Megtalálva a Mormon könyve ereje által
Mindenkinek meg kell tapasztalnia a Mormon könyvében rejlő igazságokat, és azok hatalmának rájuk kell találnia.
Amikor megtértekhez megyek látogatóba, rendszerint szeretem feltenni nekik a kérdést, hogy honnan szereztek tudomást ők és családjuk az egyházról, és mi vezette őket arra, hogy megkeresztelkedjenek. Nem igazán számít, hogy az illető abban a pillanatban tevékeny egyháztag-e, vagy már évek óta nem jár az egyházba. A válasz mindig ugyanaz: ragyogó tekintettel, mosolyogva kezdik mesélni, hogyan találtak rájuk. Tulajdonképpen úgy tűnik, a megtérés története mindig a megtalálásunk története.
Jézus Krisztus maga is az elveszett dolgok Ura. Törődik azzal, ami elveszett. Bizonyára ezért tanította a Lukács 15. fejezetében található három példázatot is: az elveszett juh, az elveszett drakhma, és végül a tékozló fiú példázatát. E történetek mindegyikében van egy közös tényező: nem számít, miért vesztek vagy tévelyedtek el. Még csak az sem számít, hogy tudatában voltak-e, hogy elvesztek. A kitörő öröm győzedelmeskedik, mely így hangzik: „Örvendezzetek én velem, mert megtaláltam [azt, ami] elveszett vala.”1 Végül is az Úr számára semmi sincs igazán elveszve.2
A mai délutánon hadd osszam meg veletek azt, ami számomra igen becses: annak történetét, hogy én magam hogyan találtattam meg.
Épp mielőtt betöltöttem a 15. életévemet, Manuel Bustos, a nagybátyám meghívott ide, az Egyesült Államokba, hogy töltsek egy kis időt vele és a családjával. Remek lehetőségnek ígérkezett arra, hogy tanuljak egy kicsit angolul. A nagybátyám már évekkel azelőtt megtért az egyházba, és nagyszerű misszionáriusi lélek munkálkodott benne. Valószínűleg pont ezért az édesanyám a tudtom nélkül beszélt vele, és egy feltétellel adta áldását a meghívásra: hogy a nagybátyám nem próbál majd meggyőzni arról, hogy az egyháza tagjává váljak. Katolikusok voltunk már nemzedékek óta, és nem volt okunk változtatni ezen. A nagybátyám teljes mértékben beleegyezett; olyannyira állva a szavát, hogy még egyszerű kérdésekre sem volt hajlandó válaszolni az egyházzal kapcsolatban.
Természetesen a nagybátyám és drága felesége, Marjorie azt nem tudták elkerülni, hogy önmaguk legyenek.3
A szoba, melyet megkaptam, hatalmas könyvtárral rendelkezett. Láttam, hogy nagyjából 200, különféle nyelvű példányt tartalmaz a Mormon könyvéből, köztük 20 spanyolt is.
Egy nap kíváncsiságból leemeltem az egyik spanyol nyelvű Mormon könyvét.
Ez még az a puhakötésű kiadás volt, melynek égszínkék fedőlapján Moróni angyal alakja volt látható. Ahogy fellapoztam, ott állt az első oldalán a következő ígéret: „És amikor ezeket a dolgokat megkapjátok, arra buzdítalak benneteket, hogy Krisztus nevében kérdezzétek meg Istent, az Örökkévaló Atyát, hogy nem igazak-e ezek a dolgok; és ha őszinte szívvel, igaz szándékkal, Krisztusba vetett hittel kérdeztek, akkor ő a Szentlélek hatalma által ki fogja nektek nyilvánítani ennek igazságát.”
Majd pedig még ez is: „És a Szentlélek hatalma által minden dolgot illetően tudhatjátok az igazat.”4
Nehéz elmagyarázni, milyen hatással voltak ezek a szentírások az elmémre és a szívemre. Hogy őszinte legyek, nem kerestem én az „igazságot”. Csak egy tinédzser voltam, aki elégedett az életével és élvezi ezt az új kultúrát.
Mégsem tudtam kiverni a fejemből ezt az ígéretet, és titokban olvasni kezdtem a könyvet. Ahogy egyre többet olvastam, megértettem, hogy ha tényleg ki akarok ebből hozni valamit, akkor jó lesz, ha elkezdek imádkozni. És mindannyian tudjuk, mi történik, amikor az ember eldönti, hogy nem csak olvassa a Mormon könyvét, hanem imádkozik is róla. Nos, velem is épp ez történt. Annyira különleges és kivételes élmény volt – igen, pont ugyanaz, ami világszerte több millió másik emberrel is megtörtént. A Szentlélek hatalma által megtudtam, hogy a Mormon könyve igaz.
Ezek után odamentem a nagybátyámhoz és elmondtam neki, hogy mi történt, és hogy készen állok megkeresztelkedni. Ő nem tudta leplezni a megdöbbenését. Beült az autójába, elment a reptérre és a hazaútra szóló jegyemmel a kezében tért vissza, egy anyukámnak címzett üzenetet mellékelve, amin ennyi állt: „Semmi közöm az egészhez!”
