A világítótornyok kikerülése és a világosság keresése. A Fiatalság Erősségéért. 2022. jún.
A világítótornyok kikerülése és a világosság keresése
Elkerülhetjük a negatív lelki következményeket és a megbánást, ha az Urat szolgáljuk, Őfelé fordítjuk szívünket, és megtanuljuk szeretni Őt és bízni Őbenne.
Fényképes illusztráció a Getty Images jóvoltából
Hallottam egy vicces történetet egy repülőgép-hordozó kapitányáról, aki egy éjszakai viharban próbál eligazodni a hajójával. Egy fényt lát a távolban, amely úgy tűnik, egyenesen feléje tart. Ezt kiáltja a rádiósának: „Mondd meg a felénk tartó járműnek, hogy váltson irányt 20 fokkal!”
A rádiós így tesz, majd vár a válaszra. „Kapitány – mondja –, azt mondják, hogy mi változtassunk 20 fokot a pályánkon.”
A kapitány így kiált fel: „Közöld azzal a rádióssal, hogy ez nem kérés volt, hanem parancs! Változtasson irányt!”
A rádiós elküldi az üzenetet, vár egy pillanatot, majd felnéz. „Kapitány – mondja –, ragaszkodnak hozzá, hogy nekünk kell elfordulnunk.”
A kapitány megragadja a fejhallgatót, és beleüvölt a mikrofonba: „Nem tudom, kik önök vagy merre tartanak, de valamit tudniuk kell. A haditengerészet egyik repülőgéphordozó-flottájának a kapitánya vagyok. Három romboló, három cirkáló és számos segédhajó kísér. Közvetlenül Önök felé haladunk, és nem fogunk irányt váltani!”
A légköri zajon keresztül a kapitány ezt a választ hallja: „Értettem, kapitány. De valamit tudnia kell. Mi a világítótorony vagyunk.”
A nagyobb igazság
Bár ez a történet kétségtelenül kitaláció, mégis tanulságos. A hajó kapitánya, a rendelkezésére álló ismeretek birtokában, teljes mértékben igazolva érezte magát. Biztos volt benne, hogy az általa ismert tények elsőbbséget adnak neki.
Azonban még nem ismerte fel a nagyobb igazságot. Miután átlátta a nagyobb képet, a világítótorony rádiósának „észszerűtlen” megnyilvánulása értelmet nyert.
Miután megismerte a nagyobb igazságot, az mindent megváltoztatott.
Természetesen a kapitány figyelmen kívül hagyhatta volna a figyelmeztetést, és meggyőződve a maga igazáról, tarthatta volna az irányt. Ám ez komoly következményekkel járt volna, hatalmas károkat és súlyos megbánást okozva.
Mi is szoktunk így tenni?
Sajnálatos módon, amikor a próféták szavaiba vetett hitről és azok megszívleléséről van szó, a világ általában véve nem teljesített túl fényesen. A szentírások tele vannak olyan példákkal, amikor egyének és nemzetek figyelmen kívül hagyták vagy lebecsülték a próféták szavait.
Sajnálatos módon elutasították Isten tanácsát, és a maguk útján haladtak. Az általuk elfogadott ismeretek alapján igazolva – és talán még felsőbbrendűnek is – érezték magukat. Azonban – a hordozó kapitányához hasonlóan – híján voltak bizonyos fontos és alapvető ismereteknek, valamint az igazságnak.
Egyvalamiben biztosak lehetünk: Isten mindent tud. Ő látja azt, amit mi nem látunk. Ismeri a nagyobb igazságot – a múltat, a jelent és a jövőt. A prófétáinak adott szavai pedig magukban foglalják ezt a nagyobb igazságot.
Sámuel és a filiszteusok
Sámuel próféta mintegy háromezer évvel ezelőtt élt egy olyan időszakban, amikor Izráel gyermekei letértek Isten útjairól. Lehet, hogy az akkori emberek azt gondolták, hogy a próféta a saját véleményét mondja, vagy hogy egy divatjamúlt hagyomány van rá hatással, vagy egyszerűen csak túl öreg. Bármi volt is az indítékuk, nem voltak hajlandóak hallgatni a prófétára, és félretették Isten tanácsát és parancsolatait.
Ebben az időszakban Izráel ellen egy hatalmas ellenség támadt, amelyet filiszteusokként ismerünk, és csatában legyőzte őket. Még a szövetség szent ládáját is megszerezték – ez volt az első alkalom, hogy ilyen történt. Nemzeti gyalázat volt.
Biztosan feltették magukban a kérdést: Miért hagyta Isten, hogy a elvegyék a ládát?
Voltak, akik azon tűnődtek, vajon Isten magukra hagyta-e őket.
A dolgok egyre rosszabbra fordultak. A filiszteusokkal való összetűzés tovább fokozódott, és nagy bánatot okozott Izráel népe között. A családok elvesztették az otthonukat és nehézségeket szenvedtek el, szeretteik közül pedig sokat megöltek. Végül a kétségbeesett és elkeseredett túlélők megalázkodtak és buzgón imádkoztak Istenhez, enyhülésre és megmenekülésre vágyva.1
Bánatukban és kétségbeesésükben odamentek Sámuel prófétához, és megkérdezték, mit tehetnének azért, hogy jobban kövessék Istent és az Ő útjait.
Figyeljetek csak, mit mondott nekik Sámuel: „Ha ti teljes szívetekből megtértek az Úrhoz, és eltávolítjátok magatok közül az idegen isteneket és [bűnös viselkedéseteket]2, és szíveteket elkészítitek az Úrnak, és csak néki szolgáltok: akkor megszabadít titeket a Filiszteusok kezéből.”3
Izráel gyermekei hallgattak Sámuelre, és azt tették, amit mondott. Böjtöltek, megbánták lelki lázadásukat, és „csak az Úrnak szolgálának”4. Mikor a filiszteusok rájuk támadtak, az Úr csodálatos módon megvívta értük a harcot, a filiszteusok pedig elestek Izráel előtt.5
Elkövetni ugyanazt a hibát
Mielőtt túl szigorúan ítélkezünk az ősi Izráel felett, talán jó lenne megkérdezni, hogy mi magunk feddhetetlenek vagyunk-e a próféták tanácsának a követésében.
Mi személy szerint nem tettük-e félre a próféták tanításait? Nem vetettük-e el, amit mondtak? Nem döntöttük-e el, hogy mi jobban tudjuk?
A Mormon könyve gyakran emlékeztet minket annak a következményeire, ha Szabadítónk követésének a rovására engedünk a testi természetünknek. Amikor így teszünk, tetteink elkerülhetetlenül kétségbeeséshez, rabsághoz, szenvedéshez és megbánáshoz vezetnek.
Isten megadta nekünk annak a becses ajándékát, hogy szabadon választhatjuk meg, hogyan gondolkodunk és hogyan cselekszünk. Elutasíthatjuk Isten vagy az Ő prófétái szavait. Még azt is hihetjük, hogy a mi utunk jobb. Ez kellemesnek tűnhet számunkra – legalábbis kezdetben. Lehet, hogy egy ideig még jó érzés is lesz. Azonban soha nem kerülhetjük el döntéseink következményeit.
A negatív lelki következményeket és a megbánást úgy kerülhetjük el, ha az Urat szolgáljuk, Őfelé fordítjuk a szívünket, és megtanuljuk szeretni Őt és bízni Őbenne.
Ha így teszünk, felfedezzük a szentírásokban megígért, mindazoknak szóló valódi örömet, akik hisznek a Szabadítóban és követik Őt.6
Békességre, reményre, biztonságra és világosságra fogunk lelni.