Panelbeszélgetés
2022 IFH éves képzési közvetítés Ballard elnökkel
2022. január 21., péntek
Becky Scott nővér: Köszöntünk titeket az Ifjúsági és Felsőfokú Hitoktatás fórumán! Amint látjátok, mindannyian betartjuk a közösségi távolságtartást, így aztán a továbbiakban levesszük a maszkunkat. Csodálatos látni ma mindenkit, és nagyra értékeljük a részvételeteket. Szeretném megemlíteni, hogy a technika révén ma szerte a világról összegyűlünk az IFH minden területét képviselő résztvevőkkel. Köszöntünk benneteket, és köszönjük, hogy velünk vagytok ma. Adam, elmondanád, miről szól majd a mai beszélgetésünk?
Adam Smith fivér: Örömmel! Először is hadd mondjam el, mennyire hálásak vagyunk azért, hogy itt lehetünk ma veletek. Szeretünk és méltányolunk minden egyes ifjúsági és felsőfokú hitoktatót, koordinátort, adminisztratív asszisztenst, misszionáriust és igazgatót szerte a világon. Oly sok jót tesztek, és oly sok embert áldotok meg. Köszönjük! Tudjuk, hogy szívetekben szeretet lángol az Ifjúsági és Felsőfokú Hitoktatás célkitűzése iránt, hogy segíteni szeretnétek minden fiatalnak és fiatal felnőttnek megérteni Mennyei Atyjukat és Jézus Krisztust, valamint támaszkodni Rájuk, hogy jobban megismerjék, megszeressék és még inkább kövessék Őket. Azért szeretitek ezt a célkitűzést, mert szeretitek a tanulóitokat, különösen pedig a Szabadítótokat. Az IFH sok-sok éve sikeresen segít minden egyes tanulónak jobban megismerni Jézus Krisztust. Azonban tudjuk, hogy mai világban sürgető szükség van arra, hogy még több fiatalt és fiatal felnőttet gyűjtsünk Jézus Krisztushoz, és ezt a megtéréssel, jelentőséggel és összetartozással járó tanulási élmények megteremtésével szeretnénk megtenni. Tudjuk, hogy ezek a tanulási élmények akkor következnek majd be, amikor a tanulóink szükségleteire összpontosítunk, miközben minden egyes tanulási élmény során Jézus Krisztusra, az Ő visszaállított evangéliumára és engesztelő küldetésére összpontosítunk, valamint amikor a tanításunkat a szentírásokra és az élő próféták szavaira összpontosítjuk, miközben Krisztus tanát tanítjuk. Tudjuk, hogy amikor megtesszük ezeket a dolgokat, meghívjuk a Szent Lelket, hogy töltse be azt a szerepet, amelyet csak Ő tud: hogy segítsen ezeknek a fiataloknak megtérni az Úrhoz, megmaradni az Ő szövetséges ösvényén, megkülönböztetni az igazságot a tévedéstől, biztonságban a Szabadítójukhoz, Jézus Krisztushoz gyűlni, és visszatérni Mennyei Atyjukhoz.
A ma bemutatott források célja az, hogy meghatározhassátok, mit jelent segíteni a tanulóknak megtapasztalni a megtérés, a jelentőségteljesség és az összetartozás élményét; hogy tantételre alapozott módon mutassunk be készségeket és gyakorlatokat, amelyeket egy oktató alkalmazhat a tanulók támogatása céljából. Készítettünk továbbá néhány képzési forrásanyagot is, példákkal és felkérésekkel a gyakorlásra és azok beépítésére a tanításba. Továbbá szeretnénk jobban felmérni a tanulók életére gyakorolt hatásunkat, hogy láthassuk, hol teljesítünk igazán jól, hogy tovább építhessünk erre, illetve lehetőségeket találjunk a tanulók szükségleteinek még jobb kielégítésére. Reméljük, hogy az együtt töltött időnk végére megértitek majd ezeket a forrásanyagokat, és lelkesedéssel, valamint ragyogó reménnyel haladtok majd előre ezen dolgok alkalmazásában az egyetlen célunkhoz, mely az, hogy minden tanulónak segítsünk megismerni Jézus Krisztust. Ezért vagyunk ma együtt. Köszönjük, Scott nővér!
Scott nővér: Köszönöm! Hálásak vagyunk mindannyiótoknak, amiért itt vagytok ma. Kezdjük az első kérdésünkkel. Jessica Brandon nővérnek az Észak-Amerika Nyugati Területről lenne egy kérdése a számunkra. Brandon nővér, tessék!
Jessica Brandon nővér: Köszönöm szépen. Tehát e képzési dokumentumok áttekintése közben a következő kérdés merült fel bennem: Van-e valamilyen konkrét sorrendje annak, hogy miként összpontosítsunk ezekre a készségekre és területekre? Van bennük sorrendiség?
Lori Newbold nővér: Jessica, nagyon köszönöm ezt a kérdést. Szerintem a rövid válasz az, hogy nincs. De annak szellemében, hogy miként döntsétek el, milyen sorrendben haladjatok, azt jelölném meg az első dolognak – és szerintem ez mindig így van –, hogy a Szabadító Jézus Krisztusba vetett hittel kezdjétek, tudva azt, hogy Ő segíthet nektek bármely tantétellel vagy gyakorlattal, amelyet végül választotok. És hogy döntsetek az általunk biztosított kiértékelési eszközök használata mellett, ami nagyszerű lehetőség lesz arra, hogy felismerjétek, miket élnek át a tanulóitok.
Brandon nővér: Tökéletes. Köszönöm!
