Az engesztelés gyógyír minden fájdalomra
Írta: Kent F. Richards elder
a Hetvenektől
A halandóságban azt a személyes kihívást kaptuk, hogy váljunk szentté „az Úr, Krisztus engesztelése által”.
Sebészként azt kellett megállapítanom, hogy a szakmában töltött időm nagy részét a fájdalommal kapcsolatos dolgokkal töltöttem. Elkerülhetetlen volt, hogy szinte naponta ne találkozzam vele, erőfeszítéseim nagy része pedig a fájdalom megfékezésére vagy csillapítására irányult.
Elgondolkodtam a fájdalom célján. Egyikünk sem kerülheti el a fájdalom megtapasztalását. Azt vettem észre, hogy az emberek nagyon különböző módon birkóznak meg vele. Néhányan haraggal fordulnak el Istentől, mások pedig engedik, hogy szenvedésük közelebb vigye őket Istenhez.
Hozzátok hasonlóan én magam is megtapasztaltam a fájdalmat. A fájdalom a gyógyulási folyamat mércéje. Gyakran tanít bennünket türelemre. Talán ezért is használjuk a betegekre utalva a türelem latin eredetű megfelelőjét, a páciens szót.
Orson F. Whitney elder ezt írta: „Semmilyen általunk elszenvedett fájdalom vagy megpróbáltatás sem hiábavaló. Mindez okulásunkat szolgálja, hogy olyan jellemvonásokat fejlesszünk ki általa, mint a türelem, a hit, az állhatatosság és az alázat. […] A bánat, szenvedés, gyötrelem és fáradozás árán teszünk szert arra a tudásra, amiért ide jöttünk.”1
Robert D. Hales elder hasonlóképpen fogalmazott:
„A fájdalom olyan alázathoz vezet, amely gondolkodásra késztet. Ez egy olyan tapasztalat, amiért hálás vagyok, hogy el tudtam viselni. […]
Megtanultam, hogy a testi fájdalom és a test gyógyulása egy komoly műtét után nagy mértékben hasonlít a lelki fájdalomhoz, és a bűnbánat folyamatában zajló lelki gyógyuláshoz.”2
Szenvedéseink zöme nem szükségszerűen a mi hibánkból adódik. Váratlan események, ellentmondásos vagy elkedvetlenítő körülmények, váratlan betegségek, vagy akár a halál is itt van körülöttünk, és átjárja halandó életünket. Ezenkívül mások cselekedetei miatt is érhetnek bennünket megpróbáltatások.3 Lehi megjegyezte Jákóbnak, hogy sok bánatot szenvedett el fivérei durvasága miatt.4 A dolgokban lévő ellentét Mennyei Atyánk boldogságtervének a része. Elég sok mindennel nézünk szembe ahhoz, hogy észrevehessük Atyánk szeretetét, és hogy mennyire szükségünk van a Szabadító segítségére.
A Szabadító csendes megfigyelő. Ő maga személyesen ismeri és végtelenül átérzi a mi szenvedéseinket.
„…minden ember fájdalmát elszenvedi, igen, minden test fájdalmát, a férfiakét és a nőkét is, és a gyermekekét”5.
„Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül.”6
Mélységes fájdalmunkban olykor megkísért bennünket a kérdés: „Nincsen-é balzsamolaj Gileádban?”7 Bizonyságomat teszem arról, hogy van, és van egy orvos is. Jézus Krisztus engesztelése lefedi mindezen körülményeket és a halandóság célját.
Van egy másik fajta fájdalom is, amiért mi vagyunk felelősek. A lelki fájdalom lelkünk mélyén gyökeredzik, és kiolthatatlannak érezhetjük, mintha „kifejezhetetlen rettegéssel”8 kínozna bennünket, ahogy Alma mondta. Bűnös cselekedeteinkből és bűnbánatunk hiányából ered. Erre a fájdalomra is van azonban egy egyetemes és tökéletes gyógyír. E gyógyír a Fiún keresztül egyenesen az Atyától érkezik, és mindenkinek rendelkezésére áll, aki hajlandó megtenni a bűnbánathoz szükséges összes lépést. Krisztus ezt mondta: „…nem tértek-e most vissza hozzám…, és tértek meg, hogy meggyógyíthassalak benneteket?”9
Krisztus maga is azt tanította:
„És Atyám azért küldött el engem, hogy felemeltethessem a keresztre; és miután felemeltettem a keresztre, hogy minden embert magamhoz vonzhassak…;
tehát az Atya hatalma szerint minden embert magamhoz vonzok majd”10.
