A világosság megízlelése
Lynn G. Robbins elder
a Hetvenek elnökségéből
Egy est Lynn G. Robbins elderrel
Világméretű áhítat fiatal felnőtteknek • 2015. május 3. • Salt Lake Tabernákulum
Kedves Testvéreim! Köszöntelek benneteket ezen a fiatal felnőtteknek szóló világméretű áhítaton, különös tekintettel azokra, akik idén végzik el az ifjúsági hitoktatást, olyan dicséretre méltó eredményt érve el ezzel, mely az Úrba vetett hiteteket és az iránta érzett szereteteteket bizonyítja. Azt a felkérést intézem hozzátok, hogy oly sok társatok példáját követve folytassátok a lelki tudás megszerzését a felsőfokú hitoktatáson. Megígérem nektek, hogy életetek minden fontos döntéséhez továbbra is fontos útmutatást fogtok kapni, és olyan emberekkel találkoztok majd, akiknek jelentős hatása lesz az életetekre.
Ma hallani fogjátok, amint bizonyságot teszek az Úr Jézus Krisztusról és az Ő evangéliumáról. Hallani fogjátok, amint azt mondom, hogy „tudom”. Szeretném elmondani nektek, hogyan tudtam meg azt, hogy Ő Isten szó szerinti Fia, a világ Megváltója és Szabadítója, valamint azt, hogy az Ő evangéliuma igaz.
Annak felfedezésében is szeretnék segítségetekre lenni, hogy az Úr Jézus Krisztusról és az Ő evangéliumáról való bizonyságotok sokkal erősebb annál, mint gondolnátok.
Az én bizonyságom hol helyezkedik el a hit spektrumán?
Szeretném, ha először is elvégeznétek gondolatban egy önértékelést. Nézzetek rá ezen az ábrán a vonalra, és helyezzétek el valahol a bizonyságotokat a hit spektrumán:
Alul az ateista található. Hozzá a nulla pontszámot rendeljük. Felül pedig, a tízes pontszámnál lesz a Tökéletes tudás Jézus Krisztusról és az Ő evangéliumáról. Ti hol helyeznétek el magatokat ezen a spektrumon? Gyanítom, hogy sokan kevesebb pontot adnának maguknak annál, amit megérdemelnek.
Jegyezzétek meg, hány pontot adtatok magatoknak, és nézzük meg, vajon gyarapodnak-e ezek a pontok, míg a bizonyság különböző, hitet erősítő vonatkozásairól beszélünk, melyek feljebb visznek minket a hit spektrumán, miközben nagyobb békét és boldogságot tapasztalunk meg.
Alma így hív mindannyiunkat az első lépés megtételére a hit spektrumán: tegyetek kísérletet a szavaimmal, és gyakoroljatok egy cseppnyi hitet, „igen, még ha nem is vagytok képesek annál többre, mint hogy vágyjatok arra, hogy higgyetek” (Alma 32:27; kiemelés hozzáadva).
Vágy
Egy történettel szemléltetem a hitre való vágyakozás bölcs voltát.
A francia csodagyerek, matematikus és feltaláló, Blaise Pascal, 1623-ban született. Ő dolgozta ki a valószínűség-számítás elméletét, mely a racionális döntések elméletének tudományos háttere, az optimális döntéshozatal logikai megközelítésmódja. A döntéselmélet vonatkozásában Pascal találóan megfigyelte, hogy az emberek az élet játékában nem kerülhetik meg az élet legnagyobb tétjét: vajon létezik-e Isten. Ezt azóta Pascal fogadás-elméletének nevezzük, ahol a tét az ember élete, vagy még konkrétabban örök élete, ahogy ezt az alábbi ábra szemlélteti:
Az oszlopfejlécekben két lehetőség van: van Isten vagy nincs Isten. A sorok is két lehetőséget jelenítenek meg: Dönthetek úgy, hogy hiszek, vagy úgy, hogy nem hiszek.
Ezek a következőképp kombinálhatók:
-
Ha van Isten, én pedig hiszek és ennek megfelelően cselekszem, akkor örök életet nyerhetek.
-
Ha hiszek, de nincs Isten, akkor semmit nem veszítek.
-
Ha van Isten, de én nem hiszek, nem tisztelem Őt és nem engedelmeskedek Neki, akkor eljátszom az örök életet.
-
Ha nem hiszek, és nincs Isten, akkor semmit sem nyerek.
-
Pascal fogadás-elmélete szerint az optimális döntés az, ha hiszünk Isten létezésében, és csak a bolond fogadna Isten létezése ellen, hiszen mindent elveszíthet és semmit nem nyerhet.
A tékozló fiú talán azzal érvelne, hogy az „egyél, igyál és vigadj” (2 Nefi 28:7) lehetőségét veszíti el, azonban ez sovány vigaszdíj ahhoz képest, amit kockára tesz. Talán egy ideig öröme lesz cselekedeteiben, de nemsokára eljön a vég (lásd 3 Nefi 27:11). A mulatozás és dáridózásról szóló álmodozása rémálommá válik, hiszen ezt mindig lelki értelemben vett másnaposság követi az életben, mert felfedezi, hogy „a gonoszság sohasem volt boldogság” (Alma 41:10), az ítélet eljövendő napján pedig meg kell vallania „Isten előtt, hogy igazságosak az ítéletei” (Móziás 16:1). Idővel ráébred, hogy élvezetek cukormázával álcázott nyomorúsággal becsapta őt az illúziók mestere. „Ne irigykedjék [hát] a te szíved a bűnösökre.” (Példabeszédek 23:17)
Inkább köszönd meg Istennek, hogy a tékozló fiú is kapott második esélyt – ez az egyik olyan tanulság, melyet a Szabadító nekünk szán ezzel a példázattal (lásd Lukács 15:11–32).
