Első elnökségi üzenet, 2015. június
Családunk együtt élhet örökre
A papság azon hatalma, mely örökre összeköti a családokat, Isten egyik legnagyobb ajándéka. Minden ember, aki érti a szabadítás tervét, vágyódik erre a tartós áldásra. Csak Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának templomaiban végezhető pecsételő szertartás által kapjuk meg Isten ígéretét arra, hogy a családok örökre össze lehetnek kötve.
A papsági kulcsok, melyek ezt lehetővé teszik, Illés próféta által lettek visszaállítva a földön Joseph Smith számára a Kirtland templomban. Ezeket a papsági kulcsokat Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában az élő prófétákon keresztül adták át, megszakítások nélkül, egészen a mai napokig.
A Szabadító a halandó szolgálata során a következőket mondta legidősebb apostolának, Péternek, a családok összepecsételéséről: „Bizony mondom néktek: A mit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és a mit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen” (Máté 18:18).
Csakis a celesztiális királyságban élhetünk örökre családokban. Ott családként Mennyei Atyánk és a Szabadító jelenlétében lehetünk. Joseph Smith próféta így írt erről a csodás élményről a Tan és a szövetségekben:
„Amikor a Szabadító megjelenik, olyannak látjuk majd őt, amilyen. Látni fogjuk, hogy ember ő, akárcsak mi magunk.
És ugyanazok a kapcsolatok, amelyek itt vannak közöttünk, ott is létezni fognak közöttünk, csak örök dicsőséggel párosulnak majd, amely dicsőséget jelenleg nem élvez[zük]” (T&Sz 130:1–2).
Ez a szentírás azt sugallja, hogy családi kapcsolatainkban is igyekezhetünk ezt a mennyei mintát megteremteni. Nyújthatunk családtagjainknak annyi törődést, élőknek és holtaknak egyaránt, hogy mindent megtegyünk azért, hogy felkínálhassuk nekik a papsági szertartásokat, melyek a mennyekben összekötnek majd bennünket.
Sokan közületek – fiatalok és idősek is – már végzitek ezt a munkát. Kikutattátok azon őseitek nevét, akik még nem részesültek a szertartásokban, melyek összepecsételhetnek velük.
Szinte mindannyiótoknak vannak élő rokonai, akiket családként még nem pecsételt össze a papsági hatalom. Sokatoknak élő rokonai vannak, akik részesültek a papsági szertartásokban, de nem tartják meg az Istennel kötött szövetségeiket. Isten meg fog áldani azzal, hogy képesek lesztek hittel kinyújtani kezeteket mindezen rokonaitok felé. Kaptatok egy ígéretet, melyet az Úr azon tanítványainak tesz, akik elmennek, hogy másokat vezessenek Őhozzá:
„És aki befogad titeket, ott leszek én is, mert az arcotok előtt járok majd. Ott leszek a jobb és a bal kezeteken, és Lelkem a szívetekben lesz, angyalaim pedig körülöttetek, hogy hordozzanak” (T&Sz 84:88).
Az irodám ablakából mindennap látom, ahogy a mennyasszonyok és vőlegények a gyönyörű virágok és szökőkutak között fényképezkednek. A vőlegény gyakran a karjában viszi a menyasszonyt, legalábbis néhány támolygó lépés erejéig, amíg a fotográfus elkészül az esküvői képekkel. Mindig, amikor ezt látom, eszembe jutnak olyan házaspárok az ismerőseim közül, akik idővel – néha akár az esküvőjük utáni rövid időn belül – más módokon is a karjukban kellett, hogy vigyék egymást, amikor az élet nehézzé vált. Előfordulhat, hogy valamelyikünk elveszíti a munkáját; nagy kihívások közepette születnek meg a gyermekek; vagy betegségek érnek. És ekkor, a még könnyebb időszakban kialakított szokás, miszerint úgy cselekedjünk másokkal, ahogy szeretnénk, ha velünk cselekednének, az embert próbáló időkben – mikor többet kell kihoznunk magukból, mint amire valaha is hittük, hogy képesek lennénk – hősöket farag belőlünk.
Tartozunk a családjainknak egy olyanfajta kapcsolattal, melyet magunkkal vihetünk Isten jelenlétébe. Igyekeznünk kell nem megbántani másokat vagy megbántódni. Elhatározhatjuk, hogy gyorsan és teljesen megbocsátunk. Próbálkozhatunk azzal, hogy mások boldogságát részesítjük előnyben a sajátunk helyett. Beszélhetünk kedvesen. Ha megpróbáljuk mindezen dolgokat megtenni, azzal meghívjuk a Szentlelket a családunkba és az életünkbe.
Biztosítalak titeket arról, hogy az Úr segítségével és bűnbánó szívvel már ebben az életben betekintést nyerhetünk abba az életbe, amilyet az örökkévalóságban szeretnénk. Mennyei Atyánk szeret bennünket. Azt szeretné, hogy újra Ővele legyünk. A Szabadító az Ő engesztelésének ereje által lehetővé teszi azt a szívünben történő változást, amely szükséges ahhoz, hogy beléphessünk a szent templomba; megköthessük a szövetségeket, melyeket azután megtarthatunk; és hogy idővel családként örökké celesztiális dicsőségben élhessünk, újra otthon.
© Intellectual Reserve, Inc., 2015. Minden jog fenntartva. Printed in Germany. Az angol eredeti jóváhagyva: 6/14. A fordítás jóváhagyva: 6/14. A First Presidency Message, June 2015 fordítása. Hungarian. 12586 135
Tanítás ebből az üzenetből
Miközben megosztod az örökkévaló családdal kapcsolatos tant, gondold át, amit Richard G. Scott elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja mondott: „Mindig törekedjetek rá, hogy megerősítsétek a családokat! Azzal a jövőképpel tanítsatok, hogy mennyire fontos a családok összepecsételése a templomban. […] Ha rendelkeztek a templomi pecsételő szertartások jövőképével, akkor segíteni fogtok építeni Isten királyságát a földön” („Példát adtam néktek”. Liahóna, 2014. máj. 34.). Hogyan segíthetsz az általad tanított személyeknek kifejleszteni a jövőképet a templomi összepecsételés fontosságáról? Biztasd azokat, akiket még nem pecsételtek össze, hogy beszéljék meg, milyen lépéseket tehetnének ennek a szertartásnak az irányába. Azokat pedig, akiket már összepecsételtek, kérd, hogy beszéljék meg, hogyan tarthatják szem előtt az örökkévaló család képét, és hogyan dolgozhatnak azon, hogy javítsák az egymással való kapcsolataikat.