Hit: a cselekvés és a hatalom tantétele
Az Ifjúsági és Felsőfokú Hitoktatás éves képzési közvetítése • 2017. június 13.
Mindig nagyon várom, hogy veletek lehessek ezen a fontos gyűlésen. Felkészülésem során az Úrhoz fordultam válaszért azon kérdésemre, hogy mit szeretne, hogy tegyünk az otthonainkban és osztálytermeinkben ülő gyermekeiért. A csendes pillanatokban éreztem a fáradhatatlan erőfeszítéseitek és áldozatos munkátok iránt érzett elismerését. Éreztem azt is, hogy mily nagy öröm számára, ha megáldhat titeket és családtagjaitokat, valamint hogy mennyire vágyik arra, hogy tanulóitokat is megáldja az Ő Szeretett Fia iránti szeretettel és a Róla való bizonysággal.
Ezt nem lehet pusztán jobb programokkal, tananyaggal, képzéssel vagy technikai megoldásokkal elérni, mivel a tanulóink életében a csodás mennyei érintést egyik sem tudja helyettesíteni. Erre csakis szerető Mennyei Atyánk ajándékaként lehet szert tenni, és az Ő hatalma szükséges ahhoz, hogy az csodákat vigyen véghez az egyes emberek életében.
Tőlünk pedig az követeltetik meg, hogy nagyobb hitet gyakoroljunk, mivel minden csodát megelőz a hit. Dallin H. Oaks elder ezt mondta: „A hit cselekedetek nélkül halott.” Majd hozzátette: „A hit nélküli cselekvés azonban még annál is halottabb.”1 Más szavakkal, semmilyen kemény munkánk nem fog megfelelő eredménnyel járni, ha hit nélkül végezzük azt. Mindez azért van így, mert a hit a cselekvés és a hatalom tantétele is. Együttes hitünk növekedése jelzés értékű az Úr felé, hogy Őrá támaszkodunk, és bízunk abban, hogy az Ő hatalma sugalmazza, formálja, megerősíti, felkészíti és védelmezi a felnövekvő nemzedéket. A Szabadítóba vetett megnövekedett hit megerősítheti a tanításunkat; a fiatalokhoz és a fiatal felnőttekhez szóló felkéréseinket, hogy vegyenek rész az ifjúsági és felsőfokú hitoktatásban, vagy olvassák a szentírásokat; sőt még a szülőkkel és a papsági vezetőkkel való kapcsolatainkat is megerősítheti. Ezért hát arra kérlek benneteket, hogy a következő hetekben és hónapokban csatlakozzatok hozzám abban a fohászban, hogy Mennyei Atyánk gyarapítsa a hitünket! Hiszem, hogy Ő kész segíteni, de nekünk kell kérnünk.
A hit gyakorlása: a cselekvés tantétele
Joseph Smith azt tanította, hogy az Istenbe vetett hit gyakorlásához szükséges „az ő jelleméről, tökéletességeiről és tulajdonságairól való helyes elképzelés”, valamint az a „tudás, hogy az …életcéljai[nk] az Ő akaratával összhangban vannak-e”2. Ehhez mindkét esetben arra van szükség, hogy a hitet a cselekvés tantételeként gyakoroljuk.3
A legutóbbi általános konferencia során Russell M. Nelson elnök megosztott velünk egy módot arra, hogy e két követelmény közül az elsőt miként közelítsük meg. Ezt monda:
„Minél többet tudunk a Szabadító szolgálattételéről és küldetéséről – minél inkább megértjük az Ő tanát, és azt, amit értünk tett –, annál inkább tudatában leszünk annak, hogy Ő képes biztosítani azt a hatalmat, amelyre az életünkben szükségünk van.
Az év elején arra kértem az egyház fiatal felnőttjeit, hogy szánják idejük egy részét minden héten arra, hogy tanulmányozzák mindazt, amit Jézus mondott és tett, ahogyan azt az alapművek feljegyzik. Arra kértem őket, hogy tegyék a Tárgymutatóban található, Jézus Krisztusról szóló szentírásbeli idézeteket a személyes tanulmányozásuk törzsanyagává.
