Az Úr prófétákon és apostolokon keresztül vezeti az egyházát
Írta: Dallin H. Oaks elnök
első tanácsos az Első Elnökségben
Az Úr munkájához kell egy szervezet, amelyet az Úr az Őáltala kiválasztott és felhatalmazott vezetőkön keresztül vezet, akiknek iránymutatással szolgál a céljai véghezvitelében. A szentírásbeli történelem arról tanúskodik, hogy az ilyen vezetők vagy egy-egy próféta, vagy pedig próféták és apostolok voltak. Ez volt a minta a szövetséges Izráel éveiben és az idők delén, és ez folytatódik Jézus Krisztus visszaállított egyházában is.
Az Úr egy szervezeten keresztül vezeti az Ő népét
Mennyei Atyánknak az a célja, hogy véghez vigye fiai és leányai halhatatlanságát és örök életét (lásd Mózes 1:39). Ezen adományozási korszakban ezt Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházán keresztül teszi, melynek célja „segít[eni] az egyéneknek és a családoknak alkalmassá válni a felmagasztosulásra”1.
Gordon B. Hinckley elnök (1910–2008) azt tanította, hogy „az egyházra rótt felelősség nagy és sürgető hármas[a], először is, elvinni Jézus Krisztus evangéliumát a föld népeihez; másodszor, alkalmazni azt az evangéliumot az egyháztagság életében; valamint harmadszor, helyettes általi munka révén kiterjeszteni annak áldásait azokra, akik már átkeltek a halál fátylán”2.
Úgy tűnik, hogy napjainkban sokan igénylik a lelkiséget vagy a vallást, de úgy gondolják, hogy vallási szervezet nélkül is lehet benne részük. Akik úgy gondolják, hogy ezt egy hivatalos szervezeten kívül is elérhetik, figyelmen kívül hagyják annak a jól dokumentált történelmét, amit az Úr Jézus Krisztus létrehozott annak érdekében, hogy biztosítsa az evangéliuma és a munkája folyamatosságát és eredményességét. Amint arra D. Todd Christofferson elder a Tizenkét Apostol Kvórumából emlékeztetett bennünket egy öt évvel ezelőtti figyelemre méltó konferenciai beszédben, „az idők delén… Jézus oly módon szervezte meg a munkáját, hogy az evangélium párhuzamosan több nemzet és sokféle nép között is megalapításra kerülhessen”3. E szervezetnek részét képezik az apostolok és az Újszövetségben említett többi tisztségviselő.
Miért van szükség egy szervezetre az Úr céljainak megvalósításához? Bár a Szabadítónk egyenként szeret és segít bennünket, ahhoz, hogy megvalósuljanak az Isten gyermekeit – különösen pedig az Ő szövetséges népét – összességében érintő céljai, egy próféták és apostolok által vezetett szervezeten keresztül cselekszik.
Csakis egy szervezeten keresztül részesülhetnek a Pál apostol által „Krisztus testének” (1 Korinthusbeliek 12:27) nevezett entitás egyes tagjai azokban a lehetőségekben, amelyek szükségesek számukra a lelki növekedés eléréséhez, ami viszont a teremtésük célja. És csakis egy eltérő tehetségekkel rendelkező és sokféle erőfeszítést kifejtő szervezet érheti el azt, ami az Úr munkájának megvalósításához szükséges.
A kizárólag a hívek szervezett csoportjai által megvalósítható dolgok közé tartoznak többek között a szegények megsegítésére, az evangélium egész világon történő hirdetésére, valamint a templomok építésére és fenntartására irányuló nagyszabású erőfeszítések. Joseph Smith próféta kijelentette, miszerint Isten célja népének összegyűjtésével az, „hogy építsenek az Úrnak egy házat, ahonnan kinyilatkoztathatja… háza szertartásait és királyságának dicsőségeit, és megtaníthatja [a népnek] a szabadulás útját”4.
Szervezetre van szükség az Úr azon parancsolatának valóra váltásához is, miszerint „legyetek egyek; és ha nem vagytok egyek, akkor nem vagytok az enyéim” (Tan és szövetségek 38:27). Henry B. Eyring elnök az Első Elnökségből azt tanította, hogy egyénekként nem lehetünk ilyen értelemben eggyé, vagyis egységessé. „Másokkal együtt kell rá törekednünk és elnyernünk. Nem meglepő hát – jegyezte meg –, ha Isten sürgeti a gyülekezésünket, hogy megáldhasson bennünket.”5
Az egyes híveknek azért is kell egy vallási szervezeten keresztül is megtapasztalniuk a vallást, mert csakis így részesülhetünk felhatalmazott feddésben vagy intésben a bűnök és hibák miatt. Ez a feddés alapvető fontosságú a lelki növekedésünkhöz (lásd Tan és szövetségek 136:31; 101:4–5; lásd még Móziás 23:21–22).
