Panelbeszélgetés

IFH éves képzési közvetítés – 2021

2021. január 19., kedd

Chad H Webb fivér: Köszönöm, hogy csatlakoztatok hozzám! Ő Rory Bigelow fivér, a műveleti társigazgatónk, akihez olyan működtetési feladatkörök tartoznak az Egyházi Irodaépületben, mint a HR, a pénzügyek vagy a létesítmények. Ő pedig Adam Smith fivér, az oktatási társigazgatónk, aki a képzési és tananyagokkal, tanulói szolgáltatásokkal és egyéb feladatokkal foglalkozó részlegeinkért felelős.

A beszélgetés elején szeretném röviden ismertetni azt az irányt és jövőképet, melyet kitűztünk magunk elé. Az Ifjúsági és Felsőhokú Hitoktatásban (IFH) jelenleg is csodálatosan megvalósul sok tanulónk szükségletének kielégítése. Azonban a helyzet az, hogy ezek a tanulók szinte mind az egyház egyébként is tevékeny, elkötelezett tagjai. A többiek nem találták meg itt a helyüket, és világszerte elmondható, hogy a hitoktatásra beiratkozók száma folyamatosan csökken.

A legnagyobb reményünk az, hogy ezt a sikerül megfordítanunk. Azt reméljük, hogy az IFH egyre jelentősebb szerepet játszhat azon sürgető szükség betöltésében, hogy a fiatalok és fiatal felnőttek egy egész nemzedékét egybegyűjtse. Bizonyára emlékeztek Nelson elnök szavaira, mely szerint Izráel egybegyűjtése a legfontosabb munka a világon. Ez nyilván magában foglalja a misszionáriusi és templomi munkát is, de Nelson elnök elmondta, hogy ide tartozik a hit és bizonyság felépítése is azok szívében, akiket szolgálunk. Azt mondta, hogy mindig, amikor teszünk valamit azért, hogy segítsünk másoknak megkötni és megtartani a szövetségeiket Istennel, akkor Izráel egybegyűjtését végezzük.

Aggaszt minket, hogy a fiatalok és fiatal felnőttek közül többeket is elveszítünk. A szentírások az elveszett és megtaláltatott kifejezések helyett a legtöbbször inkább a szétszóratott és egybegyűjtetett párhuzamot használja. Vannak, akik küszködnek a hittel. Azonban tudjuk, hol vannak – számunkra nem vesztek el. Viszont a világ befolyásai miatt szétszórattak, és talán úgy döntöttek, nem tartanak velünk. Remek lehetőség és sürgető szükség számunkra, hogy segítsünk egybegyűjteni Izráel ezen részét.

Ezt oly módon fogjuk tenni, hogy a megtéréshez, az időszerűséghez és a valahová tartozás érzéséhez vezető élményeket teremtünk, illetve olyan széles körben tesszük ezen élményeket elérhetővé, amennyire csak lehetséges. Mindezt oly módon, hogy hűek maradjunk az eredeti célkitűzéseinkhez. Nem pusztán a változás kedvéért törekszünk a változásra. A Szentlélek hatalma által tanítjuk továbbra is az evangéliumot úgy, ahogyan az a szentírásokban áll. Ezen élmények megteremtéséhez azonban néhány változtatást kell eszközölnünk.

Az irány ez legyen:

Ahelyett, hogy csak beszélünk és elmondjuk, inkább vonjuk be és kérjük fel őket.
Ahelyett, hogy elmondjuk nekik, hol kell tartaniuk, inkább legyünk velük ott, ahol tartanak
Ahelyett, hogy fényezzük az ideálist, inkább értékeljük a küzdelmeket.
A társas tevékenységek helyett legyenek inkább társas kapcsolatok.
Ahelyett, hogy a kreditekre és a bizonyítványra összpontosítunk, összpontosítsunk inkább a lelki növekedésre, és azzá válni, akivé kell.
Ahelyett, hogy passzív tanulókként velük cselekszenek, legyenek inkább aktív közreműködők, akik a Szentlélek eszközei.

Találkozni fogunk az ifjúsági és felsőfokú hitoktatókkal és koordinátorokkal, hogy segítsünk a tanítási és tanulási tapasztalatok és elvárások egyértelműbb meghatározásában, a képzésben és mentorálásban, valamint olyan mutatók megadásában, amelyek segítenek nekünk tudni, hogy jó irányba haladunk-e.

A kapott képzés és források, valamint a végrehajtandó változások mind Izrael egybegyűjtése céljából valósulnak meg – olyan élmények létrehozásával, amelyek minden fiatal és fiatal felnőtt igényeit kielégítik, valamint azáltal, hogy ezek szélesebb körben hozzáférhetővé válnak. Legalább a következő három évben erre a célra fogunk összpontosítani. Ekkor értékelni fogjuk a fejlődésünket és további kiigazításokat hajtunk végre.

Mindannyiótokat kérlek, hogy csatlakozzatok Nelson elnökhöz a világ legnagyszerűbb munkájában, mely Izráel egybegyűjtésének sürgető szüksége és lehetősége; azok egybegyűjtésének, akik engedik, hogy Isten uralkodjon az életükben. Figyelemre méltó dolgok fognak történni, köztük csodák is. Micsoda áldás lesz mindezek részesének lenni!

Mielőtt néhány hitoktatást érintő változtatásról kérdeznélek titeket, hadd kérdezzem meg, hogy mi az, ami soha nem fog megváltozni?

Rory Bigelow fivér: Nos, az általános célkitűzésünk szerintem ugyanaz marad. Azért vagyunk, hogy segítsünk a fiataloknak és a fiatal felnőtteknek megérteni Jézus Krisztus tanításait és engesztelését, és támaszkodni ezekre. Segíteni szeretnénk nekik kiérdemelni a rájuk váró áldásokat és felkészülni azokra. Ez pedig soha nem fog megváltozni. Összességében rájuk fogunk összpontosítani és szeretni fogjuk őket. Számítanak. Mi pedig mindegyiküknek segíteni akarunk abban, hogy jó élményeik legyenek a hitoktatáson.

