Ne féljetek!
Kedves testvéreim, azért gyűltünk össze ma este, mert mindannyian szeretjük a karácsonyt és a karácsonyi időszakot. Van-e jobb dolog a csodaszép karácsonyi zenénél és énekeknél, a családtagok és barátok karácsonyi összejövetelénél, a mosolygó arcoknál és a gyermekek örömteli szóáradatánál? A karácsony nagyon össze tud minket hozni a családunkkal, a barátainkkal és a közösségünkkel. Alig várjuk az ajándékozást és az ünnepi ételeket.
Charles Dickens Karácsonyi ének című írásában Scrooge unokaöccse a következő szavakkal ragadja meg az év e szent időszakának varázsát: „…valahányszor csak eljött a karácsony, mindig úgy gondoltam rá…, mint a jó napokra; mint az egyedüli napokra az esztendő hosszú során, amikor minden ember mintha csak közös elhatározással nyíltan kitárná bezárt szívét, és [másokra gondolna]. […] És ezért…, ámbár a karácsony soha egy porszemnyi aranyat vagy ezüstöt nem tett a zsebembe, azt hiszem, hogy javamravált és javamra is fog válni mindig; és azt mondom rá, hogy áldja meg az Isten!” (A Christmas Carol [1858], 5–6).
Szülőként – és most már nagyszülőként – mindig is eszembe juttatta a karácsony varázsát az, amikor láttam, amint a gyermekeim – most pedig az ő gyermekeik – a Szabadító születését ünnepelve élvezik egymás társaságát, amikor összegyűlik a család. Biztos vagyok benne, hogy hozzám hasonlóan ti is megfigyeltétek már, milyen örömmel és ártatlansággal várják és élvezik a gyermekek ezt a különleges ünnepet. Örömüket látva mindannyiunknak örömteli múltbéli karácsonyok jutnak eszünkbe. Dickens mondta azt is, hogy „jó néha gyereknek lenni és sohasem jobb, mint karácsonykor, mikor az ünnep hatalmas megalapítója maga is gyermek volt” (A Christmas Carol, 67).
Los Angelesben nőttem fel, ahol a házunkat narancsligetek vették körül. Karácsony este a szüleim mindig áthívtak az otthonunkba családtagokat, barátokat és szomszédokat, hogy karácsonyi énekeket énekeljünk és frissítőket fogyasszunk. Csodaszép szokás volt ez mindannyiunk számára, és az éneklés mintha órákig tartott volna. Gyermekekként addig énekeltünk, amíg azt kötelezőnek gondoltunk, aztán kiosontunk a narancsligetbe játszani.
Feleségemmel, Kathy-vel is Dél-Kaliforniában neveltük fel a gyermekeinket, viszonylag közel a parthoz. A karácsonyt ott szélben ingadozó pálmafák jellemzik. Gyermekeinkkel minden évben alig vártuk, hogy lemehessünk a kikötőbe a karácsonyi hajós felvonulásra. Ámulva néztük, amint a csodaszép, mindenféle színű fényekkel feldíszített jachtok százai köröznek a kikötőben.
Most, hogy Salt Lake City-ben lakunk, Kathy és én minden évben a Karácsonyi ének színdarabjának egy helyi előadására visszük el a gyermekeinket és az unokáinkat. Amint évről évre láthatjuk Ebenezer Scrooge csodás átváltozását szívtelen remetéből a karácsony örömével telt boldog felebaráttá, érezzük, hogy a mindannyiunkban ott lakozó Scrooge-nak is mennie kell. Érezzük, hogy egy kicsit jobban kell igyekeznünk, amint követjük a Szabadító példáját, aki mindenkivel jószívű volt.
A karácsonyi időszak változást kiváltó lelkülete Jézus Krisztus megváltó hatalmában gyökerezik, mely jobbá teszi az életünket. Lukács könyve jegyzi fel Isten Fia több mint kétezer évvel ezelőtti születésének becses beszámolóját:
„És lőn azokban a napokban, Augusztus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeirattassék. […]
Mennek vala azért mindenek, hogy beirattassanak, kiki a maga városába.
