Ifjúsági hitoktatás
1–2 Thessalonikabeliek


1–2 Thessalonikabeliek

Áttekintés

A thesszalonikéiekhez írt leveleiben Pál elismerően szólt a szentek hithűségéről és azon a téren elért sikerükről, hogy jó példájukkal segítettek másoknak Jézus Krisztushoz jönni. Számos kérdésükre válaszolt Jézus Krisztus második eljövetelével kapcsolatban, és tisztázta néhány félreértésüket. Megjövendölte, hogy addig nem kerül sor Jézus Krisztus második eljövetelére, amíg először be nem következik egy eltávolodás, vagyis egy hitehagyás.

Készülj a tanításra!

Az alább leírtak olyan ötleteket biztosítanak a hitoktatók számára, amelyekre az egyes leckékre való felkészüléshez szükségük lehet.

1 Thessalonikabeliek 1–3

A lecke célja: Ennek a leckének az a célja, hogy segítsen a tanulóknak megáldani másokat és hatással lenni rájuk, miközben igyekeznek úgy szolgálattételt végezni, ahogy a Szabadítónk, Jézus Krisztus tette.

  • Tanulói felkészülés: Kérd meg a tanulókat, hogy gondoljanak egy olyan alkalomra, amikor érezték a Szabadító szeretetét, mert valaki szolgálattételt nyújtott nekik. Biztasd őket arra, hogy készüljenek fel annak a megosztására, miként segített nekik az illető által végzett szolgálat abban, hogy Jézus Krisztust akarják követni.

  • Képek: Tegyél ki több olyan képet, amelyek Jézus Krisztus másoknak nyújtott szolgálattételét ábrázolják.

  • Rövidfilm: A Szabadító módján való szolgálattétel (13:04; nézd meg a 0:45 és 1:54 közötti részt)

1 Thessalonikabeliek 4–5

A lecke célja: Ennek a leckének az a célja, hogy segítsen a tanulóknak megérteni, milyen módokon élhetnek úgy, hogy az segítsen nekik felkészülni arra az időre, amikor Jézus Krisztus visszatér a földre.

  • Tanulói felkészülés: Kérd meg a tanulókat, hogy képzeljék el, milyen lesz, amikor a Szabadító újra eljön. Kérd meg őket, hogy válaszolják meg a következő kérdéseket a tanulmányozási naplójukban vagy egy lapon: Mi az, ami fellelkesít téged a második eljövetellel kapcsolatban? Mi az, ami feszültté tesz?

  • Kép: Tegyél ki egy képet, amely Jézus Krisztus második eljövetelét ábrázolja.

  • Kiosztmányok: Készíts annyi másolatot a lecke kiosztmányaiból, hogy minden tanulónak legalább egy jusson a három anyagból.

  • Javaslatok videókonferencián keresztül történő tanításhoz: A három tanulói tanulási tevékenység megközelítésének az egyik módja, ha a videóbeszélgetés funkció segítségével három külön terembe osztod a tanulókat. Minden teremhez jelölj ki egy csoportvezetőt, és küldd el a csoportvezetőknek a kiosztmány tartalmát. Kérd meg az egyes csoportokat, hogy kövessék a kiosztmányon szereplő utasításokat. Amikor végeztek, kérd meg a csoportvezetőt, hogy jelöljön ki egy szószólót, aki megosztja az osztállyal a csoport által megbeszélteket.

2 Thessalonikabeliek 2

A lecke célja: Ez a lecke segíthet a tanulóknak megérteni az újszövetségi egyház hitehagyásának a valóságát, valamint a Szabadító egyháza visszaállításának a szükségességét az utolsó napokban.

  • Tanulói felkészülés: Kérd meg a tanulókat, hogy keressék ki a ChurchofJesusChrist.org webhelyen elérhető Gospel Topics [Evangéliumi témák] oldal Apostasy [Hitehagyás] cikkét. Kérd meg őket, hogy készüljenek fel a tanultak megosztására és a felmerült kérdéseik feltevésére.

  • Kiosztmány: Készíts másolatot mindegyik tanulónak A hitehagyás megértése és a visszaállítás szükségessége című anyagból, vagy készülj fel arra, hogy valamilyen módon megjelenítsd a kiosztmány tartalmát.

  • Rövidfilmek: What Is the Restoration? [Mi az a visszaállítás?] (5:13), Jesus Christ’s Church [Jézus Krisztus egyháza] (1:27)

  • Javaslatok videókonferencián keresztül történő tanításhoz: Megkérhetsz valakit, aki nem jár az osztályba, hogy csatlakozzon hozzátok, és játssza el az érdeklődőt az óra elején. Engedd, hogy a tanulók tanítsák ezt a személyt a nagy hitehagyásról és a visszaállításról.

Tanismeret: 2 Thessalonikabeliek 2:1–3

A lecke célja: Ez a lecke segíthet a tanulóknak kívülről megjegyezni a 2 Thessalonikabeliek 2:1–3 tanismereti hivatkozást és a kulcsfontosságú szentírásbeli kifejezését, elmagyarázni a tant, és valós élethelyzetben alkalmazni a lelki tudás megszerzésének a tantételeit.

  • Tanulói felkészülés: Kérd meg a tanulókat, hogy gondolkodjanak el a következő kérdésen, és készüljenek fel annak a kifejtésére, hogy mit válaszolnának: Miért volt szükség arra, hogy az Ő egyháza visszaállításához Isten megjelenjen Joseph Smithnek, ha a kereszténység enélkül is jelen volt a világban, és már sokan hittek a Bibliában?

  • Javaslatok videókonferencián keresztül történő tanításhoz: A gyakorlófeladathoz három csoportra oszthatod a tanulókat, és a csoportokat külön terembe oszthatod. Mindegyik csoport készíthet egy választ a lelki tudás megszerzésének az egyik tantételére, majd a három csoportot újra egyesítheted, hogy megosszák egymással a válaszaikat.

Tanulásod felmérése – 10.

A lecke célja: Ennek a leckének az a célja, hogy segítsen neked kiértékelni a kitűzött céljaidat, valamint a személyes fejlődést, amelyet az Újszövetség tanulmányozása során eddig megtapasztaltál.

  • Tanulói felkészülés: Kérd meg a tanulókat, hogy gondolják át a Galátziabeliek – 2 Thessalonikabeliek tanulmányozása során kitűzött céljaikat. Kérd meg őket, hogy készüljenek fel annak a megosztására, hogy milyen fejlődést értek el, és milyen akadályokba ütköztek, miközben e célok elérésén dolgoztak.

  • Megjelenítendő tartalom: Egy felújításra szoruló dolgot, például egy autót ábrázoló előtte-utána kép. Egy fegyverzetet viselő személy képe. Ezt a táblára is felrajzolhatod.

Nyomtatás