Ültesd el a magot – kezdd el a tanulást
Alma így írja le, hogyan léphet rá valaki a hit elnyeréséhez vezető útra, ha megvan benne a vágy.
„engedjétek, hogy ez a vágy mindaddig dolgozzon bennetek, míg oly módon nem hisztek, hogy helyet tudtok adni szavaim egy részének.
Most egy maghoz fogjuk hasonlítani az igét. Most, ha helyet, adtok, [ültettessen el a mag] …a szívetekben” (Alma 32:27–28; kiemelés hozzáadva).
A mag elültetése azt jelenti, hogy a vágyatoknak megfelelően cselekedtetek, és kíváncsiak vagytok a kísérlet eredményére. Elkezdtétek a tanulási folyamatot.
A szentírások szerint ennek a tanulási folyamatnak két irányban kell haladnia: „És mivel nincs mindenkinek hite, keressetek szorgalmasan, és tanítsátok egymásnak a bölcsesség szavait; igen, keressétek ki a legjobb könyvekből a bölcsesség szavait; törekedjetek tanulásra, méghozzá tanulmányozás és hit által is” (T&Sz 88:118; kiemelés hozzáadva).
A szentírások azt is elárulják nekünk, mely két csatornán keresztül tanít minket a Lélek:
„Igen, íme, elmédben és szívedben szólok majd hozzád a Szentlélek által, amely reád száll és a szívedben lakozik.
Most íme, ez a kinyilatkoztatás lelke” (T&Sz 8:2–3; kiemelés hozzáadva).
A tanulási módszerek és a tanulási csatornák összehangolása
Mielőtt visszatérnék a hit spektrumához, szemléltetni szeretném a két tanulási módszer és a két tanulási csatorna közötti kapcsolatot. Az egyes elemek összekötésével meglátásokat nyerhetünk azzal kapcsolatban, hogy mi módon haladjunk tovább a hit spektrumán.
Amikor Joseph Smith tanulmányozás által tanult az imáról, ezt olvasta a Bibliában: „Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, a ki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki” (Jakab 1:5).
Hit által pedig akkor tanult az imáról, amikor hitének megfelelően elment a szent ligetbe és imádkozott.
A szemléltető ábra felső részén található a két tanulási csatorna: az elme és a szív.
A tanulmányozás általi tanulás összekötése az elmével
Amikor tanulmányozás által törekszünk a tanulásra, az Úr sugalmazott gondolatok formájában szól az elménkhez. A „tanulmányozás” és az „elme” metszetébe többek között az alábbi lehetséges szavakat írhatjuk be, melyek leírják, hogyan táplálhatjuk a magot:
Elültetés
-
Gondolatok
-
Érdeklődés
-
Kíváncsiság
-
Megvizsgálás
-
Tanulmányozás
-
Kutatás
-
Átgondolás
-
Kérdések
-
Elmélkedés
A sugalmazott kérdések elmélkedésre késztetnek, a Lélek hatása alatt folytatott elmélkedés pedig elvezet a tanulás következő szintjére, ahol a tanulmányozás a szívvel találkozik.
A tanulmányozás általi tanulás összekötése a szívvel
A mag hamarosan elkezd kihajtani, és a Lélek által sugalmazott érzések fakadnak. A szív, vagyis a sugalmazott érzések formálják át a gondolatot úgy, hogy el is hiszünk valamit.
Hajtások
-
Érzések
-
Hitelvek
-
Megértés
-
Élvezetes
-
Mélyen megérinti a szívet
-
Növekszik a hit és a remény
-
Cselekvésre ösztönöz
Alma azt mondja erről: „…ha az igaz mag, vagyis ha jó mag, és ha hitetlenségetek által ki nem vetitek, és ezáltal ellen nem álltok az Úr Lelkének, íme, az duzzadni kezd majd a kebletekben; és amikor érzitek ezeket a duzzadó mozgásokat, akkor kezditek majd azt mondani magatokban: Szükségképpen úgy kell lennie, hogy jó mag ez, vagyis hogy jó az ige, mert gyarapítani kezdi a lelkemet; igen, kezdi megvilágosítani az értelmemet, igen, kezd élvezetes lenni számomra” (Alma 32:28; kiemelés hozzáadva).
Bár a megért szóról nekünk általában az elme jut eszünkbe, számos szentírás a szívhez kapcsolja ezt: „…és szívük kitárult, és szívükben megértették a szavakat, melyeket imádkozott” (3 Nefi 19:33). Jakab 1:5-ről azt mondta az ifjú Joseph: „Soha egyetlen szentírásrész sem szólt nagyobb erővel az ember szívéhez, mint akkor ez az enyémhez” (Joseph Smith története 1:12).
Az ilyesfajta érzések pedig, Alma szavai szerint, nem gyarapítják-e a hiteteket? „Azt mondom nektek, hogy de igen; mindazonáltal még nem ért fel odáig, hogy tökéletes tudás legyen” (Alma 32:29).
Ez még nem tökéletes tudás. Azonban a szív megérintésével arra ösztönöz minket, hogy tegyünk meg még egy lépést a hit spektrumán. Josephet arra inspirálta, hogy cselekedjen, hogy tegyen eleget a szentírásbeli felhívásnak és imádkozzon. Hite próbatétele előtt nem kapott tanúbizonyságot (lásd Ether 12:6).
A hit általi tanulás összekötése az elmével
A hit általi tanulás megköveteli az érzéseknek és az elhitt dolgoknak megfelelő cselekvést.1 A Szabadító a hit általi tanulásra tett felhívást, amikor azt mondta: „Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományról, vajjon Istentől van-é, vagy én magamtól szólok” (János 7:17; kiemelés hozzáadva). Ebben a versben a Szabadító azt tanítja nekünk, hogy a cselekvés a hit azon cselekedete, mely tudássá formálja azt, amit elhiszünk. Akik még tagadnak, azoknak ezt mondja: „…ha nékem nem hisztek is, higyjetek a cselekedeteknek: hogy megtudjátok és elhigyjétek, hogy az Atya én bennem van, és én ő benne vagyok” (János 10:38; kiemelés hozzáadva).
