2024
Az Övéhez igazítani az akaratunkat
2024. november


Szombat délutáni ülés

Az Övéhez igazítani az akaratunkat

Részletek

alt text

PDF letöltése

Drága barátaim! Amikor úgy döntünk, hogy az öncélú törekvéseink helyett Isten legyen a legerősebb hatás az életünkben, akkor előre tudunk lépni a tanítványságunkban, és fokozottan képesek leszünk rá, hogy egyesítsük az elménket és a szívünket a Szabadítóval. Másrészt viszont, amikor nem engedjük Isten útját uralkodni az életünkben, akkor magunkra hagyatunk, és az Úr sugalmazott iránymutatása nélkül szinte mindent meg tudunk magunknak magyarázni, amit csak teszünk vagy nem teszünk. Arra is kifogásokat gyárthatunk, hogy miért a magunk módján cselekszünk, lényegében azt mondva, hogy „hát, én csak a saját utamat járom”.

Habár a személyes körülményeink – a genetikánk, a lakóhelyünk, a fizikai és mentális kihívásaink – hatással vannak az utunkra, ám azokban a dolgokban, amelyek igazán számítanak, van egy belső tér, ahol szabadon választhatunk, hogy követni fogjuk-e azt a mintát, amelyet az Úr előkészített az életünk számára.

Krisztus tanítványaiként vágyunk arra, hogy azt az ösvényt járjuk, amelyet kijelölt számunkra a földi szolgálattétele során. Nem csupán vágyunk rá, hogy az akarata szerint és Neki tetsző módon cselekedjünk, de utánozni is igyekszünk Őt.

Bizonyságomat teszem nektek, hogy az Úr akaratának a követése az életünkben képessé fog tenni minket arra, hogy rátaláljunk a legdrágább igazgyöngyre a világon: a mennyek királyságára. Azért imádkozom, hogy a maga idejében mindegyikünk képes legyen szövetséges magabiztossággal kijelenteni Mennyei Atyánknak és a Szabadító Jézus Krisztusnak, hogy „ami számotokra megfelel, az számomra is megfelel”.