Hatalom a szabadulásra
Azáltal, hogy a szentírások tanításai felé fordulunk, mi is megszabadulhatunk a gonoszságtól és a hamislelkűségtől.
Van egy kedves barátom, aki minden egyes alkalommal küld nekem egy új nyakkendőt, amikor általános konferencián beszélek. Remek ízlése van, ugye?
Ez a fiatal barátom néhány igen nehéz kihívással néz szembe, melyek bizonyos területeken korlátozzák őt, más területeken viszont kiemelik. Például bátor misszionáriusi erőfeszítései még Móziás fiaival is felveszik a versenyt. Egyszerű hitelvei a meggyőződését rendkívül szilárddá és tartóssá teszik. Szerintem Scott számára szinte elképzelhetetlen, hogy nem mindenki tagja Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának, hogy nem mindenki olvasta a Mormon könyvét, és hogy nem mindenkinek van bizonysága annak igaz voltáról.
Hadd meséljek el nektek egy történetet Scott életéből, amikor először repült egyedül, hogy meglátogassa a bátyját. Egy, a közelében helyet foglaló szomszédja a következő beszélgetésre lett figyelmes, melyet Scott a mellette ülővel folytatott:
„Helló! Scott vagyok. Önt hogy hívják?”
Utastársa megmondta a nevét.
„Mivel foglalkozik?”
„Mérnök vagyok.”
„Az remek. És hol lakik?”
„Las Vegasban.”
„Van ott egy templomunk. Tudja, merre van a mormon templom?”
„Igen. Csodálatos egy épület.”
„Ön mormon?”
„Nem.”
„Nos, annak kéne lennie. Nagyszerű vallás. Olvasta már a Mormon könyvét?”
„Nem.”
„Nos, akkor el kéne olvasnia. Nagyszerű könyv.”
Teljes szívemből egyetértek Scottal – a Mormon könyve tényleg nagyszerű könyv. Joseph Smith prófétának a Mormon könyve bevezetésében idézett szavai mindig visszhangzanak az elmémben: „Megmondtam a testvéreknek, hogy a Mormon könyve a leginkább hibátlan könyv a földön, és vallásunk záróköve, és aki annak előírásai szerint él, közelebb kerül Istenhez, mint bármely más könyv által.”
A vasárnapi iskolai osztályokban az idén a Mormon könyvét tanulmányozzuk. Miközben felkészülünk az órákra és részt veszünk azokon, késztetést érezhetünk arra, hogy Scott példáját követve megosszuk e különleges szentírás iránt érzett szeretetünket másokkal, akik nem a mi hitünket vallják.
A Mormon könyve egyik meghatározó témája 1 Nefi első fejezetének utolsó versében olvasható. Így hangzik: „De íme, én, Nefi meg fogom mutatni nektek, hogy az Úr gyengéd irgalmassága mindazokra kiterjed, akiket hitük miatt kiválasztott, hogy hatalmassá tegye őket; végül hatalmat adván nekik a szabadulásra” (1 Nefi 1:20).
Arról szeretnék beszélni, hogy a Mormon könyve, mely az Úr gyengéd irgalmának ezekre az utolsó napokra tartogatott egyik megnyilvánulása, miként szabadít meg minket azáltal, hogy Krisztus tanát tisztán és a „leginkább hibátlan” módon tanítja.
A Mormon könyvében számos történet szól valamilyen megszabadulásról. Lehinek a családjával a vadonba menekvése a Jeruzsálem pusztulásától való megmenekülésről szólt. A járediták és a mulekiták története szintén a megszabadulásról szól. Az ifjabb Alma is megszabadult a bűntől. Hélamán ifjú harcosai megszabadultak a csatában. Nefi és Lehi kiszabadultak a börtönből. A megszabadulás témája tehát az egész Mormon könyvében nyilvánvalóan jelen van.
A könyvben két történet is olvasható, amely nagyon hasonlít egymásra, és mindegyik fontos leckét tanít nekünk. Az első Móziás könyvében található, és a 19. fejezetnél kezdődik. Itt a Nefi földjén élő Limhi királyról tanulhatunk. A lámániták hadat üzentek Limhi népének. A háború végkifejleteként a lámániták megengedték Limhi királynak, hogy uralkodjon saját népe felett, azzal a feltétellel, hogy mind a szolgáik lesznek. Igen törékeny béke volt ez. (Lásd Móziás 19–20.)
