Míg újra találkozunk
Reményre lelni az engesztelésben
Részlet a Brigham Young Egyetemen adott 2008. november 4-i áhítatból. A teljes angol nyelvű szövegért látogass el a speeches.byu.edu oldalra.
A reménynek nem csupán tudáson és bizonyságon kell alapulnia, hanem az engesztelés személyes megélésén is.
Találkoztam olyan emberekkel, akik elvesztették minden reményüket. Ők úgy érzik, számukra a bűnbánat túl nagy lépés, a bűnbocsánat pedig elérhetetlen. Az ilyen emberek nem értik az engesztelés tisztító erejét. Vagy ha értik, akkor még nem tették teljesen magukévá Jézus Krisztus Gecsemánéban és a kereszten átélt szenvedésének jelentését. Ha bárki feladja az élete megtisztításába vetett reményt, az megtagadja az Ő, értünk viselt szenvedésének mélységét, hatalmát és mértékét.
Néhány évvel ezelőtt egy cövekkonferencián azt a feladatot kaptam, hogy készítsek interjút egy 21 éves fiatalemberrel a missziós szolgálatra való érdemességét illetően. Az általános felhatalmazottak általában nem készítenek interjút leendő misszionáriusokkal, így ez egy rendkívüli eset volt. Miközben átolvastam az interjú okának hátterét, belesajdult a szívem. Ez a fiú komoly vétkeket követett el. Eltűnődtem, vajon miért kérik, hogy találkozzak valakivel, akinek ilyen háttere van, hiszen nagyon szokatlan lenne, ha ezek után javasolnám őt misszionáriusnak.
A konferencia szombat esti ülése után bevonultam a cövekelnök irodájába, hogy megtartsam az interjút. Miközben várakoztam, egy jóképű, csodálatos kisugárzású fiatalember közeledett felém. Azon gondolkodtam, hogyan fogom tudni kimenteni magam, mivel egyértelmű volt, hogy beszélni szeretett volna velem, nekem azonban épp egy nagy gondokkal küzdő fiatalemberrel volt találkozóm. És akkor bemutatkozott. Ő volt az a fiatalember, aki miatt ott voltam.
Az iroda zárt ajtaja mögött csupán egyetlen kérdést tettem fel: „Miért kell nekem interjút készítenem veled?”
Ekkor mesélt a múltjáról. Amikor befejezte, elkezdte elmagyarázni azokat a lépéseket, melyeket utána tett, és a szenvedést, melyen keresztülment. Beszélt az engesztelésről – az engesztelés végtelen hatalmáról. Bizonyságát tette, és kifejezte a Szabadító iránt érzett szeretetét. Majd hozzátette: „Hiszem, hogy a Szabadító személyes szenvedése a Gecsemáné kertjében, valamint az áldozata a kereszten elég hatalommal bír ahhoz, hogy még egy olyan embert is meg tudjon menteni, mint én.”
Alázata és a Lélek által megindítva ezt feleltem: „Javasolni fogom, hogy Jézus Krisztus képviselőjeként szolgálhass.” Majd hozzátettem: „Csupán egyetlen dolgot kérek tőled. Azt szeretném, hogy te legyél a legjobb misszionárius az egész egyházban. Ez minden.”
Három-négy hónappal később Edgley nőtestvér és én az egyik misszionáriusképző központban tartottunk beszédet. Az áhítat befejeztével éppen a misszionáriusokkal beszélgettem, amikor megláttam egy ismerős arcú fiatalembert.
Ezt kérdezte: „Emlékszik rám?”
Kicsit zavarban voltam, mikor válaszoltam: „Sajnálom. Tudom, hogy kellene, de sajnos nem emlékszem.”
Ekkor ezt mondta: „Hadd mondjam el, ki vagyok. Én vagyok a legjobb misszionárius a misszionáriusképző központban.” Én pedig hittem neki.
E fiatalember reménye nem csupán az engesztelésről szerzett tudáson és bizonyságon alapult, hanem ama ajándék személyessé tételén is. Megértette, hogy az személyesen érte is volt! Ismerte az engesztelés erejét, valamint az abból származó reményt, amikor már minden elveszettnek és reménytelennek tűnik.