Adam Smith fivér: Csak azt szeretném hozzáfűzni, hogy mindig is a tanulók általad említett szükségleteire fogunk összpontosítani, és tényleg figyelni arra, hogy mire van szükségük az órán, ebben pedig központi szerepe van a szentírásoknak, valamint a Szabadítónak.

Emellett szerintem még két dolog változatlan marad: mindig hűek leszünk a prófétáktól és az apostoloktól kapott iránymutatáshoz, valamint fontossági sorrendhez. Továbbá mindig azon leszünk, hogy a Szentlélek ott legyen a személyes életünkben, amikor felkészülünk, és különösen akkor, amikor az osztályteremben vagyunk a tanulókkal.

Webb fivér: Köszönöm ezt a hozzászólást! Ez szerintem is nagyon fontos. A legfontosabb dolgok soha nem fognak változni. A lényegünk soha nem fog változni.

De ha már a változásokról van szó, ez a közvetítés más. Az Egy est egy általános felhatalmazottal közvetítéstől eljutottunk eddig a világméretű képzési közvetítésig. Valamelyikőtök el tudná mondani ennek a változásnak az okát?

Bigelow fivér: Sok oka van, de szerintem a két fő indok a lényeges. Az első az, hogy már régóta, egészen a Granite Ifjúsági Hitoktatás 1912-es elindulása óta leginkább az amerikai iskolaévre szabott képzési ciklusokat követjük. 1991-ben némileg megváltoztak a dolgok. Tulajdonképpen több tanulónk lett az Amerikai Egyesült Államokon kívül, mint azon belül.

Így hát, mivel nemzetközi tekintetben egyre bővülünk, nem volt értelme az Amerikai Egyesült Államokban megszokott iskolaév beosztásához ragaszkodni. Ez tehát az egyik ok – az arra való törekvés, hogy inkább az éves naptárhoz igazodjunk, ne pedig az északi féltekén megszokott iskolaév beosztásához.

A másik ok pedig szerintem a filozófiánkban, a képzéshez való hozzáállásunkban bekövetkezett változás. Hosszú ideig olyan volt, mintha váltóversenyt futnánk, stafétával. A központi iroda elkészítette a képzést és megszabta a fontossági sorrendet, majd a területi igazgatók gyűlésén átadtuk nekik ezt a stafétát. Ők aztán mentek és a saját területükön tartott képzéseken továbbadták azt.

Most viszont inkább úgy tekintünk a területi igazgatók gyűlésére és a képzésekre, mint az irány kialakítását célzó közös tanácskozásra. És az, hogy most a területi igazgatóink gyűlése áprilisról októberre került, lehetővé teszi számunkra azt, hogy utána felkészüljünk egy januári világméretű képzési közvetítésre, amilyen most ez.

Webb fivér: Tudjátok, ez egy másik változásról is árulkodik. Valójában másfélszer annyi területi igazgatónk van, mint korábban. Így hát az eddigieknél is jobban bevontuk őket a tanácsainkba. Ez pedig lehetővé teszi a világ egyes területei szükségleteinek fokozott képviseletét ezekben a tanácsokban, és a gördülékenyebb kommunikációt a tanácskozás lelkületében. Szerintem ez jelentőségteljes.

Egy másik változás pedig, amelyről sokan kérdeznek – és mi nagyon értékeljük, hogy mindannyian hajlandóak vagytok alkalmazkodni ehhez a változáshoz, amint az új éves naptárunkkal haladunk tovább, a Jöjj, kövess engem! éves naptárát követve a saját tananyagunk tanévi beosztása helyett. Adam, szeretnél mondani valamit erről a változásról?

Smith fivér: Igen, örömmel. 2019 márciusa környékén döntöttünk az első lépés megtétele mellett, miszerint az Ifjúsági és Felsőfokú Hitoktatás tananyagát és a Jöjj, kövess engem! szentíráskötetét összhangba hozzuk. Hoztam egy idézetet Clark eldertől, amelyet szeretnék szóról szóra felolvasni, mert nagyon hatásosnak találom.

Amikor ezt bejelentette a világ előtt, azt mondta Clark elder: „Az általános konferencián az Úr prófétája felállt és azt mondta, hogy »evangéliumi oktatás által támogatott, otthonközpontú egyházra van szükségünk«¹. És mert így szólt, ez mindent megváltoztatott.”

Így hát eldöntöttük, hogy 2019 őszén az Újszövetségre, 2020 januárjában pedig a Mormon könyvére állunk át. 2019 ősze tájékán néhány órarendbe illesztett ifjúsági hitoktatási program azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy próbát tehetnének-e valamivel. Meg akarták próbálni még inkább összehangolni a hitoktatási tananyagot a Jöjj, kövess engem! olvasási beosztásával. Mivel úgy véltük, talán megtudhatunk néhány nagyon érdekes dolgot, így hát felkértük őket erre.

Továbbá hívtunk egy csapat kutatót, hogy menjenek és beszéljenek a tanulókkal, a szülőkkel, a hitoktatókkal és az igazgatókkal, és hasonlítsák össze az eredményeiket és a tapasztalataikat azokkal a programokkal, amelyek a hagyományosabb kilenc hónapos tananyagot követtek – maradjanak hűek a szentíráskötethez, de tanítsák a hitoktatási tananyagot a mi kilenc hónapos naptárunk szerint.

Nos, a kutatás eredménye nagyon inspirálónak bizonyult. Kicsit meglepő is volt. Megtudtuk, hogy a tanulókat valójában nem zavarta az ismétlés. Arra is rájöttünk, hogy a tanulók mindkét esetben ugyanúgy megértik az adott szentíráskötetet.

