Mint a megöntözött kert

L. Whitney Clayton elder

a Hetvenek Elnökségének tagja

Egy est L. Whitney Clayton elderrel

Világméretű áhítat fiatal egyedülálló felnőtteknek • 2015. szeptember 13. • New York, New York állam

Drága fivéreim és nőtestvéreim, megtiszteltetés számomra veletek lenni ma este. Kathyhez hasonlóan én is szeretetemet fejezem ki nektek. Mindketten azért imádkoztunk, hogy a ma este elhangzó szavaink növeljék az Istenbe, és az Ő fiába, az Úr Jézus Krisztusba vetett hiteteket. Most pedig újra azért imádkozom, hogy a következő percekben mennyei sugalmazásban legyen részem nekem és nektek is.

Az imént az életem szerelmét és világosságát, Kathyt hallgathattátok. Hálás vagyok, amiért ilyen hatalmas örömöt és célt ad az életemnek, nem is említve a 7 gyermeket, akikkel megajándékozott. Ők pedig 19 unokát hoztak a világra, akik száma hamarosan 21-re nő majd. Kathy az otthonunk és családunk szíve-lelke. Amikor összeházasodtunk, még nem tudtam, hogy az élet ilyen édes is lehet. Az ő jósága és erényei a világon mindennél többet jelentenek számomra. Nagyon boldoggá tesz, hogy az imént őt hallgathattátok.

Üdvözlünk benneteket, akik most itt New York Cityben vagytok, de tudjuk, hogy más helyszíneken, nemzetekben és időzónákban is hallgattok bennünket. Szívélyes üdvözletünket küldjük minden bennünket néző és hallgató testvérnek, akárhol is legyetek a világban. Mily csodálatos dolog így összegyűlni.

Sokan különböző országokból és kultúrákból származtok. Rendkívüli, milyen különféle körülmények formálják életeteket. Néhányatok számára az oktatási és anyagi bőség adta áldások mindegyike elérhető. Mások akár naponta is azzal küszködnek, hogy étel legyen az asztalukon. Vannak, akik az Egyesült Államok síkságait átszelő pionírok leszármazottai. Mások pedig a saját hazájuk pionírjai. Vannak, akik missziót is szolgáltak, míg másokat épp nemrég kereszteltek meg misszionáriusok, vagy még nem is egyháztagok. Néhányan olyan családból érkeztek, ahol mindenki tevékeny egyháztag. Mások pedig lehet, hogy egyedüli egyháztagok a családjukban, vagy talán az egész közösségükben is. Vannak, akik olyan erős otthonokból jöttek, ahol a szülők kiváló példával járnak elöl. Mások pedig olyanokból, ahol ez nem így van.

Meg vagyok róla győződve, hogy mindaz, amiben Isten gyermekeiként osztozunk, sokkal fontosabb annál, hogy az élet milyen különbségeket tesz közöttünk. A Szabadító ezt mondta: „én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek”.¹ Ő a bővelkedő élet áldását sem idő, sem pedig hely szempontjából nem korlátozta be. Körülményeinktől függetlenül mindannyiunk számára elérhető. Az Ő célja az, hogy segítsen nekünk szert tenni a bővelkedő életre, akármikor és akárhol is éljünk. Úgy éreztem, arról kell ma beszélnem, hogy miként érhetjük el a bővelkedő életet, és azt a címet adtam beszédemnek, hogy „Mint a megöntözött kert”.

Mondandómat egy olyan eseménnyel kezdeném, mely a Szabadító keresztre feszítésének napján történt, és úgy érzem, rendkívül tanulságos. Utána pedig két példán keresztül fogom szemléltetni, miként lehet szert tenni a bővelkedő életre.

Az összes szentírás egyik talán legfelkavaróbb jelentét János könyvében jegyezték fel. Ez az után történt, hogy a Szabadító a mi bűneink és halandó gyengeségeink miatt felfoghatatlan gyötrelmeket élt át a Gecsemáné kertjében. Azt tanították nekünk, hogy a szenvedése olyan átható és olyan nehezen elviselhető volt, hogy azt nem tudhatjuk,² és olyan kimerítő volt, hogy azt fel sem tudjuk fogni. Az után következett, hogy elárulták, letartóztatták, valamint a zsidó vezetők keze alatt megaláztatást és bántalmazást szenvedett el. Azután volt ez, hogy a római katonák Ponczius Pilátus irányítása alatt megostorozták és töviskoronát nyomtak a fejére.

Pilátus kijelentette, hogy Jézus semmi olyat nem tett, amivel rászolgált volna a keresztre feszítésre. Parancsba adta, hogy ostorozzák meg, ami egy rendkívül kemény, de általában nem halálos büntetésnek számított. Pilátus talán azt remélte, hogy ha megkínozza és megalázza a Szabadítót, akkor azzal nyomást gyakorolhat a zsidók vezetőire, kinyilvánítva azt, hogy Jézusnak a nyilvánosság előtt már így is elég fájdalmas leckét tanítottak, a keresztre feszítésre pedig nincs szükség. Talán azt remélte, hogy ezzel bizonyos fokú irgalmat ébreszthet bennük. Az ostorozást követően ezért Pilátus elrendelte, hogy Jézust vigyék a nép elé. Gondolom, azt remélte, hogy Jézus e nyilvánvaló fizikai szenvedése már elegendő lesz számukra.

