A hitoktatói fejlődés készségei
Név szerint imádkozz értük!


Név szerint imádkozz értük! A hitoktatói fejlődés készségei: Szeresd azokat, akiket tanítasz! (2023)

Név szerint imádkozz értük! A hitoktatói fejlődés készségei: Szeresd azokat, akiket tanítasz!

A hitoktatói fejlődés készségei: Szeresd azokat, akiket tanítasz!

Név szerint imádkozz értük!

Készség

Imádkozz és kérdezd meg, hogyan segíthetnél a tanulóidnak, majd kövesd a Szentlélektől érkező késztetéseket!

Meghatározás

Ha rendszeresen imádkozol a tanulóidért, az segíthet neked még inkább érezni Isten irántuk való szeretetét, és fokozottan vágyni arra, hogy biztonságos, hívogató helyet biztosíts számukra, ahol tanulhatnak. Mennyei Atya számára is lehetővé teheti azt, hogy segítsen neked jobban megérteni a körülményeiket és a szükségleteiket. Bár a lelki dolgokat, illetve az imára adott válaszokat nem tudjuk kierőszakolni, ha imádkozunk a tanulóinkért, az meghívja a Szentlélektől érkező útmutatást, és növelheti a megsegítésükre irányuló képességünket. Ha a kapott sugalmazás szerint cselekszel, az segíthet neked jobbá tenni az egyes tanulók tanulási élményét. A hitoktatók egyebek között azzal igyekezhetnek növelni a tanulóik iránti szeretetüket, hogy átgondolják, mi az, amit már tudnak az adott tanulóról, majd imádságosan elmélkedve felteszik a kérdést, hogy miként tanúsíthatnának még több szeretetet az illető iránt. Amikor a hitoktatók e gondolatokat észben tartva imádkoznak, igyekezzenek felismerni és tettekre váltani a Lélek késztetéseit.

Modell

Az alábbiakban néhány példa látható arra, ahogy imádkozhatsz és megkérdezheted, hogyan segíts egy bizonyos tanulónak, majd kövesd a Szentlélek késztetéseit:

  • Észrevetted, hogy Dani mostanában nem szívesen vesz részt az órai munkában. Megkérdezed Mennyei Atyát, hogyan segíthetnél neki leginkább. Úgy érzed, beszélned kell vele, amikor bejön az órára. Az a megérzésed támad, hogy inkább a jelenlegi érdeklődési köreiről kellene kérdezned őt, nem pedig csupán arról, hogy mostanában miért nem vesz részt annyira. Úgy tervezed, hogy holnap az óra előtt beszélsz vele.

  • Mimi az elmúlt néhány hétben rendszeresen megosztotta a meglátásait és a bizonyságát. A következő óra előtt megkérdezed Mennyei Atyától, hogyan segíthetnél neki a további fejlődésben. Az a gondolatod támad, hogy páros vagy kiscsoportos munkánál olyan osztálytársaival osztod be, akik nem szólnak hozzá olyan gyakran, vagy akiknek nehezére esik nyíltan megfogalmazni az érzéseiket. A holnapi leckéd megtervezésébe beleveszel egy olyan lehetőséget, amikor mindenki megoszt valamit az egyik osztálytársával.

Ide kattintva megtekinthető e modell videója

Gyakorlás

Használd az alábbi gyakorlatok valamelyikét vagy akár többet is, hogy még inkább képes legyél imádkozni a tanulókért és az ebből eredő késztetések szerint cselekedni:

  • Válassz ki egy tanulót, akinek érzéseid szerint nincs sok közeli barátja az osztályban. Imádkozz róla, hogy miként segíthetnéd őt a leginkább. Tervezd meg a kapott benyomások tettekre váltását.

  • Válassz ki egy tanulót, aki sokat hozzászól az órán. Imádkozz érte és arról, hogy miként javíthatod még inkább az illető tanulási élményét. Cselekedj a kapott benyomások szerint.

  • Válassz ki egy tanulót, akit mostanában nem láttál az órán. Imádkozz érte és kérdezd meg az Úrtól, hogyan tudnád a leginkább felkarolni és éreztetni vele, hogy szeretik és szükség van rá. A kapott benyomások alapján állíts össze egy tervet, döntsd el, mikor válthatod valóra, és tedd is meg.

Megbeszélés vagy elmélkedés

Elmélkedj az ebből az élményből tanultakon. E gondolatok közül néhányat akár fel is jegyezhetsz egy tanulmányozási naplóban. Gondold át a következő kérdéseket:

  • Eddig milyen erőfeszítéseket tettem azért, hogy imádkozzak a tanulóimért?