Bizonyos értelemben igaza volt. Közvetlenül a Mormon könyve hatalma talált rám.
Talán sokan vannak, akiket csodálatos misszionáriusok találtak meg világszerte, minden esetben valamilyen csodával határos módon, vagy talán olyan barátok, akiket Isten szándékosan állított az útjukba. Másokra talán valakik ebből a nemzedékből leltek rá, vagy az egyik ősük által lettek megtalálva.5 Akárhogy is történt, az igaz, személyes megtérés felé haladáshoz inkább előbb mint utóbb mindenkinek meg kell tapasztalnia a Mormon könyvében rejlő igazságokat, és azok hatalmának rájuk kell találnia. Ugyanakkor személyes döntés alapján komolyan el kell kötelezniük magukat Istennek arra, hogy igyekeznek betartani a parancsolatait.
Amikor visszatértem Buenos Airesbe, édesanyám rájött, hogy tényleg meg akarok keresztelkedni. Mivel kissé lázadó lélek voltam, ahelyett, hogy ellenezte volna, nagyon is bölcsen mellém állt, és tudtán kívül keresztelési interjút tartott velem. Sőt, szerintem az ő interjúja sokkal tüzetesebb volt, mint amit a misszionáriusaink vezetnek le. Ezt mondta: „Ha meg akarsz keresztelkedni, támogatni foglak. De először felteszek néhány kérdést, és szeretném, ha nagyon átgondolnád és őszintén válaszolnál. Elkötelezed magad, hogy tényleg minden vasárnap elmenj istentiszteletre?”
„Hát persze – feleltem neki –, megteszem!”
„Van fogalmad róla, milyen hosszúak az istentiszteletek?”
„Igen” – válaszoltam.
Így folytatta: „Nos, ha megkeresztelkedsz, én ügyelni fogok rá, hogy el is járj.” Aztán megkérdezte tőlem, hogy tényleg hajlandó vagyok-e arra, hogy soha ne igyak alkoholt vagy dohányozzak.
„Igen, persze, ezt is be fogom tartani” – válaszoltam.
Ehhez megint hozzátette: „Ha megkeresztelkedsz, gondoskodom róla, hogy így is legyen.” És ezt így folytatta szinte minden parancsolattal.
A nagybátyám felhívta édesanyámat, hogy megnyugtassa, hamarosan úgyis elmúlik nálam ez. Négy évvel később, amikor megkaptam a szolgálatra szólító elhívásomat az Uruguay Montevideo Misszióba, édesanyám felhívta a nagybátyámat, hogy megkérdezze, pontosan mikor múlik már el. Az igazság az, hogy attól kezdve, hogy megkeresztelkedtem, az anyukám boldogabb édesanya lett.
Megtudtam, hogy a Mormon könyve elengedhetetlen a megtérés folyamatában, hiszen elsőkézből tapasztaltam meg annak ígéretét, miszerint „aki annak előírásai szerint él, közelebb kerül Istenhez”6.
Nefi így magyarázta el a Mormon könyve központi célját:
„Mert szorgalmasan dolgozunk, hogy írjunk, hogy meggyőzzük gyermekeinket, és testvéreinket is, hogy higgyenek Krisztusban, és békéljenek meg Istennel…
És Krisztusról beszélünk, Krisztusban örvendezünk, Krisztusról prédikálunk, [és] Krisztusról prófétálunk, …hogy gyermekeink tudhassák, milyen forráshoz forduljanak bűneik bocsánatáért.”7
A Mormon könyve egészét ez a szent cél hatja át.
Így hát bárki is olvassa, ha elkötelezi magát annak komoly tanulmányozására az ima lelkületében, nemcsak Krisztusról tanul, hanem Krisztustól fog elkezdeni tanulni – különösen ha úgy döntenek, hogy kipróbálják az ige hatását8, és nem vetik el azt idejekorán előítéletből fakadó hitetlenségből9 amiatt, amit mások mondtak olyan dolgokról, amelyeket soha nem is olvastak.
Russell M. Nelson elnök ezt mondta: „Amikor a Mormon könyvére gondolok, a hatalom szó jut eszembe. A Mormon könyve igazságainak hatalmukban áll meggyógyítani, megvigasztalni, helyrehozni, megsegíteni, megerősíteni, gyámolítani és felvidítani a lelkünket.”10
Ma délután arra buzdítom mindnyájunkat – tekintet nélkül arra, hogy mióta vagyunk az egyház tagjai –, hogy engedjük, hogy a Mormon könyve igazságainak hatalma ránk találjon és újra megragadjon minket, nap nap után, miközben szorgalmasan törekszünk a személyes kinyilatkoztatásra. Így lesz, ha engedjük.
Ünnepélyes bizonyságomat teszem arról, hogy a Mormon könyve Jézus Krisztus evangéliumának teljességét tartalmazza, és hogy a Szentlélek időről időre megerősíti annak igaz voltát bárki számára, aki őszinte szívvel törekszik a lelke szabadításához vezető tudás elnyerésére.11 Jézus Krisztus nevében, ámen.