Nem így lett.

János így számolt be erről:

„Akkor azért előfogá Pilátus Jézust, és megostoroztatá.

És a vitézek tövisből koronát fonván, a fejére tevék, és bíbor köntöst adának reá,

És mondának: Üdvöz légy zsidók királya! És arczul csapdossák vala őt.

Majd ismét kiméne Pilátus, és monda nékik: Ímé kihozom őt néktek, hogy értsétek meg, hogy nem találok benne semmi bűnt.

Kiméne azért Jézus a töviskoronát és a bíbor köntöst viselve. És monda nékik Pilátus: Ímhol az ember!

Mikor azért látják vala őt a papifejedelmek és a szolgák, kiáltozának, mondván: Feszítsd meg, feszítsd meg! Monda nékik Pilátus: Vigyétek el őt ti és feszítsétek meg, mert én nem találok bűnt ő benne.”³

Habár a történet folytatása is kritikus fontossággal és jelentőséggel bír, megállnék Pilátus szavainál: „Ímhol az ember!”

Vagy más szavakkal: lássátok az embert. Pilátus könyörgése mélységesen ironikus volt. Annak ellenére, hogy Jézus fizikai megjelenése akkor meglehetősen gyalázatos volt, egészen addig és az után sem volt egyetlen férfi vagy nő sem, aki jobban rászolgált volna arra, hogy így kiemeljék és bemutassák. Az Ő élete tökéletes volt. Ő maga pedig páratlan volt. Soha, senki nem élt úgy, ahogy ő. Soha, senki nem is fog. Ő minden erénnyel annak tökéletességében rendelkezett. Minden helyzetben tökéletes önuralmat gyakorolt. Érzelmei és érzései tökéletesek voltak, ahogyan a gondolatai is. Tudása pedig korlátlan volt. Ő volt egyedül valóban érdemes arra, hogy minden szempontból bámulat, vizsgálat, mérce és hódolat tárgyává tegyék. Senkinek nem okozna csalódást, ha bepillanthatnánk az elméjébe, szívébe és érzéseibe. Habár a megjelenése akkor nem ezt tükrözte, Jézus maga volt a bővelkedő élet megtestesítője.

Így hát nem a szenvedésének azon pillanatában való kinézetére kell elsősorban emlékeznünk. „Az emberek szemében nem volt kívánatos”.⁴ Aki abban a gyenge fizikai hajlékban lakozott, az jelentett számunkra mindent. Az, aki volt, tette lehetővé mindazt, amit véghez vitt. Az ő fenséges lénye az, ami figyelmünket megragadja. Amikor előttünk állva csodáljuk Őt, „az embert”, akkor az Ő gonosz erőkkel szembeni egyre erősödő győzelmét kell, hogy lássuk, még akkor is, ha az akkor egyáltalán nem tűnt győzelemnek. Ő a bárki által valaha megtapasztalható legvadabb vihar közepette is tökéletesen nyugodt volt. Minden ördögi szerkezet, melyet az ellenség addig valaha is feltalált, akkorra már bevetették, vagy a közeljövőben használták ellene. Ő mindet legyőzte és leigázta. Pilátus előtt tökéletesen nyugodtan és higgadtan állt.

De gondoljuk csak tovább: A világ fizikai elemei, valamint az emberiség által teremtett körülmények feletti uralmát kétségtelenül bizonyította. Képes volt parancsolni a gonosz lelkeknek. Meggyógyította a betegeket, a vaknak visszaadta a látását, a süketnek pedig a hallását. A holtakat életre keltette, az elhunyt gyermeket pedig visszaadta a szüleinek. Mindenki gondolatait és érzéseit ismerte. Bűnöket bocsátott meg, és leprásokat tisztított meg. Az ezelőtt említett események előtti éjszakán pedig az egész emberiség terhét, bűneit, fájdalmait, betegségeit és esendőségét viselte. Ironikus módon még azok bűneit is magára vette, akik abban a pillanatban oly mostohán bántak vele.