A tudásról azt mondja Alma:
„És most íme, mivel próbát tettetek ezzel a kísérlettel, és elültettétek a magot, és az megduzzad, és kihajt és növekedni kezd, akkor szükségképpen tudnotok kell, hogy a mag jó.
És most íme, tökéletes-e a tudásotok? Igen, ebben a dologban tökéletes a tudásotok, és szunnyadozik a hitetek; és azért, mert tudjátok ezt, …kezd megvilágosodni az értelmetek és kezd kitágulni az elmétek” (Alma 32:33–34; kiemelés hozzáadva).
A hitnek megfelelő cselekedet tudást eredményezett.
A hit általi tanulás és az elme metszetébe többek között az alábbi szavakat is beírhatjuk:
Növekedés
-
Cselekvés
-
Tudás (ebben a dologban tökéletes)
-
Imádkozz
-
Tarts bűnbánatot
-
Változtass a viselkedéseden
-
Engedelmeskedj
-
Tapasztalatok
-
Ízleld meg
Alma szokatlan módon használja az ízlel igét, amikor a világosság megízleléséről beszél. Figyeljetek:
„Ó akkor nem valóságos-e ez? Azt mondom nektek, hogy igen, mert ez világosság; és ami világosság, az jó, mivel felfogható, ezért tudnotok kell, hogy jó; és most íme, miután megízleltétek ezt a világosságot, tökéletes-e a tudásotok?
Íme, azt mondom nektek, hogy nem, és a hiteteket sem szabad félretennetek, mivel csak abban gyakoroltátok a hiteteket, hogy elültettétek a magot, hogy próbát tegyetek a kísérlettel, hogy megtudjátok, jó-e a mag” (Alma 32:35–36; kiemelés hozzáadva).
A világosság megízlelése adott tökéletes tudást ebben a dologban, vagyis tudatta azt, hogy a mag jó. Ez a világosság azt a felhívást intézi hozzánk, hogy jöjjünk Jézus Krisztushoz, Isten hatalma pedig csodákat művel bennünk, „és az Úrhoz térít minket (lásd Alma 23:6).
A hit általi tanulás összekötése a szívvel
Alma így folytatja: „És íme, amint a fa növekedni kezd, azt fogjátok mondani: Tápláljuk nagy gonddal, …nagy szorgalommal és türelemmel, várakozással tekintve annak gyümölcsére …
[és akkor] íme hamarosan szedhettek annak gyümölcséből [vagyis megízlelhetitek azt], ami a legértékesebb” (Alma 32:37, 41–42; kiemelés hozzáadva).
Tápláld és ízleld meg a gyümölcsöt
-
Megtérés
-
Hasonlóvá válni
-
Hatalmas szívbéli változás
-
Keresztelkedés
-
Szentlélek
-
Áldások
-
Öröm és boldogság
-
Vágy a megosztásra
-
Jézus Krisztushoz hasonlóvá válni
A gyümölcs megízlelése elvezet minket a hit általi tanulás és a szív találkozásához. Itt felfedezzük, hogy a gyümölcs valóban édes és értékes. Jézus Krisztus követése és az Ő akaratának megtétele többféleképpen is lehetővé teszi számunkra az Ő engesztelésének és az evangéliumnak a megízlelését. E folyamat egy korábbi szakaszában valami már mélyen megérintette a szívünket. Most az Alma által leírt (lásd Alma 5:12) hatalmas szívbéli változás zajlik, és a Lélek megtéréssé formálja a tapasztalatainkat és a tudásunkat.
Amikor az Úrhoz térünk (lásd Alma 23:8), keresztelkedés és a Szentlélek ajándékának befogadása által követjük a Szabadítót. Az evangélium „gyümölcseit” megízlelve olyan áldásokat, örömöt és boldogságot tapasztalunk, melyet másokkal is meg akarunk osztani, akárcsak Lehi: „És ahogy annak gyümölcséből ettem, az lelkemet rendkívül nagy örömmel töltötte el, kezdtem tehát azt kívánni, hogy a családom is vegyen belőle; mert tudtam, hogy az kívánatos, felülmúlva minden más gyümölcsöt” (1 Nefi 8:12).
Az Úrhoz térni ebben az értelemben azt a hatalmas változást és átalakulást jelenti, melynek során olyanná válunk, mint Jézus Krisztus, mert a Szent Lélek hívásainak engedve és a természetes embert levetkőzve az Úr, Krisztus engesztelése által szentté válunk (lásd Móziás 3:19). A kifejezés tágabb értelmében a megtérésünk addig nem lesz teljes, míg lelkileg el nem jutunk „a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére” (Efézusbeliek 4:13). Ez egész életünkön át tartó törekvés lesz, az Őbelé vetett hit útja, melyen továbbsegít minket az Ő kegyelme (lásd 2 Nefi 25:23).
Az egész életünkön át tartó megtéréshez nyilván nem hagyhatjuk abba a táplálást, különben fennáll az Alma által említett kiszáradás veszélye: „De ha elhanyagoljátok a fát, és nem gondoltok annak táplálására, akkor íme, egyáltalán nem fog gyökeret verni; és amikor eljön a nap melege és megperzseli azt, akkor elszárad” (Alma 32:38).
„Krisztusba vetett állhatatossággal kell tehát törekednetek előre, tökéletesen ragyogó reménységgel, és Isten és minden ember szeretetével. Ha tehát előre törekedtek, Krisztus szaván lakmározva, és mindvégig kitartotok, íme, ezt mondja az Atya: Örök életetek lesz” (2 Nefi 31:20; kiemelés hozzáadva).
