Ifjúsági hitoktatás
Tanismeret: Lukács 2:10–12


Tanismeret: Lukács 2:10–12

Jézus Krisztus mint Szabadító és Úr született meg

Kép
Actors depicting the Nativity.

Egy korábbi leckében tanulmányoztad egy angyal pásztoroknak tett bizonyságát arról, hogy Jézus Krisztus Isten Fia és a világ Szabadítója (lásd Lukács 2:10–12). Ez a lecke lehetőséget ad majd neked e tan megértésének kifejezésre juttatására, miközben valós élethelyzetben alkalmazod a lelki tudás megszerzésének tantételeit.

Ez a tanismereti lecke a Lukács 2:1–14 után tartandó, amely a Lukács 2:10–12 tanismereti szentírásrész hátteréről szóló lecke. Ha az iskolai ütemtervnek megfelelően egy másik héten kell megtartani ezt a leckét, ügyelj arra, hogy a háttérről szóló leckét is áthelyezd.

A lelki tudás megszerzésével kapcsolatos tantételek tanítása. A tanulók könnyebben elérik a tanismeret céljait, ha értik a lelki tudás megszerzésének tantételeit, és lehetőségük van alkalmazni is azokat. Ezeket a tantételeket érdemes röviden áttekinteni minden tanismereti lecke alkalmával. Az év elején hasznos lehet, ha konkrét példákat mutatsz a tanulóknak a tantételek alkalmazására, majd később, ahogy fejlődnek a képességeik, hagyod, hogy saját példákkal álljanak elő.

Tanulói felkészülés: Kérd meg a tanulókat, hogy kezdjék el kívülről megtanulni a Lukács 2:10–12 hivatkozását és kulcsfontosságú szentírásbeli kifejezését: „Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.”

Lehetséges tanulási tevékenységek

Memorizálás és magyarázat

Hivatkozz a Szabadító születését ábrázoló képre és a Lukács 2:10–12 -höz kapcsolódó kulcsfontosságú szentírásbeli kifejezésre. Megkönnyítheti a memorizálást, ha a hivatkozáshoz és a kulcsfontosságú szentírásbeli kifejezéshez egy képet társítasz.

Kérd meg a tanulókat, hogy többször mondják el a szentírás-hivatkozást és a kulcsfontosságú szentírásbeli kifejezést. Ezt önállóan vagy közösen is végezhetik.

Nézd meg a Szabadító születését ábrázoló képet, és mondd fel a Lukács 2:10–12 -höz kapcsolódó hivatkozást és kulcsfontosságú szentírásbeli kifejezést: „Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” Ismételd addig, amíg magabiztosan el tudod mondani fejből.

A következő tevékenység abban segít a tanulóknak, hogy saját szavaikkal el tudják magyarázni a Lukács 2:10–12 -ben tanított tant, miszerint Jézus Krisztus a világ Szabadítója.

Nézd meg a Szabadító születését ábrázoló képet. Írj két vagy három mondatot, amelyben elmagyarázod, hogy a képen ábrázolt esemény miért hozott „nagy örömet… az egész népnek” ( Lukács 2:10).

Kérj meg néhány erre hajlandó tanulót, hogy mondják el, mit írtak. Figyelmesen hallgasd meg a tanulók válaszait, és szükség esetén tekintsd át velük a Lukács 2:1–14 -hez tartozó lecke anyagát.

Gyakorold az alkalmazást

Szánj rá néhány percet, hogy áttekintsd a Tanismeret alapdokumentum (2022) Lelki tudás megszerzése című szakaszának 5–12. bekezdésében leírt tantételeket. Minden tantételnél jelölj meg legalább egy olyan mondatot, amelyről úgy érzed, hogy jól elmagyarázza a lényegét.

Kérj meg néhány erre hajlandó tanulót, hogy osszák meg a többiekkel a megjelölt mondatokat. Ellenőrző kérdéseket is feltehetsz, amelyek segítenek a tanulóknak elmagyarázni, hogy miért éppen az adott mondatot választották, és az mit jelent számukra személyesen.

Gondold végig a következő élethelyzetet:

Egy nem vallásos barátod nemrég látott a parkban két misszionáriust, amint néhány emberrel beszélgettek. A barátod ezt kérdezi tőled: „Miért mennek és prédikálnak Jézusról az egyházad misszionáriusai? Olyan, mintha rá akarnátok kényszeríteni másokra a hitelveiteket. Miért nem hagyjátok, hogy boldogok legyenek, ahogy vannak?”

Ezt az élethelyzetet észben tartva tanulmányozd a lelki tudás megszerzésével kapcsolatos alábbi tantételeket, és gondolkodj el azon, hogy ezek a tantételek hogyan segíthetnek a barátod kérdésének megválaszolásában.