„Ímhol az ember” – valóban Őrá kell tekintenünk. Ő az élő Isten Fia volt. Életünk példája volt, az Egyszülött, akit azért küldtek, hogy megmutassa az utat és Ő maga legyen az út. Ő mindannyiunk számára maga az igazság és az élet. Azzal az egyszerű három szóval, hogy lássátok az embert, Pilátus tudtán kívül is egy egyszerű receptet adott arra, hogy az ember az élet legmagasabb célját elérhesse. Amikor zsidókat felszólította, hogy nézzenek rá, Pilátus az ő és a mi figyelmünket is az Egyszülöttre, vagyis arra az egyetlen emberre irányította, aki az életünket bővelkedővé, szabadításunkat pedig tökéletessé képes tenni.⁵ Ezért is adatott a parancsolat, hogy „Istenre tekints és élj”.⁶

Amikor Őrá tekintünk emlékeznünk kell arra, hogy miatta, valamint amiatt, ami Ő volt és amit Ő tett, mi is győzedelmeskedünk. Le tudjuk győzni az akadályokat. A megpróbáltatások közepette is bővelkedő életet élhetünk. Ha úgy döntünk, hogy Őrá tekintünk, valamint elfogadjuk és alkalmazzuk az Ő szabadító evangéliumát, akkor Ő meg fog bennünket szabadítani. Megment bennünket a saját bukott természetünk és gyarlóságaink okozta hatásoktól, és megszabadít bennünket a bűntől, a lelki középszerűségtől, és az örökkévalóságra szóló kudarctól. Ő megtisztít, finomít, szebbé, végül pedig tökéletessé tesz bennünket. Örömet és békét hoz számunkra. Ő a kulcs a bővelkedő élethez.

Most pedig két példát is szeretnék megosztani veletek arról, hogy mi mit tehetünk annak érdekében, hogy a Szabadítóra tekintsünk, és hozzá forduljunk a bővelkedő élet eléréséért.

A palánták példázata

Elsőként a palánták példázatáról beszélnék:

Kathyvel Salt Lake City keleti oldalán, egy domboldalon élünk egy olyan otthonban, melyet még a szülei építettek. Él egy bizonyos fajta fa is ott, ami kifejezetten arra a vidékre jellemző. Mi csak bozóttölgynek hívjuk. A világon közismert hatalmas tölgyfákkal ellentétben ez a fajta nem nő meg nagyra, viszont szívós és gyönyörű. A környékünk tele van vele.

Néhány évvel ezelőtt egy nagy virágcserepet tettünk a bejárati ajtónkhoz vezető járdára, az egyik bozóttölgy koronája alá. A cserépbe színes virágokat ültettünk, melyeket a nyár során csodálhattunk. Amikor eljött az ősz, a bozóttölgy elkezdte hullatni a magjait, vagyis a makkokat, melyekből egy pár a cserépbe pottyant.

Az egyik őszi napon, amikor éppen a virágokat gondoztam, észrevettem néhány hajtást, ami a cserépbe esett makkokból nőtt ki. Annak ellenére, hogy a virágszezonnak már lassan vége volt, mi továbbra is csak világokat szerettünk volna látni a cserépben, ezért elkezdtem kigyomlálni a hajtásokat. A gyenge kis palántákat könnyedén ki lehetett húzni a laza földből. Meglepve láttam azonban, hogy az apró hajtások már a föld felett látható méretüknél sokkal hosszabb gyökereket növesztettek. A gyökerek a növény felső részénél három-négyszer is hosszabbak voltak. A természet úgy alakította a bozóttölgy magjait, hogy szinte minden energiájukat a gyökerek növesztésére fordítsák.

Elég nyilvánvalónak tűnik, hogy miért van ez így: Salt Lake Cityben a tavaszi és az őszi időszak elég kellemes, a nyár viszont forró és kevés esőt tartogat, a tél pedig nagyon szeles és hideg, és sok hó esik. A mélyre nyúló gyökerek azáltal segítenek a kis palántáknak a növekedésben, hogy a felszínről gyorsan a mélybe hatolnak. Így a gyökerek még nagyobb felületen tudják felszívni a nedvességet és a tápanyagokat. Arra is szolgálnak továbbá, hogy a fákat szilárdan lehorgonyozzák, és már fiatal koruktól fogva szilárdan tartsák a széllel szemben. E szívós fáknak a gyökereik segítenek ellenállni a téli viharoknak és a nyári napok forróságának. A mély gyökerek segítségével a bozóttölgynek sokkal könnyebb a túlélés. Amikor pedig a kis csemeték elérik a teljes magasságukat, a gyökereik továbbra is táplálják, védelmezik és fenntartják őket.

A bozóttölgytől mi is tanulhatunk valamit. Mi is élvezhetjük a csodálatos tavaszt és őszt, de mindig emlékeznünk kell arra, hogy hamarosan keményebb idők is jönnek. A tavaszt elkerülhetetlenül követi a forró nyár, az őszt pedig a hideg tél. Ez a természet törvénye, ahogyan az életünké is. Bár könnyű, kényelmes és boldog időszakokat is átélünk, felkészültnek kell lennünk olyan időszakokra is, amikor az élet megpróbáltatásokat tartogat számunkra.

Akárhol éljünk is, mindannyiunknak vannak olyan élményei, melyek a forró nyárhoz vagy hideg télhez hasonlítanak. Vannak könnyebb és nehezebb időszakok, sikerek és kudarcok, egészséges és betegséggel sújtott idők, valamint boldog és gyötrelmes időszakok is. Az élet nem állandó. Nem megy minden simán. Mindenkinek vannak olyan pillanatai, melyek elcsüggesztik, és olyanok is, melyek örömmel töltik el.