Amikor Limhi népe megelégelte a lámániták bántalmazásait, meggyőzték a királyt, hogy vegyék fel a harcot a lámániták ellen. Limhi népe háromszor is vereséget szenvedett. Nehéz terhek nyomták a vállaikat. Végül elég alázatossá váltak ahhoz, hogy fohászaikban az Urat hívják segítségül, hogy szabadítsa meg őket. (Lásd Móziás 21:1–14.) A 21. fejezet 15. verse így írja le az Úr nekik adott válaszát: „És most gonoszságaik miatt az Úr nem sietett meghallgatni a fohászukat; mindazonáltal az Úr meghallotta fohászaikat, és kezdte meglágyítani a lámániták szívét, hogy azok kezdtek könnyíteni a terheiken; az Úr mégsem látta jónak, hogy kiszabadítsa őket a rabságból.”
Röviddel ezután megérkezett Ammon egy kis csoporttal Zarahemlából, és Gedeonnal – Limhi népének egyik vezetőjével – kidolgoztak egy sikeres tervet, majd pedig megszabadultak a lámániták bántalmazásaitól. Az Úr nem sietett meghallgatni fohászukat. Miért? A gonoszságaik miatt.
A második történet sok tekintetben hasonló, mégis más egy kicsit. Erről Móziás könyvének 24. fejezetében olvashatunk.
Alma a népével épp hogy letelepedett Hélám földjén, amikor egy lámánita sereg szállta meg a területük határait. Találkoztak, majd békés megoldásban egyeztek ki velük. (Lásd Móziás 23:25–29.) A lámániták azonban hamarosan elkezdték ráerőltetni saját akaratukat Alma népére, és súlyos terheket helyeztek rájuk (lásd Móziás 24:8). A 13. versben ezt olvashatjuk: „És lőn, hogy megpróbáltatásaikban szólt hozzájuk az Úr szava, mondván: Emeljétek fel a fejeteket és vigasztalódjatok meg, mert tudok a szövetségről, melyet velem kötöttetek; és én szövetséget fogok kötni a népemmel, és kiszabadítom őket a rabságból.”
Alma népe megszabadult a lámániták kezei közül, majd biztonságban hazatértek, hogy egyesüljenek Zarahemla népével.
Mi volt a különbség Alma és Limhi király népe között? Nyilvánvalóan számos különbség is volt: Alma népe békés és sokkal igazlelkűbb volt. Már megkeresztelkedtek és szövetséget kötöttek az Úrral. Még azelőtt megalázkodtak az Úr előtt, hogy megpróbáltatásaik elkezdődtek volna. Mindezen különbségek miatt volt helyénvaló és igazságos az Úrtól, hogy hamar és csodálatos módon szabadította meg őket a fogvatartóiktól. E szentírások az Úr szabadító hatalmáról tanítanak.
A Jézus Krisztus életét és küldetését megjövendölő próféciák az Őáltala biztosított szabadítás ígéretét adják számunkra. Engesztelése és feltámadása mindannyiunk számára szabadulást biztosít a fizikai haláltól, és amennyiben megbánjuk bűneinket, a lelki haláltól is, ez pedig az örök élet áldását hordozza magában. Az engesztelés és a feltámadás, vagyis a fizikai és lelki haláltól való megszabadulás ígéretét Isten Mózesnek jelentette ki, amikor ezt mondta: „Mert íme, ez munkám és dicsőségem – hogy véghezvigyem az ember halhatatlanságát és örök életét” (Mózes 1:39).
A szentírásokban számunkra oly tökéletesen megtervezett hitelvekkel szemben azonban megtaláljuk a hit nélküli világiasság erőit is, melyek a szentírásokban található, régóta fennálló hitelvek megdöntését veszik célba. Azokra az írásokra irányulnak, melyek e hosszú évszázadokon át utat mutattak nekünk az örökkévaló értékeink és az életünkre vonatkozó viselkedési normáink meghatározásában. Ezek az erők kijelentik, hogy a Biblia tanításai hamisak, a Mester tanításai pedig idejétmúltak. Azt hangoztatják, hogy minden ember szabadon határozhatja meg saját normáit; megpróbálják megváltoztatni a hívők jogait, ami pedig éles ellentétben áll mindazzal, amit a szentírások és a próféták szavai tanítanak.