Azért intéztem hozzájuk ezt a kihívást, mert korábban már jómagam is elfogadtam azt. Elolvastam és aláhúztam minden Jézus Krisztusról szóló verset, melyet a Tárgymutató bejegyzése és 57 alcíme felsorol. Amikor végeztem ezzel az izgalmas feladattal, a feleségem megkérdezte, milyen hatással volt ez rám. Azt válaszoltam: »Más ember lettem!«”4
Azért szerettelek volna emlékeztetni benneteket erre a felhívásra, mivel személyesen is megtapasztaltam ezen összpontosított tanulmányozás előnyeit, és tudom, hogy minél jobban megértjük és szeretjük a Szabadítót, annál jobban fog a belé vetett hitünk is növekedni.
Ahogyan azt korábban is említettem, Joseph próféta azt tanította, hogy a hit egy másik jelentős eleme az, hogy megtanuljuk az életünket az Úr akaratával összhangba hozni. Ennek szemléltetéséhez hadd osszak meg veletek egy példát, mellyel az itt jelenlévő édesanyák azonosulni tudnak majd.
Celeste Davis egy fiatal, háromgyermekes anyuka, akit a kisbabája minden éjjel gyakran felébresztett. Azért kezdett el imádkozni, hogy a kisbaba és ő is tudjon eleget aludni. Imáira azonban látszólag nem érkezett válasz. Emiatt igyekezett jobban megérteni az ima természetét, és hogy vajon miért nem részesült még a kért áldásban. A szentíráskalauzban azt olvasta, hogy „akkor tudunk igazán Krisztus nevében imádkozni, amikor kívánságaink Krisztus kívánságai. Akkor olyan dolgokat kérünk, amelyek[et] megad[hat] Isten. Vannak olyan imák, amelyek azért maradnak válasz nélkül, mert [egyáltalán nem Krisztus nevében kerülnek felajánlásra,] semmilyen tekintetben nem képviselik az Ő [gondolatait], hanem inkább az ember önzőségéből fakadnak.”5
Celeste ezért úgy döntött, hogy felsorolja, miket kért eddig az imáiban. A lista készítése közben rájött, hogy elsődlegesen olyan dolgokért imádkozott Mennyei Atyához, amelyeket ő maga akart, ez pedig főként arra irányult, hogy a körülményei megváltozzanak. Ezután úgy döntött, hogy ír egy másik listát is, melyben azokat a dolgokat sorolta fel, melyekkel biztos volt, hogy Mennyei Atyánk meg szeretné áldani őt. A két listában természetesen voltak átfedések, hiszen Ő szeret bennünket, és azt akarja, hogy boldogok legyünk. Ez a kis gyakorlat azonban megtanít egy fontos igazságot. Míg Celeste azt akarta, hogy a körülményei változzanak meg, Mennyei Atyánk őt akarta megváltoztatni. Ez az édesanya tehát úgy döntött, hogy változtat az imáin, hogy azok jobban összhangban legyenek Mennyei Atyánk akaratával. Így írt erről:
„Egy egyszerű képlettel álltam elő, hogy segítsen az imáim során. Csupán annyit kell tenni, hogy amikor imádkozol valamiért, és nem vagy teljesen biztos abban, hogy az a dolog olyasvalami, amit Isten is jónak tart számodra, akkor biggyeszd a végére, hogy »de ha ez nem lehetséges, akkor«, majd pedig tégy hozzá valamit, amiben biztos vagy, hogy Isten meg szeretné adni neked.