Az élet más területeken is hasonló mindenki számára. Lakhelyünk és országunk közösségének kultúrája és szokásai mindannyiunkat körülvesznek. E hatások némelyike jó, míg mások már nem annyira. Néhány felemel bennünket, mások viszont lerombolnak. Az otthonainkat megáldhatja az evangélium világossága, vagy beárnyalhatja az, ha kudarcot vallunk Isten parancsolatainak betartásában. Barátaink példamutatása lehet kiváló vagy borzalmas is. Senki sem tudja pontosan, hogy az élet hova fogja sodorni. Nem tudjuk teljesen megjósolni a jövőbeli egészségügyi állapotunkat vagy anyagi helyzetünket. Nem tudjuk megjósolni a háborúk vagy az időjárás hatásait sem. Az életnek megvannak a maga évszakai és körforgása. Számos olyan irányításunktól független körülmény is van, amely kihívást állít elénk.

A fákkal ellentétben azonban mi szabadon dönthetünk úgy, hogy kifejlesztjük azt a lelki gyökeret, amely életünk tartását fogja szolgálni. Mi döntjük el, hogy hol fogunk gyökeret verni, és hogy milyen mélyen fogjuk azt a földbe mélyeszteni. A napi döntések apró, szinte észlelhetetlen változásokat eredményeznek hitünk gyökerén, mely változások hatása viszont mindent meg fog határozni. Mivel nem tudjuk, hogy mikor és milyen kihívásokban lesz részünk, vagy hogy életünk telei és nyarai meddig fognak tartani, gyökereinket a lehető legmélyebben kell leeresztenünk lelkünk táplálékának egyetlen igaz forrásához, az Úr Jézus Krisztushoz. Ő azt akarja, hogy bővelkedő életet éljünk. Hív bennünket, hogy jöjjünk Őhozzá. Azt mondta: „Tanulj tőlem, és hallgass a szavaimra; járj Lelkem szelídségében, és békességed lesz énbennem!”⁷

Amikor Őróla tanulunk, erős lelket építünk az élet viharaival szemben. Tanulhatunk tanulmányozás és hit által. Tanulhatunk az előttünk lévő igazlelkű példákból. Vagy tanulhatunk azáltal is, hogy Őt szolgálva másokat szolgálunk.⁸ Tanulhatunk, miközben igyekszünk bármely módon Őt másolni.

Amikor figyelünk, az nem csak hallgatást, hanem figyelmezést és megszívlelést is jelent. Személyes szentírás-tanulmányozásunk során is figyelünk Őrá. Figyelünk rá az úrvacsorai gyűlés és a templomi szolgálta során is. És halljuk őt a halk és szelíd hangban is.⁹ Az élő próféták és apostolok hangját hallva is Őrá figyelünk. A gondos figyelem emlékeztet bennünket arra, hogy „nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, a mely Istennek szájából származik”.¹⁰ Gyökereinket lépésről lépésre erősítjük meg. Miközben figyelünk, az Ő útját járjuk. Ő jelenti a bővelkedő élethez vezető út kezdetét és végét is. Ő maga a teljes út, valamint a fény is, mely az utat világítja meg.¹¹ Ő „az út, az igazság és az élet”.¹²

Nem titkos és nem is meglepő, hogy mit kell tennünk azért, hogy kifejlesszük a gyökereinket: be kell tartanunk Isten parancsolatait. Miközben gyorsan össze tudnánk írni egy listát mindarról, amit tennünk kell, könnyebb megszámolni a teendőinket, mint el is végezni azokat. Azon képességünk, hogy az Ő akarata szerint cselekedjünk növekedni fog, miközben úgy is teszünk. Egyre könnyebbé válik, mivel meggyőződésünk és hitünk is növekszik. Amikor állhatatosan kitartunk az evangélium alapvető tantételeinek életünkben történő alkalmazásában, az Úr megnövekedett belső erővel áld meg bennünket.

Az érdemes és figyelmes hódolat pedig nagy mértékben hozzájárul lelki gyökereink növesztéséhez. Amikor áhítattal veszünk részt az úrvacsorai gyűlésen és igaz szándékkal veszünk az úrvacsorából, a sabbat napja több lesz egy átlagos vasárnapnál. Nem tudunk elég mélyen gyökeret verni, hacsak nem emlékszünk mindig Őrá.¹³ Amikor a gyűlések előtt felkészülünk, akkor a sabbat sokkal gazdagabb élménnyé válik számunkra. Miközben elgondolkozunk azon, hogy mennyire szükségünk van a megbocsátásra, valamint arra, hogy a Lélek mindig velünk legyen, a kápolnára szentélyként fogunk tekinteni, az úrvacsoravételre pedig a megszentelődésünk idejeként.

