A Nagylelkű
Hát nem csodálatos kiváltság, hogy drága prófétánk, Thomas S. Monson elnök jelenlétében élvezhetjük ezt a csodás estét?
A karácsony az az igen ritka időszak, amikor új szemmel látunk másokat, amikor egy kicsit jobban kinyitjuk a szívünket a minket körülvevő szépség előtt, és egy kicsit több kedvességgel és együttérzéssel fordulunk mások felé.
Ha szerencsénk van, felnőttként olykor-olykor egy röpke pillanatra ismét bepillanthatunk abba, milyen érzés is gyermeknek lenni.
Megmelengeti szívünket, továbbá szeretettel és várakozással tölt el bennünket a gondolat, hogy valaki, akit szeretünk, valami különlegeset tartogat számunkra – mi pedig izgatottak vagyunk a neki tervezett különleges ajándékunk miatt. Tegyük hozzá mindehhez még a csillogó fényeket, a pompás dekorációkat, Krisztus születésének gyönyörű megjelenítéseit – és így már egyáltalán nem csoda, hogy a karácsony ilyen hőn szeretett időszaka az esztendőnek.
És természetesen ott van még a zene is. Semmi sem emeli ki annyira az ünnepi időszak mély jelentését és gyengéd lelkiségét, mint egy karácsonyi ének. Csendüljenek fel akár vidám, akár eltűnődő vagy nosztalgikus dallamok, van valami a karácsonyban, ami káprázatos zenét ihlet. Ezek a csodás karácsonyi harmóniák felemelik a lelkünket és emlékeztetnek minket örvendezésünk okára.
Ma abban az áldásban lehet részünk, hogy a Templom Téri Szimfonikus Zenekar és a Mormon Tabernákulum Kórus mennyei muzsikáját hallgathatjuk.
Az általuk előadott zene olyan fenséges, hogy szinte látom a szemem előtt, amint a menny angyalai közelebb hajolva fülelnek, sőt, talán még be is kapcsolódnak az énekbe.
A harangok karácsonyi éneke
A kórus az imént a valaha komponált egyik legszebb karácsonyi dallamot szólaltatta meg: A harangok karácsonyi éneke című varázslatos melódiát, mely első alkalommal 1921-ben volt hallható az Amerikai Egyesült Államokban.
Eredetileg nem is karácsonyi ének volt. Egy több száz éves ukrán népdal feldolgozása volt, melyet „Scsedrik” – vagyis „A nagylelkű” – néven ismertek.
Az ukrán családok az új esztendő kezdetén énekelték ezt a dalt. Az eredeti szöveg szerint egy fecske berepül egy család otthonába, és megjövendöli, milyen bámulatos jó szerencse vár rájuk a közelgő új évben.1
Jó érzést kelt bennem ez a történet.
Szeretem reményteli és derűlátó üzenetét.
Hát nem ez a karácsony üzenete? Még akkor is, amikor a világ meglehetősen komornak tűnik – amikor nem mennek jól a dolgok, amikor szívünk túlcsordul a csalódástól és az aggodalomtól, még a bánat és a szomorúság közepette is – arról énekelünk, hogy „örvendj, világ” és „békesség az embernek”2, Krisztus miatt, aki világosságot hozott „azoknak, a kik a sötétségben… ülnek”3.
A nagylelkűség ideje
Milyen helyénvaló hát, hogy az imént hallott karácsonyi dal eredetileg „A nagylelkű” címet viselte. A karácsony végső soron a nagylelkűség időszaka.
E lelkülettől indíttatva néha órákat töltünk a tökéletes ajándék keresgélésével barátaink és családtagjaink számára. Keressük a módját annak, hogy segítőkészebbek és vidámabbak legyünk. Késztetést érzünk rá, hogy egy kicsit több időt töltsünk a szeretteinkkel. Jobban odafigyelünk a szükséget látókra, és gyakran nagylelkűbben áldozunk a megsegítésükre. Mindez a mi tökéletlen, ám szívből jövő visszhangunk Szabadítónk nagylelkűségére, akinek a születése előtt kívánunk tisztelegni.