Az aggodalmunk az volt, hogy a Jöjj, kövess engem! naptárát követve lesznek olyan dolgok, amelyekről a nyári szünet, a tavaszi szünet vagy az őszi szünet miatt lemaradnak a tanulók. Ám a tanulók ugyanúgy megértették a szentíráskötetet.

A figyelmünket azonban igazán a különbség ragadta meg. Jelentősen, igazából statisztikailag is jelentősen növekedett azoknak a tanulóknak a száma, akik a napi lecke megtanulására készen érkeztek az órára – valamint azon tanulók száma is jelentősen növekedett, akik érdemi hozzászólásokat tettek, és jelentőségteljesen részt vettek az órán.

A legizgalmasabbnak azt találtam, hogy jelentősen növekedett azon tanulók száma, akik otthon, az ifjúsági hitoktatáson kívül olvasták a szentírásaikat. Ezért a kutatást és az összehasonlítást látva lényegében rádöbbentünk, hogy ezzel a változtatással a tanulókat és a családokat fogjuk megáldani. Olyan valamit is felfedett ez, amit gyakran tanított nekünk Clark elder, amikor a biztosunk volt.

Azt tanította nekünk, hogy amikor velünk vannak a tanulók, segítsünk nekik mélyreható tanulási és megtérési élményhez jutni. És szerintem az, hogy összhangba kerültünk a Jöjj, kövess engem! anyagával, némileg leveszi a vállunkról annak a terhét, hogy mi mindent kell lefednünk. A szentírásokhoz mindig is hűek fogunk maradni, mindig is a középpontban lesznek. És a Jöjj, kövess engem! lehetővé teszi számunkra, hogy az elejétől a végéig átvegyünk egy-egy szentíráskötetet. Azonban tisztában vagyunk azzal, hogy az egészet nem vagyunk képesek lefedni, így hát a tanulók szükségleteire tudunk összpontosítani, összekötve őket a Szabadítóval, a szentírásokban téve meg ezt, illetve a Szentlélek által.

Azonban nem akarjuk figyelmen kívül hagyni, hogy van itt egy gond, márpedig az, hogy a tanév során a világban mindenhol, mindig van egy általában két vagy három hónap hosszú iskolaszünet. És ez két vagy három hónapnyi tartalma a szentírásoknak, amivel a tanulók nem találkoznak az ifjúsági hitoktatáson. A szentírások tanítóiként ez aggodalmat ébreszt bennünk.

Így hát a tanismeret, amely mindig is fontos volt, mióta csak bevezettük, szerintem még inkább előtérbe kerül és fontosabbá válik. Ha az oktatók a heti tanismereti lecke tanítására összpontosítanak, függetlenül attól, hogy világszerte hol tartanak éppen az iskolaévvel, akkor a tanulókhoz eljutnak a leglényegesebb és legfontosabb elemek. Szerintem időnként abból adódóan, hogy az oktatók nagyon jók, és le akarják fedni az adott szentírásblokkot, a tanismeret a végére maradhat, ha van rá idő, azonban időnk az soha nincs. Oly sok a tanítanivaló.

Időnként úgy tűnhet, hogy a tanismeret az ifjúsági hitoktatásban a perifériára szorul. Ám a tanismeret valójában alapvető része mindannak, amit teszünk. Valóban segít nekünk elérni a célkitűzésünket és azt, aminek a megtételére a próféták kértek és kérnek. Így hát a tanismeretre összpontosítva valójában ki tudjuk tölteni az iskolaévben támadt hézagot, és oly módon összhangba tudunk kerülni a Jöjj, kövess engem! anyagával, hogy az megáldja a tanulókat és a családokat.

Webb fivér: Emlékszem, amikor megmutattuk a kutatást Johnson eldernek és beszéltünk erről a lehetőségről. Ő kezdettől fogva amellett volt, hogy kerüljünk összhangba a Jöjj, kövess engem! anyagával, mert ez megáldja a családokat és kapcsolódik az otthoni tanulmányozásukhoz. Azonban hozzánk hasonlóan őt is nagyon aggasztották azok a hézagok, amelyek miatt a világ egyes részein kimaradnak bizonyos témák, amikor beköszöntenek az iskolai szünetek. Lehetséges, hogy a hitoktatáson nem kerül sor a Szabadító élete utolsó hetének, az első látomásnak, vagy az evangélium nagyon is fontos eseményeinek és tantételeinek a tanítására.

Így hát, mint mondtad, megbeszéltük annak lehetőségét, hogy a tanismereti leckékre összpontosítunk, és ezekre akkor is sort kerítünk, ha a szünetek alatt kimaradtak – akár összefoglaló leckéket is készíthetünk, amelyekkel áthidalunk és segítünk nekik összekötni a dolgokat, amikor visszajönnek a szünetről. Nem ugrunk rögtön bele a Jöjj, kövess engem! naptárába, hanem néhány áthidaló leckével kezdünk arról, amiről lemaradtak, aztán pedig bekapcsolódunk a Jöjj, kövess engem! olvasási rendjébe – így ki tudjuk használni annak általad leírt előnyeit, hogy összhangban maradunk a Jöjj, kövess engem! naptárával, ugyanakkor orvosoljuk az azzal kapcsolatos aggodalmainkat, hogy miről maradhattak le. Bíznunk kell az ezeket a szakaszokat tanulmányozó családokban és az egyénekben, amikor nincsenek velünk, hogy lesznek élményeik és a Szentlélek által megtanulják azokat a dolgokat, amelyekre szükségük van. Köszönöm, nagyon jól elmagyaráztad. Köszönöm!

Egy másik kérdés, melyet sokan feltettek, arra a változtatásra utal, melynek során a tanfolyamhoz kijelölt kötelező olvasnivaló helyett a szentírások tanulmányozásának mindennapi szokására tevődik a hangsúly. Mit tudnátok mesélni nekünk erről a döntésről?