Ez a hatalmas változás és megtérés nem jelenti azt, hogy már nem lesznek kérdéseink. Azonban a világosság megízlelése után a kérdések a további tanulás iránti vágyat ültetik el belénk, nem pedig a gyarapodó hitünket elfojtó kételyeket. „És aki hisz az én nevemben, semmiben nem kételkedve, annak minden szavamat meg fogom erősíteni, egészen a föld széleiig” (Mormon 9:25).
Jó, ha vannak kérdéseink. Elmélkedésre, keresésre, imádkozásra késztetnek minket. Joseph Smithnek egész életében, mindig is voltak kérdései. A Tan és a szövetségek majdnem minden egyes szakasza egy olyan kérdés eredményeként lett sort sorra, előírásról előírásra kinyilatkoztatva, melyet az Úr elé tárt. A Szabadító ugyanilyen módon tanult: „És először nem kapott a teljességből, hanem kegyelemről kegyelemre haladt tovább, míg teljességet nem kapott” (T&Sz 93:13).
Tökéletes tudás
A hit spektrumunkhoz visszatérve a tetejét így neveztük: Tökéletes tudás Jézus Krisztusról és az Ő evangéliumáról.
Vizsgáljuk meg a „tökéletes tudás” kifejezést. A világosság megízlelésével kapcsolatban Alma azt tanította, hogy „ebben a dologban tökéletes a tudásotok” (Alma 32:34). Nézzétek meg, a következő versben hogyan használja Mormon próféta ugyanezt a kifejezést, miközben tanúságot tesz erről a világosságról:
„Mert íme, testvéreim, megadatott nektek, hogy ítéletet tegyetek, hogy különbséget tehessetek jó és gonosz között; és az ítélet módja olyan világos, hogy olyan tökéletes tudással tudhattok, miként a nappali világosság különbözik a sötét éjszakától.
Mert íme, Krisztus Lelke minden embernek megadatott, hogy különbséget tehessen jó és gonosz között; megmutatom tehát nektek, hogy mi módon ítélkezzetek; mert minden dolog, mely jócselekedetre hív, és arra ösztönöz, hogy higgyünk Krisztusban, azt Krisztus hatalma és ajándéka küldi, tehát tökéletes tudással tudhatjátok, hogy Istentől való.
És most, testvéreim, tekintettel arra, hogy megismertétek a világosságot, mely által ítéljetek, mely világosság Krisztus világossága, vigyázzatok, hogy ne ítéljetek helytelenül” (Moróni 7:15–16, 18; kiemelés hozzáadva).
Mindkét próféta bizonyságot tesz arról, hogy Krisztus világossága ad nekünk tökéletes tudást az igazságról. A világban élő emberek is észreveszik, hogy legbelül érzékelni tudják a jó és a rossz közötti különbséget. Elismerik, hogy létezik Krisztus világossága, mert használják a lelkiismeret szót, mely a latin conscientia kifejezésből ered, és azt jelenti: „belső tudat”.2
Ez a világosság megpecsételi az igazságot, mi pedig sort sorra, előírást előírásra haladunk tovább az igazság spektrumán (lásd 2 Nefi 28:30; T&Sz 98:12; 128:21), „és a Szentlélek hatalma által minden dolgot illetően tudhatj[uk] az igazat” (Moróni 10:5; kiemelés hozzáadva).
Egy pillanat, és mi is kipróbáljuk Alma kísérletét, mely emlékeztetni fog benneteket arra, milyen íze is van ennek a világosságnak, és hogyan ad nektek tökéletes tudást.
Az ellentét felfedi az igazságot
Mielőtt azonban hozzálátnánk a kísérlethez, fontos megneveznünk a folyamat egy másik fontos elemét. 2 Nefi 2 azt tanítja nekünk, hogy „szükségképpen minden dologban ellentétnek kell lennie” (2 Nefi 2:11). Az embereknek meg kell ízlelniük „a keserűt, hogy értékelni tudják a jót” (Mózes 6:55). Az egészség megértéséhez például elsősorban annak ellentétét, a betegségeket tanulmányozzuk, a szabadság kapcsán az elnyomást és a szolgaságot, a boldogság témájában a bánatot, és így tovább. A szentjánosbogarak apró csodájához hasonlóan sötét háttér nélkül mi sem értékelnénk a fényt.
Ellentétre feltétlenül szükség van a tanuláshoz és a boldogsághoz. Az ellentét nélkül az igazság láthatatlan maradna a szemünk előtt, miként a levegőt sem vesszük észre addig, amíg utol nem ér a légszomj. Mivel Krisztus világossága mindig jelen van, sokan nem is veszik észre életükben a Lelket, akárcsak azok a lámániták a 3 Nefi 9:20-ban, akik „tűzzel és a Szentlélekkel lettek megkeresztelve, és ezt nem tudták”.
Az ellentét nem csupán felfedi az igazságot, hanem az abban rejlő erőt, örömöt és édes ízt is kinyilvánítja. A tékozló fiúnak például meg kellett ízlelnie a keserű életet ahhoz, hogy felismerje, milyen édes életet hagyott maga mögött otthon és vett magától értetődőnek fiatalon.
