Hirdetek néktek nagy örömet
Első elnökségi karácsonyi áhítat – 2022
2022. december 4., vasárnap
Boldog karácsonyt! Hálásan köszönöm mindenkinek, akinek az üzenete, zenéje és szolgálata „nagy örömet” hirdet ebben a karácsonyi időszakban.
Több száz millióan ünneplik most karácsonykor Jézus Krisztus születését. Az egész világnak ezt kellene tennie. Az Ő élete a valaha élt legnagyszerűbb élet.
I.
Még világi viszonylatban is, a názáreti Jézus halandó életének nagyobb hatása volt erre a világra és a történelmére, mint bárki más életének. Több ezer éve Ő a próféták és költők fő témája. A nyugati világ legnagyszerűbb művészeti és zenei darabjait Jézus Krisztus születése, élete és küldetése ünneplésének szentelték. Filozófusok és teológusok töltik az egész életüket a tanításai tanulmányozásával. E tanítások a jószívűség számtalan cselekedetét ihlették Krisztus tiszta szeretetének a megnyilvánulásaiként.
Senki életének és tanításainak nem állítottak annyi emlékművet, mint az Úr Jézus Krisztusénak. Ide tartoznak természetesen az európai és amerikai földrészt tarkító nagy székesegyházak, melyek közül számos felépítése több mint egy évszázadot ölelt fel. Újabban pedig, Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának 171 felszentelt és működő temploma van, valamint további 129 olyan van, amelyet jelenleg építenek újjá vagy építenek fel, állnak tervezés alatt, vagy kerültek nemrég bejelentésre Russell M. Nelson elnök által a legutóbbi októberi általános konferenciánkon. Az Úr ezen házai minden földrészen, a világ 74 országában megtalálhatóak. Mi azokban Jézus Krisztus követésének szenteljük az életünket.
Több millióan áldozták az életüket – vagy ami ennél is fontosabb: mintázták az életüket az Úr, Izráel Istene után, aki Jehova, Jézus Krisztus, a mi Szabadítónk. Gordon B. Hinckley elnök nem túlzott, amikor kijelentette: „Az Ő páratlan példájának [volt] a legnagyobb jóságra és békeségre vezető hatalma ezen a világon.”1
II.
Fontos célt és jelképet fedezhetünk fel Isten Egyszülött Fia születésének az isteni bejelentésében. Az újszövetségi beszámolókból megtudjuk, hogy a gyermek Krisztus születését három különböző, nagyban eltérő tulajdonságokkal rendelkező csoportnak jelentették be a keleti féltekén. Akik megkapták ezen mennyei bejelentéseket az Ő születéséről, azok a nagyon alázatosak, a nagyon szentek és a nagyon bölcsek voltak.
Az első bejelentést a betlehemi dombokon legeltető pásztorok kapták. Egy angyal és egy mennyei kórus hirdettek „nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: …a Megtartó[t], ki az Úr Krisztus”2.2 Valószínűleg azért lettek a pásztorok kiválasztva arra, hogy e nagy örömhírben részesüljenek, mert szelídek és alázatosak voltak. Így egyedülálló módon voltak befogadóak a mennyei üzenetre, és ezt igazolták is az újszülött meglátogatásával. Ezután a szentírások arról számolnak be, hogy „elhirdeték, a mi nékik a gyermek felől mondatott vala”3.3 A pásztorként végzett munkájuk, valamint a bárányok, amelyekről gondoskodtak, a Szabadító tanításaiban megjelenítendő példákat jelezték előre. Továbbá, amikor Jézus elment Keresztelő Jánoshoz a szolgálata elején, e próféta kijelentette: „Ímé az Istennek ama báránya, a ki elveszi a világ bűneit!”4
A Messiás születésének a második bejelentésére a jeruzsálemi templomban került sor két olyan szent munkásnak, akiknek az isteni élete méltóvá tette őket arra, hogy elnyerjék a Szentlélek tanúságtételét. Amikor Mária és József elvitték a kisded Jézust a templomba az elsőszülött után előírt áldozat céljából, Simeon és Anna mindketten tanúságot tettek arról, hogy Ő a Messiás. A szentírások feljegyzik, miszerint Simeon a karjába vette a gyermeket, és áldotta Istent, amiért megengedte neki, hogy lássa az „üdvösség[et]”, ki „világosság… a pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izráelnek dicsőségére”. Anna pedig, „egy prófétaasszony”, „oda állván, hálát adott az Úrnak, és szóla ő felőle mindeneknek, a kik Jeruzsálemben a váltságot várták”5.
Egy harmadik csoport is tudomást szerzett erről a figyelemre méltó születésről. A Biblia – a Joseph Smith által némileg javított szöveg szerint – arról számol be, hogy „bölcs férfiak jöttek keletről Jeruzsálembe, mondván: Hol van a gyermek, aki megszületett, a zsidók Messiása? Mert láttuk a csillagát keleten, és azért jöttünk, hogy hódoljunk neki.”6
A kérdésük alapján nem kételkedhetünk afelől, hogy az Úr vezette őket az Ő szent céljaiból. A Biblia azt tanítja, hogy „az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha [vele van] az Istennek Lelke”7. E bölcsek egy másik földről és kultúrából érkeztek, így az általuk kapott tanúság emlékeztetőként szolgált arra, hogy a Messiás minden ember számára született meg. Emellett más célokat is szolgálhatott. A bölcsek által átadott arany és egyéb ajándékok értéke segíthetett Máriának és Józsefnek abban, hogy sietve Egyiptomba utazzanak és ott maradjanak, megmentendő a gyermek Krisztust, amikor a gonosz Heródes király miatt veszélybe került az élete.8
Hát nem érdekes, hogy Krisztus születésének a csodálatos eseményét, valamint ezen esemény fontosságát csak a nagyon alázatosakkal, a nagyon szentekkel és a nagyon bölcsekkel tudatták? Amint azt James E. Talmage elder tanította a Jézus a Krisztus című könyvében, „Isten valóban támasztott magának tanúkat, minden emberi osztályhoz és helyzethez illően – az angyalok bizonyságát a szegényeknek és alázatosaknak; a bölcsek bizonyságát pedig Júdea dölyfös királyának és gőgös papjainak.”9
Ha Simeonra és Annára gondolunk, az arra ösztönözhet bennünket, hogy hozzájuk hasonlóak legyünk, és e karácsonyi időszakban mi is megtegyük tanúságunkat a szent születésről és a céljáról.