Micsoda áldás, hogy a Mormon könyve tartalmazza Urunk és Szabadítónk küldetésének feljegyzését, hogy másik tanúbizonyságként álljon a Bibliában kijelentett tan mellett! Miért fontos, hogy a világ mind a Bibliával, mind pedig a Mormon könyvével is rendelkezzen? Úgy vélem, erre az 1 Nefi 13. fejezetében találjuk meg a választ. Nefi ezt írta: „És az angyal szólt hozzám, mondván: Ezek az utolsó feljegyzések, amelyeket a nemzsidók között láttál [a Mormon könyve], erősítik meg az elsőnek [a Bibliának] az igazságát, mely a Bárány tizenkét apostolától származik, és ismertetik a világos és értékes dolgokat, melyeket azokból elvettek; és tudatják minden nemzetséggel, nyelvvel és néppel, hogy Isten Báránya az Örökkévaló Atya Fia és a világ Szabadítója; és hogy minden embernek hozzá kell jönnie, különben nem szabadítható meg” (40. vers).
Önmagában sem a Biblia, sem pedig a Mormon könyve nem elegendő. Mindkettőre szükség van, hogy Krisztus tanáról annak teljességében tanulhassunk és taníthassunk. A másik iránti szükség egyik fontosságát sem csökkenti. A Biblia és a Mormon könyve egyaránt szükséges a szabadulásunkhoz és felmagasztosulásunkhoz. Ahogyan azt Ezra Taft Benson elnök is oly erőteljesen tanította: „Amikor együtt használjuk őket, a Biblia és a Mormon könyve ledöntik a hamis tanokat” (“A New Witness for Christ,” Ensign, Nov. 1984, 8).
Zárásként két történetet szeretnék megemlíteni – egyet az Ószövetségből, egyet pedig a Mormon könyvéből –, hogy szemléltessem, ezek a könyvek miként tudnak összhangban együttműködni.
Ábrahám története a bálványimádó káldeusok közül való megszabadulásával kezdődik (lásd 1 Mózes 11:27–31; Ábrahám 2:1–4). Feleségével, Sárával később megszabadíttattak szomorúságukból, és azt az ígéretet kapták, hogy utódaik által a világ összes nemzete áldott lesz majd (lásd 1 Mózes 18:18).
Az Ószövetség beszámol arról is, amikor Ábrahám kiviszi magával Egyiptomból unokaöccsét, Lótot. Mivel megkapta a választás jogát, Lót a Jordán melletti vidéket választotta, sátrát pedig Sodoma, a hatalmas erkölcstelenség városa felé állította fel. (Lásd 1 Mózes 13:1–12.) Mindazok a problémák, mellyel Lót később az élete során szembekerült – márpedig ebből volt jó néhány –, visszavezethető azon első döntéséhez, hogy sátrát Sodoma irányába állította fel.
Ábrahám, a hithűek atyja, másképp alakította életét. Kétségtelen, hogy ő is sok kihívással nézett szembe, élete azonban áldott volt. Azt nem tudjuk, hogy Ábrahám sátra pontosan milyen irányba nézett, erre azonban erős utalást találunk Mózes első könyve 13. fejezetének utolsó versében. Ezt olvashatjuk: „Elébb mozdítá azért sátorát Ábrám [vagyis Ábrahám], és elméne, és lakozék Mamré tölgyesében, mely Hebronban van, és oltárt építe ott az Úrnak” (1 Mózes 13:18).
Habár pontosan nem tudom, személyesen mégis úgy hiszem, hogy Ábrahám sátra az általa az Úrnak épített oltár felé nézett. Miből vonom le ezt a következtetést? Abból, hogy ismerem a Mormon könyvében található történetet Benjámin király népének adott utasításairól, amikor azok összegyűltek, hogy meghallgassák utolsó szónoklatát. Benjámin király azt az utasítást adta nekik, hogy sátraik ajtaja a templom irányába nézzen (lásd Móziás 2:1–6).
Azáltal, hogy a szentírások tanításai felé fordulunk, mi is megszabadulhatunk a gonoszságtól és a hamislelkűségtől. A Szabadító a Nagy Megmentő, aki megszabadít bennünket a haláltól és a bűntől (lásd Rómabeliek 11:26; 2 Nefi 9:12).
Kijelentem, hogy Jézus a Krisztus, és hogy a Mormon könyve olvasása által közelebb kerülhetünk Hozzá. A Mormon könyve egy másik tanúbizonyság Jézus Krisztusról. A Szabadítóról szóló első tanúbizonyság az Ó- és az Újszövetség – vagyis a Biblia.
Hadd idézzem fel újra Scott barátom jellemzését a Mormon könyvéről: „Ez egy nagyszerű könyv.” Bizonyságomat teszem nektek arról, hogy a Mormon könyve nagyságának zöme abból fakad, hogy összhangban áll a Bibliával. Jézus Krisztus nevében, ámen.