Például: »[Mennyei Atyám], kérlek , segíts, hogy tudjak ma éjjel aludni, de ha ez nem lehetséges, akkor adj nekem elegendő energiát ahhoz, hogy így is kedves és szorgalmas legyek.« »[Mennyei Atyám], kérlek, áldd meg a gyermekemet, hogy le tudja győzni ezt a betegséget és jobban érezze magát, de ha ez nem lehetséges, akkor segíts, hogy bízhassunk Benned és türelmesek lehessünk egymással.« »[Mennyei Atyám], kérlek, áldj meg azzal, hogy a baráti köröm elfogadjon, de ha ez nem lehetséges, és továbbra is kívülállónak érzem magam, segíts, hogy kedves és nagylelkű lehessek.«”
Majd így folytatta:
„Ezt már körülbelül egy éve próbálom így tenni, és elmondhatom, hogy az imáim sikermutatója az egekbe tört. …
Úgy érzem, hogy végre betöltöm az ima igaz célját, ami nem az, hogy a saját vágyaimmal kapcsolatban alkudozzak, hanem hogy összhangba hozzam magam Istennel. …
Mindezek váratlan hozadéka lett az is, hogy már nem félek annyira a nehéz helyzetektől, vagy attól, hogy nem kapom meg, amit szeretnék, mivel láttam és éreztem, ahogy Isten válaszol az imáimra – a vágyaimra és a felkínált alternatívákra.”6
Celeste élménye egy olyan mintát tár elénk, mely segíthet minket az imáink során, valamint abban, hogy a hitet a cselekvés tantételeként gyakoroljuk. Csak hogy tisztázzuk: a hit nem fosztja meg a tanulóinkat vagy a gyermekeinket az önrendelkezésüktől, és nem fogja megszüntetni az életünkben lévő összes próbatételt és kihívást sem. Segíthet azonban kitartanunk, sőt még tanulnunk is a nehéz helyzetekből. Megváltoztatja továbbá azt is, ahogy a tanulóinkra (és a gyermekeinkre) tekintünk, és ahogy értük imádkozunk. Változást hoz majd az osztálytermeinkben és az otthonainkban gyakorolt társas kapcsolatainkba. Segít majd abban, hogy egy egyre sötétebb világban reménnyel, boldogan és optimistán álljunk. Lehetőségeket biztosít a személyes kinyilatkoztatásra, és hatalommal ruházza fel a tanításainkat. A bizonyságunkat eljuttatja a szeretteink szívébe.
Az igaz hit megszünteti az észszerűsítést, önvizsgálatra sarkall, ami pedig őszinte bűnbánathoz és jelentőségteljes növekedéshez vezet. Segít elkerülnünk azt a csapdát, mely során a megoldásokat kizárólag mások változásában látjuk. Mint amikor például azt mondjuk, hogy „ha a szüleim vagy a papsági vezetőim jobban támogatnának, minden jobb lenne.” Az ilyesfajta megközelítés nem a Szabadítóra támaszkodik, ezért pedig nem is fér majd hozzá az Ő hatalmához. Nem eredményezi azt a csodát, amelyre szükségünk van. Minden szükséges dologgal rendelkezünk, és elegek vagyunk ahhoz, hogy elvégezzük az Úr munkáját, ha elegendő a hitünk ahhoz, hogy őszintén kérjük Őt arra, hogy változtasson meg és formáljon bennünket, hogy eszközök lehessünk az Ő kezében.
Ez akkor is igaz, amikor alkalmatlannak vagy túlterheltnek érezzük magunkat. Fiatalemberként, a missziós szolgálatra való felkészülésem során tanultam meg ezt a leckét. Mindig is úgy véltem, hogy szolgálni fogok, fiatalabb koromban azonban ez a gondolat inkább szorongással töltött el. Nem szívesen beszéltem mások előtt. Az egyik nagynéném szokta mondani, hogy tinédzser koromig nem is látta a szemeimet, mert mindig leszegett fejjel, az arcomat eltakarva közlekedtem. Középiskolai éveim elején színjátszásból is éppen csak átmentem. Egyszerűen képtelen voltam kiállni az osztály elé, hogy akár csak egy leírt szöveget is felolvassak, amit a tanárom adott.