III.
Számunkra nincs semmi új Krisztus születésének az ünneplésében. Az üzenet időtlen és ismerős. Tanították Ádámnak. Prédikálták Izráel gyermekeinek. Kinyilatkoztatták Lehi atya leszármazottainak. A próféták újra és újra kijelentették Jézus Krisztus tanításainak és engesztelésének a központi igazságait. Újra és újra kijelentették az Ő küldetését, és tanították az Ő parancsolatát, mely szerint Isten gyermekei szeressék és szolgálják Istent és egymást. E korszakokon át elismételt kijelentések alkotják az egész örökkévalóság legfontosabb üzenetét. Akik követik Krisztust, azoknak nem szabad átírniuk ezeket a kijelentéseket, hanem meg kell újítanunk őket mindegyikünk életében.
A karácsony vágyat ébreszt bennünk arra, hogy jobban szeressünk és jobb barátai legyünk másoknak. Az „e földön békesség, és az emberekhez jó akarat”10 mennyei kijelentése nem korlátozódik azokra, akik felé már most is szeretettel és törődéssel viseltetünk. Az az alkalmi barátokra, az idegenekre, sőt még az ellenségeinkre is vonatkoztatta a jó akaratot. A karácsony a megbocsátás ideje is; idő arra, hogy begyógyítsuk a régi sebeket, és helyreállítsuk a félresiklott kapcsolatokat.
A karácsony annak is az ideje, hogy véget vessünk az önteltségnek és mások felingerlésének, elfojtsuk a bírálatot, türelmet gyakoroljunk, és ne azt keressük, miben nem értenek egyet az emberek. Ösztönöz bennünket minden személy felkarolására – azokéra, akik a mi hitünket vallják és azokéra is, akik nem – Isten azon parancsa, amelyet Mózesen keresztül adott Izráel gyermekeinek:
„Hogyha jövevény tartózkodik nálad, a ti földeteken, ne nyomorgassátok őt.
Olyan legyen néktek a jövevény, a ki nálatok tartózkodik, mintha közületek [született] volna, és szeressed azt mint magadat”11.
A karácsony idő arra, hogy emlékezzünk: mindannyian egy Mennyei Atya gyermekei vagyunk, aki az Ő Egyszülött Fiát adta, hogy mindenkit megváltson a haláltól, és aki a szabadítás és felmagasztosulás áldásait kínálja az egész emberiségnek ugyanazon feltételekkel.
Krisztus követőiként a legbarátságosabb és legelőzékenyebb embereknek illene lennünk a földön mindenhol. Arra kellene tanítanunk a gyermekeinket, hogy legyenek kedvesek és előzékenyek mindenkivel. Természetesen kerülnünk kell az olyan kapcsolatokat és tevékenységeket, amelyek veszélyes vizekre terelhetik a viselkedésünket, vagy meggyengíthetik a hitünket és a hódolatunkat. Ez azonban ne tartson vissza bennünket attól, hogy közös erőfeszítéssel működjünk együtt bármely meggyőződésű emberekkel – hívőkkel és nem hívőkkel egyaránt.
Néhány évtizeddel ezelőtt Thomas S. Monson elnök e szavakat szólta:
„Az ősi pásztorok a gyermek Jézust keresték. Mi azonban Jézust a Krisztust, a mi Bátyánkat, Közbenjárónkat az Atyánál, Megváltónkat, szabadításunk Szerzőjét keressük, aki kezdetben az Atyával volt, aki magára vette a világ bűneit, és oly készségesen meghalt azért, hogy mi örökké élhessünk. Ez az a Jézus, akit mi keresünk.”12
Az utolsó napi szentek egyedülállóan alkalmasak Jézus Krisztus szabadító üzenetének az ünneplésére az egész év során. Rendelkezünk a Szentlélek ajándékával, akinek az a küldetése, hogy bizonyságot tegyen az Atyáról és a Fiúról.13 Egy Mennyei Atya gyermekei vagyunk, aki kijelentette: „ez munkám és dicsőségem – hogy véghez vigyem az ember halhatatlanságát és örök életét”14. Szabadítónk prófétái pedig kijelentették az Ő evangéliumát, aki az Ószövetség Jehovája, az Úr, Izráel Istene:
„[Ő] eljött a világra, méghozzá Jézus, hogy keresztre feszítsék a világért, és viselje a világ bűneit, és megszentelje a világot, és minden hamislelkűségtől megtisztítsa azt;
Hogy általa mindenki megszabadulhasson, akit az Atya az ő hatalmába helyezett és általa alkotott;
Aki dicsőíti az Atyát, és kezének minden alkotását megszabadítja”15.
Így hát az Ő visszaállított egyházában kijelentjük, hogy „Krisztus engesztelése által az egész emberiség megszabadulhat, ha engedelmeskednek az evangélium törvényeinek és szertartásainak”16. Erről teszek bizonyságot Jézus Krisztus szent nevében, ámen.