Neal A. Maxwell elder (1926–2004) másik indokot is felhozott a vallásos vagy spirituális emberek megszerveződésére: „a véletlenszerű, egyéni jóság nem elegendő a gonosz elleni küzdelemben”6.
Harry Anderson: Krisztus elrendeli a tizenkét apostolt.
Jézus Krisztus visszaállított egyházát próféták és apostolok kormányozzák
Muszáj, hogy Jézus Krisztus egyházának szervezetében olyan vezetők legyenek, akiket Ő választ ki, és akiknek megadatik a hatalom és felhatalmazás arra, hogy kijelentsék az Ő szándékát az Ő népének.
„Nem ti választottatok engem – tanította a Szabadító –, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek” (János 15:16). A Biblia világossá teszi, hogy ki választja ki a prófétákat és az apostolokat. Az Ószövetségben ez világosan megfigyelhető Mózes és Sámuel elhívásakor, az Újszövetségben pedig a tizenkét apostol és Pál apostol elhívásakor láthatjuk (lásd 2 Mózes 3; 1 Sámuel 3; Márk 3; Apostolok cselekedetei 9). Ezek a vezetők nem önként ajánlkoztak, és nem is a hívek választották őket.
A Bibliából az is látszik, hogy a vallási vezetőknek rendelkezniük kell Isten papságának felhatalmazásával, e felhatalmazást pedig olyasvalaki ruházza rájuk, aki már viseli. Áron, a tizenkét apostol, valamint a hetvenek elhívásainak és felhatalmazásainak bibliai leírásai jól szemléltetik ezt a tantételt (lásd 2 Mózes 28:1–4; Márk 3:14–15; Lukács 10:1, 17). A papsági felhatalmazás nem a szentírások olvasásából vagy a szolgálat iránti vágyból fakadt. Az elrendelés pedig, amely papsági felhatalmazást ruház valakire, az egyházfőktől jön, és a ténye közismert (lásd Tan és szövetségek 42:11).
Az Ószövetségben a lelki vezetők próféták voltak. Három különböző szerepkörben említik őket. Egyesek az utódaik számára prófétai feladatot betöltő szent emberek voltak, mint Ábrahám. Mások politikai és papsági hatalmat egyaránt gyakorló vezetők voltak, mint Mózes és Józsué. A legtöbben a prófétai szerepüket a pátriárkai vagy politikai hivataluktól függetlenül gyakorolták, mint Sámuel és Ésaiás. A Mormon könyve ugyanezen három hivatalról számol be az olyan prófétákkal kapcsolatban, mint Lehi (pátriárka), Benjámin király (politikai vezető) és az ifjabb Alma (miután lemondott a főbírói tisztségéről) (lásd 1 Nefi 1–2; Móziás 1–6; Alma 4–5). Az azonban világos, hogy Jézus Krisztus előtt minden próféta bűnbánatra szólította az embereket, legfőképpen pedig a Messiás eljövetelét hirdették.7
Az apostol hivatalát először az Újszövetségben nevezték így, amikor szolgálattétele megszervezésekor a Szabadító apostolokat hívott el igét hirdetni, keresztelni és gyógyítani. Pál apostol azt írta, hogy Jézus Krisztus egyháza „az apostoloknak és prófétáknak alapkövé[re épült], lévén a [legfőbb] szegletkő maga Jézus Krisztus” (Efézusbeliek 2:20). Jézus hetveneseket is elhívott, akiket kiküldött, hogy szolgálattételt végezzenek (lásd Lukács 10:1, 17), valamint felhatalmazást adott más tisztségviselők, például lelkipásztorok és tanítók elhívására is (lásd Efézusbeliek 4:11).
A Jézus által megalapított egyházban az apostolok kiemelkedő feladata a papság kulcsainak viselése volt. Amikor a Szabadító „a mennyek országának kulcsait” ígérte Péter apostolnak, akkor ezt olyan hatalomként jellemezte, hogy „a mit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lészen” (Máté 16:19). Más szavakkal a kulcsok mennyei hatást biztosítanak a földön a papsági felhatalmazás meghatalmazott cselekedeteihez. A papság kulcsait viselő apostoloknak joga és feladata a földön Isten papsága és Jézus Krisztus egyháza felett elnökölni, valamint azok tevékenységeit irányítani.8 Beleértendő ebbe az evangélium alapvető szertartásainak elvégzése és felügyelete is.
