Krisztus megszületett!
Az Első Elnökség 2023. évi karácsonyi áhítata
2023. december 3., vasárnap
Drága fivérek és nővérek! Boldog karácsonyt!
Hálás szívvel gyűlünk össze az Első Elnökség drága tagjaival erre a karácsonyi áhítatra. Bárhol legyetek is ebben az ünnepi időszakban, érezzétek Isten szeretetét, amint Jézus Krisztust, a karácsony lényegét ünnepeljük.
A karácsony a zene, az illatok és az ízek, a várakozás és a nagylelkűség időszaka. Az összejövetelek ideje, akár közel, akár távol élünk.
A karácsony gyakran akkor válik karácsonnyá, amikor annak örömét csendesen elvisszük másoknak. Sok család ugrik be a Mikulás szerepébe. Sokan világítják meg a világot Jézus Krisztus fényével.
Amikor visszaemlékszünk egy karácsonyi emlékre, újra megteremtjük azt. Az idő múlásával a karácsonyi emlékek hagyományokká válnak, melyek elmélyíthetik a Jézus Krisztus iránti szeretetünket – aki Isten Báránya, az Örökkévaló Atya Fia, a világ Szabadítója.1
Ha vannak kedvenc karácsonyi emlékeitek, ízlelgessétek ezeket örömmel ebben az időszakban. Ha még csak alakulóban vannak a karácsonyi hagyományaitok, akkor kívánom, hogy ezek mélyítsék el a Jézus Krisztus iránti szereteteteket, és áldjanak meg benneteket minden egyes évben.
Hadd osszak meg veletek hármat a mi családunk kedvenc karácsonyi hagyományai közül!
Először is, Gong nővér és én minden évben nagyon szeretjük újra látni a családunk történetét elmesélő karácsonyi díszeket.
Fiatal házaspárként Gong nővér és én Angliában jártunk egyetemre. Egy kis lakásban laktunk, szerény keretek között. Megszámoltunk minden fillért, mielőtt megvettük azt a kis szánalmas karácsonyfát, melyet még Charlie Brown is megsajnált volna.
Gong nővér mindig kreatív volt, így ruhacsipeszekből pici brit katonákat készített díszként a karácsonyfánkra. Mindegyikükre festett egy fekete gyapjúsapkát és egy széles mosolyt.
Ezek a brit katonák már 43 éve állnak vigyázzban a karácsonyfánkon. Emlékeztetnek minket a házaspárként átélt első karácsonyunkra – távol az otthonunktól –, valamint minden azt követő karácsonyra.
A fiunk családja készítette ezeket a figurákat csipeszből. Misszionáriusokat ábrázolnak a világ minden tájáról. Látjátok a mosolyukat? A nemzetközi viseletüket? A névtáblájukat? Állítólag az egyiket rólam mintázták.
A karácsonyi díszeink szívet melengető emlékeket idéznek fel barátokról és élményekről számos különböző helyről. A karácsonyi emlékek eme boldog, színes kavalkádja minden évben mosolyt csal az arcunkra.
Alma próféta bizonyságot tesz arról, hogy a föld szabályos mozgása azt jelzi: van Isten. A karácsony egy ismerős időpontot jelöl a Föld 365 és egy negyed napos évenkénti, Nap körüli keringése során. Ahogy ez a forgás minden évben visszahoz minket e becses karácsonyi időszakba, eszembe jut, mit írt E. B. White a The Ring of Time [Az idő körgyűrűje] című esszéjében.2
Azt sugallja, hogy csak tapasztalatok után értjük meg, hogy „az idő valójában egyáltalán nem körkörösen mozog”. Az idő körgyűrűje „tökéletesen formáltnak, változatlannak, kiszámíthatónak tűnhet, kezdet és vég nélkül”. De csak fiatalon képzeljük úgy, hogy teljes kört tehetünk meg anélkül, hogy idősebbek lennénk a végén, mint amikor elindultunk.
Számomra az, hogy minden karácsony valahogy ugyanolyan és valahogy mégis más, arra utal, hogy az idő (és a tér) lehet egyszerre egyenes vonalú és körkörös. A „szoros és keskeny ösvény”3 és az „egy örök körforgás”4 egymást kiegészítő leírásai lehetnek a szövetségnek, melynek középpontjában a Betlehemben született Krisztus gyermek áll.
Így számomra a karácsony egyik varázsa az, hogy egyszerre lehetünk gyermekek és felnőttek. Felnőttként örömünket leljük abban, amiben örömét lelte a gyermek, aki valaha voltunk. És együtt örülünk gyermekeinkkel is, amikor emlékeket és hagyományokat teremtünk vagy elevenítünk fel.
Családunk második kedvenc karácsonyi hagyománya a családi betlehemes dekorációink felállítása, amelyek a szent Krisztus gyermek születését ábrázolják.
Hát nem csodálatos, hogy a betlehemek Jézus Krisztusra összpontosítanak, és minket is arra ösztönöznek, hogy ugyanezt tegyük? Egy nemrégiben visszatért misszionárius így fogalmazott: „A misszióm előtt Jézus Krisztus része volt az életemnek. Most viszont Ő az életem.”
Családunk betlehemeseink minden elképzelhető méretben, elrendezésben, különféle anyagokból készültek és számtalan helyről származnak. Minden jászol tanúságot tesz Jézus Krisztusról és arról, hogy Ő minden nemzetet, nemzetséget, nyelvet és népet megáld.
Nagyon tetszik nekünk az, hogy Isten gyermekei a kisded Jézust, Máriát, Józsefet, a bölcseket, a pásztorokat és az állatokat mindenhol az általuk ismert környezet, jellegzetességek és részletek szerint ábrázolják. E betlehemes jelenetek arra is emlékeztetnek bennünket, hogy Isten minden gyermekét szereti; Isten szeretetét látjuk az alakok arcvonásaiban, bárhonnan is származzanak.
