Ifjúsági hitoktatás
Apostolok cselekedetei 16–21


Apostolok cselekedetei 16–21

Áttekintés

Az Apostolok cselekedetei 16–21-ben Pál apostol második és harmadik misszionáriusi utazásáról olvashatunk. Pál és társai hihetetlen csodákat tapasztaltak meg, és sokaknak segítettek Krisztushoz jönni, részesülni a keresztelés szertartásában és a Szentlélek ajándékában. Pál és társai szívfájdalmat, üldöztetést és elutasítást is megtapasztaltak.

Készülj a tanításra!

Az alább leírtak olyan ötleteket biztosítanak a hitoktatók számára, amelyekre az egyes leckékre való felkészüléshez szükségük lehet.

Apostolok cselekedetei 16

A lecke célja: Ennek a leckének az a célja, hogy segítsen a tanulóknak felismerni a segítséget, amelyet a Szabadító szeretne megadni nekik, miközben arra törekednek, hogy megosszák másokkal az Ő evangéliumát.

  • Tanulói felkészülés: Kérd meg a tanulókat, hogy imádságosan kérjék meg Mennyei Atyát, hogy segítsen nekik beazonosítani valakit, akit felkészített Jézus Krisztus evangéliumának a meghallgatására.

  • Javaslat videókonferencián keresztül történő tanításhoz: A megfelelő jóváhagyások megszerzése után kérj meg egy vendégelőadót, hogy az óra második felében tanítson arról, hogyan végezhetnek az egyháztagok misszionáriusi munkát. Megkérheted ezt a vendéget, hogy beszéljen a misszionáriusi munka azon tantételeiről, amelyekre Pál és társai az Apostolok cselekedetei 16-ban mutattak példát. A vendégelőadó lehet misszióvezető, nemrég visszatért misszionárius vagy két jelenleg szolgálatban lévő misszionárius társ. Az óra végén adj időt a tanulóknak arra, hogy kérdéseket tegyenek fel. Beszélj a helyi IFH-koordinátorral, akinek a jóváhagyására szükség lesz e vendégelőadó vonatkozásában.

Apostolok cselekedetei 17:1–14

A lecke célja: Ez a lecke segíthet a tanulóknak nagyobb vágyat érezni a mindennapos szentírás-tanulmányozás áldásainak a megtapasztalására.

  • Tanulói felkészülés: Kérd meg a tanulókat, hogy készüljenek fel egy olyan jelentőségteljes dolog megosztására, amelyet a közelmúltban a napi szentírás-tanulmányozásuk során találtak.

Apostolok cselekedetei 17:16–34

A lecke célja: Ez a lecke segíteni fog a tanulóknak átérezni, milyen fontos az Isten gyermekeként való kilétük.

  • Tanulói felkészülés: Kérd meg a tanulókat, hogy soroljanak fel olyan szavakat vagy kifejezéseket, amelyek a legjobban jellemzik őket, és gondolják át, mely szavak vagy kifejezések a legfontosabbak számukra.

Apostolok cselekedetei 19:1–7

A lecke célja: Ez a lecke segíteni fog a tanulóknak elnyerni azokat az áldásokat, amelyeket Mennyei Atya és Jézus Krisztus szeretne adni nekik a Szentlélek ajándékán keresztül.

  • Tanulói felkészülés: Kérd meg a tanulókat, hogy gondoljanak olyan cselekedetekre, amelyek meghívják a Szentlélek társaságát, és igyekezzenek gyakrabban megtenni ezeket a dolgokat az életükben.

  • Megjelenítendő kép: egy kép a Brigham Youngnak megjelenő Joseph Smithről

  • Térkép: Pál apostol misszionáriusi utazásai

  • Szemléltető lecke: három pohár, egy tartály a túlcsorduló víznek (például egy tálca), egy papírlap vagy egy fedő, valamint egy kemény tárgy, amely az egyik pohár nagy részét kitölti (például egy kő)

  • Javaslat videókonferencián keresztül történő tanításhoz: Lejátszhatod a ChurchofJesusChrist.org webhelyen elérhető Ellenséges terület című rövidfilmet (3:38), hogy bemutass egy példát a tanulóknak arra, miként jelentett áldást a Szentlélek Boyd K. Packer (1924–2015) elnök, a Tizenkét Apostol Kvóruma egykori tagja számára, amikor a második világháborúban szolgált.

Tanismereti áttekintés – 15.

A lecke célja: Ez a lecke lehetőségeket biztosít arra, hogy a tanulók többféle tanítási helyzetben gyakorolják néhány tanismereti szentírásrész alkalmazását.

Megjegyzés: Elképzelhető, hogy ehelyett az áttekintő lecke helyett jobb lenne egy tanismereti szentírásrészről szóló leckét tanítani. Ellenőrizd a területi/regionális igazgató vagy koordinátor által biztosított ütemtervet, és bizonyosodj meg arról, hogy az ifjúsági hitoktatás időtartama alatt valamennyi tanismereti szentírásrészről szóló leckére sor kerül.

  • Tanulói felkészülés: Kérd meg a tanulókat, hogy gondoljanak olyan élményeikre, amikor a szentírásokat használva válaszoltak kérdésekre vagy tanították másoknak Jézus Krisztus evangéliumát.

  • Táblázat: egy táblázat a tanismereti szentírásrészekkel és azok kulcsfontosságú szentírásbeli kifejezéseivel

  • Csoportos tevékenység: Készíts címkéket a csoportos tevékenység négy élethelyzetéhez. Gondold ki előre, hogyan fogod megjeleníteni az utasításokat és a kérdéseket, amelyeket a tanulók a csoportos tevékenység során fognak megbeszélni.

  • Javaslat videókonferencián keresztül történő tanításhoz: Azért, hogy több tanulónak is lehetőséget biztosíts a gondolatai megosztására, négy külön szobába oszthatod őket, és mindegyik csoporthoz kijelölhetsz egy-egy élethelyzetet a csoportos tevékenységből.

Nyomtatás