Konferenciai üzenet a prófétától
Légy béketeremtő
A Béketeremtők kerestetnek című beszéd alapján. Liahóna 2023. május.
Jézus Krisztus tanítványaiként példát kell mutatnunk arra, hogyan bánjunk másokkal. Jézus Krisztus igaz követőjét leginkább arról lehet felismerni, hogy mennyire bánik könyörületesen másokkal.
A Szabadító egyértelművé tette ezt. „Boldogok a békességre igyekezők” – jelentette ki (Máté 5:9, lásd még 3 Nefi 12:9). Az Ő igaz tanítványai építenek, felemelnek, bátorítanak és lelkesítenek – akármilyen nehéz legyen is a helyzet. Jézus Krisztus igaz tanítványai béketeremtők.
Tényleg számít az, hogy miként bánunk egymással. Sokat számít, hogy miként szólunk másokhoz és másokról otthon, az istentiszteleten, illetve az interneten. Mi meg tudjuk változtatni a világot – egyénről egyénre, találkozásról találkozásra.
A különbözőségek az élet részét képezik. Mutassuk meg, hogy van tiszteletteljes módja is a nézeteltérések elsimításának. Imádkozzatok azért, hogy legyen bátorságotok és bölcsességetek azt mondani és tenni, amit a Szabadító mondana és tenne.
Arra buzdítalak benneteket, hogy válasszátok azt, hogy béketeremtők lesztek, ma és mindig.
Meg tudjuk változtatni a világot
Nelson elnök azt mondta, tényleg számít, amit teszünk és mondunk. Írd be az alábbi üres helyekre, mit mondhatsz, hogy segíts békét teremteni.
Mit mondhatsz valakinek, aki szomorú?
Mit mondhatsz, amikor valaki elveszi a dolgaidat?
Mit mondhatsz, amikor valaki goromba veled?