A világ világossága és élete
A Szabadító születésének legismertebb és legközkedveltebb beszámolója az Újszövetségben, Lukács második könyvében található. A hála érzése tölt el minden alkalommal, amikor Józsefről és Máriáról olvasok, ahogy Betlehembe mentek, és a szerény bölcsőről, az Úr Jézus Krisztus születéséről és az angyalokról, ahogy „nagy örömet” hirdetnek „az egész népnek” (Lukács 2:10).
Az evangélium utolsó napokban történő visszaállítása fontos társbeszámolót nyújt a Szabadító születéséről a Mormon könyvében. Az üzenetemben az első karácsonyról szóló leírások közül ezt az utóbbit szeretném kiemelni. Miközben közösen átgondoljuk ezt a részt, arra kérlek benneteket, kedves testvéreim, hogy ne csak hallgassátok a szavakat, hanem képzeljétek is bele magatokat az eseményekbe.
Imádkozom, hogy a Szentlélek segítsen magatokra és a családotokra vonatkoztatni ezeket a szentírásokat (lásd 1 Nefi 19:23), és töltse be a szíveteket a karácsony igazi szellemével.
A lámánita Sámuel
A történet Zarahemla földjén kezdődik, néhány évvel a Szabadító születése előtt. A lámánita Sámuel eljött az emberek közé, hogy bűnbánatot hirdessen és Krisztusról prófétáljon. Próbáljátok elképzelni, hogy 10 évesek vagytok, és ott vagytok a tömegben, hallgatjátok Isten prófétáját, aki jövőbeli eseményekről jövendöl.
Sámuel kijelentette: „Íme, adok nektek egy jelet; mert még öt év jön el, és íme, akkor eljön Isten Fia, hogy megváltsa mindazokat, akik hisznek az ő nevében.
És íme, ezt adom nektek jelként az eljövetelekor; mert íme, hatalmas fények lesznek az égen, olyannyira, hogy az eljövetele előtti éjszakán nem lesz sötétség; olyannyira, hogy úgy tűnik majd az embereknek, mintha nappal lenne.
Olyan lesz tehát egy nap és egy éjszaka, és még egy nap, mintha egy nap lenne, és nem lett volna éjszaka; és ez jel lesz számotokra…
És íme, új csillag születik, olyan, amelyet még soha nem láttatok; és ez is jel lesz számotokra” (Hélamán 14:2–5).
A Szabadító születése
Ahogy múlt az idő, „kezdtek még teljesebb mértékben beteljesedni a próféták próféciái; mert kezdtek még nagyobb jelek lenni és még nagyobb csodák történni a nép között” (3 Nefi 1:4).
Kérlek, most képzeljétek el, hogy 5 év eltelt, és most már körülbelül 15 évesek vagytok. Tisztán emlékeztek Sámuel próféciáira, miközben elgondolkodtok a jelenlegi helyzeten, amelyben éltek.
„De voltak, akik azt kezdték mondogatni, már elmúlt a lámánita Sámuel által elmondott szavak beteljesedésének az ideje.
És kárörvendezni kezdtek a testvéreiken, mondván: Íme, elmúlt az idő, és nem teljesedtek be Sámuel szavai; hiábavaló volt tehát az örömötök és a hitetek ezen dolgot illetően.
És lőn, hogy nagy nyugtalanságot okoztak szerte az országban; és azok az emberek, akik hittek, kezdtek nagyon elkeseredni, hogy talán nem is fognak bekövetkezni azok a dolgok, melyekről beszéltek nekik.
De íme, állhatatosan várták azt a napot és azt az éjszakát, és a rákövetkező napot, mely olyan lesz, mintha egyetlen nap lenne és nem lenne éjszaka, hogy tudhassák, hitük nem volt hiábavaló.
Most lőn, hogy a hitetlenek kijelöltek egy bizonyos napot, amelyen meg fogják ölni mindazokat, akik hittek ezekben a hagyományokban, hacsak nem jön el az a jel, melyet Sámuel, a próféta adott” (3 Nefi 1:5–9).
Kedves testvéreim, fel tudjuk-e fogni a legkisebb mértékben is azt, hogy mit jelenthetett az Ő eljövetelének jelére várni, miközben rohamosan közeledett a halál rettegett határideje? Szilárdan és állhatatosan álltunk volna-e a hitben, vagy meginogtunk és meghátráltunk volna?
És akkor, bizony, megadatott Krisztus születésének jele, melyet Sámuel megjövendölt. A vallási üldöztetés közepette, zsenge fiatalként, 15 éves korotokban elámultatok azon az estén, amikor a nap lement, de nem lett sötét.
