülük tudják, hogy csalódást okoztak a püspöküknek és a papsági vezetőiknek, akik annak idején határozottan misszió szolgálatára biztatták őket, és most úgy érzik, mintha másodosztályú tagjai lennének az egyháznak. Rámutatott, hogy ezek a fiatalemberek már túl vannak a misszionáriusi koron. Szeretetét és aggodalmát fejezte ki irántuk. Kifejtette, hogy még mindig elérhető számukra a szabadító szertartások mindegyike, és a papsági elrendelésekre, valamint a templomi szertartásokra kellene összpontosítaniuk. Megjegyezte, hogy bár e fiatalemberek némelyike még mindig egyedülálló, többségük csodálatos nőket vett feleségül – egyesek aktívak, némelyek inaktívak, és vannak, akik nem egyháztagok.
Miután a cövektanácson alaposan átbeszélték a dolgot, eldöntötték, hogy a papságban a férfiak, a Segítőegyletben pedig a nők kinyújtják kezüket e férfiak és feleségeik megmentésére, miközben a püspökök több időt töltenek egyházközségükben a fiatal férfiakkal és a fiatal nőkkel. A mentőakcióban résztvevők elsősorban arra összpontosítottak, hogy felkészítsék őket a papságra, az örökkévaló házasságra és a templom szabadító szertartásaira. A rákövetkező két év során majdnem mind a 63 férfit, akiket azon a konferencián támogattunk a melkisédeki papságban, felruházták a templomban, és hozzájuk pecsételték a házastársukat. Ez a történet csak egyetlen példa arra, milyen fontosak nőtestvéreink a szabadulás munkájában egyházközségeinkben és cövekeinkben, és hogyan segítik elő a kinyilatkoztatást, különösen az egyházi tanácsokban.17
A nőtestvérek szerepe a családban
Tudjuk, hogy óriási erők álltak hadrendbe a nők és családjaik ellen. Korunk tanulmányai felfedik, hogy egyre csökken a házasság iránti elkötelezettség és egyre kevesebb felnőtt köt házasságot.18 Egyesek számára a házasság és a család egyre inkább „menüválaszték, nem pedig társadalmunk szervezőereje”19. A nők elé számos lehetőség tárul, és imádságos lélekkel meg kell fontolniuk a döntéseiket, valamint azoknak a családra gyakorolt hatását.
Amikor tavaly Új-Zélandon jártam, egy aucklandi újságban olvastam olyan, nem a mi hitünket valló nőkről, akik küzdenek ezekkel a dolgokkal. Az egyik édesanya elmondása szerint arra jött rá, hogy az ő esetében azért merült fel a kérdés, hogy otthon maradjon-e vagy munkába álljon, hogy vehessen egy újabb szőnyeget vagy egy második autót, melyre nem is volt igazán szüksége. Egy másik nő azonban úgy érezte, hogy a boldog családi élet legnagyobb ellensége „nem a fizetett munka, hanem a televízió”! Azt mondta, hogy a családok „gazdagok” a tévénézésben, de „szegények” az egymásra fordított időben.20
Ezek nagyon is érzelmi alapú, személyes döntések, azonban van itt két olyan tantétel, amelyet mindig észben kell tartanunk. Először is, egyetlen nő se érezze szükségét a mentegetőzésnek vagy érezze úgy, hogy kevésbé jelentős az, amit nyújt, csak mert elsősorban gyermekek nevelésére és gondozására irányulnak az erőfeszítései. Mennyei Atyánk tervében semmi nem lehet ennél jelentőségteljesebb. Másodszor, legyünk mindannyian óvatosak, és ne ítélkezzünk vagy gondoljuk azt, hogy kevésbé hősies az a nőtestvér, aki úgy dönt, hogy az otthonán kívül dolgozik. Ritkán érthetjük vagy ítélhetjük meg teljes egészében az emberek körülményeit. A férj és a feleség imádságos lélekkel tanácskozzon egymással, és legyen tudatában annak, hogy Istennek tartoznak felelősséggel a döntéseikért.
Elismeréssel fordul szívünk azon odaadó nőtestvérekhez, akik bármely okból egyedülálló szülők. A próféták nyilvánvalóvá tették, hogy „sok kéz áll készen arra, hogy segítsen nektek. Az Úr nem hanyagol el titeket. És az egyháza sem”21. Remélem, hogy az utolsó napi szentek élen járnak olyan légkör megteremtésében a munkahelyen, amely fogékonyabb a nők és a férfiak szülői feladatköreire és jobban alkalmazkodik azokhoz.
Hősies és hű egyedülálló nőtestvéreink, tudjátok, hogy szeretünk és értékelünk benneteket, és biztosítunk titeket arról, hogy egyetlen örök áldás sem tagadtatik meg tőletek.
A figyelemre méltó pionír nő, Emily H. Woodmansee vetette papírra a „Nőtestvérként Sionban” című himnusz szövegét. Helyesen leszögezi, hogy a „nőknek adatott az angyalok dolga”22. Ez pedig „nem kevesebb Mennyei Atyánk határozott kérésének késedelem nélküli megtételénél, és »a nőtestvérek erre az ajándékra tartanak számot«”23.
Kedves nőtestvérek, szeretünk és csodálunk benneteket! Nagyra értékeljük az Úr királyságában végzett szolgálatotokat. Hihetetlenek vagytok! Külön szeretném méltányolni az életemben fontos nőket. Tanúbizonyságot teszek az engesztelés valóságáról, a Szabadító isteni voltáról, valamint egyházának visszaállításáról, Jézus Krisztus nevében, ámen.