Nem sok év alatt
Részletek
A Mormon könyve nem elsősorban történelmi feljegyzés, amely a múltba tekint. Ez a szentíráskötet inkább a jövőbe tekint, és fontos tantételeket, figyelmeztetéseket és tanulságokat tartalmaz, melyeket napjaink körülményeire és kihívásaira szántak. Ennélfogva a Mormon könyve egy olyan könyv, mely a mi jövőnkről szól, valamint azokról az időkről, amelyekben most élünk és még élni fogunk.
A porból szóló ősi hangok kérlelnek ma bennünket, hogy vonjuk le ezt az örök tanulságot: a jólét, a javak és a kényelem hathatós elegyet alkotnak, amely még az igazlelkűeket is odavezetheti, hogy igyanak a kevélység lelki mérgéből.
Mindig óvakodnunk kell önmagunk kevélység keltette és eltúlzott fontosságérzetétől, az önellátásra való saját képességünk meggondolatlan felértékelésétől, és attól, hogy mások szolgálata helyett önmagunkat keressük.
Hadd vessem fel, hogy amennyiben ti vagy én úgy hisszük, hogy elég erősek és rendíthetetlenek vagyunk ahhoz, hogy elkerüljük a kevélység önteltségét, akkor talán már most is ebben a halálos lelki betegségben szenvedünk.
Ha azonban ti vagy én elhisszük, hogy megbetegíthet minket a kevélység, akkor következetesen meg fogjuk tenni azokat a kis és egyszerű dolgokat, amelyek megóvnak minket és segítenek abban, hogy olyanná váljunk, „mint egy gyermek, [aki] engedékeny, szelíd, alázatos, türelmes, telve szeretettel, aki mindazon dolgoknak hajlandó alávetni magát, amelyeket az Úr jónak lát kiszabni rá” [Móziás 3:19].
Miközben tanulmányozzuk [a Mormon könyvét] és elmélkedünk róla, megáldatunk szemekkel, hogy meglássuk, fülekkel, hogy meghalljuk, elmével, hogy felfogjuk, és szívvel, hogy megértsük azokat a tanulságokat, melyeket le kell vonnunk ahhoz, hogy „óvakodj[unk] a kevélységtől, nehogy kísértésbe ess[ünk]” [Tan és szövetségek 23:1].