Ezért tehát, amikor istentiszteletre megyünk, néhány dolgot mindenképpen magunkkal kell vinnünk. Elsőként megtört szívet és alázatos lelket. Buzgón kell törekednünk arra, hogy érezzük az engesztelés áldásait. Hasonlóképpen van néhány dolog, amit viszont mindig otthon kellene hagynunk. A sport, a munka, a szórakozás és vásárlás gondolatait el kellene zárnunk otthon egy szekrénybe, hogy azokat majd egy másik nap vegyük elő. Az őszinte hódolat elősegíti a valódi megtérést. Segít hitünk gyökereinek olyan mélyre lejutni, ahol lelki vízforrásra lelhetnek, mely „örök életre buzgó víznek kútfeje lesz” bennünk.¹⁴

Pál így írt erről:

„Azért, a miképen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképen járjatok Ő benne,

Meggyökerezvén és tovább épülvén Ő benne, és megerősödvén a hitben, a miképen arra taníttattatok”.¹⁵

A gyökerek az ellenállástól is erősödnek. A szélnek fújnia kell, az időjárásnak pedig időnként meg kell tépáznia bennünket, ha valódi erőre akarunk szert tenni. Ha erősek akarunk lenni, erőfeszítéseket kell tennünk, hogy kitartsunk, ellenálljunk a szélnek és az időjárásnak. Az erős szelek könnyedén kicsavarják azt a fát, ami nem horgonyozta magát a földhöz. Hasonlóképpen szükségünk van néhány aszályra is, különben a gyökereink nem akarnak mélyebbre kúszni, hogy vizet találjanak. Ez fordítva is igaz: a túl sok víz el is gyengítheti a fát, hiszen ilyenkor a gyökerek a felszínhez közel maradnak, és nem tesznek szert elegendő mélységre.

Ha nem élünk át néhány személyes vihart és aszályt, akkor a gyökereinknek esélye sem lesz megerősödni. Ha minden könnyű, akkor nem fognak fejlődni. Ironikus, hogy szél nélkül ugyan nyugodt a tenger, a vitorlázás viszont elég nehéz. Ha nem vigyázunk, a problémák hiánya puhánnyá tehet bennünket. Nem tudunk ügyelni magunkra, és a gondolatainkra, és a szavainkra, és a cselekedeteinkre, és nem tudjuk betartani Isten parancsolatait és megmaradni a hitben¹⁶ olyan megpróbáltatás nélkül, mely térdre kényszerít és a szívünkben munkálkodik.

Másrészről viszont nem kell fejvesztve rohangálnunk próbatételeket keresve. Az élet mindig megoldja, hogy részünk legyen nehézségekben, még akkor is, ha minden tőlünk telhetőt megteszünk. Hacsak nem hozunk olyan szörnyű döntéseket, melyek mindig tragédiával végződnek, általában nem mi választjuk, hogy az élet problémái mikor és hogyan fognak az ajtónkon kopogtatni. Azt azonban mi döntjük el, hogy hogyan fogunk felkészülni rájuk nap mint nap. Erre emlékeztet bennünket Józsué is: „Válaszszatok magatoknak még ma, a kit szolgáljatok”.¹⁷

Vagy itt egy másik emlékeztető:

„Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak.

Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt”.¹⁸

Ha a szoros és keskeny ösvény határán lavírozunk, ne lepődjünk meg, ha kudarcot vall a hitünk. Mindaz, amit teszünk és nem teszünk valóban számít, mivel a cselekedetek következményekkel járnak, ahogyan a cselekvés hiánya is. Amikor elhanyagoljuk a hit apró, napi, ismétlődő, de létfontosságú cselekedeteit, akkor a gyökereink meggyengülnek. Idővel pedig szépen lassan elsodródunk Istentől. Éppen ezért az, ahogyan másokkal beszélünk; a könyvek vagy cikkek, melyeket olvasunk; a tévéműsorok vagy filmek, melyeket nézünk; azok, amiket nem olvasunk és soha nem néznénk meg; a viccek, amelyeket elmondunk vagy úgy döntünk, hogy meg sem hallgatunk, nemhogy tovább adjuk, mind azt tükrözik, hogy hol vagyunk a szoros és keskeny ösvényen – középen vagy a széleken. Nem mondhatjuk el magunkról, hogy a gyökereinket erősítjük, ha az általunk tett és nem tett dolgok nem tesznek bennünket jobb szentekké. Biztonság csak a szoros és keskeny ösvény közepén található.

Az Úr Jézus Krisztus követésénél nincs jobb minta az életre, nincs biztosabb mód a béke és az előre mutató út megtalálására. Ő az egyetlen a menny alatt, akinek hatalmában áll az életünket még mennyeibbé tenni. Rajta kívül nincs más, akit áhítattal csodálhatnánk, aki rendelkezik azzal a szabadító, megújító és átalakító hatalommal, amivel a Szabadító is rendelkezik.