Smith fivér: Mindannyian ismerjük az ifjúsági hitoktatás elvégzésének és bizonyítványának követelményeit, miszerint nyomon követjük a jelenlétet és felkérjük őket a kurzushoz tartozó szöveg elolvasására. Aztán ott a tanulmányi felmérőnk. Az olvasási követelményt némileg megváltoztatjuk: nem a négy alapművet kell elolvasni az ifjúsági hitoktatáson töltött idő alatt, hanem felkérjük őket a szentírások mindennapos tanulmányozásának szokássá tételére.

Sok időt töltöttünk a területi igazgatóinkkal – sőt, számos regionális igazgatóval is – szerte a világból annak megvitatásával, hogy mit szeretnénk valójában, mi történjen a tanulók életében, elméjében és szívében a ifjúsági és a felsőfokú hitoktatáson szerzett tapasztalataik révén.

És amikor az ifjúsági hitoktatás tapasztalatáról beszéltünk, és arról, hogy reményeink szerint mi fog történni a tanulók életében, akkor az ifjúsági hitoktatás szentírás-olvasási követelményeihez történő visszatérés került szóba. Ám felismertük, hogy valójában azt szeretnénk kihangsúlyozni, ami a leginkább számít, ez pedig az, hogy segíteni tudunk a tanulóknak kialakítani egy olyan mindennapos szokást, amely egész életében velük marad.

Ehhez is hoztam egy idézetet. Az evangélium tanítása és tanulása kézikönyvből származik, és szerintem jól összefoglalja ezt. „Kevés olyan dolgot tehetnek a tanítók, amely erőteljesebb és maradandóbb jóra indító hatással lehet tanulóik életében, mint az, ha segítenek nekik megszeretni és mindennap tanulmányozni a szentírásokat.”³ Vagyis ha azt akarjuk, hogy az ifjúsági hitoktatási bizonyítvány négy éven átívelő jelentőségteljes, mély és megtérést eredményező tapasztalatot jelképezzen, akkor a szentírás-tanulmányozásnak benne kell lennie.

És sokféleképpen mérhető, mennyire foglalkoznak a tanulók a szentírásokkal, de mi annak mérésére akartunk összpontosítani, ami a leginkább számít, és ez a tanulók segítése abban, hogy kialakítsák a szentírások mindennapos tanulmányozásának személyes szokását. Ezért ehhez társítottunk néhány nagyon jó vezetői forrásanyagot, amelyekről azt reméljük, hogy az oktatók és a vezetők használni fogják. Azért, mert ezek tényleg kiegészítik a követelményt azzal, hogy segítenek a tanulóknak készségekre szert tenni, célokat kitűzni és megtanulni, hogyan kapcsolódjanak valóban Mennyei Atyjukhoz és a Szabadítójukhoz a Szentlelken keresztül a szentírásokban. Valóban úgy véljük, hogy ez a követelmény rámutat arra, ami a leginkább számít, és amit szeretnénk, hogy egy bizonyítvány képviseljen.

Webb fivér: Azért továbbra is ösztönözzük a kurzushoz tartozó szöveg elolvasását. Sőt, a napi olvasási követelménynek vagy elvárásnak benne kell lennie a tanulmányi kurzusban.

Úgyhogy azt reméljük, hogy így is minden ifjúsági hitoktatásra járó tanuló el fogja olvasni, amit tanulmányozunk. Reméljük, hogy célokat is kitűznek ennek jelentőségteljessé tételére, ahogy azt említetted. Azonban a kreditszerzés követelménye az adott szemeszterben lévő napok számának 75 százaléka lesz. Nem határozzuk meg, hogy mit jelent a „mindennapos olvasás”. Azonban ha az adott időszak 75 százalékában minden egyes nap bármilyen módon tanulmányozzák a szentírásokat, akkor buzdítani lehet őket arra, hogy ez legyen része az ifjúsági hitoktatással kapcsolatos élményüknek.

Bigelow fivér: Nagyon örülök, hogy megemlítetted, hogy a cél lehet ugyan más, de a vágyott kimenetel az egyének vonatkozásában az, hogy minden egyes nap foglalkozzanak a szentírásokkal. Vannak a világnak olyan részei, ahol tartunk ifjúsági hitoktatást, azonban nyomtatott formában még nem olvashatóak a szentírások. Így hát olyan mércét kell felállítanunk, amely az egész világra alkalmazható. Mondhatjuk azt, hogy „szeretnénk, ha az igén keresztül javítanál a Mennyei Atyádhoz fűződő kapcsolatodon”. És ez akkor fog megtörténni, ha szokássá válik Isten szavának mindennapos tanulmányozása.

Webb fivér: Ragadjuk meg hát minden egyes nap a lehetőséget, hogy halljuk az Ő hangját!

Bigelow fivér: Pontosan!

Webb fivér: És ez az oktatókba vetett bizalomra is kiterjed, igaz? Egyénileg dolgozva a tanulókkal az élményt a szükségleteikre és képességeikre tudják szabni. És mi bízunk bennetek. Ezért nem határozzuk meg jobban ennek a jelentését.

Bigelow fivér: Pontosan!

Webb fivér: Köszönöm! Természetesen már sor került e változtatások bejelentésére és véghezvitelére, és mi nagyra értékeljük az arra irányuló erőfeszítéseiteket, hogy a lehető legjobban a tanulók megáldására használjátok őket. Egy másik változtatás, vagyis a legfajsúlyosabb kérdés a járvány és az, hogy mi minden történt az elmúlt hónapok során az osztályainkban, ezzel a sok megszakítással és online tanításra való átállással, valamint a járvány miatti egyéb változtatásokkal. Rory, mit mondanál, mit tanultunk a járványból, és a jövőben mi változik majd miatta?

Bigelow fivér: Szerintem elsősorban – és ezt már te is említetted – az, hogy felismertük, milyen csodálatos emberek dolgoznak és szolgálnak velünk. És ha idevesszük az egyházi iskolákat, valamint az összes misszionáriust és elhívott oktatót, teljes idejű és részidős alkalmazottat, akkor világszerte bő hatvanezer emberről beszélünk. Akik nagyon-nagyon jók. Azonban szerintem a világjárvánnyal az történt, hogy szinte ráébresztett minket egy olyan készségre, amelyre eddig talán még nem tettünk szert.