Felméne pedig József is Galileából, Názáret városából Júdeába, a Dávid városába, mely Bethlehemnek neveztetik, mivelhogy a Dávid házából és háznépe közül való volt; […]
Hogy beirattassék Máriával, a ki néki jegyeztetett feleségül, és várandós vala.
És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az ő szülésének napjai.
És szülé az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá őt, és helyhezteté őt a jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál.
Valának pedig pásztorok azon a vidéken, a kik künn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszakán az ő nyájok mellett.
És ímé az Úrnak angyala hozzájok jöve, és az Úrnak dicsősége körülvevé őket: és nagy félelemmel megfélemlének.
És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen:
Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.
Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.
És hirtelenséggel jelenék az angyallal mennyei seregek sokasága, a kik az Istent dícsérik és ezt mondják vala:
Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!” (Lukács 2:1, 3–14).
Az angyal érezte, hogy amikor megjelent nekik, a pásztorok féltek tőle, mert azt mondta: „Ne féljetek”! Istennek a nem várt mennyei hírnökből áradó megdöbbentő dicsősége bizony félelmet keltett a szívükben, azonban az angyal által hozott hírekben nem volt semmi félelmetes. Azért jött, hogy bejelentsen egy csodát, hogy elhozza a végső jó hírt, hogy elmondja nekik: tényleg elkezdődött az emberiség megváltása. Sem előtte, sem utána nem hozott még hírnök ennél jobb hírt. Az Atya Egyszülöttje megkezdi halandó útját: „Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” Ezek valóban nagy öröm örvendetes hírei voltak.
Mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, amikor csalókának és távolinak tűnik az angyal által ígért nagy öröm. Mindannyian ki vagyunk téve ezen élet gyengeségeinek és nehézségeinek: betegségnek, kudarcnak, gondoknak, csalódásnak, végül pedig a halálnak. Bár sokaknak abban az áldásban van része, hogy fizikai értelemben biztonságban élhetnek, mások ma ezt nem élvezhetik. Sokaknak hatalmas nehézségeket okoznak az élet velejárói, azok fizikai és érzelmi sarca.
Az Úr mindannyiunkhoz szóló üzenete azonban az élet nehézségei ellenére ma is ugyanaz, mint a kétezer éve juhaikat őrző pásztorokhoz: Ne féljetek! Talán az angyal e felszólítása, hogy ne féljünk, ma még általánosabb érvénnyel bír számunkra, mint azon a karácsony éjjelen, amikor a pásztorok félelmeit volt hívatott lecsillapítani. Nekünk talán azt is jelentheti, hogy a Szabadító miatt már soha nem fog győzedelmeskedni a félelem. Megerősítheti számunkra azt, hogy végső soron nincs miért félni. Emlékeztethet minket arra, hogy egyetlen földi gondnak sem kell tartósnak lennie, és egyikünk sem esik kívül a megváltás hatókörén.
A legbecsesebb karácsonyi ajándék mindig is az lesz, amelyet maga a Szabadító adott nekünk: az Ő tökéletes békessége. Ezt mondta: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (János 14:27). A Szabadító békességének ajándéka a körülményeinktől függetlenül akkor is a szívünkben lakozhat, ha a világban távolinak tűnik a béke. Ha elfogadjuk a Szabadító hívását, mely szerint kövessük Őt, az örökre elűzi a tartós félelmet. Biztosítva van a jövőnk. Erről mondta az angyal azt, hogy „hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen”. „Ne félj – mondta nekünk Ésaiás próféta –, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak” (Ésaiás 41:10).
A Szabadító miatt, aki kétezer évvel ezelőtt megszületett Betlehemben, van remény – sőt, mi több: van megváltás, kiszabadulás, győzelem és diadal. „A rossz eltűnik, s győz az igaz” (vö. Karácsonykor a harangok. Himnuszok. 214. sz.). Nem csoda, hogy amikor az angyal bejelentette a Szabadító születését, hirtelen angyalok kórusa jelent meg, egyfajta mennyei felkiáltójelként, ezt énekelve: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!” Nincs ennél megnyugtatóbb üzenet. Egyetlen üzenetet sem töltött be még ennél jobban az emberek iránti jó akarat.
Legyen ez egy békés, örömteli időszak mindannyiunk számára, mert született nékünk aznap a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Jézus Krisztus nevében, ámen.