  • Mit tanultam az iméntiekből, ami javíthatja azon képességemet, hogy imádkozzak a tanulóimért és segítsek nekik jobbá tenni a tanulási élményüket?

  • Mit fogok tenni azért, hogy tovább javítsak ezen?

Beépítés

Készíts arra vonatkozó cselekvései tervet, hogy imádkozol és megkérdezed, hogyan segíthetnél a tanulóidnak, majd pedig követed a Szentlélektől érkező késztetéseket. A cselekvési terv kidolgozásakor átgondolhatod az alábbi javasolt lépéseket:

  • Válassz ki egyet a fenti gyakorlatokból, és összpontosíts arra.

  • Döntsd el, hogyan fogod beépíteni.

  • Ütemezd be, mikor fogod megtenni.

  • Kérd meg Mennyei Atyát, hogy segítsen neked.

Szeretnél még többet megtudni?

  • Neil L. Andersen, “A Classroom of Faith, Hope, and Charity” (evening with a General Authority, Feb. 28, 2014), broadcasts.ChurchofJesusChrist.org

  • Chad H Webb: „Mindenekfelett”. (Az Ifjúsági és Felsőfokú Hitoktatás éves képzési közvetítése, 2019. június 12.), broadcasts.ChurchofJesusChrist.org

  • Szeresd azokat, akiket tanítasz! A Szabadító módján tanítani (2016). 6.

Készség

Kérd meg a tanulókat, hogy imádkozzanak a többi tanulóért!

Kép
imádkozó tanulók

Meghatározás

A Mennyei Atyánkhoz másokért történő imádkozásra nyíló lehetőségek a hit olyan cselekedetei, amelyek a menny hatalmaiért folyamodnak, erősebb barátságokat alakítanak ki, és megerősítik a diákok, valamint az oktatók közötti szeretet kötelékét. Az oktató felkérheti a tanulókat, hogy a személyes imáikban, valamint az órák nyitó- vagy záróimái alkalmával emlékezzenek meg az osztálytársaikról. Bizonyos esetekben ez a felkérés azt is tartalmazni fogja, hogy pontosan mi legyen benne az illetőről az imában. Más esetekben elegendő csupán a nevük említése az imában. Az ilyen felkérések lehetnek emlékeztetők az óra kezdete előtt, megerősíthetők az óra folyamán megfelelő alkalmakkor, valamint a záróima előtt.

(Megjegyzés: A tanulótól, illetve a helyzet bizalmas voltától függően fontos lehet engedélyt kérni arra, hogy imádkozhattok-e név szerint bizonyos tanulókért.)

Modell

  • A záróima előtt Gordon nővér e szavakkal emlékezteti a tanulókat, hogy imádkozzanak azokért az osztálytársaiért, akik egyetemi felvételi vizsgát írnak: Mivel ezen a héten az osztályunk sok tagja megy egyetemi felvételi vizsgára, nagy áldás lenne számukra az, ha megemlékeznétek róluk az imáitokban.

  • Dávid üzenetben azt írta Szabó fivérnek, hogy ezen a héten nem jön órára, mert meghalt valaki, akit szeretett. Dávid engedélyével Szabó fivér e szavakkal kezdi az órát: A múlt héten meghalt Dávid nagymamája. Megemlékeznétek Dávidról és a családjáról az imáitokban ebben a nehéz időszakban?

Ide kattintva megtekinthető e modell videója

Gyakorlás

Az alábbi gyakorlások közül egy vagy többet felhasználva fejleszd az arra irányuló képességedet, hogy az osztálytársaikért való imádkozásra kérd a tanulókat.

  • Jó néhány tanuló aggódik egy közelgő esemény miatt. Írd le, milyen felkéréssel buzdíthatnád a tanulókat arra, hogy imádkozzanak az adott esemény miatt aggódókért.

  • Gondolj egy olyan tanulóra, akiről tudod, hogy további segítségre van szüksége az Úrtól. Írd le, hogyan kérhetnéd meg a tanulókat arra, hogy imádkozzanak az adott tanulóért.

Megbeszélés vagy elmélkedés

  • Gyakorlás közben még mi jutott eszedbe, ami segíthet neked e felkérések átadásában?

  • Mikor fordult már elő az, hogy egy ismerősödet megáldotta egy valaki más által elmondott ima?

Beépítés

  • A következő néhány hétben keress lehetőségeket a tanulók felkérésére, hogy imádkozzanak az osztálytársaikért. Aztán add át ezt a felkérést.

Szeretnél még többet megtudni?

Nyomtatás