Most egy személyes tapasztalatot osztok meg veletek. A feleségemmel nagyjából hét évvel ezelőtt felkértek minket arra, hogy misszióvezetőkként szolgáljunk egy brazíliai misszióban. Tanultunk valamennyit portugálul – én fiatalemberként spanyolajkú misszióban szolgáltam, úgyhogy ez egy új nyelv volt számunkra –, és úgy véltük, már valamennyire elboldogulunk a nyelvvel.

Emlékszem a legelső napra, amikor megérkeztünk a misszióba, és az éppen hazatérni készülő misszióelnök elvitt minket a misszióházba. Ott volt a létesítménygazdálkodási igazgató, és amikor a konyhába léptünk, így szólt: „Vizet kell majd rendelnetek”. Megérintette a vizeskancsót, és azt mondta: „Rendelnetek kell majd egy palack vizet”. Én pedig teljesen bepánikoltam, mert rájöttem, hogy nem tudom, hogy mondják portugálul a vizespalackot. Egyéb dolgokat megtanultam. Tanultunk és azt hittük, hogy értjük. Azt kérdeztem tőle: „El tudnád intézni ezt nekem? Megtennéd?” És ő azt mondta: „Persze.”

Azt viszont nem látta, hogy amikor megejtette a telefonhívást, én hátat fordítottam neki, elővettem egy írólapot, és szóról szóra leírtam, hogy kell vizet rendelni. Mert arra gondoltam, hogy a családommal két héten belül szomjan halunk, ha nem tudok vizet szerezni.

Ez az élmény egy pillanat alatt rádöbbentett, hogy nem tudom azt, amiről azt gondoltam, hogy tudom. Szerintem a járvány ilyen volt számunkra. A vallási oktatás online folytatásában szerzett jártasságunk nem ért még el arra a szintre, ahol lennie kellene. Voltak, akik gyorsan alkalmazkodtak, és eleve ott volt bennünk a készség, így meg tudták csinálni. Mások kevésbé.

Szerintem tehát az egyik dolog, amit megtanultunk, az az, hogy folyamatosan fejleszteni kell a készségeinket. Módot kell találnunk annak bővítésére, hogy mire vagyunk képesek.

A bevezetődben megemlítettél valamit. Folyamatosan felidézem, mert szerintem nagyon fontos. Clark elder szavaira utalok, miszerint „bármilyen fokú is az engedelmességünk vagy a reményünk vagy a jószívűségünk; bármilyen szintű szakmai készségekre és képességekre tettünk is szert, mindez nem lesz elegendő az előttünk álló munkához.”⁴

Az egyik tanulság, amit én személyesen leszűrök a járványból, az az, hogy nagyon vágyom a fejlődésre, annak biztosítására, hogy eleget tegyek az Úr egyre növekvő elvárásainak ebben a nagyon is más világban, amelyben éppen vagyunk. Milyen hatással lesz ez arra, amit online teszünk? Nem tudom. Adam, milyen hatással lesz ez az online oktatásunkra? Szerintem te jobban meg tudod válaszolni ezt a kérdést.

Smith fivér: Nos, én csak elismételni tudom, amit mondtál. Szerintem két tényleg elengedhetetlen dolgot tanultunk meg a járványból, amit eztán is használni fogunk. Az egyik az, amit már te is említettél, hogy a legjobb emberekkel dolgozunk együtt. A teljes idejű oktatóink, az önkénteseink, mind nagyon készségesek, csodálatosak és odaadóak. Elég szorult helyzetbe kerültek, és csodálatosan teljesítettek.

Azt is megtudtuk, hogy milyen lehetőségeink vannak a fejlődésre. És szerintem megtanultuk, milyen kérdéseket kell feltennünk azon válaszok megismeréséhez, amelyeket tanulságként le kell vonnunk.

Az Egyházi Irodaépületben létrehoztunk egy Digitális Tanulás Kezelési részleget. Ez olyan szakemberek részlegét jelenti, akik segítenek nekünk továbblépni azzal, amit az online ifjúsági és felsőfokú hitoktatás nyújt. Azért neveztük Digitális Tanulás Kezelésnek, mert az online nagyon sok különböző dolgot is jelenthet. És mi a technikát használó, távoktatású előadásmódra gondolunk, legyen szó hibrid vagy videókonferenciáról, aszinkron megoldásról, vagy még sok más módon is megközelíthetjük.

De szerintem megtanultuk azt, hogy milyen kérdéseket kell feltennünk. Elkezdjük feltenni ezeket a kérdéseket, hogy ki tudjuk alakítani azokat a forrásokat, infrastruktúrát és programot, amely segít támogatni a hitoktatási óráink egyre bővülő digitális kínálatát.

Természetesen a Covid – reményeink szerint minél előbbi – elmúltával nem lesz olyan nagy szükség ezekre, de azért szükség lesz rájuk, mert így valójában több olyan tanulóhoz is elértünk, akikhez korábban nem. Meg tudtunk áldani olyan életeket és családokat, amelyeket korábban nem, mert bizonyos tekintetben belekényszerültünk ebbe az előadási módba, és most látjuk az előnyeit. Most már tudjuk, milyen kérdéseket kell feltennünk, hogy jobbak legyünk, és nagyon is összehangolt erőfeszítéseket teszünk, hogy megtudjuk rájuk a válaszokat. Szerintem nagyon izgalmas dolgok várnak ránk.