Feladataik részeként a próféták és apostolok rendelkeznek azzal a prófétai kötelességgel és ajándékkal is, hogy tanítsák az evangélium igazságait, és bizonyságot tegyenek „Krisztus neve különleges tanúi[ként] az egész világon” (Tan és szövetségek 107:23). Megállapítják, hogy mi az igazság és a tévedés, és felhatalmazással jelentik ki: „Így szól az Úr.” Ifj. J. Reuben Clark elnök (1871–1961), az Első Elnökség első tanácsosa kijelentette, hogy az apostolok „rendelkeznek a joggal, a hatalommal és a felhatalmazással – alárendelve az egyház elnöke mindenekfeletti hatalmának és felhatalmazásának –, hogy kijelentsék Isten szándékát és akaratát a népe számára”9.
Az Atya és a Fiú szolgáiként az apostolok és a próféták a Szentlélek irányítása szerint tanítanak és adnak tanácsot, nem rendelkezve más vággyal, mint kimondani az igazságot és arra buzdítani mindenkit, hogy kövesse az ösvényt, amely Isten áldásaihoz vezet, köztük ahhoz is, amelyet Ő minden gyermeke legfontosabb sorsának szán: az örök élethez, amely „Isten minden ajándéka közül a legnagyobb” (Tan és szövetségek 14:7). Az ő hangjukban meg lehet bízni.
M. Russell Ballard elnök, A Tizenkét Apostol Kvórumának ügyvezető elnöke ezt mondta: „A mai világban, ahol a televíziós és rádiós kommentátorok a nap 24 órájában okádják az ellentmondó véleményeket, ahol a marketingesek a pénzedtől kezdve a szavazatodig mindenért versengenek, egyetlen tiszta, szennyezetlen, elfogulatlan hang van, amelyre mindig számíthatsz. Ez pedig az élő próféta és az apostolok hangja. Egyetlen céljuk van: »a ti lelketek örökkévaló jóléte« (2 Ne. 2:30).”10
Az apostolok és próféták tanításaihoz való hozzáférés egyszerre áldás és nagy felelősség is. Az áldás az, hogy bármikor elérhető, amit az Úr szeretné, hogy halljunk. A felelősség az, hogy ez a hozzáférés az Úr tanításaihoz felelősségre vonhatóvá tesz bennünket abban, hogy meghalljuk és megfogadjuk e tanításokat. Sajnos némely hívek kudarcot vallanak ebben a felelősségben. Nem meglepő módon a világon sokan utasítják el a tényt, miszerint Isten felhatalmazást és sugalmazást ad apostoloknak és prófétáknak, hogy az Ő nevében szóljanak. Még többen utasítják el a prófétákat és az apostolokat azért, mert tagadják, hogy létezne Isten, vagy hogy létezne abszolút értelemben vett helyes és helytelen.
Szerencsére sokan választják azt, hogy hisznek és követik a próféták tanításait. Ők elnyerik a megígért áldásokat. Russell M. Nelson elnök ezt tanította: „Isten régóta meglévő mintája, mely alapján prófétákon keresztül tanítja gyermekeit, bizonyosságot ad nekünk, hogy Ő megáldja minden egyes prófétáját, és megáldja azokat is, akik megfogadják a prófétai tanácsot”11.
Joseph és az apostolok illusztrációja: Dan Burr
A próféták és apostolok tanácsokon keresztül cselekszenek
Az Úr prófétákon (többesszám) és apostolokon (többesszám) keresztül vezeti az egyházát, minthogy ők tanácsokon keresztül cselekednek. Ezt sok példa szemlélteti.
Az Úr elhív egy prófétát, hogy bevezessen egy új adományozási korszakot. Amikor aztán ez az új visszaállítás növekszik és érettebbé válik, akkor a csoport számára tan és eljárásrendek kerülnek kinyilatkoztatásra és tanításra egy olyan szervezeten keresztül, melyet apostolok és próféták vezetnek. Amint tehát növekedett és érettebbé vált a visszaállított egyház ebben az utolsó adományozási korszakban, az Úr kinyilatkoztatta, hogy az egyház legfontosabb ügyeiben és legnehezebb eseteiben az Első Elnökségből és a tizenkét apostolból álló tanács döntsön (lásd Tan és szövetségek 107:78–79). Itt minden döntés „annak egybehangzó hangjával történjen” (Tan és szövetségek 107:27). Máskülönben nem lesznek „jogosultak ugyanazokra az áldásokra, mint [amelyekre] a három elnök kvórumának döntései az ősi időkben” (Tan és szövetségek 107:29).