Figyelmeztettek bennünket arra, hogy mi történik, amikor az élet végső értelméért és céljáért más valakihez vagy más valamihez fordulunk. Júdás szavai jól szemléltetik az élet azon elkerülhetetlen ürességét, amely idővel minden olyan embert körülvesz, aki a Szabadítón kívül bármi vagy bárki mást választ: „Víztelen, szelektől hányt-vetett fellegek [ők]; elhervadt, gyümölcstelen, kétszer meghalt és tőből kiszaggatott fák”.¹⁹

A lelkünknek oly mélyen kell gyökereznie Krisztusban, hogy bármilyen kihívást túl tudjunk élni, bármilyen nehézséget le tudjunk győzni, ellen tudjunk állni a hitünket érő bármilyen támadásnak, és olyanokká váljunk, mint a bozóttölgy – szilárd, megingathatatlan és állhatatos, mindegy milyen forró a nap vagy erős a vihar. Az ilyen begyökereződés minden időn át kitart, túlél minden ellenséget, még a legészrevétlenebbet és a legalattomosabbat is.

Hélamántól megtanulhatjuk, hogy a sziklaszilárd erő ígérete miként függ attól, hogy az életünket a Megváltóra építjük: „És most, fiaim, emlékezzetek, emlékezzetek rá, hogy Megváltónk sziklájára, aki Krisztus, Isten Fia, arra kell építenetek az alapotokat; hogy amikor az ördög elküldi erős szeleit, igen, nyilait a forgószélben, igen, amikor minden jégesője és hatalmas zivatara benneteket ver majd, akkor nem lesz hatalma felettetek, hogy lehurcoljon a nyomorúság és a végtelen jaj szakadékába, mert a szikla melyre építettetek – mely biztos alap – egy olyan alap, melyről nem bukhat le az ember, ha arra épít.”²⁰

A Butchart kert szépsége

Most, hogy megvizsgáltuk a gyökereket, a második példánk kedvéért nézzük most a virágokat. Ez a példa szépséges Butchart kertről szól.

Robert Butchart és felesége, Jennie 1904-ben a kanadai Brit Kolumbia tartományban lévő Vancouver szigetre költözött. Robert Butchartnak cementipari vállalkozása volt, amihez mészkőre is szüksége volt. A mostani Vicoria nevű város mellett nyitott egy nyíltszíni mészkőbányát. A mészkőből meszet készített, ami pedig a cement egyik kulcsfontosságú alapanyaga. Butcharték a bányához közel építették fel otthonukat egy teniszpályával együtt, a kertbe pedig virágokat és zöldborsót ültettek.

A bánya egy részének mészkőkészlete egy idővel kimerült, így a továbbiakban már nem tudták használni. A bánya helyén csak egy ronda nagy lyuk tátongott a földben, amit mindenféle torz szikladarabok borítottak. Látva a történteket, Jennie Butchart úgy döntött, hogy a sziklás lyukat egy kertté alakítja át. Lovas szekéren többtonnányi táptalajt hordatott a bányába, és azt a bánya alján helyezte el. Elkezdett virágokat, borokat, és fákat ültetni a területre, idővel pedig a világ egyik leghíresebb kertje lett az övé – a híres „Bányakert”. Ő azonban nem állt meg ennyinél.

Jennie továbbra is bővítgette és színesítette a kertet. Sokat utazgattak világszerte, különféle egzotikus bokrokat, fákat és virágokat szerezve be a kert bővítéséhez. 1906 és 1929 között a Bányakert mellett Butcharték létrehoztak egy japán kertet, egy olasz kertet, egy mediterrán kertet és egy gyönyörű rózsakertet is. A kertjeik több mint 20 hektárnyi területet foglalnak el, mostanra pedig Kanada egyik történelmi helyszíneként tartják őket számon.

A kertek hosszú évek türelmes és bölcs munkájának örömteli eredményei. Hasonlóképpen remek bizonyságként szolgálnak arra is, hogy mi mindent lehet létrehozni, ha valakinek megvan a jövőképe arról, hogy egy csúf tájból milyen szépséget lehet teremteni. Az imént említett adatokat is tartalmazó honlap szerint évente közel egymillióan látogatják a kerteket.²¹

Mindannyiunkban van egy kis mészkőbánya. Igaz, hogy a földi élet előtti létből, a költő szavaival élve, a „fénycsóvát vonunk”, úgy érkezünk ebbe a világba.²² Olyan lelki erősségekkel és képességekkel érkeztünk, melyeket még ott fejlesztettünk ki. De néhány gyengeséget is húzunk magunk után. Ott sem voltunk tökéletesek, és ide sem tökéletesként érkeztünk – ártatlanul, igen, de nem tökéletesen.