Webb fivér: Voltak, akik azt kérdezték tőlünk: „El fogunk jutni valaha is oda, hogy ténylegesen lesznek online tanításra szakosodott munkatársaink?” A válaszom az, hogy még birkózunk ezekkel a kérdésekkel. Nagyon is elképzelhető, hogy eljön a nap, amikor lesznek olyan teljes idejű ifjúsági hitoktatók, akik kizárólag online tanítanak. Ugyanakkor az is igaz, hogy mindannyiunknak kell némi alaptudással rendelkeznünk arról, hogy miként tanítsunk hatékonyan online. Egy bizonyos ponton mindannyiunkat felkérhetnek erre. És akkor természetesen a tőlünk telhető legjobban akarjuk majd csinálni. Láttunk olyan oktatókat, akik rendkívül jól csinálták. Láttunk olyan oktatókat, akik megnégyszerezték a felsőfokú hitoktatásra beiratkozóik számát, mert annyira hatékony online előadásokat tartottak. Vagyis a szervezeti struktúránál is fontosabb az, hogy el tudjuk-e sajátítani az online oktatás hatékony megvalósítását, és ezen az előadásmódon keresztül valóban megáldani az embereket.

Amint többet megtudunk erről, meg is fogjuk osztani a továbbképzéseken, hogy az emberek a lehető legjobbat hozhassák ki magukból, miközben hatékony vallási oktatást biztosítanak. Szerintem ezek remek hozzászólások voltak. Köszönöm!

Bigelow fivér: Ami az online oktatásból adódó változtatásokat illeti, szerintem azt sem egészséges teljesen hátrahagyni, amit a múltban tettünk. Viszont igazítanunk kell rajta, talán fel is kell vennünk több részidős felsőfokú és ifjúsági hitoktatót. Lehetőséget adhatunk az embereknek az online tanításra úgy, hogy nem ez a főállásuk.

Webb fivér: Azonban senkit nem fogunk belekényszeríteni ezekbe a változásokba. Majd akkor kerítünk sort ezekre a változtatásokra, amikor előre haladva új lehetőségek válnak elérhetővé. Most röviden említést teszek ennek egyik okáról. Egyre több női munkatársunk van. Nagyon hálásak vagyunk a hozzájárulásukért. Vannak köztük, akik a családi körülményeikből vagy más okból adódóan úgy döntenek, hogy részidőben vagy online szeretnének tanítani.

Párhuzamosan azzal, hogy egyre több nő dolgozik, a vezetésre is egyre több a lehetőségük. Megemlíteném, hogy az Egyházi Irodaépületben a tíz részlegigazgatónk közül mostanra három már nő. És nem azért lettek kinevezve vagy felvéve ezekre a pozíciókra, mert nők, hanem azért, mert ők voltak a legalkalmasabb jelentkezők ezekre a pozíciókra, és hihetetlen módon járulnak hozzá az általunk végzett munkához.

De ez csupán egy példa, és a szervezetünk bővülésével ugyanez történik a regionális igazgatóink, a tantestületünk és a programigazgatóink vonatkozásában is. Ez is egy olyan változás, amelynek tudatában kell lennünk. A programigazgatóknak jobban tudatában kell lenniük a különböző nézőpontokkal, közösen kell tanácskozniuk, meríteniük mások tapasztalataiból és nézőpontjaiból.

Szerintem ez olyan valami, amit szem előtt kell tartanunk, hogy a javunkra váljon a változatosság a munkaerő tekintetében. És bár ez konkrétan csak az alkalmazottakat érinti, de egy olyan világban, amely tele van mindenféle hátterű férfi és női oktatókkal, akik oly sokat adhatnak, bizony meg kell hallgatnunk és értenünk a szemszögüket és a tapasztalataikat, hogy meg tudjuk áldani a szervezetünkben lévő tanulókat.

Bigelow fivér: Sokan talán nem tudják, de elkezdtünk helyszíni munkacsoportokat kialakítani. Ez lehetővé teszi a tananyagot író és továbbképzést tartó személyek és csapatok összeszedését akár a világ különböző részeiből. Ezáltal sokkal jobban rálátunk arra, ami a világban történik, nem csupán annak egy apró szeletére.

Webb fivér: Köszönöm! Adam, visszatérhetünk hozzád? Sok újítás van folyamatban, ami a felsőfokú hitoktatást illeti. Ez sokakat érdekel és sokan részt is vettek az erőfeszítésekben. Tájékoztatnál minket ezekről az újításokról?

Smith fivér: Nos, valóban sok időt és forrást áldoztunk már erre, és sok csodálatos felsőfokú hitoktatási igazgató és oktató járt utána olyan dolgoknak, mint például a fizikai környezet megváltoztatása vagy új kurzuskínálat vagy akár csak a kurzuscímek megváltoztatása. És ezek mind csodálatosak. Szerintem a legfontosabb dolog, amit teszünk, az az, hogy meghallgatjuk a felsőfokú hitoktatásra járó tanulóinkat, különösen azokra összpontosítva, akik ott lehetnének velünk, de nincsenek. Egyszer talán eljöttek, de aztán nem tértek vissza vagy még egyáltalán nem is voltak felsőfokú hitoktatáson. Ezért különösen arra összpontosítunk, hogy meghallgassuk őket.

Szerintem a legfontosabb újítás, amelyet eszközölhetünk, az a tanításunk módjának a megváltoztatása. Amint már te is mondtad, Rory, ez nem a dolgok fenekestül történő felfordítása, csupán apró változtatások eszközölése olyan dolgokban, amelyeket gyakran csinálunk. És szerintem Webb fivér, amit tavaly júniusban mondtál nekünk a megtérés, az időszerűség és a valahová tartozás fémjelezte osztályok kialakításáról, valójában az a módja a felsőfokú hitoktatás megújításának.

Valójában meg akartam osztani egy felsőfokú hitoktató történetét, melyet a területi igazgatója mesélt el nekem. Épp arra készült, hogy megtartsa az első Zoom gyűlését az örökkévaló család kurzuson. Felkészülésként mindegyik tanulóját megkérte, hogy készítsenek egy rövid videót, amelyen bemutatkoznak.