Csak fájdalom és betegség által tanuljuk meg értékelni az egészségünket. A becstelenség csapdájába esve tartjuk nagyra a becsületességet. Igazságtalanságot vagy durvaságot tapasztalva leljük örömünket a szeretetben és a kedvességben, mindezt „tökéletes tudással”, mivel a bennünk lévő világosság mellett mindegyiknek megízleltük a gyümölcsét. A tökéletes tudás gyümölcsről gyümölcsre érkezik, a mindenben jelen lévő ellentét által. Isten parancsolatainak betartása az ellentéteken keresztül, nem azok elkerülése által ígér végül boldogságot, gyarapodást és előre haladást. „A békés tenger nem nevel ügyes tengerészeket.”3
Gondoljatok bele Joseph Smith próféta e találó megjegyzésébe: „Ellentétek bizonyítása által nyilvánul meg az igazság.”4
Brigham Young pedig azt mondta: „Mindent tényt bizonyít és napvilágra hoz az ellenkezője.”5
A hit kísérlete
Most pedig vegyetek részt a kísérletben azzal, hogy átgondoltok jó néhány „milyenek legyünk” típusú parancsolatot, avagy krisztusi erényt, összevetve ezeket az ellentétpárjukkal. Ezeket átgondolva Krisztus bennetek lévő világossága meg fogja erősíteni az elmétekben és a szívetekben azt, hogy a krisztusi erények édesek, míg az ellentétpárjuk keserű:
-
Szeretet kontra gyűlölet, ellenségeskedés, ellentét
-
Tisztesség kontra hazugság, megtévesztés, lopás
-
Megbocsátás kontra bosszú, neheztelés, keserűség
-
Kedvesség kontra gorombaság, düh, rosszindulat
-
Türelem kontra indulatosság, forrófejűség, türelmetlenség
-
Alázatosság kontra kevélység, taníthatatlanság, fennhéjázás
-
Béketeremtés kontra viszálykodás, megosztás, provokálás
-
Szorgalom kontra megfáradtság, feladás, csökönyösség
Ez csupán néhány a rengeteg krisztusi erény közül, de elegendő a mag kísérlet hatékonyságának szemléltetéséhez.
E felsorolást átgondolva látjátok, hogy minden egyes erény erejét, igazságát és kellemét megismertétek már „érvényesítő tapasztalatok” ezrein keresztül. A jó gyümölcs magában hordozza saját bizonyítékát és érvényesítését – az ízét. A bizonyíték akkor kerül elő, amikor megesszük – egyik gyümölcsöt a másik után, sort sorra, mindegyikben „tökéletes tudásra” téve szert. Talán erre gondolt Pál apostol, amikor azt mondta: „Mindent megpróbáljatok; a mi jó, azt megtartsátok!” (1 Thessalonikabeliek 5:21; kiemelés hozzáadva). Ha már életetek részévé tettétek ezeket és egyéb erényeket, akkor sokkal feljebb vagytok a spektrumon annál, mint amire eredetileg gondoltatok.
Azonban ezt én még csak terresztriális, avagy hold dicsőségének megfelelő bizonyságnak nevezem. Az istenfélő, jó emberek bármely egyházban rendelkeznek ezzel a bizonysággal, mert bennük is ott van Krisztus világossága, melyről Mormon szót ejtett, és elfogadták az Ő evangéliumának egy részét.
A hit kísérlete – következő szint
Celesztiális, avagy nap dicsőségének megfelelő bizonyság abból ered, ha valaki „az Atya teljességét” keresi (lásd T&Sz 76:75–78; 93:19). Amikor valaki megkeresztelkedik és érdemes a Szentlélek ajándékára, akkor még inkább kiárad rá Krisztus világossága, amint arról a Mormon könyve is szót ejt ebben a versben: „ha ez szívetek vágya, akkor mit tudtok felhozni az ellen, hogy az Úr nevében megkeresztelkedjetek, …hogy még bőségesebben kitölthesse rátok Lelkét?” (Móziás 18:10, kiemelés hozzáadva).
Dieter F. Uchtdorf elnök azt tanította nekünk, hogy „minél inkább Isten felé fordítjuk a szívünket és az elménket, annál több mennyei fény szivárog be a lelkünkbe”6.
„[É]s aki világosságot fogad be, és megmarad Istenben, még több világosságot kap; és ez a világosság mind fényesebbé és fényesebbé válik, a tökéletes napig” (T&Sz 50:24).
Mondanom sem kell, hogy a nagyobb világosság javítja a látási viszonyotokat – ezt ti is tudjátok. Joseph Smith próféta azt mondta: „Minél inkább megközelíti az ember a tökéletességet, annál tisztábban lát, és annál nagyobb az élvezete.”7
Mivel most már több a világosság és jobban látunk, emeljük celesztiális szintre a kísérletet, és vessük össze Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza néhány egyedi tanát a máshol, tompább fényben található, de többnyire tiszta szándékkal rendelkező párjukkal:
-
Isten az Atyánk, és az Ő képmására teremtettünk, kontra Ő nem szó szerint az Atyánk; Ő felfoghatatlan, megismerhetetlen
-
Az Ő isteni szervezete prófétákkal és apostolokkal kontra az Őáltala meghatározott minta elvetése
-
Az Úr a rend Istene, aki papsági kulcsokkal rendelkezőkön keresztül kormányoz, kontra zűrzavar, össze nem illő hangok, hamis lelkek (lásd T&Sz 50:2)
-
Papsági felhatalmazás és Istentől érkező elhívás kontra hittudományi végzettség; megválasztás, szerződtetés, önjelöltség
-
Szertartások és szövetségek kontra egyszerűen jó életet élni
-
A gyermekek ártatlanok kontra csecsemő keresztelés
-
A Mormon könyve, második tanúbizonyság kontra a Biblia az egyetlen tanúbizonyság
-
Templomi munka a halottakért kontra gyertyagyújtás és ima a halottakért
-
Örökkévaló házasság és családok kontra míg a halál el nem választ
Jó felvilágosítást ad az igazság és ellentétpárja összevetése. Segít felfedni a nyilvánvalót, ami egyébként látatlan marad, pedig szem előtt van. Felismerjük, hogy sokkal többet tudunk annál, mint amit gondoltunk volna. Ösztönözzön ez minket arra, hogy továbbra is kutassunk Krisztus világosságánál, és ragadjunk meg minden jó dolgot (lásd Moróni 7:19).