Miután megkaptam az elhívásomat Mexikóba, felkértek, hogy egy fiataloknak szóló esti beszélgetésen a bátyámmal együtt beszéljek. Én kb. 5 percet beszéltem, ő pedig a maradék időt töltötte ki. Nem hiszem, hogy túlzok, ha azt mondom, hogy az enyém volt a legrosszabb beszéd, ami ebben vagy bármely más egyházban valaha is elhangzott. Az esti beszélgetés végén számos fiatal sorba állt, hogy üdvözöljék a bátyámat. Egy kedves lélek kissé kihajolt a sorból, és odaszólt nekem is: „Köszi, jó beszéd volt.” Én szó szerint azt gondoltam magamban: „Kedves tőled, de nem kell hazudni.” Elkeseredetten tértem haza, azon morfondírozva, hogyan is reméltem, hogy valaha is missziót fogok szolgálni. Még ahhoz is kevésnek éreztem magam, hogy angolul tanítsam az evangéliumot, nemhogy spanyol nyelven, amit még meg is kellett tanulnom.
Néhány nappal később, miközben továbbra is nyomasztott a dolog, kinyitottam a szentírásokat, és elolvastam Énók történetét. Amikor Énók azt az utasítást kapta, hogy szólítsa bűnbánatra a népet, „földig hajtotta magát az Úr előtt, és szólt az Úr előtt, mondván: Miért van az, hogy kegyet találtam szemedben, holott még ifjú vagyok, és az emberek mind gyűlölnek engem; mert lassú vagyok a beszédben; miért vagyok hát a te szolgád?”7 Énók saját maga iránti kétségeire és az elhívásával kapcsolatos nyilvánvaló önbizalomhiányára az Úr gyengéden ezt válaszolta a 34. versben: „Íme, rajtad van Lelkem, ezért minden szavadat igazolni fogom; és a hegyek menekülni fognak előled, a folyók pedig elfordulnak irányuktól; és te megmaradsz bennem, én pedig tebenned; járj tehát énvelem.”8
Félénken, önbizalomhiánnyal és felkészületlenül szálltam életemben először repülőgépre, amely Mexikóba vitt szolgálni, közben pedig mentőövként kapaszkodtam ezekbe a szavakba. Ott aztán megtanultam, hogy amennyiben hajlandóak vagyunk rá, valóban az Úrral együtt járhatunk. Megtanultam, hogy amit Ezra Taft Benson elnök állított, nagyon is igaz: „Az olyan férfiak és nők, akik életüket átadják Istennek, fel fogják ismerni, hogy Ő sokkal többet tud kihozni az életükből, mint ők maguk.”9
A hit gyakorlása: a hatalom tantétele
Énók történetéből valami mást is megtanultam a hitről. Figyeljétek csak, mi lett ebből a fiatalemberből, akit lassú beszédű volt, az emberek pedig megvetették. Mózes 7:13-ban ezt olvashatjuk: „[O]ly nagy volt Énók hite, hogy vezette Isten népét, és ellenségeik harcolni jöttek ellenük; és ő az Úr szavát szólta, és megremegett a föld, és elmenekültek a hegyek, méghozzá parancsa szerint; és a folyóvizek elfordultak irányuktól; és az oroszlánok üvöltése hallatszott a vadonból; és minden nemzet nagyon félt, oly hatalmas volt Énók szava, és oly nagy volt azon nyelvezet hatalma, amit Isten adott neki.”10 Ez a leírás bizony nem nagyon illik egy lassú beszédű fiúra! Inkább egy olyan, hittel teli férfira, aki az Úrral járva hegyeket mozdított el.