Az egyik fiú bemutatkozásként elmondta az osztálynak, hogy meleg, és bizony vannak kérdései az egyház családot és házasságot illető álláspontjával kapcsolatban. Ez az oktató pedig tudta, hogy az órán tanítani fogja a család tanát és tantételeit. Úgy döntött, hogy nagyon körültekintő, óvatos és imádságos lelkületű lesz. Teljesen nyíltan közelített ehhez a fiatalemberhez, és elmondta, hogy szeretné, ha az osztályterem nem csupán olyan helyet biztosítana, ahol ő egyértelműen taníthatja a tant és azt, amit a próféták és az apostolok tanítottak, hanem olyan hely is, ahol a tanulók biztonságban, nem pedig megítélve érezhetik magukat, és megoszthatják az aggodalmaikat és a kérdéseiket.

Ez a fiatalember aztán elmondta neki, hogy úgy tervezte, az egész órán csendben lesz majd, mert általában így tesz. Amikor valaki valamilyen egyházi környezetben a családról tanít, ő kikapcsol és csendben marad. Azonban mivel ez az oktató ily módon közelített hozzá, eldöntötte, hogy el fog járni az órákra és tevékenyen részt vesz rajtuk. Az osztálynak pedig valóban csodálatos élményben volt része, mert ez a fiatalember nagyszerű közreműködő volt; aggályai és kérdései valóban elősegítették a jelentőségteljes beszélgetést, mivel ez így olyan hitbeli környezetben zajlott, ahol az igazságot tanították, és az igaz és őszinte kérdéseket fel lehetett tenni.

Az órai élmény után a tanuló ezt írta az oktatónak, amelyet aztán megosztottak velem is. Szerintem ez nagyon jól bemutatja, hogy miként újítsuk meg a felsőfokú hitoktatást. Ezt mondta:

„Szeretném megköszönni, hogy ez a lecke így alakult. Kicsit izgultam miatta, és nem is akartam mondani semmit, de a végére már majdnem hangosan bekiabáltam, hogy »köszönöm«. A lecke elképesztő volt. Ahhoz az órához hasonlítható, amin a középiskolában egyszer részt vettem, miután egy ifjúsági hitoktatónak bevallottam, hogy meleg vagyok, aki hallva, mi történt velem egy másik órán, nagyon támogató volt. Az ő órája és a tiéd is telve volt szeretettel és támogatással, és az egész életemet megváltoztatta. Újra vágyat kaptam arra, hogy megmaradjak az evangéliumban, és újra el akarom kötelezni magam amellett, hogy e minta szerint élek. Ez megváltoztatja az életem. Köszönöm! Köszönöm a kérdéseim megválaszolását is, és hogy meg szerettél volna ismerni és ilyen támogató voltál. Azért írtam le az érzéseimet minderről, mert nagyon éreztem a Lelket. A szentírásnaplómba is leírtam, mennyire hálás és boldog vagyok. Épp örömkönnyeket hullatok. Köszönettel: a te fivéred, és Isten egyik fia.”

Látjuk, hogy ez az oktató jelentőségteljes kapcsolatot épített ki egy tanulóval, oly módon, ami reményt és bátorságot adott neki ahhoz, hogy a Szabadítóhoz jöjjön és továbbra is a szövetség ösvényén maradjon. És ez azért van, mert ennek az oktatónak az órája mostanra a megtérés, az időszerűség és a valahová tartozás helye.

Webb fivér: Tetszett, ahogy megválaszoltad ezt a kérdést. Dolgozni fogunk a környezeti változtatásokon, a kurzusok vázlatain és mindenféle máson. Ti pedig új, gyakorlati módokat találtok majd a felsőfokú hitoktatás megújítására, hogy még több olyan tanulót meghívjatok, akik jelenleg nem vesznek részt. Hogy amikor eljönnek, ilyen élményben legyen részük, amely ott tartja és összeköti őket Mennyei Atyával, mert pontosan ez a célja ennek az újításnak, úgyhogy köszönöm.

Nos, hadd tegyek fel még egy utolsó kérdést, amelyre mindkettőtöktől választ várok. Sok mindenről beszéltünk, ami már köztudott, de van valami, ami esetleg új lehet, ez pedig a Tanítási és tanulási kézikönyv jövőbeli változtatásai, és az új kézikönyveinkhez társuló képzéssel kapcsolatos egyéb dolgok. Mit mondanál nekik a képzésünkkel kapcsolatosan bekövetkező új dolgokról?

Smith fivér: Egyre inkább arra törekszünk, hogy összpontosítsunk, egyszerűsítsünk és egységesítsünk. Izgatottan várjuk annak lehetőségét, hogy a Papsági és Családi Osztályban a Vasárnapi Iskola Általános Elnökségével együttműködve egy kézikönyvet készítsünk a tanítóknak az egyházban. A Szabadító módján tanítani és Az evangélium tanítása és tanulása összevonásra kerül, egyszerűsödik, letisztul és egységes lesz, hogy egyértelműen meghatározza a tanítást, hogy milyen legyen az órai élmény, és mit tapasztaljon meg a tanuló, amikor velünk van. Ez általános lesz – minden elhívott tanítóra, valamint az ifjúsági és felsőfokú hitoktatókra is vonatkozik.

Ezt támogatva elkezdjük kialakítani azt, amit mi képzési forrásanyagok könyvtárának nevezünk. Így amikor egy tanító elolvassa egy bizonyos készség meghatározását, akkor tudni fogja, hol találja ennek a készségnek a modellezését és magyarázatát, hol kaphat hozzá kapcsolódó képzést, valamint a gyakorlatba átültetésre szólító felhívást. Reméljük, hogy ez segít a tanítóinknak egy olyan készség beazonosításában, amelyben fejlődni szeretnének, és biztosítja nekik ehhez a forrásokat. Emellett nagyon szeretnénk módot találni arra, hogy lemérjük, elérjük-e azt, amit szeretnénk. Vajon elérjük a célkitűzésünket a fiatalok életében?

