Amikor magányosnak érzed magad

Írta: Jessica Zoey Strong

Egyházi folyóiratok

A Szabadító „a valaha is megtett legmagányosabb út[on]”¹ járt, hogy neked ne kelljen egyedül lenned.

Érezted már magányosnak magadat? Én igen. Hétéves koromban sírva panaszkodtam anyukámnak, hogy az iskolában nincsenek közeli barátaim. Tizenéves koromban alig volt fiatal nő a szinte csak fiúkból álló vasárnapi iskolai osztályunkban (a fiúkhoz pedig nyilván nem akartam szólni!). Néha pedig nehezemre esett beilleszkedni az iskolai csapatomban vagy osztályomban lévő emberek közé.

Azonban akkor éreztem magam a legmagányosabbnak, amikor misszióban voltam a mexikói Guadalajarában. Alig pár nappal azelőtt érkeztem az országba, és nem nagyon beszéltem spanyolul. A társam csak spanyolul beszélt. Többnyire azzal a néhány szóval kommunikáltunk, amelyet a misszionáriusképző központban tanultam, és sokszor csak mutogattunk. Ráadásul a lakásunkban átmenetileg nem volt sem áram, sem meleg víz. Jóval a kényelmi zónámon kívülre kerültem, és annyira egyedül éreztem magam!

Bizonyára te is átéltél már olyan időszakokat, amikor magányosnak érezted magad. Lehet, hogy jelenleg:

nehezedre esik beilleszkedni az iskolában vagy szekálnak téged;
nem jössz ki néhány barátoddal;
te vagy az egyetlen egyháztag az iskoládban;
új városban vagy országban élsz;
hiányzik egy családtagod, aki misszióban vagy a katonaságnál szolgál, illetve elhunyt;
egy bűn miatt úgy érzed, elszakadtál Mennyei Atyától és Jézus Krisztustól.

Amikor magányosnak érzed magad, a Szabadítóra tekinthetsz. Ő pontosan tudja, milyen érzés a magány, és azt is pontosan tudja, hogy miként segítsen neked. Íme néhány dolog, amelyet a magány legyőzéséről tanulhatunk abból, amit a Szabadító elviselt az engesztelő áldozata során.

Meg fog erősíteni téged

Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából „a valaha is megtett legmagányosabb út[nak]”² nevezte a Szabadító engesztelését. Míg Krisztus a Gecsemáné kertjében szenvedett és minden pórusából vérzett, a tanítványai aludtak.

Szenvedései közepette így imádkozott: „Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt; mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen!” Bár a Szabadító terhe nem vétetett el, „angyal jelenék meg néki mennyből, erősítvén őt” (Lukács 22:42–43).

Mennyei Atya egy angyalt küldött, hogy megerősítse Fiát a szenvedésében. És Ő meg fog erősíteni minket is a magányunkban. A missziómban „angyalok” küldettek hozzánk az egyházközség tagjainak alakjában, akik meleg takarókat, fürdési lehetőséget és ételt biztosítottak nekünk, pont akkor, amikor az a legtöbbet jelentette számomra.

Az Úr nem hagyott el téged

Néha annyira magányosnak érezheted magad, hogy úgy érzed, Isten elhagyott téged. De Ő nem hagyott el téged. Jézus Krisztus pedig érti, milyen magányosnak érzed magad.

A Gecsemánéban átélt szenvedése után a Szabadítót elárulta az egyik apostola. Hithű követői és barátai megtagadták őt. Holland elder így magyarázta: „ami az engesztelés felé vezető magányos út talán legnehezebb pillanata volt… [az] az utolsó aláereszkedés… az isteni visszahúzódás miatti bénító kétségbeesésbe, amikor végső magányában így kiáltott fel: »Én Istenem, én Istenem! [Te] miért hagyál el engemet?«³

A Szabadító egy pillanatra teljesen egyedül érezte magát a kereszten.

Azonban „tökéletes Atyja nem hagyta Fiát magára azon az órán – fejti ki Holland elder. – Valójában az Atya – és ez az én személyes hitem – Krisztus egész halandó szolgálata során talán soha nem volt közelebb a Fiához, mint szenvedésének e kínokkal teli utolsó perceiben.”⁴

Ahogy Mennyei Atyánk nem hagyta magára a Szabadítót, téged sem fog soha magadra hagyni. Talán nem mindig veszed észre, de Ő közel van hozzád. Ismeri a bánataidat és hallja az imáidat. Mindig ott van melletted kitárt karokkal (lásd Móziás 16:12).

Legyőzheted a lelki különválást

Bár Mennyei Atyánk soha nem hagy el minket, néha olyan döntéseket hozunk, amelyek egy időre elválasztanak minket Tőle és Jézus Krisztustól. E különválás következtében nagyon magányosnak érezhetjük magunkat. Jézus Krisztus azonban ezt is érti.

Mennyei Atya soha nem hagyta el a Fiát, azonban „egy rövid pillanatra… megvonta Jézustól Lelke vigaszát és személyes jelenlétének a támaszát – magyarázza Holland elder. – [Ez] a tökéletes Fiú – aki soha nem szólt gonoszat, soha nem cselekedett helytelenül, soha nem érintett tisztátalan dolgot – megtapasztalta, milyen érzések kerít[enek] hatalmába… minket, …amikor bűnt követünk el, …milyen az, ha az Isten Lelke visszahúzódik, és így az ember nyomorultul, reményt vesztve teljes mértékben magára marad.”⁵

A Szabadító megérti, milyen magányosnak tudjuk érezni magunkat, amikor bűnt követünk el. És mivel magára vette a bűneinket, nem kell sokáig magányosnak lennünk. Bűnbánatot tarthatunk, és újra közelebb kerülhetünk Istenhez. Soha nem túl késő.

Amikor igyekszünk megtartani a szövetségeinket, azt az ígéretet kapjuk, hogy Lelke mindig velünk lesz. Ez azt jelenti, hogy ha naponta bűnbánatot tartunk és igyekszünk a jót választani, akkor ha magányosnak is érezzük magunkat, valójában soha nem vagyunk egyedül.

A Szabadító megért téged

Nem számít, miért, illetve mennyire vagy magányos, tudd, hogy a Szabadító megért téged. Ő megtapasztalta a legnagyobb magányt a valaha ismert legnagyobb szenvedés során.

„[K]ezem tenyerére véstelek – mondja –; szüntelen előttem vannak falaid” (1 Nefi 21:16). Ő ismeri a magányodat. Ő ismer téged. Engesztelő áldozatának köszönhetően nem kell egyedül lenned.