„[B]oldogok, a kik nem látnak és hisznek” (János 20:29)
Most vizsgáljuk meg a hit és a bizonyság egy másik érdekes vetületét.
Tudjuk, hogy „[az igaz] hit középpontjában Jézus Krisztusnak kell állnia ahhoz, hogy szabaduláshoz vezessen.
A hithez hozzá tartozik azon dolgok reménysége, amelyek nem láthatók, de igazak [Zsidók 11:1].”8
Nem érdekes az, hogy a Jézus Krisztusba vetett igaz hit úgy hisz, hogy nem lát, míg a világ pont az ellenkezőjét gondolja: hiszem, ha látom?
A természetes ember az öt érzékszervén keresztül fedezi fel a világot, és bizonyítékként jeleket követel. A szentírások azonban tele vannak olyan emberek példájával, akiknek az öt érzékszervén keresztül megnyilvánult Isten valósága és hatalma, azonban ez nem eredményezett tartós megtérést:
-
Lámán és Lemuel láttak egy angyalt (lásd 1 Nefi 3:29). Hallották az Úr hangját, mely „rendkívül megfeddte őket” (1 Nefi 16:39). Érezték Isten hatalmát, amikor Nefi kinyújtotta a kezét és „az Úr megrázta őket” (1 Nefi 17:54). Ízleltek és szagoltak: „Édessé teszem táplálékotokat, nem kell megfőznetek”(1 Nefi 17:12). Bár mind az öt érzékszervükön keresztül több megnyilvánulásban volt részük, Lámán és Lemuel mégis fellázadtak. Vajon ők hittek, ha láttak?
-
Amikor Mózes kivezette Izráel gyermekeit Egyiptomból, tanúi voltak járványoknak, tűzoszlopnak, a Vörös-tenger kettéválásának, és mannát is ettek – mind az öt érzékszervükkel megtapasztalták ezeket. „És annak ellenére, hogy vezették őket, az Úr, az Istenük, Megváltójuk járván előttük, nappal vezetvén őket, és éjjel világosságot adván nekik, és mindent megcselekedvén értük, aminek elnyerése célszerű volt az embernek, megkeményítették szívüket és elvakították elméjüket, és szidalmazták Mózest, és az igaz és élő Istent” (1 Nefi 17:30). Ők bizony nem hittek, ha láttak!
-
A szentírások sok más, hasonló példát is hoznak, azonban a legmegdöbbentőbb példát azok tárják elénk, akik lelki értelemben annyira ostobák voltak, hogy a Szabadító személyes jelenlétében utasították el Őt. „És noha ő ennyi jelt tett vala előttük, mégsem hivének ő benne” (János 12:37; lásd még T&Sz 138:26).
Túlságosan sok példa cáfolja a hiszem, ha látom elvet. Akik látványos megtapasztalást remélnek bizonyságuk meghatározó elemeként, nem ismerik fel, hogy a Lélekről való bizonyságot napról napra, apróbb módokon kapjuk meg: mint például legutóbb, amikor aláhúztatok valamit a szentírásotokban. Gondoljatok csak bele! Azért húztatok alá valamit a szentírásotokban, mert valamilyen benyomás ért benneteket, valamit megláttatok. A sugalmazott benyomás kinyilatkoztatás.
A kinyilatkoztatást példázza az is, amikor késztetést éreztek arra, hogy kedvesek legyetek vagy valami jót tegyetek, „mert minden dolog, mely jócselekedetre hív, …azt Krisztus hatalma és ajándéka küldi” (Moróni 7:16). Krisztus világossága mindig jelen van! Naponta megízleljük. És ezekből a sugalmazásokból, ezekből a „kis dolgokból jő elő az, ami nagyszerű” (T&Sz 64:33).
„És a Szentlélek hatalma által minden dolgot illetően tudhatjátok az igazat” (Moróni 10:5)
Tudtok mondani valakit a Mormon könyvéből, aki angyalt látott, és hitt is? Bizonyára a fiatalabb Alma jut eszetekbe. Neki és Móziás fiainak megjelent egy angyal, „és leereszkedett, mintha egy felhőben lett volna; és mintha mennydörgés hangján szólt volna” (Móziás 27:11). A történet befejezését ismeritek – Alma bűnbánatát és ezt követő szolgálatát.
Alma azért hitt, mert látott? Nem! És miért nem? Mert Almának még tanulmányozás és hit általi tanulással gyakorolnia kellett az önrendelkezését, és ekkor még nem is imádkozott azért, hogy ismerje az igazságot. A látás nem egérút a hithez vagy a bizonysághoz, amint ezt az általam imént említett sok példa is bizonyítja. Alma maga is leírja, hogyan nyerte el a bizonyságát, és nem az angyal megjelenésének tulajdonítja azt. Tulajdonképpen a bizonyságában sehol nem említi az angyalt:
„És ez nem minden. Nem gondoljátok-e, hogy én magam tudok ezen dolgokról? Íme, tanúságot teszek nektek, hogy igenis tudom, hogy igazak azok a dolgok, melyekről szóltam. És mit gondoltok, hogyan tudok a bizonyosságukról?
Íme, azt mondom nektek, hogy Isten Szent Lelke [a világosság] tudatta velem őket. Íme, sok napot böjtöltem és imádkoztam, hogy magam tudhassam ezeket a dolgokat. És most én magam tudom, hogy ezek igazak; mert az Úristen nyilvánította ki őket nekem az ő Szent Lelke által; és ez a kinyilatkoztatás lelke, mely bennem van” (Alma 5:45–46; kiemelés hozzáadva).