Emellett hatékony, jelentőségteljes módjait vizsgáljuk annak, ahogyan az oktatók mérni és értékelni tudják magukat. Javítani akarjuk azt, ahogyan az oktatókat segíti a felügyelő abban, hogy fejlődjenek és jobbá váljanak, továbbá szeretnénk megkérdezni a tanulóinkat, hogy mit tapasztalnak és valójában mi történik az életükben. Azt reméljük, hogy mindez a buzdítás, a haladás és a fejlődés lelkületében történik, és lehetőséget ad nekünk arra, hogy a rendelkezésre álló források által jobb oktatókká váljunk.

Mindannyian tudjuk, hogy a Szabadító második eljövetelét megelőző napokban élünk, és az óráinkra érkező fiatalok a legjobbak között vannak, akiket ez a világ valaha is látott. Mivel ők olyan jók, nekünk is jóknak kell lennünk. Így hát szeretnénk jobbakká válni.

Bigelow fivér: Érdekesnek találom azt, amit Adam felvázolt: hogy vajon meg tudjuk-e határozni, miben is reménykedünk. Képesek vagyunk-e felkészülni rá, hogy eleget tegyünk ennek az elvárásnak? Aztán pedig elengedhetetlen, hogy ezt mérni tudjuk. Beszéltünk róla, hogyan tudjuk meghatározni ezt a mérési módot, majd pedig célokat kitűzni annak alapján, hogy hol állunk és hová szeretnénk eljutni.

Webb fivér: Tudjátok, amikor teljesítményről, irányításról vagy ilyesmiről beszélünk, szakszavakként használjuk ezeket, és az emberek azt gondolják, hogy „nos, én az evangéliumot tanítom, ezektől kiráz a hideg”. Mindannyian szeretitek a tanulóitokat, mindannyian meg szeretnétek áldani őket. Vagyis ha van valaki mellettetek, aki segít nektek ebben a folyamatban, a tanulók megáldására irányuló vágyban, aki visszajelzést ad arról, hogy mi történik az órán – nem azért, mert mindannyian tökéletes oktatók szeretnétek lenni, hanem azért, mert a legjobb élményt kívánjátok nyújtani a tanulóitoknak.

Vagyis szerintem ez rendkívül izgalmas, és ezt ti is észreveszitek – amikor látjátok, hogy mi következik, a kézikönyvvel, a képzési forrásanyagok könyvtárával, sőt azzal, amire mérésként utaltunk, ezek mind nagyon is pozitív és hasznos dolgok, és szerintem izgatottan fogjátok fogadni. Legalábbis ezt reméljük, nem igaz?

Smith fivér: Bizony!

Webb fivér: Nos, szeretnétek még bármit mondani, mielőtt befejezem?

Bigelow fivér: Igen, van még egy nagyon fontos vetülete a dolgoknak. Gyakran a tanításra, valamint a tanítás jobbá tételére összpontosítunk, és elhanyagoljuk a vezetési vagy az adminisztrációs oldalát az ifjúsági hitoktatási igazgatói vagy koordinátori vagy regionális igazgatói vagy területi igazgatói létnek, vagy bármi legyen is a pozíció. Most próbáljuk ezt nem elhanyagolni. A célkitűzésünk az, hogy olyan, szerepkört leíró dokumentumot adjunk az igazgatónak, amely segít neki tisztában lenni az elvárásokkal. Így amikor a mérésről van szó, akkor nem csupán a tanítás mérésére gondolunk, hanem a vezetőként végzett munka mérésére is. Amikor néhány évvel ezelőtt felkértek igazgatónak, akkor én örültem volna annak, amiről most beszélünk.

Odaadhattam volna az alkalmazottaknak, a tantestületem tagjainak, az adminisztrációs segédeknek ezzel: „Segítsetek nekem tudni, milyen munkát végzek” egy bizonyos mérce alapján, és „segítsetek nekem tudni, mit tehetek a fejlődésem érdekében”. A lehető legjobb vezető szeretnék lenni, és ennek az egyetlen módja az, ha tudom, hol állok, hol kellene tartanom, és mit tehetek azért, hogy eljussak oda. Mindaz, amiről a fiatalok és a fiatal felnőttek nagyszerű élményben való részesítése kapcsán beszéltünk, az én vezetői munkásságomra is vonatkozik.

Webb fivér: Fontos megemlítenünk azt, hogy e változások egy része elég gyorsan be fog következni, a következő hónapokban, míg mások hosszabb időbe telnek majd.

Köszönöm! Nos, a közvetítés e részének befejezése előtt szeretnék még valamit mondani a változásról általában. Előállhatunk az összes létező új programmal és forrással a világon, de ebből semmi nem fog igazán számítani, továbbá semmi nem jár sikerrel, ha nem vagyunk egységesek, valamint nem vagyunk összhangban Mennyei Atya akaratával. A tőlünk telhető legjobbat kell nyújtanunk. Engednünk kell, hogy Isten uralkodjon az életünkben. Hajlandóknak kell lennünk arra, hogy elfogadjuk a változást és vidáman reagáljunk rá. A megváltozott szívünkből kell tanítanunk és bizonyságot tennünk ahhoz, hogy hatalmunkban álljon az életek megváltoztatása.

Egyesítsük a szívünket abban, hogy teljes mértékben elkötelezzük magunkat Krisztus ügye mellett! És támaszkodjunk Őrá még teljesebb mértékben! Ha így teszünk, akkor minden ránk váró változtatáshoz képesek leszünk alkalmazkodni. A Szentlélek segíteni fog nekünk észrevenni és megváltoztatni azokat a dolgokat, amelyeket meg kell változtatnunk a személyes életünkben és a tanításunkban. És mi magunk is meg fogjuk tapasztalni, hogy a mi Istenünk a csodák Istene. Jézus Krisztus nevében, ámen.