Gondolkozzuk csak el egy kicsit a saját mészkőbányánkon. Egy bukott világba születtünk, és bukott természetet örökültünk, „mert a természetes ember ellensége Istennek; az volt Ádám bukása óta”.²³ A belső énünk is, vagyis az a lélekférfi vagy -nő, aki vagyunk, rendelkezik néhány gyengeséggel és hiányossággal. Vannak nemkívánatos személyes jellemvonásaink, melyeket még nem sikerült teljesen levetkőznünk, és olyan hibák, melyeken még nem kerekedtünk felül. Életünk ösvényén mindannyian követtünk el hibákat, és ez továbbra is naponta előfordul velünk. Lehet, hogy voltak olyan súlyos bűneink, melyek megbénítottak bennünket a lelki növekedésben. Valószínűleg voltak olyan pillanatok, amikor sértőek, türelmetlenek vagy lusták voltunk. Lehet, hogy időnként nem voltak helyükön a fontossági sorrendjeink, vagy voltak olyan lehetőségek, melyeket nem ragadtunk meg. Mindenkinek megvannak a saját, személyes tökéletlenségei.

Vannak továbbá másfajta mészkőbányák is, melyek szintén bennünk léteznek és nagy kihívások elé állíthatnak minket. Vannak itt köztetek olyanok, akik elképzelhetetlen bántalmazásokon vannak túl, melyek igen lassan gyógyuló súlyos érzelmi sebeket és visszatérő rossz emlékeket eredményeztek. Lehet, hogy másoknak az alkohollal, kábítószerrel vagy a pornográfiával vannak problémái. Néhányan depresszióval, betegséggel vagy más kihívásokkal néznek szembe.

A Szabadító által kínált bővelkedő élet gyógyír lelkünk összes mészkőbányájára. Mindegy milyen kemény sziklák, vagy csúf hegek borítják lelkünket, vagy milyen rendezetlen a belsőnk, mindannyian meggyógyulhatunk és megszépülhetünk. A Szabadítónk lelkének tökéletes szépsége mindannyiunk számára példa.

Mily csodálatos, hogy az Ember Fia, akinek lelke az erények kertje volt, egy kertben szenvedett azért, hogy hasonlóképpen mi is el tudjuk ültetni az erény magjait a saját lelkünkben. Mindegy, milyen szenvedésnek vagyunk kitéve, vagy hogy milyen mélyre hagytuk magunkat lesüllyedni, mindannyian képesek vagyunk a lelkünket megszépíteni. Lehet belőle ezért ékesség a hamu helyett.²⁴ Lehetnek virágok egy mészkőbányában. Az élet gondjaitól és bajaitól himlőfoltos lélek is idővel szert tehet krisztusi tulajdonságokra. Mindez pedig az Ő irántunk érzett szeretete és kegyelme által lehetséges. Az Ő engesztelésének hatalma, valamint az őszinte és folyamatos bűnbánat által érhető el.

Lenyűgöző, hogy meggyógyulhatunk, és valami szép és értékes válhat belőlünk. Azt az ígéretet kaptuk, hogy belsőnk a saját, személyes Butchart kertünké válhat. Ennek megtétele a szabadítás tervének egyik létfontosságú eleme, mely felkészít bennünket az Isten jelenlétébe történő visszatérésre.

Ha mindez túl csodásnak hangzik az azért van, mert az is. Alma fia, Alma „nagyon gonosz és bálványimádó ember” volt.²⁵ Édesapja volt a próféta és az egyház felett elnöklő főpap. Alma a barátaival, Móziás király fiaival azonban „az egyház elpusztítására, és arra [törekedett], hogy az Úr népét félrevezesse”.²⁶ Miközben ettől a céltól vezérelve utaztak, egy angyal jelent meg nekik. Ez az élmény pedig örökre megváltoztatta őket.

Alma egy csodálatos megtérésen ment keresztül, és azt tanította, hogy „az egész emberiségnek, igen, férfiaknak és nőknek, minden nemzetnek, nemzetségnek, nyelvnek és népnek újjá kell születnie; igen, Istentől kell születnie, megváltozva testi és bukott állapotukból az igazlelkűségnek egy állapotába, megváltatván Isten által, fiaivá és leányaivá lévén;

És így új teremtmények lesznek; és ha nem teszik meg ezt, akkor semmiképpen sem örökölhetik Isten királyságát”.²⁷

Amikor megkeresztelkedünk, az alámerítkezésünkkor jelképesen eltemetjük a régi bűnös embert, utána pedig megújult élettel, új lényekként emelkedünk fel. Benjámin király azt tanította, hogy „a szövetség miatt, melyet kötöttetek, Krisztus gyermekeinek fognak nevezni benneteket, az ő fiainak és leányainak; mert íme, ezen a napon nemzett benneteket lelkileg; mert azt mondjátok, hogy szívetek megváltozott a nevébe vetett hit által, mert tőle születtetek, és fiaivá és leányaivá lettetek”.²⁸

Az emberek gyakran képesek gyorsan bizonyságot nyerni. De számos alkalommal előfordult már az olyan is, hogy egyének és csoportok hallották az evangéliumot, és rövid idő alatt olyan hatalmas szívbéli változáson mentek keresztül, hogy „már [nem volt] hajlandóságu[k] arra, hogy gonosz dolgot tegy[enek], csak arra, hogy állandóan jót tegy[enek]”.²⁹ A hatalmas változás azt jelenti, hogy lelkileg újjászületünk.