Mindez az Úr azon iránymutatásáról tanúskodik, miszerint az Ő egyházát apostolok és próféták tanácsának kell kormányoznia. Ez megóvja és elősegíti azt az egységet, amely alapvető az Úr egyházában.
„Az Úr e munka kezdetén kinyilatkoztatta, hogy három főpapnak kell elnökölnie egyházának főpapsága és az egész egyház felett” – tanította Joseph F. Smith elnök (1838–1918) azon az általános konferencián, amelyen az egyház elnökeként támogatták.12 Megerősítette, hogy mennyire fontos három főpapnak lennie az elnökségben, amikor kijelentette, „hogy helytelen egyetlen férfiúnak gyakorolnia minden elnökségi felhatalmazást és hatalmat az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában”13. Hozzátette: „Az Úrnak soha nem állt szándékában, hogy egyetlen férfiú rendelkezzen minden hatalommal, és ezen okból helyezett az egyházába elnököket, apostolokat, főpapokat, hetveneseket [stb.].”14
A többesszám – próféták és apostolok – említése előkelő helyet foglal el Joseph Fielding Smith elnöknek (1876–1972) ebben a jól ismert tanításában is: „[V]an egy dolog, amelyet rendkívül világosan kell az elménkben tartanunk. Sem az egyház elnöke, sem az Első Elnökség, sem az Első Elnökség és a Tizenkettek együttes hangja nem fogja soha félrevezetni a szenteket, vagy olyan tanácsot küldeni a világnak, amely ellenkezik az Úr gondolatával és akaratával.”15
Ahhoz, hogy az egyes apostolok vagy akár próféták tanításaiból Jézus Krisztus egyházának hivatalos tana váljon, azokat egy jóváhagyási folyamat által kell megerősítenie más apostoloknak és prófétáknak. Ezt a Bibliában is láthatjuk, amikor az apostolok jóváhagyólag lépnek fel, miután Péter beszámol nekik a kapott kinyilatkoztatásáról, miszerint el kell vinni az evangéliumot a pogányoknak (lásd Apostolok cselekedetei 11:1, 18). Hasonlóképpen, amikor a körülmetélés szükségességével kapcsolatos vitát vitték az apostolok elé, Péter emlékeztette őket az általa kapott kinyilatkoztatás jelentőségére, a tanács pedig jóváhagyta azt, és a vitát elrendezte egy az egyháznak küldött apostoli levéllel (lásd Apostolok cselekedetei 15).
Hasonlóképpen, a visszaállított egyházban sem kerül kanonizálásra egy tan mindaddig, amíg az egyház szervezete el nem fogadja azt a közös megegyezés törvénye szerint (lásd Tan és szövetségek 26:2, 28:13). E tantétel 1830-ban került kinyilatkoztatásra, és azóta is alkalmazzák.16 Ez a gyakorlat, melyet a hitehagyásnak nevezett korszak idején létező egyik egyház sem követett, megóvja az evangéliumi igazságokat attól, hogy egyéni elképzelések vagy személyes vélemények megváltoztassák vagy befolyásolják őket.
Végezetül, a különböző vezetők között a tanok terén meglévő alapvető egységet egy olyan, régóta fennálló szabály biztosítja, miszerint az egyes apostoloknak vagy más felhatalmazottaknak címzett, olyan tanra vagy eljárásrendre vonatkozó kérdéseket, amelyek nincsenek világosan meghatározva a szentírásokban vagy kézikönyvekben, az Első Elnökséghez kell továbbítani (lásd Tan és szövetségek 124:126).17
A próféták és apostolok Jézus Krisztusról tesznek tanúságot
Szolgálattétele idején Joseph Smith próféta ezt tanította: „Ahogy Isten Ábrahámot, Izsákot és Jákóbot családokként kormányozta, Izráel gyermekeit pedig mint nemzetet, úgy nekünk is, mint egyház, az Ő irányítása alatt kell lennünk ahhoz, hogy sikeresen működjünk, megmaradjunk és fenntartassunk.”18
Ez a cikk arról szólt, miként végezte az Úr a munkáját a korok során, és hogyan folytatódik napjainkban is e mintázat és folyamat. Amint azt Péter apostol tanította, „a próféták mind bizonyságot tesznek [Krisztusról]” (Apostolok cselekedetei 10:43). Napjainkban az Úr továbbra is prófétákon és apostolokon keresztül végzi a munkáját, akiknek felhatalmazásuk van az Ő nevében cselekedni az Ő munkájának végzésére, amely az ember örök életének véghezvitele.