A tanulók párokban vagy kis csoportokban is megbeszélhetik a lelki tudás megszerzésének tantételeit és azt, hogy miként használhatják ezeket a tantételeket egy ilyen élethelyzetben.

Hasznos lehet, ha a három tantételt felváltva beszélik meg a csoportok. Nyomtass ki és vágj ki az alábbi szegmensekből annyit, hogy minden párnak vagy csoportnak jusson egyszerre egy példány. Adj időt a tanulóknak a szegmensük megvitatására, majd kérd meg őket, hogy cseréljenek papírt a szomszédos párral vagy csoporttal. Amikor minden csoport vagy pár végzett a három szegmens megbeszélésével, kérd meg a tanulókat, hogy önállóan reagáljanak az élethelyzetre.

Cselekedj hittel!

„Hittel cselekszünk, amikor úgy döntünk, hogy bízunk Istenben és Őhozzá fordulunk” (Tanismeret alapdokumentum. Lelki tudás megszerzése, 5. bekezdés).

  • A Lelki tudás megszerzése szakasz 5–7. bekezdésében melyek azok a kifejezések, amelyek a segítségedre lehetnek ebben az élethelyzetben?

  • Hogyan lehet segítségedre a barátod kérdésének megválaszolásában, ha hittel cselekszel?

Vizsgáld meg örökkévaló szemszögből az egyes fogalmakat és kérdéseket!

„A [tanbéli fogalmak és kérdések] örökkévaló szemszögből történő vizsgálatához a szabadítás tervének és a Szabadító tanításainak fényében kell átgondolnunk azokat” (Tanismeret alapdokumentum. Lelki tudás megszerzése, 8. bekezdés).

Nézd át a Lukács 2:10–12 -t. Gondold át, hogy mit tanít ez a szövegrész, és mi az, amit már tudsz Jézus Krisztusról.

  • Milyen szerepkörei vannak a Szabadítónak a szabadítás tervében?

  • Miért fontos Jézus Krisztusról tanulnia azoknak, akik még nem ismerik Őt?

  • Miért fontos, hogy mindenkivel, így azokkal a keresztényekkel is megosszuk az Ő visszaállított evangéliumát, akik már elfogadták Őt?

  • Hogyan használhatod az előző kérdésekre adott válaszokat a barátod kérdésének megválaszolásához?

Törekedj alaposabb megértésre Isten által kijelölt források révén!

Annak érdekében, hogy segítsen nekünk lelki tudást szerezni, az Úr kijelölt „olyan forrásokat, melyeken keresztül Ő igazságot nyilatkoztat ki és útmutatást ad a gyermekeinek” (Tanismeret alapdokumentum. Lelki tudás megszerzése, 11. bekezdés).

Tekints át egyet vagy többet az alábbi ihletett források közül, és figyelj oda azokra a tudnivalókra, amelyek a segítségedre lehetnek a barátod kérdésének megválaszolásában.

Gondold át, mit tanítanak ezek a források arról, hogy miként hozhat a Szabadító és az Ő tanítása örömöt az embereknek.

  • Mit tudtál meg a Szabadítóról és az Ő tanításairól, ami örömöt hozhat az embereknek ebben az életben és az elkövetkezőben?

  • Milyen személyes tapasztalatokat tudsz említeni a Szabadítóval vagy az Ő tanításaival kapcsolatban, amelyek örömöt hoztak neked?

  • Hogyan segíthetnek a fenti kérdésekre adott válaszaid a barátod kérdésének megválaszolásában?

Lehetőséget adhatsz a tanulóknak arra, hogy a lelki tudás megszerzésével kapcsolatos tantételek megbeszélése után eljátsszák ezt az élethelyzetet.

Tanismereti áttekintés

Egy következő óra elején vagy végén szánj legfeljebb 3–5 percet a tanismereti szentírásrész áttekintésére. Tedd ki a Lukács 2:10–12 memorizálásához használt, a Szabadító születését ábrázoló képet, és kérd meg a tanulókat, hogy ismételjék addig a hivatkozást és a kulcsfontosságú szentírásbeli kifejezést, amíg fejből el nem tudják mondani.

Kiegészítő tanulási tevékenység

Másik lehetséges élethelyzet a tantételek alkalmazásának gyakorlásához

Képzeld el, hogy közzétettél egy képet Krisztus születéséről egy közösségi oldalon azzal az üzenettel, hogy hálás vagy a békességért és örömért, amelyben azért van részed, amiért ismered a Szabadítót. Az egyik nem vallásos barátod ezt a megjegyzést fűzte a bejegyzésedhez: „Jézus nélkül nem lelhetnek az emberek békességre és örömre?”

Nyomtatás