Kívülről, az öt érzékszerven keresztül érkezhet egyfajta ébresztő, mely rövid ideig változást eredményez a viselkedésben, azonban ez – akárcsak Lámán és Lemuel esetében – nem tart sokáig. Tartós bizonyság csak belülről fakadhat, midőn tanulmányozás és hit általi tanulás közben a Szentlélek elülteti az evangéliumot „az ő belsejökbe… és [beírja] az ő szívökbe” (Jeremiás 31:33). Ezért van az, hogy a nefiták, bár látták, hallották és megtapintották a Szabadítót, amikor meglátogatta őket, és megízlelték és megszagolták az Őáltala csodálatos módon rendelkezésükre bocsátott kenyeret (lásd 3 Nefi 20:3–9), mindazonáltal imádkoztak azért, „amit a legjobban óhajtottak; és azt óhajtották, hogy adassék meg nekik a Szentlélek” (3 Nefi 19:9).
Néhány évvel ezelőtt egy idősebb misszionárius a következő történetet mesélte el nekem. Az 1960-as években fiatalemberként történt ez vele, és jól szemlélteti, hogy a Szentlélek csakis tanulmányozás és ima által ad nekünk tanúbizonyságot az igazságról. Ezt mondta:
„Egyedül laktam a Utah állambeli Provóban, a városközpont közelében lévő kis lakásban. Eladóként dolgoztam egy provói kis bútorboltban, és ez az eset az újévi ünnepet is magában foglaló hosszú hétvégén történt.
Hosszú ünnepi hétvégénk volt. December 31-e, csütörtök volt, Szilveszter napja. Csütörtöktől vasárnapig nem kellett dolgoznunk, és a lakásomban voltam, semmilyen ünnepséget nem terveztem. Épp vacsorát készítettem, vártam, hogy megsüljön, és olvasni akartam valamit. Mivel otthon semmi nem volt kéznél, átmentem a szomszédban lakó fiatalemberekhez (BYU-s diákokhoz), hogy van-e náluk valami, a Field & Stream egy példánya, vagy ilyesmi. Azt mondták, folyóirat nincs náluk, de van egy könyvük, melyet talán szívesen olvasnék. Adtak nekem egy példányt a Mormon könyvéből.
Bár a mormon egyházról már hallottam (Utahban ki nem?), a könyvet nem ismertem. Megköszöntem nekik és hazavittem. Vacsora közben belelapoztam és olvasni kezdtem. Bevallom, hogy jó néhány részt átugrottam, a cselekmény fonalát keresve. Voltak benne általam soha nem hallott személy- és helynevek, ezért nem igazán tudtam belemerülni. Vacsora után visszavittem tehát a könyvet, hogy „köszönöm, nem kérem”.
»Imádkoztál róla?« – kérdezte az egyik fiatalember. »Imádkozni róla?« – kérdeztem vissza. »Én csak olvasnivalót akartam, nem olyasvalamit, amiről imádkozzak.« Ez aztán elindított egy nagyon érdekes beszélgetést a Mormon könyve tartalmáról. Elmondták nekem, hogy ez a könyv szentírás, melyről ha először imádkozom, majd valós szándékkal olvasom, hogy tudjam, igaz-e, akkor Isten a Szentlélek hatalma által ki fogja nekem nyilatkoztatni annak igazságát.
Katolikusként nevelkedtem, és bár ebben az időben nem jártam templomba, azért ragaszkodtam a tagságomhoz, mert soha semmi mást nem ismertem. Imaként csupán a Miatyánkat és az Üdvözlégy Máriát mondtam, valamint a misekönyvemet olvastam, de ezekre már nagyon régen nem kerítettem sort. Most pedig néhány fiatalember arra kért, hogy imádkozzak egy olyan Istenhez, akit igazából nem is ismertem, és kérjem meg Őt, hogy mondja meg nekem, igaz-e a könyv. Nos, mivel úgysem volt jobb dolgom, és a hétvége nagyon is hosszúnak ígérkezett, hazavittem a könyvet, kinyitottam egy üveg sört, rágyújtottam egy cigarettára, majd letérdeltem és megkértem Istent, hogy mondja meg nekem, igaz-e ez a könyv. Aztán olvasni kezdtem: »Én, Nefi, jó szülőktől születtem…«
A személy- és helynevek ugyanazok voltak, mint amiket néhány órával azelőtt is olvastam. A különbség az volt, hogy ez alkalommal varázslatos módon mintegy felfüggesztésre került a hitetlenségem. Tényleg benne voltam a könyvben! Láttam Nefit, láttam a fivéreit, és dühített, amikor rosszul bántak vele. Nefi szimpatikus volt nekem. Drukkoltam a jófiúknak, és szomorkodtam a rosszfiúk miatt. Órákon át olvastam, nem tudtam letenni a könyvet. Amikor aztán az órámra pillantottam, majdnem hajnali öt óra volt. Boldog új évet kívántam magamnak, és aludni tértem.
Reggel fél 9 körül felébredtem, és ösztönösen a könyv után nyúltam. És ez így ment egész hétvégén. Parley P. Pratthez hasonlóan nyűg volt számomra az étkezés gondolata, és nem akartam, hogy bármi megzavarjon. Kihúztam a telefonomat, és egész nap olvastam, csak néha szakítva félbe egy kis falatozással. Az első éjszakához hasonlóan újra azt vettem észre, hogy már hajnalodik. Aludtam pár órát, majd kézbe vettem a könyvet és folytattam az önként vállalt maratont. Végül aztán hétfőn hajnali öt óra tájt befejeztem a könyvet és elaludtam – teljesen kimerülve.
Nem sokkal karácsony előtt American Fork környékén eladtam egy különleges bánásmódot igénylő szőnyeget. A főnököm ragaszkodott hozzá, hogy ott legyek, amikor lefektetik. Ez a főnök korábban püspök volt Provo környékén, és többször is beszélt nekem az egyházról, én azonban nem akartam meghallgatni. Jó főnök volt, de heves vérmérsékletű, ezért nem volt szabad felidegesíteni. Ezen a hétfő reggelen 8 órakor kellett volna felügyelnem a szőnyeg lefektetését. Elérkezett az idő, és én nem voltam ott; aztán kilenc, majd tíz óra lett.