Az életünkben a szükséges, apró igazítások kapcsán néha a „finomhangolás” szót használjuk, ami egy beállítógomb apró elmozdítására utal. Az Úr azonban nem ilyen finom mozdulatok megtételére kért bennünket. Arra szólított fel, hogy hegyeket mozdítsunk el. Ezt mondta: „Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.”11
Az ilyen – akár valós, akár átvitt értelemben vett – hegyeket mozgató hit egy teljesen más hitbéli szintet képvisel. Ahogy D. Todd Christofferson elder tanította:
„A hitnek [van] olyan szintje, mely lelki megerősítéseket tartalmaz, és helyes cselekedetek megtételével – különösképpen az evangélium tantételei és parancsolatai iránti engedelmességgel – jár. Az ilyen hit a Krisztusba vetett valódi hit. …
Van azonban egy olyan hitbéli szint is, mely nem csupán a viselkedésünket irányítja, hanem az arra való képesség hatalmát is ránk ruházza, hogy megváltoztassuk azt, ami van, és megtörténtté tegyünk olyan dolgokat, melyek máskülönben nem történnének meg. A hitről nemcsak mint a cselekvés tantételéről beszélek, hanem mint a hatalom tantételéről is.”12
A Zsidókhoz írt levél 11. fejezetében is olvashatunk ilyen hitről, melyet Énók, Ábrahám, Sára és Mózes is tanúsított. Olyan hit volt ez, mely által a próféták „országokat győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéreteket elnyerték, az oroszlánok száját betömték. Megoltották a tűznek erejét, megmenekedtek a kard élitől, felerősödtek a betegségből, … [és amely által az] asszonyok feltámadás útján visszanyerték halottjaikat”13.
Az ilyen hitről az Ether 12-ben is olvashatunk, mely Almát, Amuleket, Nefit, Lehit és Ammont jellemzi.14 Ez az a hit, melyet Járed fivére is tanúsított, amikor „azt mondta a Zerin hegynek: Mozdulj meg, és megmozdult. És ha nem lett volna hite, akkor nem mozdult volna meg”15 Végül pedig: „Sokan voltak, már mielőtt Krisztus eljött volna, akiknek olyan rendkívül erős volt a hitük, hogy nem lehetett őket a fátyolon kívül tartani, hanem valóban, szemeikkel látták azokat a dolgokat, melyeket azt megelőzően a hit szemével láttak.”16
Ezek mind igen emlékezetesen szemléltetik a hitet, mint a hatalom egyik tantételét. Az utolsó példát azonban különösképpen lenyűgözőnek találom. Mindezeket először a hit szemén keresztül látták, még mielőtt a fizikai szemükkel láthatták volna. Brigham Young elnök erre egy jelentőségteljes modern kori példát hozott fel. A Salt Lake templomnak helyet adó területre utalva a következőket mondta: „Igen ritkán beszélek kinyilatkoztatásokról vagy látomásokról, annyit azonban elmondhatok, hogy… már jártam itt, és lélekben már láttam a templomot… Ha testben nem is, de látomásban tisztán láttam azt a helyet.”17
A cselekvői hit a hatalom tantételeként szükséges részét képezi, hogy olyan dolgokat látunk, melyekre az Úr vágyik, de még nincsenek.
Képesek vagytok a hit szemén át meglátni azt a csodát, melyre szükségünk van? Látjátok magatokat, amint az Úrba, az Ő szavába és a tanulóitokba vetett megnövekedett bizalommal tanítjátok az osztályaitokat? Látjátok a tanulóitokat, amint az osztálytermeiteket úgy hagyják el, hogy jobban a Szabadító tanításaira és engesztelésére támaszkodnak, ellenállóbbak a bűnnel szemben, és felkészültebbek arra, hogy megtegyék mindazt, amit az Úr tőlük kér? Látjátok-e a hit szemével, ahogy egyre több fiatal – egyháztagok és más hitet vallók egyaránt – a felhívásainkra válaszolva csatlakozik ehhez a csodához? Mit meg nem tehetne az Úr, ha együttesen gyakorolnánk a hitünket, a cselekvés és a hatalom tantételeként egyaránt?
