Szeress, gondoskodj és erősíts meg!

Tanulmányozd ezt az anyagot, és ha helyénvalónak érzed, beszéld meg az általad látogatott nőtestvérekkel! A kérdések használata segíthet a nőtestvérek megerősítésében, valamint abban, hogy a Segítőegylet a saját életednek is szerves részévé váljon.

Hit, család, segítség

A Szabadítóhoz hasonlóan a látogatótanítók minden egyént szolgálnak (lásd 3 Nefi 11:15). Tudjuk, hogy látogatótanítókként sikeresen szolgálunk, ha az általunk látogatott nőtestvérek azt mondhatják: (1) a látogatótanítóm segít lelkileg fejlődnöm; (2) tudom, hogy a látogatótanítóm törődik velem és a családommal; és (3) ha gondjaim vannak, tudom, hogy a látogatótanítóm külön felkérés nélkül is a segítségemre siet.¹

Látogatótanítókként hogyan szerethetünk, törődhetünk és erősíthetünk meg egy nőtestvért? A következő kilenc javaslat a Leányaim a királyságomban: A Segítőegylet története és munkássága című kézikönyv 7. fejezetéből származik. Ezek a javaslatok segíthetnek a látogatótanítóknak a nekik kijelölt nőtestvéreket szolgálni:

Naponta imádkozzunk érte és a családjáért!
Törekedjünk sugalmazásra, hogy megismerjük őt és családját.
Rendszeresen látogassuk meg, hogy megtudjuk, hogy van, illetve, hogy vigaszt nyújtsunk, és megerősítsük őt.
Tartsuk vele a kapcsolatot látogatások, telefonhívások, levelek, e-mailek, SMS-ek, illetve egyszerű, kedves tettek által.
Üdvözöljük a nőtestvért az egyházi gyűléseken.
Nyújtsunk segítséget vészhelyzet, betegség vagy egyéb váratlan helyzetek során.
Tanítsuk neki az evangéliumot a szentírásokból és a látogatótanítói üzenetekből.
Saját jó példánk által ösztönözzük a nőtestvért.
Tegyünk jelentést a segítőegyleti vezetőnek a szolgálatunkról, valamint a nőtestvér lelki és fizikai jólétéről.

A szentírásokból

Lukács 10:38–39; 3 Nefi 11:23–26; 27:21

Történelmünkből

„A látogatótanítás világszerte a szeretet, a gondoskodás és a szolgálat eszközévé vált az utolsó napi szent nők számára – hogy »azon együttérzés szerint cselekedje[nek], melyet Isten a szív[ük]be ültetett«, ahogyan azt Joseph Smith tanította.”²

Az egyik nőtestvér, aki mostanában özvegyült meg, azt mondta a látogatótanítóiról: „[Ő]k meghallgattak. Megvigasztaltak. Együtt sírtak velem. Megöleltek…, [és] kisegítettek a magány első hónapjainak mély kétségbeeséséből és depressziójából.”³

A fizikai dolgokban való segítés is a szolgálat egy formája. Az 1856. évi októberi általános konferencián Brigham Young elnök bejelentette, hogy kézikocsis pionírok akadtak el a mély hóban mintegy 450–600 kilométernyire. Felkérte az utolsó napi szenteket Salt Lake Cityben, hogy mentsék ki őket, és „szigorúan tegyenek eleget azon dolgoknak, melyeket fizikainak hívunk”⁴.

Lucy Meserve Smith feljegyezte, hogy a nők még ott a tabernákulumban levették a meleg alsószoknyájukat és harisnyájukat, majd feltették azokat a szekerekre, hogy elküldjék a fagyoskodó pioníroknak. Ezt követően ágyneműket és ruhákat gyűjtöttek azoknak, akik majd szinte semmivel érkeznek meg a völgybe. Amikor a kézikocsis csapatok megérkeztek, addigra már volt egy épület a városban, „amely megtelt a számukra felajánlott adományokkal”.⁵

Egyenként. Készítette: Walter Rane. Az Egyháztörténeti Múzeum jóvoltából.