Chad Wilkinson fivér: Egy dolgot szeretnék hozzáfűzni. Nagyon köszönjük, Brandon nővér! Ne bonyolítsuk túl, ne elemezzük túl a dolgokat! Ezek hasznos eszközök és hasznos készségek. Alma 48. fejezetében van egy szentírásvers, amelyet mindannyian ismertek, és most eszembe jutott a kérdésed kapcsán. A 17. versben Mormon közbevet valamit. Így szól: „Igen, bizony, bizony mondom nektek, hogy ha minden ember olyan lett volna, és olyan volna, és mindig is olyan lenne, mint Moróni, akkor íme, örökre megrázkódna a pokol hatalma; igen, az ördögnek soha többé nem lenne hatalma az emberek gyermekeinek szíve felett.”
Mi volt őbenne, ami miatt Mormon közbeszúrta ezt? Szerintem a sok közül az egyik alapelv, amelyről beszélhetünk, az, hogy ő némi időt fordított a gyenge városok erőssé tételére. A gyenge helyekre összpontosított, és erőssé tette őket. Így tehát az önértékelési feladatokon és a felügyelők vagy azok megfigyelésein keresztül, akiknek a segítségét kéred – legyenek ezek akár a munkatársak, akár a tanulói kérdőívek visszajelzései –, elkezdheted beazonosítani a gyenge pontokat, és talán elkezdhetitek ott.
Brandon nővér: Egyetlen gondolatot akartam hozzátenni ahhoz, amit Newbold nővér mondott. Szerintem a változás ijesztő lehet. Ijesztő kiosztani a felmérőket egy csomó fiatalnak és fiatal felnőttnek, és azon tűnődni, hogy mit fogsz visszakapni. Szerintem az egyik dolog, ami igazán segített nekem az évek során, az, hogy felismertem, hogy ezek a fiatalok és fiatal felnőttek Mennyei Atyánk drága gyermekei. Ha pedig a félelem és a természetes emberi érzés helyett, hogy miként látnak engem, arra a tényre összpontosítunk, hogy Mennyei Atyánk mindegyiküket nagyon szereti, és ez része az elhívásunknak vagy a munkánknak, hogy segítsünk nekik saját maguk megismerni a Szabadítójukat, nekem ez sokat segít. Csupán el akartam mondani, mennyire értékeltem a tanulóinkkal való egyéni kapcsolataink építésére való összpontosítást, hogy segíthessünk nekik elérni ezt a célkitűzést.
Smith fivér: Köszönöm, Jessica! Úgy gondolom, hogy mindezen forrásokban valóban igyekeztünk összpontosítani, egyszerűsíteni és egységesíteni, és azokra a dolgokra építeni, amiket az évek során tanultunk. Illetve szerintem ezekben a forrásanyagokban látni fogjátok Az evangélium tanítása és tanulása alapjainak elemeit. Látni fogjátok a Mély tanulás elemeit. Látni fogjátok azok befolyását, akik vezetnek minket a Szabadítóra való összpontosításban, az odafigyelésben, a megfigyelésben, a tisztánlátásban és a tanulóink szívében való tűz meggyújtásában. És mi valóban igyekeztünk egyszerűsíteni és erre összpontosítani. Így bár ezek a forrásanyagok különböző dokumentumokra vannak osztva, reméljük, hogy egy dologként tekintetek rájuk. Az az egy dolog pedig nem más, mint a feladatunk, hogy segítsünk egy tanulónak jobban megismerni a Szabadítót. Ezt a Szentlélek segítsége nélkül nem tudjuk megtenni.
A Szentlélek meghívásának első számú módja az, ha szeretjük a tanulóinkat, Jézus Krisztusra összpontosítunk, és Isten szavának erényére támaszkodunk. Továbbá tudjuk, hogy Mennyei Atya oly nagyon szeretne segíteni nekünk, miközben igyekszünk segíteni Őneki, hogy segíthessen nekik. Azt is tudjuk, hogy amikor imában keressük Mennyei Atyánkat egy önértékelésen keresztül, amikor megkérdezzük a tanulóinktól a kiértékelés részeként, hogy mire van szükségük, és amikor megkérünk egy felügyelőt vagy egy kollégát, hogy jöjjön és adjon nekünk további információkat, akkor mindez arra szolgál, hogy kinyilatkoztatást kérjünk, hogy segíthessünk egy fiatalnak megismerni Jézus Krisztust.
Scott nővér: Sara Bradley nővér, aki a Utah Salt Lake Területről csatlakozik ma hozzánk, megosztanád velünk az élményeidet, kérlek?
Sara Bradley nővér: Igen, örömmel! Miután használtam ezeket a forrásanyagokat, igazán lenyűgözött, hogy mennyire egyszerűen vannak megtervezve, és milyen jól átgondoltak. Számomra nagyon egyszerű volt a folyamat. A kiértékelő eszközökkel kezdtem. Az önértékelést és a tanulói kiértékelést használtam, és a felügyelőim segítettek. Felmértük, hol tartok. Aztán a felügyelőmmel eldöntöttem, hogy mire összpontosítsak a felmérőm és a tanulóim engem illető értékelése alapján. Majd pedig belevágtam. Kinyitottam az új Evangélium tanítása és tanulása kézikönyvet, majd a Hitoktatói fejlődési készségek forrásanyaghoz lapoztam. És ott volt, amire összpontosítani akartam. Elolvastam és tanulmányoztam ezeket a dolgokat, aztán visszamentem az osztályterembe, és tényleg megpróbáltam többféle módon is alkalmazni ezt a gyakorlatot, nem igaz? És remélhetőleg fokozom a tanulóim arra való képességét, hogy megtapasztalják ezt a megtérést, jelentőségteljességet és összetartozást. Aztán az volt a nagyszerű, hogy visszatértem, és ismét a kiértékelőt használva felmértem a fejlődésemet, hogy lássam, változott-e valami. Így valóban újra a kiértékelő eszközzel kezded, hogy tudd, merre indulj tovább. Azután felütöd újra a forrásanyagokat, hogy segítsenek tovább fejlődnöd.
