A Szabadító érintése
Amikor Őhozzá jövünk, Isten a segítségünkre siet, akár azért, hogy meggyógyítson, akár azért, hogy erőt adjon szembenézni bármely helyzettel.
Mintegy 2000 évvel ezelőtt, miután a boldogmondásokat és egyéb evangéliumi tantételeket tanította, a Szabadító lejött a hegyről. Útközben odament hozzá egy leprás férfi. Áhítatot és tiszteletet tanúsítva térdelt Krisztus elé, enyhülést keresve a gyötrelmei alól. Kérése egyszerű volt: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.”
A Szabadító ekkor kinyújtotta a kezét, megérintette őt, és így szólt: „Akarom, tisztulj meg.”1
Azt tanuljuk ebből, hogy a Szabadítónk mindig meg akar áldani bennünket. Némely áldás érkezhet azonnal, míg mások tovább húzódhatnak, némelyek pedig akár ezen élet után is érkezhetnek – de a megfelelő időben jönni fognak az áldások.
A lepráshoz igen hasonlóan mi is erőre és vigaszra lelhetünk ebben az életben, ha elfogadjuk az Ő akaratát, és tudjuk azt, hogy Ő meg akar áldani bennünket. Meglelhetjük az erőt ahhoz, hogy szembenézzünk bármilyen kihívással, legyőzzük a kísértéseket, valamint hogy megértsük és elviseljük a nehéz körülményeinket. Életének egyik legmegrendítőbb pillanatában a Szabadító is minden bizonnyal mélyebb erőt kapott a kitartáshoz, amikor így szólt Atyjához: „legyen meg a te akaratod”2.
A leprás nem elbizakodott vagy követelőző módon adta elő a kérését. Szavai alázatos hozzáállásról tanúskodnak – nagy várakozással, ugyanakkor őszinte vággyal is, hogy legyen meg a Szabadító akarata. Példa ez az olyan hozzáállásra, amilyennel Krisztushoz kell jönnünk. Azzal a bizonyossággal tudunk Krisztushoz jönni, hogy az Ő vágya most és mindig is az lesz, ami a legjobb a halandó és az örökkévaló életünkre nézve. Ő olyan örökkévaló szemléletmóddal rendelkezik, amilyennel mi nem. Azzal az őszinte vággyal kell Krisztushoz jönnünk, hogy a mi akaratunk felemésztődjön az Atya akaratában, ahogy az Ő akaratával is történt.3 Ez fog felkészíteni bennünket az örök életre.
Nagyon nehéz elképzelni azt a testi és érzelmi szenvedést, amely a Szabadítóhoz járuló leprásra nehezedett. A lepra az idegeket és a bőrt is megtámadja, testi elváltozásokat és fogyatékosságot okozva. Emellett súlyos társadalmi számkivetettséghez is vezetett. A leprától szenvedő ember kénytelen volt elhagyni a szeretteit, és a társadalomtól elszigetelve élni. A leprásokat testileg és lelkileg is tisztátalannak tekintették. Mózes törvénye éppen ezért előírta, hogy a leprások megszaggatott ruházatot hordjanak, és bármerre jártak, azt kellett kiáltaniuk: „Tisztátalan!”4 Betegen és megvetettként a leprások sírkamrákba vagy elhagyatott házakba költöztek.5 Nem nehéz elképzelni, hogy a Szabadító elé járuló leprás megtört ember volt.
Időnként mi is érezhetjük magunkat megtörtnek – különböző értelemben –, akár a saját vagy mások cselekedetei miatt, akár olyan körülmények okán, amelyeket nem tudunk befolyásolni. Az ilyen pillanatokban az akaratunkat az Ő kezébe helyezhetjük.
Néhány évvel ezelőtt Zulma – a feleségem, az életem párja, szeretett hitvesem – baljós híreket kapott, mindössze két héttel az egyik gyermekünk esküvője előtt. Daganatot találtak a fültőmirigyében, amely gyorsan növekedett. Az arca elkezdett feldagadni, és azonnal el kellett végezni rajta egy kényes műtétet. Sok gondolat szaladt át az elméjén és nehezedett a szívére. Vajon rosszindulatú a daganat? Hogyan fog felépülni ebből testileg? Vajon lebénul az arca? Milyen erős lesz a fájdalom? Lesznek maradandó hegek az arcán? Miután a daganatot eltávolítják, vajon nem fog-e visszatérni? Vajon részt vehet-e a fiunk esküvőjén? A műtőben fekve megtörtnek érezte magát.
Abban a nagyon fontos pillanatban a Lélek azt súgta neki, hogy el kell fogadnia az Atya akaratát. Ekkor úgy döntött, Istenbe helyezi a bizalmát. Erősen érezte azt, hogy bármi legyen is a kimenetel, az Ő akarata lesz számára a legjobb. Hamarosan a műtéti altatás hatására álomba merült.
Később ezt írta költői szavakkal a naplójába: „A műtőasztalon meghajoltam Előtted, és alávetve magamat a Te akaratodnak, elaludtam. Tudtam, hogy bízhatok Tebenned, tudván azt, hogy semmi rossz nem származhat Tőled.”
Erőt és vigaszt talált abban, hogy alávetette akaratát az Atyáénak. Isten aznap nagymértékben megáldotta őt.