Általában azonban egy bizonyság elnyerése, valamint a hatalmas változás megtapasztalása olyan lépések, melyek egy életen át tartó növekedési és finomodási folyamat részét képezik. A saját lényünk és lelkünk fejlődése folyamatosan meg végbe.³⁰ Jennie Butchart 25 évig dolgozott a kertjében azért, hogy létrehozza azt a pazar szépséget, amely helyén korábban csupa káosz és csúfság volt. A bennünk lévő férfit vagy nőt egy élethosszig és még annál is tovább tart teljesen átformálni.

A Szabadító folyamatosan tölti be a lelkünkön tátongó lyukakat, és gyógyítja meg azokat a sebeket, melyeket saját magunknak okoztunk, vagy mások ejtettek rajtunk. Az Úr azt mondta, hogy mindent „sort sorra, előírást előírásra, itt egy kicsit és ott egy kicsit adok az emberek gyermekeinek; és áldottak azok, akik hallgatnak előírásaimra, és meghallják tanácsomat, mert bölcsességet tanulnak; mert annak, aki befogadja, többet adok”.³¹ Lelkünkben is erényről erényre, kegyelemről kegyelemre építkezik³², miközben arra törekszünk, hogy tiszták legyünk és krisztusi tulajdonságokat vegyünk magunkra.

Fontos, hogy ne váljunk önelégültté az addig elért belső fejlődésünk láttán, és ne fáradjunk bele a jó tevésébe sem.³³ Ehelyett állhatatosan haladjunk előre.

Péter arra buzdított bennünket, hogy folyamatos léptekkel erényről erényre haladjunk, mintha egymásra helyeznénk azokat. Ezt írta:

„Ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt,

A tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet,

A kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet.

Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésére nézve”.³⁴

Idővel a növekedés és finomodás folyamata felgyorsul: „Mert az intelligencia az intelligenciához ragaszkodik; a bölcsesség a bölcsességet fogadja be; az igazság az igazságot teszi magáévá; az erény az erényt szereti; a világosság a világossághoz ragaszkodik; az irgalmasság az irgalmasságon könyörül, és jogot formál a sajátjaira”.³⁵

Ezért van az, hogy a kertje megszépítésén 25 évig dolgozó Jennie Butchart képe annyi tanulnivalót hordoz magában. Szinte látjuk magunk előtt, ahol másokkal együtt bokrokat, borostyánt és fákat ültet mindenfelé. Könnyű elképzelni ahogy megtervezi és megszervezi a kertet, biztosítva azt, hogy minden új virág és bokor a megfelelő helyet foglalja el. A fák, bokrok és virágok egyesével történő ültetése, majd pedig felnőtté válásig táplálása a kertben párhuzamba állítható azzal a lelki folyamattal, ahogy a krisztusi tulajdonságok is gyarapodnak. Bármilyen erény lelkünkben történő elültetésének látszólag nincs azonnali hatása, ha azonban hittel és folyamatosan ültetjük és tápláljuk azokat, akkor lelkünk kertje idővel gyönyörűen fog pompázni. Az életünk pedig minden igazlelkű tekintetben bővelkedő lesz.

Most pedig megkérnélek benneteket, hogy gondolkozzatok el a következő kérdésen: Mit fogtok ma elültetni, hogy lelketek kertjét szépítsétek? Válaszaitokat akár meg is oszthatjátok a közösségi oldalakon az #LDSdevo hashtag alatt. Szeretnék hallani felőletek.

Ésaiásnak sikerült néhány szóban összefoglalnia, mit is jelent gyökeret verni az Úr Jézus a Krisztusban, és a Szabadító tulajdonságai közül valamilyen gyümölcsöt teremni a saját lelkünkben. Ezt írta: „És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, a melynek vize el nem fogy.”³⁶

A Szabadító, Jézus Krisztus, minden erény példaképe. Ő volt az egyetlen tökéletes ember, aki valaha is élt. Engesztelést végzett a bűneinkért. Engesztelése által krisztusi nőkké és férfiakká válhatunk. Megtisztulhatunk, megváltozhatunk, meggyógyulhatunk és tökéletesebbé válhatunk. Lelkünk szépségessé válhat.

Tekintsünk hát Őrá még teljesebben! Nagyobb hódolattal törekedjünk Őrá hasonlítani! Buzgóbban kövessük lába nyomát! Növesszük egyre mélyebbre a gyökereinket a szabadítás talajába mindaddig, míg el nem érjük Megváltónk szikláját.³⁷ Élvezzük hát még inkább az Őáltala kínált bővelkedő élet áldását, és váljunk olyanná, mint a megöntözött kert. Jézus Krisztus nevében, ámen.