Gary Lowell fivér: Mit javasolnátok valakinek, aki habozik használni ezeket az eszközöket, különösen akkor, amikor a gyengeségek beazonosítása és megoldása nehéz lehet számunkra? Illetve lesz-e szakmai vagy adminisztratív felelősség e kérdőívek rendszeres felvételére?
Newbold nővér: Mondhatok valamit ezzel kapcsolatban? És ezt óvatosan szeretném mondani, de az én tapasztalatom az volt, hogy néha nagyon félünk attól, hogy hibákat követünk el az osztályteremben, amikor valaki ott van. Így hát olykor ez a természetes ember érzése, hogy félünk a kritikától. Mert a szívemet és a lelkemet adom ezeknek a fiatal férfiaknak és fiatal nőknek, akiket nagyon szeretek. Így aztán nehéz bejönni és azt mondani: Lori, jobbá kell tenned a szívedet.
És nem gondolom, hogy általában így fognánk fel egy értékelést. Szerintem amit valójában mondunk, az az, hogy folytassátok a Szabadító Jézus Krisztusba vetett hit kultúrájának megteremtését, illetve hogy képesek vagyunk a változásra és a növekedésre. Én így magyaráznám ezt valakinek. Ezek az eszközök a növekedésről szólnak. A növekedés bűnbánat által történik. A bűnbánat a változásról szól. Ez pedig csak a Szabadítónak köszönhetően lehetséges. Így hát szerintem ez… ha megérhetnénk azt a napot, amikor minden oktató azt mondja valakinek: „Eljönnél és megfigyelnél, miközben tanítok? Ezek a tanulók megérdemlik a tőlem telhető legjobbat, és tudom, hogy nem érek el mindegyikőjükhöz. Tudnál nekem segíteni?”
Bert Whimpey fivér: Talán megemlíthetném azt is, hogy ebben a helyzetben – a csodálatos cöveki hitoktatóink, miatt, akik e csodálatos fiatalok zömét tanítják – ezek a kiértékelési eszközök forrásként szolgálnak. A teljes idejű hivatásos hitoktatóinktól pedig ez az elvárás. Meg fogjuk tanulni, hogyan használjuk ezeket jobban, és meg fogjuk próbálni megalapítani ezt a kultúrát. A cövekben elhívott hitoktatóinknak ez egy forrásanyag, amelyet a szükségleteiknek és kívánalmaiknak megfelelően használhatnak. Bármit, ami szerinted segíteni fog neked.
Wilkinson fivér: Ez egy nagyszerű kérdés, Gary, és nagyra értékeljük, amit a megbízásod során teszel. Köszönjük! A kérdésedre mindenki szeretné tudni a választ. A felmérés része a szentírásokban szereplő sok sugalmazott kérdés. Van három, amely igazán megáldott engem. Láthatjátok, hogy ezekben is megjelenik a kiértékelés. A gazdag ifjú azt mondta: „Mi fogyatkozás van még bennem?” 1 Ez a kérdés, ez a kiértékelés a Szabadítótól kapott kinyilatkoztatást eredményezte. Megadatott neki a döntés lehetősége, hogy megteszi-e vagy sem. Pál – vagyis Saul – a Damaszkuszba vezető úton azt kérdezte: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” 2 Ez megint csak egy felmérés. A harmadik pedig Joseph Smith, amikor Moróni első látogatása előtt bűnbocsánatért imádkozott. De azt is megkérdezte, hogy vajon hogyan áll az Úr előtt. 3 Szerintem az ilyen önvizsgálati kérdések nem arról szólnak, hogy valaki kiértékeljen engem, hanem inkább arról, hogy segítsen eljutnom Mennyei Atyához és a Szabadítóhoz, és Ők mondják meg nekem, hol tartok. Ha pedig nyitottak vagyunk erre, akkor úgy vélem, hogy a kinyilatkoztatás kiárad, és sokkal jobbá válunk annál, mint amilyenek magunktól lennénk.
Jack Menez fivér: Ahogy számos hozzászólásból hallottam, nagyra értékeltem a fejlődés kultúrájának építésére vonatkozó elképzelést, valamint a Szabadítóra való támaszkodást, sőt, még azon aggodalmak némelyikét is, hogy olykor tanítókként elborít minket a túlterheltség. A megbízásom során jelenleg más oktatóknak segítek fejlődni. Így aztán az egyik dolog, amit nagyra értékeltem, az a Szabadító arra való hatalma, hogy segíthessünk a többi hitoktatónak és a körülöttünk lévőknek, a kollégáinknak. Ez végső soron segít a tanulóinknak is. Amikor az oktatóink Jézus Krisztusra támaszkodnak, több bizonyságot tehetnek az Ő kegyelméről.
Ahogy már szó volt a gazdag ifjúról, nagyon tetszik a történetében a Szabadító példája, aki azt mondja: Íme néhány dolog, amit meg kell tenni, és már teszed is ezeket a dolgokat. Remek! – Aztán ad még egyetlen dolgot, amelyen még dolgozni kell. Néha az egyik dolog, amit igazgatókként megtehetünk, az, hogy ezt mondjuk: „Jól csinálod! Szerintem az Úr elégedett veled. Úgy hiszem, az Úrnak kedvére van minden jó dolog, amit teszel. Össze tudunk-e kapcsolódni a Jézus Krisztusba vetett hitünkben, hogy még egy dolgot megtegyünk?” Ez pedig néha segíthet, amikor kialakítjuk a fejlődés eme új kultúráját. Segíthet elkerülni az alkalmatlanság érzéseit, vagy az olyan érzéseket, mint hogy nem teszünk eleget, vagy hogy soha nem leszünk elég jók. Ehelyett azonban Jézus Krisztus kegyelmét úgy tudjuk beleolvasztani ezekbe az erőfeszítésekbe, hogy az valami sokkal hatékonyabbat eredményezzen. Ez aztán beáramlik majd az osztálytermekbe, és mélyebb bizonyságot tehetünk a tanulóinknak Jézus Krisztus arra irányuló hatalmáról, hogy megerősít minket olyan dolgok megtételében, amelyeket egyedül túl nehéz megtenni.