„…és a nép csodálkozni kezdett, mert nem volt sötétség, amikor eljött az éjszaka.
És ekkor kezdték belátni, hogy Isten Fiának hamarosan meg kell jelennie; igen… minden ember annyira megdöbbent, hogy a földre rogyott. […]
És lőn, hogy azon az éjszakán végig nem volt sötét, hanem olyan világos volt, mint délben. És lőn, hogy reggel ismét felkelt a nap…; és a megadott jel miatt tudták, hogy ez az a nap, amikor az Úr megszületik.
És minden dolog a próféták szavai szerint lett, igen, betű szerint.
És még lőn, hogy megjelent egy új csillag, ahogy azt megmondták” (3 Nefi 1:15, 17, 19–21).
Az a nap, melyen Jézus megszületett, a szabadulás napja volt a hívők számára az Újvilágban. A világosság, amely a Szabadító születésének jele volt, szó szerint megmentette az életüket.
A Szabadító halála és feltámadása
Most képzeljétek el fivéreim és nővéreim, hogy több mint 30 év elmúlt, és most már 50 felé közeledtek. Még tisztán emlékeztek Sámuel tanításaira, valamint azokra az élményeitekre, melyeket még tizenévesként éltetek meg, amikor az Úr születésének jele megadatott.
Sámuel megjövendölte, hogy Krisztus halálának egyik jele az lesz, hogy három álló napig sűrű sötét lesz (lásd Hélamán 14:27; 3 Nefi 8:3).
„És lőn, hogy sűrű sötétség volt azon egész föld színén, olyannyira, hogy azok a lakosok, akik nem estek el, érezhették a sötét párát;
És a sötétség miatt nem lehetett világosság. És gyertyát, és fáklyát, és tüzet sem tudtak gyújtani…, így tehát egyáltalán nem lehetett világosság.
És nem láttak semmilyen világosságot, sem tüzet, sem szikrát, sem a napot, sem a holdat, sem a csillagokat, mert olyan nagy volt a sötét köd, mely beborította annak a földnek a színét.
És lőn, hogy három napig tartott az, hogy nem láttak világosságot” (3 Nefi 8:20–23).
Milyen lehetett volna átélni azt a három napot, amikor leírhatatlan sötétség volt, majd hamarosan összegyűlni 2500 emberrel a Bőség földjén lévő templomnál? El tudjátok-e képzelni annak a pillanatnak a fenségességét, amikor a Szabadító aláereszkedett a mennyekből és kijelentette: „Íme, én Jézus Krisztus vagyok… [É]n vagyok a világ világossága és élete”? (3 Nefi 11:10–11; kiemelés hozzáadva)?
A templomnál megtartott e különleges esemény során a Szabadító első szava, amellyel jellemezte magát, a „világosság” volt. Sámuel megjövendölte a világosság jelét. A világosság jele a Szabadító születésekor adatott meg. Az összegyűlt tömegben jelenlévők számára az irtózatos sötétséget és félelmet eloszlatta az igaz világosság, vagyis maga Jézus Krisztus.
A Mormon könyve-beli első karácsonyról szóló leírás segít megtanulnunk és jobban megértenünk, hogy Jézus Krisztus a „világosság, amely fénylik a sötétségben” (lásd T&Sz 10:57–61). Életünk minden időszakában, minden körülmény közepette, és minden kihívásban, amellyel szembesülhetünk, Jézus Krisztus az a világosság, amely eloszlatja a félelmet, bizonyosságot és útmutatást nyújt, valamint tartós békességet és örömet hoz.
Az emlékezetes és tartós karácsonyi hagyományaink közül sok valamilyen fénnyel, világossággal kapcsolatos. Ilyenek a karácsonyfa fényei, az otthonunkban és az otthonunkon lévő fények, illetve a gyertyák az asztalon. Emlékeztessenek bennünket az ünnepi időszakok gyönyörű fényei Őrá, aki minden világosság és fény forrása!
De sötét utcád végén
Feltűnt az örök Fény,
Mert benned lett ma emberré,
Kit minden nép remél.
(Ó, Betlehem kis városa, Himnuszok, 208. sz.)
Tanúságomat teszem, hogy Jézus megszületett Betlehemben, dicsőségesen teljesítette halandó küldetését és szolgálatát, és feltámadt Urunkként Ő ma is él. Erről teszem bizonyságomat az Úr Jézus Krisztus szent nevében, ámen.