2015
Jézus Krisztus isteni tulajdonságai: erényes
június 2015


Látogatótanítói üzenet, 2015. június

Jézus Krisztus isteni tulajdonságai: erényes

Imádságos lélekkel tanulmányozd ezt az anyagot, és törekedj rá, hogy megtudd, mit kell megosztanod. Hogyan fog segíteni a Szabadító életének és szerepeinek megértése az Őbelé vetett hited gyarapodásában, és abban, hogy áldásban részesíthesd azokat, akik felett látogatótanítóként őrködsz? További információkért látogass el a reliefsociety.lds.org honlapra!

Hit, család, segítségnyújtás

„[G]ondolataidat pedig díszítse szüntelenül az erény; akkor majd megerősödik önbizalmad Isten színe előtt; és a papság tana úgy csapódik majd le lelkeden, mint az égből érkező harmat” (T&Sz 121:45).

Mi az az „erény”? James E. Faust elnök (1920–2007) azt mondta: „[A]z erény – átfogóbb értelemben – olyan igazlelkű tulajdonságok összessége, amelyek segítenek a jellemünk kialakításában.”1 Gordon B. Hinckley elnök (1910–2008) ezt a következővel egészítette ki: „Isten szeretete a gyökere az erénynek, minden jóságnak, és a jellem erősségének.”2

D. Todd Christofferson elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja azt mondta a nők és az erény kapcsolatáról: „A nők olyan erénnyel, olyan isteni ajándékkal születnek erre a világra, mely a hit, a bátorság, az együttérzés elültetésének, a kapcsolatok és a kultúrák felvirágoztatásának szakértőjévé teszi őket. […]

Nőtestvérek, minden kapcsolatotok közül, tegyétek mindig első helyre életetekben az Istennel, a ti Mennyei Atyátokkal ápolt kapcsolatotokat, mert az erkölcsi erőtök Tőle ered. Ne feledjétek, Jézus hatalma abból származott, hogy kizárólag az Atya akaratának szentelte magát. […] Próbáljatok meg az Atya és a Fiú ilyen tanítványai lenni, és a befolyásotok soha nem vész majd homályba.”3

További szentírások

Zsoltárok 24:3–5; Filippibeliek 4:8; 2 Péter 1:3–5; Alma 31:5; T&Sz 38:23–24

A szentírásokból

A hittel teli, erényes nők megnyitják szívüket a Szabadítónak. Lukács 8. fejezetében egy olyan nő történetét olvashatjuk, aki gyógyíthatatlan vérfolyásos betegségben szenvedett. Gyógyulásra törekedve „hátulról [Krisztushoz] járulván, illeté az ő ruhájának peremét; és azonnal elálla vérének folyása. […] Jézus pedig monda: Illete engem valaki; mert én észrevettem, hogy erő4 származék ki tőlem.” Az erényes asszony leborult előtte és elmondta „néki az egész sokaság előtt, miért illette őt, és hogy azonnal meggyógyult. És ő monda néki: Bízzál leányom, a te hited megtartott téged; eredj el békességgel!” (lásd Lukács 8:43–48; lásd még Lukács 6:17–19).

Az erényén5 keresztül Krisztus gyógyítani, támogatni, erősíteni, vigasztalni, és lelkesíteni fog minket, ha mi hittel és bátorsággal fordulunk hozzá.

Jegyzetek

  1. James E. Faust: Isten igazlelkű leányainak erényei. Liahóna, 2003. máj. 108.

  2. Gordon B. Hinckley , “Excerpts from Recent Addresses of President Gordon B. Hinckley,” Ensign, Apr. 1996, 73.

  3. D. Todd Christofferson: A nők erkölcsi ereje. Liahóna, 2013. nov. 29, 31.

  4. Az erénynek ereje van (lásd Márk 5:30).

  5. A Kalauz a szentírásokhoz című segédletben a „papság” a következőképpen van meghatározva: „Az a felhatalmazás és hatalom, amit Isten ad az embernek, hogy minden dologban tevékenykedjen az ember megszabadításáért” (T&Sz 50:26–27).

Gondold át

Hogyan tesz képessé és erősít meg minket az erény?

Nyomtatás