Scott nővér: Sorenson nővér, megkérhetlek, hogy oszd meg velünk a kérdésedet?
Jamie Sorenson nővér: Persze! Rendelkezünk a célkitűzésekkel, a jelentőségteljesség, a hovatartozás és a megtérés hármas tanulási eredményével, valamint öt móddal arra, hogy tanítóként segítséget kapjak ezen eredmények eléréséhez, illetve 25 olyan gyakorlattal, amely segíthet betöltenem tanítói szerepemet. Emellett Krisztus-központúnak, szentírásalapúnak és tanulóközpontúnak kell lennem. Három különböző kiértékelés alapján tűzök ki egy szakmai fejlődési célt. Ez kissé nyomasztónak tűnik. Nagy feladat. Mire kell tehát összpontosítanunk?
Whimpey fivér: Az a célunk, hogy segítsünk a fiataloknak és a fiatal felnőtteknek megérteni Jézus Krisztus tanításait és engesztelését, illetve azokra támaszkodni, jogosulttá válni a templom áldásaira, valamint felkészülni az örök életre. Erre törekszünk. E cél terén pedig az a szerepünk, hogy segítsünk. És hogyan segíthetünk mi? Különösen a cöveki hitoktatóinkat látom, ahogy nézegetik ezeket a forrásanyagokat, és azt mondják: „Hát, ez eléggé soknak tűnik.” Az oktató mondhatja azt: „Ez a cél. Hogyan tudom elérni?” Jó is, hogy kérdezed. A legjobb módja az, ha segítesz a tanulóidnak megtapasztalni a megtérés, a jelentőségteljesség és a hovatartozás élményeit. „Hát jó, köszönöm, de hogyan teremthetem meg ezeket az élményeket?” Nos, köszönöm a kérdést. Úgy, hogy szereted azokat, akiket tanítasz, a Lélek által tanítasz, Jézus Krisztusra összpontosítasz, a tant tanítod, és szorgalmas tanulásra buzdítasz. „Rendben, és ezt hogy csináljam?” Köszönöm, hogy kérdezed. Mivel most már rendelkezünk ezekkel a gyakorlatokkal és ezekkel a készségekkel, ezek segíteni fognak. De ez mind visszautal a célkitűzésre.
Amikor tehát egy hitoktató leül, kinyitja a szentírásait és a tanulóira gondol, remélhetőleg nem a nyomasztó teher jut eszébe, hanem azt gondolja: „Hogyan segíthetek ezeknek a tanulóknak, akiket szeretek? Hogyan segíthetek nekik, hogy megértsék Jézus Krisztus tanításait és engesztelését, hogy Rá támaszkodjanak, hogy jogosulttá váljanak a templom áldásaira és felkészüljenek az örök életre?” És tényleg, amikor belegondoltok, a szövetség azon ösvényéről beszélünk, amelynek követésére Nelson elnök kért minket, Izráel eme egybegyűjtését illetően. Így hát ha túl soknak tűnik, akkor ne arra gondoljatok: „Nem tudom, hogy képes vagyok-e mindezt megtenni.” Koncentráljatok csak a célra!
Jason Willard fivér: És Jamie, talán hozzátehetnék egy szentírást a kedvenc Mormon könyve-beli tanítómtól, Nefi fivértől. Az 1 Nefi 6:4-ben ezt mondja: „Mert szándékom teljessége az, hogy az embereket meggyőzhessem, hogy jöjjenek Ábrahám Istenéhez és Izsák Istenéhez és Jákób Istenéhez, és legyenek megszabadítva.” Minden, amit Nefi tett, azért volt, hogy segítsen a fivéreinek és nővéreinek megmenekülni és oly módon bízni Jézus Krisztusban, amely segít nekik végül örök életet nyerniük.
Köszönjük, hogy ilyen jó kérdést tettél fel, Jamie. Mert tulajdonképpen elfelejtetted még idesorolni a 7 alaptételt, a végén lévő 16 képzést, valamint az összes tanismereti élményt, amelyet az út során meg kell tapasztalniuk. Amikor tehát legközelebb feltesszük ezt a kérdést, beleveszel majd mindent, amit tőletek kérünk? Sok mindent várnak el tőletek, de őszintén szólva végső soron egyetlen dologról van szó. Tetszik az, amikor a Szabadító Máriával és Mártával beszél, és úgy tűnik, te egyetértesz Máriával, amikor Jézus csak annyit mond: „egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta” 4 . Jamie, hálásak vagyunk azért, hogy te ezt a jobb részt választottad – ahogy mindegyik hitoktató szerte a világon, hogy ti is mind ezt a jobb részt választottátok, hogy a Szabadító lábainál üljetek és Őt tegyétek minden tettetek középpontjává. Legyetek áldottak ebben az erőfeszítésetekben!
Smith fivér: Jamie, lenne még egy ide vonatkozó kérdésem, ha szabad. Whimpey fivér és Willard fivér gyönyörűen tanított minket arról, hogy a leginkább szükséges dologra összpontosítsunk, amely az Ifjúsági és Felsőfokú Hitoktatás célkitűzése. De Jamie, hitoktatókként honnan tudjátok, hogy a cél megvalósul-e a tanulóitok életében?
Sorenson nővér: Nos. Nem tudom, hogy ez hasznos válasz-e, de ez jutott eszembe, miközben a magyarázatot hallgattam. Az életükben látott jelentőségteljesség, hovatartozás és megtérés által, nem igaz? Hiszen ez a három dolog valóban a cél felé mutat. Így hát látom, hogy ez történik a beszélgetéseikben. Látom a hitoktatáson kívül. Látom, amikor jegyzetelnek a hitoktatáson, és leírják az élményeiket. Ez a három dolog az. Valóban a cél felé mutatnak.
