Vasárnap délelőtti ülés
„Én vagyok az”
Részletek
A történelem során mindvégig sokan leegyszerűsítették, sőt, lekicsinyelték a [Jézus Krisztusról] alkotott képünket, valamint az Ő tanúságát arról, hogy ki Ő. Az Ő igazlelkűségét merő gátlásossággá, igazságosságát merő haraggá, irgalmasságát merő engedékenységgé fokozták le. Ne legyünk vétkesek az Ő olyan leegyszerűsített változataiban, amelyek kényelmesen figyelmen kívül hagyják az általunk kellemetlennek talált tanításokat! Ez a „lebutítás” még arra is igaz, amikor a legfőbb meghatározó erényéről van szó: a szeretetéről.
Halandó küldetése alatt Jézus Krisztus azt tanította, hogy két nagy parancsolat van. Szeresd az Urat, a te Istenedet, és felebarátodat, mint magadat. Amennyiben hithűen kell követnünk a Szabadítót ebben a két, döntő fontosságú és elválaszthatatlanul összekapcsolódó szabályban, akkor illene szilárdan ragaszkodnunk ahhoz, amit Ő ténylegesen mondott. Ő pedig ténylegesen ezt mondta: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.” Ugyanazon az estén úgy fogalmazott, hogy „szeressétek egymást; a miképen én szerettelek titeket”.
Miképpen szeretett Jézus?
Először is, szeretett „teljes szívével, lelkével, elméjével és erejével”, ami megadta Neki a képességet, hogy meggyógyítsa a legmélyebb fájdalmakat és kijelentse a legkeményebb valóságot.
Jézus isteni jószívűségének a második jellemzője az volt, hogy engedelmeskedett minden olyan szónak, amely Isten szájából jött elő, mindig Mennyei Atyja akaratához és viselkedéséhez igazítva a sajátját.
Amikor Őelőtte állunk és látjuk a sebeket a kezén és a lábán, akkor majd elkezdjük felfogni, mit jelentett számára viselni a bűneinket és megismerni a gyötrelmet, teljes mértékben engedelmeskedni az Atyja akaratának – mindezt irántunk táplált tiszta szeretetből.