Mindannyian tudjuk azonban, hogy a karácsony lelkülete gyakorta elhalványodhat vagy akár el is veszhet a bevásárlás, a számlák és a zsúfolt időbeosztás eszeveszett sodrásában és nyomása alatt.
Nem akarok valamiféle Grincs-szerű magatartást sugallni, de hadd mondjam el, hogy legkedvesebb karácsonyi emlékeim egymás megajándékozásához kötődnek, valamint ahhoz, amikor az ember beleveszik a sürgő-forgó tömegbe, vagy kisebb-nagyobb örömteli rendezvényeken vesz részt, amelyek összehozzák ilyenkor az embereket.
Igenis van okunk örömet lelni ezekben a dolgokban, de természetesen oly sok minden más is van!
Így aztán arra kérem mindegyikünket, hogy ebben a karácsonyi időszakban keressünk egy pillanatot lelkünk csendjében, hogy elismerjük „a Nagylelkűt” és szívből jövő hálával adózzunk Előtte.
Elmélkedjünk Mennyei Atyánk könyörületes, szeretetteljes és határtalan irgalmán.
Miközben ajándékokat vásárolunk – majd ajándékokat adunk és kapunk –, fordítsunk egy kis időt mindazon bőséges áldások csendes átgondolására is, melyeket Isten reánk, az Ő gyermekeire árasztott.
A hála ajándéka
Úgy vélem, emberi természetünk része készpénznek venni a dolgokat – még az igen becses dolgokat is. Ez az egyik tanulsága a Jézus korában élt tíz leprás történetének is. A barátaiktól, családjuktól, sőt, szinte magától az élettől is megfosztó szörnyű betegségtől szenvedve ezek a leprások Isten Fiától kértek és kaptak is gyógyulást.
Mint tudjátok, e dicsőséges csodatétel után a leprások közül kilencen a jó szerencséjüknek örvendve továbbálltak.
Csupán egy tért vissza.
A tízből csupán egy szánt időt arra, hogy kifejezésre juttassa háláját. Csupán „egy pedig ő közülök, mikor látta, hogy meggyógyult, visszatére, dicsőítvén az Istent nagy szóval; és arczczal leborula az ő lábainál, hálákat adván néki”.4
Úgy tűnik, a tiszta hála ily alázatos megnyilvánulása épp oly ritka manapság, mint ebben a történetben. Amikor azonban megnyilvánul, megérinti a szívünket és arra indít minket, hogy számláljuk össze a saját áldásainkat.
Nemrég hallottam is egy példát erre, egy Afrikában élő férfiről, aki a fogyatékossága miatt soha nem tudott járni. Idejének java részét a szülei otthonában kényszerült tölteni. Nem tudott dolgozni; nem tudott szórakozni járni a barátaival; még a legegyszerűbb dolgokat se tudta megtenni, melyeket mi annyira természetesnek veszünk.
Aztán hallott valami rendkívüliről! Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza kerekesszékeket fog szállítani egy otthonához közeli eseményre!
Megkérte egy barátját, hogy vigye el erre az eseményre, ahol tanúja lehetett, amint mozgáskorlátozott férfiak, nők és gyermekek tucatjait emelik ragyogó, új kerekesszékekbe.
Ó, mennyire szeretett volna ő is beleülni egy ilyen székbe! Mennyire megváltozna az élete egy röpke pillanatra, ha saját erejéből tudna mozogni!
Kivárta a sort, míg végül ő következett.
Két férfi beemelte egy kerekesszékbe, és életében először képes volt szabadon mozogni!
Eleinte tétova mozdulatokat tett, ám amint ráérzett a kerekesszék irányítására, felbátorodott.
Pörgött, forgott és sprintelt. Mindkét kezével lelkesen integetett, amikor elsuhant a barátja mellett.
Csak úgy repült!
Arcán öröm tükröződött.
Egy idő után azonban lassan visszagördült a többiekhez, és csendes beletörődéssel az arcán készen állt, hogy kisegítsék a székből.
„Mit csinálsz?” – kérdezte a barátja.
A férfi mosolyogva vállat vont. „Átadom a helyem a következő embernek” – felelte.