Smith fivér: Köszönöm szépen! Jamie, szerinted hasznos lenne, ha akár közvetlenül megkérdeznéd a tanulóidat, hogy az ifjúsági vagy felsőfokú hitoktatáson szerzett tapasztalataik megtéréshez, jelentőségteljességhez és hovatartozáshoz vezetnek-e?
Sorenson nővér: Ó, biztosan! És a felmérők is, amelyeket kiadunk nekik, vagy amikor kötetlenül megkérdezzük, hogy hogyan mennek a dolgok, hogyan válnak be. Szerintem ez jó fokmérője lenne annak, miként haladunk a cél felé.
Smith fivér: Köszönöm! Most szeretném, ha elképzelnétek, hogy feltettétek a tanulóitoknak ezt a kérdést, és megfogalmaznak valamit, ami érzéseik szerint egy kicsit jobbá teheti az ifjúsági hitoktatást – mondjuk a hovatartozás terén –, például ezt mondják: „Sorenson nővér csodálatos, szeretjük az óráit, nagyon jó fej!” Azonban a válaszaikban látod ezt a kis részletet, ahol felismered a lehetőséget az összetartozás jobb megteremtésére. Mi lehetne akkor a segítségedre hitoktatóként, hogy fokozottabb összetartozást teremts az osztálytermedben?
Sorenson nővér: Úgy vélem, hitoktatóként nagyon hasznos megbeszélni a dolgokat, odaállni a felügyelőm elé, és azt mondani: „Nézd csak, ilyen visszajelzéseket kapok. Segíts végigmenni ezen.” Illetve megbeszéled más munkatársakkal is: „Segítsetek végigmenni ezen! Mi lehet ez? Miként végezhetném jobban a dolgom?” Szóval szerintem ezek hasznosak lennének.
Smith fivér: Remek! Azért akartam feltenni ezeket a kérdéseket, mert nem csupán a felmérő, hanem a frissített Evangéliumi tanítás és tanulás könyv, majd pedig a képzési forrásanyagok is pontosan ezt az elgondolást követik, így aztán az oktató mondhatja: „Szeretném, ha a tanulóim elérnék az életükben a célkitűzést. Észrevettem, hogy azt mondják, szükségük van rá. Én hogyan járulhatok hozzá?” Amikor pedig tanácskoztok más hitoktatókkal és a felügyelőtökkel, illetve beszélgettek a tanulóitokkal, kereshettek valamit, amiben jobbá válhattok. A kézikönyv leírást ad erről, a képzési forrásanyag pedig modellezi azt. Már most van egy készségetek, amelyet gyakorolhattok és alkalmazhattok, és remélhetitek, hogy még fejlődni fogtok, a célból – ahogy Willard és Whimpey fivérek is mondták –, hogy a tanuló az életében elérje a célt, mely az, hogy a Szabadítóhoz jöjjön.
Wendy Parker nővér: Számomra ez az egész a célkitűzéshez nyúlik vissza. A célunk Jézus Krisztussal kezdődik. Jézus Krisztus pedig az az út, amely elvisz minket a templomba és a tanulóinkhoz, és végső soron a Mennyei Atyánkkal való élethez. Ennek az új programnak minden része, amelyről olvastam, Krisztusra összpontosított. Minden készség Krisztusra összpontosított. Nekem pedig személy szerint ez nagyon erőteljes volt. Amikor pedig koordinálok más hitoktatókat, és segítek nekik is kifejleszteni ugyanezeket a dolgokat, akkor ez az eszköz olyan pozitív irányba változtatja majd a programunkat és a tanulóinkat. Hálás vagyok nagyon. Csak köszönetet szerettem volna mondani nektek.
Whimpey fivér: Tudom, hogy Shadrack… – nos, ő az Afrika Nyugat Területen él. Shadracknak volt egy olyan élménye, amikor segített egy tanulónak ilyen élményben részesülni az osztályteremben. Shadrack, hajlandó lennél mesélni erről mindannyiunknak?
Shadrack Bentum fivér: Igen, Bert fivér, köszönöm. Van egy tanuló az osztályomban, aki nagyon félénk, és általában nem olvas az órán, nem kérdez és nem válaszol. Ez egy ideig eltartott, amíg nem alkalmaztam az Egyes tanulók nevének, körülményeinek és tanulási szükségleteinek megismerése tantételeit, különös figyelmet fordítva a Figyeld meg és kérdezz a tanulók érdeklődési köréről elnevezésű készségre a Hitoktatói fejlődési készségek alatt. Megfigyeltem, hogy a tanuló általában azért jön a felsőfokú hitoktatásra, hogy iskolai dolgozatokra és vizsgákra készüljön. Így hát érdeklődést kezdtem mutatni az iránt, amit tanul, és néha beszélgettem vele az iskolai feladatairól. Aztán megtudtam, hogy van egy nagyon jó barátja az osztályomban. Így aztán általában ugyanabba a csoportba osztottam be őt a barátjával a csoportos tevékenységeken, amelyeket direkt miatta gyakran használtam. Fokozatosan elkezdett olvasni az órán, válaszolt a kérdésekre, és megosztotta élményeit. Egy alkalommal elmesélte, hogy régebben nagyon visszahúzódó volt az órán, de most már magabiztosabbnak érzi magát. Jelenleg pedig a csoportja részéről ő mutatja be a feladatokat, és mindig az elsők között van, aki megérkezik az órára. Jobbá vált számára a tanulási élmény.
Scott nővér: Úgy hiszem, ez nagyon szépen átvezet minket Douglas Franco fivér kérdésére. Ő a Dél-Amerika Északnyugati területünkről származik. Megkérnénk Franco fivért, hogy tegye fel a kérdését.