Végül, úgy fél 11 tájt a főnököm szörnyű mérgesen feljött a lakásomba, hogy leszedje a fejemet, és meglátta, amint a kanapén fekszem, mellkasomon a Mormon könyvével. Ekkor meggondolta magát. Csendben becsukta az ajtót és visszament a boltba. Biztos volt benne, hogy nélkülem is megoldják a szőnyeg lerakását. Nem sokkal fél 12 után felébredtem (nem tudtam, hogy a főnök ott járt nálam), az órára pillantottam, és újra elmondtam egy imát – viszonylag rövid idő alatt másodszor. Gyorsan felöltöztem (gondoltam, mire odaérek, talán már nem is lesz állásom), beugrottam a kocsimba, és odaszáguldtam, ahol a munka folyt.
Megláttam a főnökömet és odamentem, hogy bocsánatot kérjek. Megfordult, elvigyorodott és azt kérdezte: »Hogy tetszett a könyv?« Leesett, hogy mi történhetett, átgondoltam a hétvégét, és könnyes szemmel nem is mondhattam mást: »A könyv igaz. A Mormon könyve Isten szava.« Ekkor sírva fakadtam, ő pedig odajött és átkarolt. 1965. január 22-én keresztelkedtem meg és váltam Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjává.”
Ezzel a derék férfitestvérrel évtizedekkel a megtérése után találkoztam, amikor a feleségével missziót szolgált a San Diego Mormon Hadtest látogatóközpontban. Azért tetszik nekem annyira ez a történet, mert látszik, milyen különbség volt a Mormon könyve elolvasására tett két próbálkozás között. Először valós szándék és imádkozás nélkül kezdte el olvasni. Másodszor viszont vággyal és imával, és ez már egészen más élményt eredményezett.
Csak egyféleképpen tudhatjuk meg, hogy a Mormon könyve és az evangélium igaz, és ehhez többre van szükség kíváncsiságnál és többre van szükség az öt érzékszervnél. Önrendelkezésünk szívből jövő használatára és a tudás elnyerésére irányuló vágyból fakadó cselekedetre van szükség:
„És amikor ezeket a dolgokat megkapjátok, arra buzdítalak benneteket, hogy Krisztus nevében kérdezzétek meg Istent, az Örökkévaló Atyát, hogy nem igazak-e ezek a dolgok; és ha őszinte szívvel, igaz szándékkal, Krisztusba vetett hittel kérdeztek, akkor ő a Szentlélek hatalma által ki fogja nektek nyilvánítani ennek igazságát.
És a Szentlélek hatalma által minden dolgot illetően tudhatjátok az igazat” (Moróni 10:4–5).
Az ígéret itt egyáltalán nincs feltételes módban, nem „talán” vagy „esetleg”, hanem az áll benne, hogy „a Szentlélek hatalma által ki fogja nektek nyilvánítani ennek igazságát”.
A történetben felfedezhető másik lényegi tantétel az, hogy nem kell az egész Mormon könyvét végigolvasni, mielőtt tanúbizonyságot kaphatnánk. A történetben szereplő férfi már az első oldalon megízlelte a világosságot. Nem kellett az egész pizzát bekebeleznie ahhoz, hogy tudja, milyen finom. Mások esetében előfordulhat, hogy evés közben jön meg az étvágy, és a világosság idővel egyre ízletesebbé válik. Úgy tűnik, Alma erről beszél ebben a versben: „igen, kezdi megvilágosítani az értelmemet, igen, kezd élvezetes lenni számomra” (Alma 32:28).
A bizonyságod erősebb, mint gondolnád
Az elején megkértelek titeket, hogy pontozzátok, helyezzétek el a bizonyságotokat a hit spektrumán. Remélhetőleg felfedeztétek, hogy a bizonyságotok sokkal előrébb tart annál, mint azt gondoltátok volna. A Szentlélektől tanulva az evangéliumnak sok gyümölcséről szereztetek már tökéletes tudást, és bizonyságotok gyümölcsről gyümölcsre, sorról sorra, napról napra egyre erősebbé vált és válik.
Minél jobban megismerjük és megéljük az evangéliumot, annál több világosságot kapunk, és annál inkább a józan ész evangéliuma lesz az Atya terve. Saját tapasztalatainkból tanuljuk meg, hogy az élet fájának gyümölcse valóban értékes és „a legédesebb, felülmúlva mindazt, amit addig valaha is megízlel[tünk]”, és „rendkívül nagy örömmel” tölti el a lelkünket (1 Nefi 8:11–12). Megszeretjük, mert áldásokat, örömöt és életünk jó fejleményei feletti irányítást ad nekünk, valamint az örök családként megélt végtelen boldogság reményét.
Tanúbizonyságot teszek arról, hogy tudom, és a Szentlélek által tudom, hogy tudom, hogy a Mormon könyve igaz; az maga Isten szava. Édes és értékes megízlelni. Szeretem és becsülöm az ízét. Tanúbizonyságot teszek arról, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, és hogy ő megfeszíttetett és megszenvedett a világ bűneiért. Ő a mi Szabadítónk, aki élő prófétákon és apostolokon keresztül továbbra is vezeti és irányítja egyházát és királyságát itt a földön. Tanúbizonyságot teszek az Ő nevéről és ezekről a szent igazságokról, Jézus Krisztus nevében, ámen.
© Intellectual Reserve, Inc., 2015, 2016. Minden jog fenntartva. Az angol eredeti jóváhagyva: 2/15. A fordítás jóváhagyva: 2/15. A „Tasting the Light” fordítása. Hungarian. PD10053676 135