Fiataloknak
Örökre a családomhoz kötve
A szerző az Egyesült Államokban, Utahban él.
Amikor hároméves koromban örökbe fogadtak, a vér szerinti anyukám csak úgy engedélyezte az örökbe fogadás véglegesítését, ha a szüleim beleegyeznek, hogy csak 12 éves korom után végezhetem el az egyházi szertartásaimat. Úgy gondolta, elég idősnek kell lennem ahhoz, hogy én magam hozzak döntést; de nagyon nehéz volt várnom.
Igen, nehéz volt látnom, ahogy sok korombeli barátom megkeresztelkedett, mikor betöltötte a nyolcat, de még ennél is nehezebben viseltem azt, hogy tudtam, nem pecsételhetnek az örökbefogadó szüleimhez és idősebb testvéreimhez 12 éves korom előtt. Féltem, hogy valami történik velem, és nem tudnak majd hozzájuk pecsételni.
Amikor elérkezett a 12. születésnapom, elkezdtük tervezni a keresztelőmet és a családomhoz való pecsételésemet. A szüleim engedték nekem kiválasztani, hogy melyik templomban legyünk összepecsételve. Mindig úgy gondoltam, hogy a Kaliforniai San Diego templom a leggyönyörűbb, így hát az egész családom beleegyezett, hogy elutazunk Kaliforniába a pecsételésre.
Már alig vártam, hogy örökkévaló család legyünk a szüleimmel és a testvéreimmel. A pecsételésem alatt olyan erősen éreztem a Lelket, hogy azt nehéz szavakba önteni. Most, hogy végre össze vagyok pecsételve a családommal, az aggodalmamat felváltotta a vigasz és a béke, tudván, hogy most már örökre hozzájuk vagyok pecsételve.