Douglas Franco fivér: Köszönöm! Köszöntök mindenkit! A kérdésem a hitoktató szerepéhez és a tanulói élményhez kapcsolódik. Hogyan tudhatjuk meg jobban és lehetünk biztosak abban, hogy amit az órán teszünk, az segít a tanulónak átélni a megtérést, jelentőségteljességet és összetartozást? Az általunk tanított Krisztus-központú óra például segíthet a megtérésben, ugyanakkor a Lélek általi tanítás is segíthet a megtérésben. Miképpen tudunk tehát biztosra menni abban, hogy segítünk a hitoktatóinknak, amikor ilyen kérdéseik merülnek fel, vagy javítani szeretnének valamelyik tantétel területén?
Willard fivér: Franco fivér, mondd el nekünk, hol tanítasz? Hol vagy most?
Douglas Franco fivér: Köszönöm! A bolíviai Cochabambában tanítok a felsőfokú hitoktatáson.
Willard fivér: Nagyszerű, Franco fivér! Jó, hogy itt vagy ma velünk. Franco fivér, úgy tippelem, hogy te sikeresen felismerted, történnek ilyen megtérésre vezető élmények az osztályodban. Jut eszedbe olyan alkalom, amikor érezted a Szentlelket azt tanítani neked, hogy ezek a megtérésre vezető élmények valóban megtörténnek az osztályodban?
Douglas Franco fivér: Igen. Néha a tanulók is említést szoktak tenni erről, az órán vagy az óra után. Néha például a WhatsAppon keresztül írnak nekem, és ezt mondják: „Franco fivér, köszönöm a tanítást, sugalmazást éreztem arra, hogy így és így tegyek.” Vannak mások az osztályban, akikről látom, hogy írnak, még akkor is, amikor nem adok nekik utasítást arra, hogy írjanak valamit a tanulmányozási naplójukba. Ennek ellenére jegyzetelnek. A hozzáállásuk pedig azt mutatja, hogy át is érzik. Szerintem ez említésre méltó.
Willard fivér: Remek! Eszembe juttatja azt a három szót, amelyet évekkel ezelőtt Bednar elder tanított nekünk a tanítás során való tisztánlátásról, megfigyelésről és odafigyelésről. 5 Számomra ez a lényege annak, amit most megosztottál velünk. Felismertél vagy megfigyeltél néhány dolgot, ami az órán vagy az óra után történt. Ezen megfigyelések miatt olyan ez, mintha a Szentlélek tudatná veled, hogy valami jelentőségteljes történt ma. Franco fivér, mit tehetnél, hogy ezt tovább mélyítsd? Mit lehet tenni, hogy… – elnézést, nem jut eszembe a szó. Mit lehet tenni azért, hogy gyarapítsátok annak a lehetőségét, hogy ez gyakrabban történjen az osztályotokban?
Douglas Franco fivér: Nos, nagyon sok mindenen elgondolkodtam már. Mostanában ezeken a kiértékelési eszközökön, például. Szerintem hasznosak: mondjuk, hogy megfigyeljen valaki más, egy munkatársam vagy a felügyelőm, hogy megtudhassam, min kell még dolgoznom. Ugyanakkor a tanulóknak adott kiértékelő is segít. Mi már használjuk őket. Bámulatos látni, mit éreznek, mit mondanak az órán, hogyan éreznek a hitoktatóval, az osztállyal és a mi szerepünkkel kapcsolatban. Valóban bámulatos. Látjuk az eredményeket, és azt mondjuk: „Ó, jaj, ezen még dolgoznom kell.” Vagy hogy ebben és ebben jó vagyok. Szerintem ennek a használata segíthet, de ugyanakkor a magam részéről az is segíthet talán, ha megteszek minden tőlem telhetőt, és – ahogy azt ti is említettétek – ha a Lélek vezet. Figyelni kell arra, hogy mire van szükségük, és hogy amit teszek, segít-e nekik kielégíteni ezeket a szükségleteket.
Willard fivér: Nagyon köszönjük, Franco fivér! Amikor megosztottad ezt a bizonyságot, ezt a vágyat a jobbá válásra, éreztem, amint a Szentlélek bizonyságot tesz nekem arról, hogy Mennyei Atya mennyire szeret téged és a hozzád hasonló hitoktatókat szerte a világon. Ha minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy szeressük Istent és az Ő gyermekeit, akkor Ő meg fog áldani minket, és meg fogja mutatni, hogyan teljesítünk az órán, és tudatni fogja velünk, hogy megtörténtek-e a megtérés, a jelentőségteljesség és a hovatartozás ezen élményei, hogy segítsenek mindezen fiataloknak és fiatal felnőtteknek közelebb kerülni Jézus Krisztushoz. Úgyhogy köszönjük Franco fivérnek és mindannyiótoknak, hogy ennyi fiatalt áldotok meg! Nagyra értékelem, hogy megosztottad az élményedet.
Franco fivér: Én köszönöm!
Newbold nővér: Köszönöm nektek, Willard fivér és Franco fivér ezt a beszélgetést, és csak visszhangozni tudom az irántatok és a hitoktatóink iránti hálát és szeretetet. Eszembe jutott még néhány megtéréssel, jelentőségteljességgel és hovatartozással kapcsolatos dolog. Úgy vélem, ez nagyon fontos. Sokan kértek képzést ezekről a konkrét dolgokról. Ne feledjük, hogy a Szabadítóhoz, Jézus Krisztushoz és Mennyei Atyánkhoz való megtérés, a jelentőségteljesség és a hovatartozás annak a kimenetelei, amit a tanítással teszünk. Ha azonban nem látják, hogyan vonatkozik ez az életükre, akkor nehezebb lesz megtapasztalniuk azt az élményt, amire szükségük van. És a Szentlélek az, aki ezt teszi.
Scott nővér: Jamie Scott elmesélt egy gyönyörű történetet. Scott nővér, elmesélnéd nekünk itt is?