Az egyház emberbaráti misszionáriusa térdre ereszkedett mellette, és így szólt: „Ez a kerekesszék az öné.”
A férfi nem hitt a fülének. Úgy gondolta, az esemény célja az volt, hogy bemutassák, milyen lehet kerekesszékben közlekedni.
„Tényleg az enyém?” – kérdezte.
„Igen.”
„De nincsen pénzem.”
„Akkor is az öné. Olyan emberek ajándéka, akik szeretik magát.”
Amikor végre felfogta a szavak jelentését, ez az alázatos ember a barátjára tekintett.
Aztán a misszionáriusra.
Megpróbálta visszatartani a könnyeit, de mindhiába. És miközben könnyezett, nevetésben tört ki a túlcsorduló öröme miatt.
Barátja és a misszionárius együtt könnyezett vele.
„Köszönöm!” – súgta nekik.
Mindkettejüket megölelte, majd elhelyezkedett a kerekesszékében, aztán széles mosollyal az arcán huss! – már ott sem volt.
„Repülök!” – kiáltozta, miközben ide-oda száguldozott a járdán.
Ez a férfi tudta, mit jelent a hála.
Isten kegyelme
Éreztünk-e már valaha ilyen tiszta, határtalan hálát? Imádkozom azért, hogy e karácsonyi időszakban és az egész év során emlékezzünk a Nagylelkűre – Istenünkre, Atyánkra, szeretett Pásztorunkra és Tanácsadónkra.
Hiszen Ő az Ajándékozó!
Ő a Nagylelkű!
Amikor mi, az Ő gyermekei, kenyeret kérünk Tőle, Ő nem ad nekünk követ.5 Ehelyett olyan fenséges és becses ajándékokat nyújt nekünk, melyeket nem is vagyunk képesek teljességgel felfogni vagy akár csak elképzelni. Mit ad nekünk?
-
Békességet.
-
Örömöt.
-
Bőséget.
-
Oltalmat.
-
Gondoskodást.
-
Jóindulatot.
-
Reményt.
-
Magabiztosságot.
-
Szeretetet.
-
Szabadítást.
-
Örök életet.
Karácsonykor a legnagyobb ajándékot ünnepeljük – azt, amely az összes többit lehetővé teszi: a betlehemi kisded születését. Miatta „a sírnak nincs győzelme, és a halál fullánkja Krisztusban felemésztődik. Ő a világ világossága és élete; igen, világosság, mely végtelen, melyet soha nem lehet elsötétíteni”.6
Örömmel telve mondok köszönetet Istennek a nagylelkűségéért.
Ő az, aki megszabadít minket a magánytól, az ürességtől, az érdemtelenségtől.
Ő az, aki megnyitja a szemünket és a fülünket. A sötétséget világossággá teszi, a gyászt reménységgé, a magányt pedig szeretetté.
Megszabadít minket a múlt rabságától és önzésétől, és utat nyit számunkra a céltudatos jelen és a beteljesedéssel teli jövő előtt.
Ő az, akinek hódolunk.
Ő a mi Istenünk.
Ő a Nagylelkű.
Ő az, aki oly teljességgel szereti a gyermekeit, hogy felajánlotta Egyszülött Fiát, hogy mindazok, akik követik Őt, el ne vesszenek, hanem örök életük legyen.7
Jézus a Krisztus miatt nem kell többé bolyonganunk. Az igazakkal együtt feltámadunk, amikor Ő visszatér! És az Ő tökéletes élete és örök áldozata miatt egy napon a mennyei angyalokkal állva örökkévaló ajándék adatik majd nékünk.8
Emlékezzünk hát nagylelkű Mennyei Atyánkra ebben a karácsonyi időszakban, és mondjunk mély, szívből jövő köszönetet Mindenható Istenünknek, aki minden gyermekének szárnyakat adott, hogy repülni tudjanak. Ez az én alázatos és őszinte imám, valamint szívből jövő áldásom mindenkinek ezen a karácsonyon és mindig, szeretett Szabadítónk, Jézus Krisztus nevében, ámen.