Bármilyenek legyenek is a körülményeink, gyakorolhatjuk a hitünket, hogy Krisztushoz jöjjünk, és megtaláljuk az Istent, akiben bízhatunk. Amint azt az egyik gyermekem, Gabriel írta egyszer:
„A próféta szerint Isten arca a napnál fényesebb,
és a haja a hónál fehérebb,
és a hangja morajlik, mint a folyó zúgása,
és Őmellette az ember semmi. […]
Lesújt, mikor ráébredek, hogy még én is csak semmi vagyok.
És csak ekkor botorkálok oda egy istenhez, akiben bízhatok.
És csak ekkor fedezem fel az Istent, akiben bízhatok.”6
Az olyan Isten, akiben bízhatunk, felserkenti a reményünket. Bízhatunk Őbenne, mert szeret minket és minden körülmények közt azt szeretné, ami a legjobb számunkra.
A leprás a remény hatalmának köszönhetően lépett elő. A világ nem szolgált számára megoldásokkal, de még csak vigasszal sem. A Szabadító egyszerű érintését ezért bizonyára az egész lényét érintő simogatásnak érezte. Csak találgatni tudunk, milyen mélységes hálát érezhetett a leprás a Szabadító érintéséért, különösképpen akkor, amikor e szavakat hallotta: „Akarom, tisztulj meg.”
A történet szerint ekkor azonnal megtisztult a leprától.7
Mi is érezhetjük a Szabadító szeretetteljes, gyógyító kezének érintését. Mily öröm, remény és hála költözik a lelkünkbe, tudván, hogy Ő segíteni akar nekünk tisztának lenni! Amikor Őhozzá jövünk, Isten a segítségünkre siet, akár azért, hogy meggyógyítson, akár azért, hogy erőt adjon szembenézni bármely helyzettel.
Bárhogy legyen is, az Ő akaratának – és nem a sajátunknak – az elfogadása segíteni fog nekünk megérteni a körülményeinket. Semmi rossz nem származhat Istentől. Ő tudja, mi a legjobb számunkra. Lehet, hogy nem azonnal fogja elvenni a terheinket. Időnként könnyebbé teheti ezeket a terheket, ahogy azt Alma és a népe esetében is tette.8 A szövetségeinknek köszönhetően végül elvétetnek a terheink9, legyen az ebben az életben vagy a szent feltámadáskor.
Az arra irányuló vágy, hogy meglegyen az Ő akarata, párosulva Megváltónk isteni természetének megértésével, segít nekünk kifejleszteni azt a fajta hitet, amelyet a leprás tanúsított ahhoz, hogy megtisztuljon. Jézus Krisztus a szeretet Istene, a remény Istene, a gyógyulás Istene – olyan Isten, aki meg akar áldani bennünket, és segíteni akar nekünk, hogy tiszták legyünk. Ezt akarta már azelőtt, hogy erre a földre jött volna, amikor felajánlotta, hogy megment bennünket, amikor vétekbe esünk. Ezt akarta a Gecsemáné kertjében, amikor emberileg felfoghatatlan fájdalmat viselt el a bűn árának megfizetésével járó gyötrelem során. Ezt akarja most, amikor értünk könyörög az Atyánál.10 Ezért visszhangozza ezt ma is a hangja: „Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.”11
Meg tud gyógyítani minket és fel tud emelni bennünket, mert megvan hozzá a képessége. Magára vette a test és a lélek minden fájdalmát, hogy irgalommal telhessen meg a bensője, képessé válva ezáltal arra, hogy minden dologban megsegítsen minket, valamint hogy meggyógyítson és felemeljen bennünket.12 Gyönyörűen és megindítóan fogalmazzák meg ezt Ésaiás Abinádi által idézett szavai:
„Bizonyára viselte a gyötrelmeinket, és hordozta a fájdalmainkat…
[A] mi vétkeinkért sebezték meg, a mi gonoszságainkért ütötték; a mi békességünket szolgáló fenyítés érte őt; és az ő sebei által gyógyulunk meg.”13
Ugyanezt az elképzelést tanítja a következő vers:
„Ó, názáreti Ácsmester,
Egy szív eltört, oly fájó már,
Egy élet darabokban hever –
Ó, mondd, te megjavítanád?
Saját édes életét
Szövi a miénkbe úgy,
Hogy ez a megtört lét
Lesz majd megint »ép és új«!
Szívem kusza vágyait
Formáld jóvá még egyszer,
Hitet, reményt, jót és rosszat,
Ó, názáreti Ácsmester!”14
Ha úgy érzitek, hogy bármi módon nem vagytok tiszták, ha megtörtnek érzitek magatokat, tudnotok kell, hogy tisztává lehet tenni benneteket, meg lehet benneteket javítani, mert Ő szeret titeket. Bízzatok abban, hogy semmi rossz nem származhat Tőle.
Mivel Ő „mindenek alá ereszkedett”15, lehetővé teszi, hogy minden, ami az életünkben eltört, összeforrjon, és ezáltal megbékélhetünk Istennel. Őáltala minden dolog megbékél, úgy a földön lévő dolgok, mint a mennyben lévő dolgok, „békességet szerezvén az ő keresztjének vére által”16.
Jöjjünk Krisztushoz, megtéve az összes szükséges lépést! Eközben szavaink ezt a hozzáállásunkat tükrözzék: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.” Ha így teszünk, részesülhetünk a Mester gyógyító érintésében, ezzel együtt pedig hangjának édes csengésében: „Akarom, tisztulj meg.”
A Szabadító olyan Isten, akiben bízhatunk. Ő a Krisztus, a Felkent, a Messiás, akiről bizonyságot teszek az Ő szent nevében, méghozzá Jézus Krisztus nevében, ámen.