Jamie Scott nővér: Örömmel! A krisztusi tanítókra összpontosítva nem kötelezem el magam egy bizonyos stílus vagy módszer mellett, hanem építem a Jézus Krisztusba vetett hitet, és hasonlóbbá válok Őhozzá. Aztán egy nap tanítás közben az a benyomásom támadt, hogy kérdezzem meg a tanulóimtól: „Milyen lecke segítene közelebb kerülnötök a Szabadítóhoz?” Mind a négy osztályomban említették a zenét. Ezért úgy döntöttünk, hogy lesz egy olyan napunk, amikor zenén keresztül tanulunk majd a Szabadítóról. A tanulók megoszthatnak egy himnuszt vagy egy éneket vagy bármi mást, ami segített nekik közelebb kerülni Jézus Krisztushoz. Néhányan hangszeren játszottak. Néhányan megkértek, hogy a hangszórón keresztül játsszunk be egy dalt. Néhányan énekeltek. Különböző himnuszok és énekek csendültek fel. A zene megosztása előtt vagy után mondtak pár szót, és bizonyságot tettek Urunkról és Szabadítónkról. Ez valóban egy olyan nap volt, amikor mindenki érezte a Lelket. Mások is meséltek olyan élményeikről, amelyekben ott és akkor részük volt. Néhányan pedig a Lélek által felidézték a múltban fellelt igazságokat. És a Lélek újra bizonyságot tett nekik erről az igazságról.
Volt konkrétan egy fiatal férfi, aki jár ugyan az ifjúsági hitoktatásra, de leginkább nem akarna ott lenni. Felemelte a kezét, és azt mondta: „Már négy éve nem éreztem a Lelket. De amikor Ben eljátszotta brácsán a Tudom, hogy jó Megváltóm él című himnuszt, éreztem a Lelket, és az nagyon jó volt.” Ezért nagyon hálás vagyok, hogy az Úr pontosan tudja, mire van szüksége az Ő kiválasztottainak. Hálás vagyok, amiért odafigyeltem, és rákérdeztem, mit szeretnének, hogy ez az egy konkrét fiatal férfi érezhesse a Szabadító szeretetét, és tudhassa, hogy ki Ő, és hogy szeretik Őt.
Scott nővér: Köszönöm, hogy megosztottad ezt! James fivér, látom, jelentkezel.
James fivér: Igen, köszönöm! Szeretném kiegészíteni az eddig elhangzottakat. Ezek az élmények nekem személy szerint csodálatos voltak. Megpróbáltam alkalmazni a kiértékelési eszközöket, a megfigyelési anyagokat, amelyeket a legutóbb minden tanulónak adtam. Ezt az osztályomra vonatkoztatom, ami nagy kinyilatkoztatás volt számomra – éppen úgy, ahogy ma azt tanultam itt, hogy e felmérés lényege az, hogy segítsen nekünk további kinyilatkoztatást kapni azokon a területeken, amelyeken fejlődhetünk.
Szeretném felolvasni, mi volt az egyik olyan dolog a kiértékelés során, amelyet az egyik tanulóm mondott az osztályban végzett tanulási élmények jelentőségteljességével kapcsolatban. A kérdőíves felmérés után az összegyűjtött anyagokból is merítettem. Akkor bukkantam rá erre a kijelentésre az egyik kérdésnél, amelyre a tanuló válaszolt. Azt mondta: „Az óra azért nagyon jelentőségteljes számomra, mert az oktató segít kapcsolódnom azokhoz az evangéliumi témákhoz, amelyeket megtanultam, és amelyek személyesen vonatkoznak az életemre.” A következő személy pedig arról beszélt, hogy mit tehetek, hogy segítsek neki fejlődni. Azt mondta: „Szeretném, ha a hitoktatóm bevonna az órai beszélgetésekbe, és kérdéseket is feltenne nekem.”
Így hát ezek azok a dolgok, amelyeket rendes esetben nem tudtam volna megfogalmazni, de merítve ezekből az anyagokból, illetve hogy megfigyeltek a tanulóim és a tanfelügyelőm, és én is kiértékeltem saját magam, láttam, miben kell fejlődnöm. És elmondhatom, hogy ez a 25 készség és gyakorlat nagyon csodálatos, még az órai tanítás során is nagyon könnyen alkalmazható. Köszönöm!
Wilkins fivér: Csak szeretnék gyorsan megosztani egy élményt, amely megtanította nekem annak erejét, hogy egyszerre összpontosítsak a célkitűzésre és a készségekre is. A minap az órán egy rendkívül Krisztus-központú beszélgetést folytattunk a bűnbánatról. És nem csupán a viselkedés miatti bűnbánatról, hanem arról a tantételről is, hogy Krisztushoz fordulhatunk, és megkérhetjük Őt, hogy erősítse meg a gyengeségeinket. A készségek némelyikén is gondolkodtam a képzési anyagból. Így hát miközben a tanulók beszélgetését figyeltem, az egyik fiatal lányra összpontosítottam e készség miatt. Megpróbáltam tartani a szemkontaktust és ellenőrző kérdéseket feltenni. Láttam, ahogy megtörli a szemét. Így aztán késztetést éreztem, hogy feltegyek egy ellenőrző kérdést. Megkérdeztem: „Nikki, megosztanád, hogy mit tanított neked a Lélek?” Ez a fiatal nő pedig kiöntötte a szívét, és zokogva elmondta, hogy választ kapott egy öt éve tartó imájára, mivel bűnbánatot próbált tartani, de soha nem kérte, hogy az Úr változtassa meg a szívét.