A harmadik kedvenc családi hagyomány a Gong családban – azontúl, hogy közösen elolvassuk a Szabadító születéséről szóló szentírásbeli beszámolókat – Charles Dickens Karácsonyi ének című könyvének közös felolvasása családként.
Ha felveszek egy sálat és egy cilindert, el tudjátok képzelni egy pillanatra, hogy én vagyok Scrooge Ebenezár a Karácsonyi énekből?
Van olyan év, amikor a családunk elolvassa a Karácsonyi éneket az elejétől a végéig. Cukorpálcikával kavargatjuk a forró csokoládénkat és nevetünk a régimódi kifejezéseken. Reszketünk, amikor Jacob Marley szelleme a láncait zörgeti. Felbátorodunk, amikor a karácsony múltjának, jelenének és jövőjének szelleme segít Scrooge Ebenezárnak új emberré válni.
Máskor a Karácsonyi ének kivonatolt változatát olvassuk csak, amelyet a fiunk és a menyünk rövidített le, hogy igazodjon a fiatalabb családtagok kevésbé tartós figyelméhez.
Néha pedig pedig mosolyogva és viccelődve a Karácsonyi ének lökhárítómatrica-változatát olvassuk el. Csupán két sor az egész: „Hagyjuk ezt a szamárságot!” és „A jó Isten áldása legyen mindnyájunkon!”.
Charles Dickens októberben kezdte el írni a Karácsonyi éneket, és mindössze hat hét alatt, 1843 decemberének elején be is fejezte. Az első 6000 példány Londonban jelent meg 1843. december 19-én. Szentestére mind elkelt.
A Karácsonyi ének hátterét dokumentáló írások elmagyarázzák, hogy Charles Dickens egy olyan időszakban írta, amikor a viktoriánus Anglia újragondolta a karácsony jelentését. Milyen szerepet játszhat vagy kellene játszania a karácsonyi időszaknak, a karácsonyfának, a karácsonyi köszöntéseknek, a családi összejöveteleknek, az üdvözlőlapoknak, sőt, a karácsonyi énekeknek is a társadalomban?
Egy olyan korban, amikor sokan bizonytalannak, elszigeteltnek és magányosnak érezték magukat, Dickens Karácsonyi éneke a barátság, a szeretet és a keresztény értékek utáni mély vágyódásról szólt, amint Scrooge Ebenezár békét és gyógyulást talált a múltját, a jelenét és a jövőjét illetően.
Akkor is, csakúgy, mint most, a karácsony valódi jelentése közelebb visz minket Jézus Krisztushoz, aki jászolban kisdedként született meg. Jézus Krisztus a test szerint tudja, irgalommal telt bensővel, hogyan segítsen meg minket. Akkor is, csakúgy, mint most, a karácsony a szövetségben való összetartozást, az egységet, valamint a Jézus Krisztusban és egymásban való közösséget ünnepli.
Hadd tegyek fel egy másfajta, a Karácsonyi énekhez kapcsolódó kérdést. Miért van az, hogy Scrooge-ra gondolva elsősorban egy morcos, fösvény vénember jut eszünkbe, aki kigúnyolja a karácsonyt és – mit szépítsük – szamárságnak tartja?
Miért nem ismerjük el jobban az új Scrooge-ot? Az új Scrooge-ot, aki nagylelkűen karácsonyi meglepetésként elküldi az óriási pulykát. Az új Scrooge-ot, aki megbékél vidám unokaöccsével, Frédivel. Az új Scrooge-ot, aki felemeli Bobi Cratchit bérét, és pártfogásba veszi Kicsi Tibit?
Hadd gúnyolódjanak csak a kételkedők. Az új Scrooge „jóval többet tett, mint amennyire fogadalma kötötte”. Olyan jó ember és olyan jó barát lett, amilyet a jó öreg világ még nem látott.
Akkor hát miért nem erre a Mr. Scrooge-ra emlékezünk? Vannak-e körülöttünk olyanok, talán mi magunk is, akik más emberré válhatnának, ha felhagynánk azzal, hogy a régi énjükkel azonosítjuk őket?
Egyetlen ember és egyetlen család sem tökéletes. Mindannyiunknak vannak hiányosságai és hibái – olyan dolgok, amelyeket jobban szeretnénk tenni. Ezen a karácsonyon talán elnyerhetjük – és felkínálhatjuk – Jézus Krisztus becses ajándékait egymásnak és önmagunknak is: a változás és a bűnbánat, a megbocsátás és a felejtés ajándékait.
Kössünk békét az elmúlt évvel! Engedjük el az érzelmi szorongást és zajt, a súrlódásokat és bosszúságokat, amelyek zűrzavart teremtenek az életünkben. Adjunk egymásnak új lehetőségeket, ahelyett, hogy a múltbeli korlátainkhoz ragaszkodnánk. Adjunk esélyt a mindannyiunkban élő új Scrooge-nak a változásra.
Szabadítónk karácsonykor eljött, hogy szabadulást hirdessen a foglyoknak – és nem csupán a börtönben lévőknek. Ő megszabadíthat minket múltunk árnyaitól, és eloldozhatja a saját vagy mások bűnei feletti bánkódásunk láncait. Az Őbenne való újjászületés által megválthat bennünket énközpontú, önző énünktől.
„Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus”5.
Így hát boldog karácsonyt!
Legyenek vidámak és derűsek a karácsonyi hagyományaitok és emlékeitek!
Örvendezzünk Jézus Krisztusban karácsonykor és minden egyes nap.
Örömmel tanúskodom Őróla az Ő szentséges nevében, Jézus Krisztus nevében, ámen.