„[A]z Úr velünk van: ne féljetek tőlök!”
Zárásként még egy utolsó példát szeretnék megosztani veletek. Az irodámban van egy olajfából készült dombormű, mely az egyik kedvenc szentírásbeli beszámolómat szemlélteti , és ami állandóan emlékeztet a hit szükségességére. Kálebet és Józsuét ábrázolja, akiknek Mózes azt a feladatot adta, hogy 10 másik férfival együtt derítsék fel Kánaán földjét, majd pedig tegyenek róla jelentést. Visszatérvén a 10 másik férfi ezt mondta: „Csakhogy erős az a nép, a mely lakja azt a földet, és a városok erősítve vannak, és felette nagyok”18.
„…Káleb csendesíté a Mózes ellen háborgó népet, és azt mondja vala: Bátran felmehetünk, és elfoglalhatjuk azt a földet, mert kétség nélkül megbírunk azzal;
Mindazáltal a férfiak, a kik felmentek vala vele, azt mondják vala: Nem mehetünk fel az ellen a nép ellen, mert erősebb az nálunknál.”19
A hitük hiánya miatt „rossz hírét vivék annak a földnek, …mondván: …láttunk ott óriásokat is, …és olyanok valánk a magunk szemében, mint a sáskák”20.
Józsué és Káleb azonban így válaszolt: „[A]z Úr velünk van: ne féljetek tőlök!”21
A 10 hitetlen hírnökhöz hasonlóan azonban a nép nem volt képes meglátni, hogy az Úr mi mindent hajlandó megtenni, így nem követték Józsuét és Kálebet. E hitetlenség miatt a nép további 39 évig vándorolt a vadonban. Ebből az eredeti csoportból csak Józsué és Káleb maradt életben és léphetett be a megígért földre. Talán emlékeztek Káleb híres szavaira, amikor Józsuéval ott álltak a Hebron-hegy előtt, azon a helyen, melyet oly sok évvel azelőtt megfigyeltek. Káleb ezt mondta:
„Még ma is olyan erős vagyok, a milyen azon a napon voltam, a mikor elküldött engem Mózes. …
Most azért add nékem ezt a hegyet”22.
Hite miatt a családjával együtt megörökölte ezt a hegyet az ígéret földjén – ő, és sok nemzedéknyi leszármazottja.
Várnak még ránk kihívások. Talán kísértést is érzünk arra, hogy kételkedjünk, és félelemmel és kétséggel teli rossz hírt hozzunk. Az Úrba vetett bizalom ezen hiánya nem fog eljuttatni bennünket a megígért földre. Kálebhez és Józsuéhoz hasonlóan nekünk is el kell űznünk a félelmünket, és hitet kell gyakorolnunk ahhoz, hogy megszerezzük azokat az áldásokat, melyeket az Úr számunkra tartogat. Úgy kell tekintenünk minden megpróbáltatásra és kihívásra az életünkben, mint lehetőségre, hogy elmélyítsük a Jézus Krisztusba vetett hitünket.
Mi mindent tehetne az Úr, ha együttesen lecserélnénk a félelmet és a kétkedést a reményre és a hitre? Úgy hiszem, hogy akkor valóban hegyeket mozdítana meg értünk, hogy csodák történhessenek az egyházban lévő fiatalok és fiatal felnőttek életében. A hitünk növekedésével azok hite is növekedni fog, akiket tanítunk. Tudom, hogy Mennyei Atyánk meg fog áldani benneteket és a tanulóinkat is, miközben az Ő szerető és tökéletes Fiába, a világ Szabadítójába, Megváltójába és Kiszabadítójába vetett hitünket gyakoroljuk. Jézus Krisztus nevében, ámen.
© Intellectual Reserve, Inc., 2017. All rights reserved. Az angol eredeti jóváhagyva: 5/17. A fordítás jóváhagyva: 5/17. A „Faith as a Principle of Action and Power” fordítása. Hungarian. PD60004121 135