Nagyon jó volt, hogy az egész órán a célkitűzésre összpontosítottam, és Krisztus-központú beszélgetésünk kerekedett. De mivel erre a készségre összpontosítottam, annyira örültem, hogy odafigyeltem a készségekre, hogy egyszerűen csak feltegyek egy ellenőrző kérdést, és hogy az emberek szemébe nézzek. Egy ilyen nagyszerű élmény kellett, amely remélhetőleg megváltoztatott egy életet. Számomra ez jelenti a különbséget, hogy miért a célkitűzés a kezdőpont, de aztán a készségekre való összpontosítás lehetővé teszi, hogy segítsünk ennek a célnak mélyebbre jutni.
Scott nővér: Köszönöm, Wilkins fivér! Az emberi kapcsolat, amikor csupán felvesszük a szemkontaktust valakivel, arra sarkallja őket, hogy kerüljenek kapcsolatba velünk, és személyes élményben legyen részük. Milyen csodálatos történet! Mark Espidita fivér.
Mark Espidita fivér: Nos, elkezdtem használni azokat az anyagokat, amelyeket mintegy két hónappal ezelőtt kaptam az új koordinátori modellképzéseimhez a Canvas rendszerben. Összehasonlítottam, miképpen reagáltak a hitoktatók a korábbi képzéseimen közzétett dolgokra, amikor még a régi Evangélium tanítása és tanulása kézikönyvet használtam. Akkor a beszélgetési fórumunkon alig volt interakció. Nemrég, amikor elkezdtem használni ezeket a témákat az új kézikönyvből, rájöttem, hogy a hitoktatók sokkal inkább részt vettek, és nagyon nyitottak voltak az élményeik megosztására.
Szeretném megosztani az egyik hozzászólást az egyik hitoktatómtól. Ez egy pár hete tartott képzésen történt, és a név szerinti imádkozásról szól azokért, akiket tanítasz. Valónagyszerű, csodálatos észrevételeket kaptam. Az egyik hitoktató ezt mondta – azt hiszem, inkább felolvasom a hozzászólást: „Hitoktatóként ez nagyszerű emlékeztető volt. Tanárként vannak alkalmak, amikor nagyon izgatottan várjuk, hogy tanítsuk a tanulókat, és engedjük, hogy az előkészületeink által érezzék az órán a Lelket. A legfontosabb azonban, ami igazán számít, az az, hogy miként lehet a szükségleteikhez igazítani a lecke üzenetét. A tanulóknak szükségük van egy számukra jelentőségteljes üzenetre. Ezért lehet igazán hasznos, ha egyénenként imádkozunk értük, amikor a leckék előkészítéséről van szó. Ez egyfajta utat biztosít, amelyen a Lélek képes irányítani minket a beszédben és a tanításban.” Nem is tudtam, hogy ilyen nagy hatással lesz rájuk. Szerintem az itt található anyagok nagyon hasznosak a hitoktatóink számára. Ezt szerettem volna mondani.
Scott nővér: Kevin Brown fivér, szeretnél valamit megosztani velünk?
Kevin Brown fivér: Nagyra értékelem a kinyilatkoztató folyamatot, amely átitatta ezt az egész képzést és a kapott eszközöket is. Ezt írtam a jegyzeteimben: Ha megtudok valamit, remélhetőleg a Szentlélek által, különösen pedig amit a Szentlélek által és e források által tanulok, akkor mennyire fogok azonnal és tudatosan cselekedni és változtatni és alkalmazni? Valaki már korábban is említette, hogy a Szentlélek az, aki megmutatja, mi a lényeges a tanulóink számára. Ma azonban az is megütötte a fülemet, hogy a Szentlélek az, aki a hitoktató számára is megmutatja, hogy mi a lényeges. Amiről tehát a Lélek által értesülök, hogy aszerint cselekedjek vagy alkalmazzam, azt gyorsan meg kell tennem. És erősen éreztem, hogy ha így teszünk, csodák történnek majd az osztályteremben. A hitoktatók pedig a tanúi lesznek ennek.
Becky Scott nővér: Nagyon köszönjük, hogy megosztottad velünk ezt az üzenetet! Még valaki jelentkezett. Castro fivér, szeretnél hozzászólni?
Castro fivér: Igen, Scott nővér, köszönöm. Eszembe jutott David A. Bednar elder egyik gondolata vagy tanítása. Ezt mondta: „Egy dolog tudni, hogy Jézus Krisztus eljött a földre, hogy meghaljon érettünk. Ez Krisztus tanának alapvető része. De azt is tudnunk kell, hogy az Úr az engesztelésén és a Szentlélek hatalmán keresztül bennünk szeretne élni – de nemcsak azért, hogy vezéreljen, hanem azért is, hogy képessé tegyen bennünket.” 6 És ezt éreztem ma, hogy az Úr valóban segíteni szeretne nekünk ebben a nagyszerű munkában. Segíthetünk a fiataljainknak, és segíthetünk az elhívott hitoktatónknak is, hogy ők is ezt érezzék.
Scott nővér: Nagyon köszönöm, Castro fivér! Köszönöm mindenkinek, aki részt vett a mai napon! Oly csodálatos bizonyságokat hallottunk arról, hogy miként alkalmazhatjuk a ma megbeszélt dolgokat nagyon személyes módon. Szeretném kiegészíteni a saját ünnepélyes bizonyságommal. Tudom, hogy ez az Úr munkája, hogy őt érdekli a személyes fejlődésünk és az, hogy képesek legyünk kapcsolatot teremteni az általunk tanított fiatalokkal és fiatal felnőttekkel. Tudom, hogy Ő segíteni fog mindegyikőtöknek, amikor személyre szabott módokon alkalmazzátok a különféle eszközöket, amelyekről ma beszéltünk; hogy Krisztus és a Szentlélek tudatja majd veletek, min kell dolgoznotok; és ahogyan azt a mai történeteink is szemléltetik, az, amin dolgoznotok kell, pontosan az lesz, amit az illetőnek hallania kell. Rajtatok keresztül képesek lesznek Krisztushoz jönni. Bizonyságomat teszem ezekről a dolgokról, Jézus Krisztus nevében, ámen.