Legjelentősebb munkáját talán mi bennünk, egyénenként végzi folyamatosan, hogy felemeljen, megáldjon, erősítsen, fenntartson, irányítson bennünket, és hogy megbocsásson nekünk.
Ahogyan Nefi is látta egy látomásban, Krisztus földi szolgálatának zömét a mindenféle testi, érzelmi és lelki betegek megáldásának és gyógyításának szentelte. „És emberek sokaságait láttam, akik betegek voltak, és akiket mindenféle nyavalyák sanyargattak. […] És meggyógyultak, Isten Bárányának hatalma által”11.
Alma szintén megjövendölte, hogy Krisztus „megy, mindenféle fájdalmat és megpróbáltatást és kísértést szenvedve el; és… magára fogja venni népének fájdalmait és betegségeit …,
hogy bensője irgalommal telhessen meg…, hogy a test szerint tudhassa, hogyan segítse meg népét a gyengeségeik szerint.”12
Egyik késő éjjel, miközben egy kórházi ágyban feküdtem – és ez alkalommal nem orvosként hanem betegként –, újra elolvastam ezeket a szavakat. Elgondolkodtam: „Hogyan lehetséges ez? Kiért van ez? Hogyan tarthatunk igényt rá? Olyan ez, mint a bűn megbocsátása? Ki kell-e érdemelnünk ezt a szeretetet és segítséget?” Miközben ezeken elmélkedtem, megértettem, hogy halandó élete során Krisztus maga döntött úgy, hogy megtapasztalja a fájdalmat és a szenvedést, hogy általa jobban megértsen bennünket is. Talán nekünk is szükséges megtapasztalnunk a halandóság mélységeit, hogy általa jobban megértsük Őt és örökkévaló céljainkat.13
Henry B. Eyring elnök ezt tanította: „[M]egvigasztal bennünket, amikor a gyötrelmek idején a Szabadító megígért segítségére várunk, mert Ő tapasztalatból tudja, hogyan gyógyíthat meg bennünket, és hogyan segíthet rajtunk. […] Ha hiszünk ebben az erőben, az türelmessé tesz bennünket, miközben imádkozunk, munkálkodunk és várjuk a segítséget. Ő tudta volna, hogyan segíthet rajtunk csupán kinyilatkoztatás által, de Ő úgy döntött, hogy saját tapasztalatából tanul.”14
Aznap este éreztem szeretete karjainak ölelését.15 Párnámat a hála könnyei itatták át. Később, amikor Máté könyvében olvastam Krisztus földi szolgálatáról, egy másik felfedezést tettem: „Az est beálltával pedig vivének hozzá sok[akat]…, [Ő pedig] meggyógyít vala minden beteget.”16Mindenkit meggyógyított, aki Hozzá jött. Senkit sem küldött el.
Dallin H. Oaks elder ezt tanította: „A gyógyító áldások számos módon érkezhetnek az egyéni szükségleteinknek megfelelően, melyet Ő, aki a legjobban szeret minket, jól ismer. Néha a »gyógyítás« orvosolja a betegségünket vagy [felemeli] a terhünket. Néha azonban azáltal »gyógyulunk meg«, hogy erőt vagy megértést vagy türelmet kapunk ahhoz, hogy elviseljük a ránk rakott terheket.”17 Mindenkit a karjába zár, aki hozzá igyekszik.18 Hatalma által minden lélek meggyógyulhat. Minden fájdalom enyhülhet. Őbenne nyugalmat találhatunk lelkünknek.19 Halandó körülményeink lehet, hogy nem fognak azonnal megváltozni, fájdalmunk, aggódásunk, szenvedésünk és félelmünk azonban felemésztődik az Ő békességében és gyógyító balzsama által.
Észrevettem, hogy a gyermekek gyakran sokkal természetesebben fogadják el a fájdalmat és a szenvedést. Csendben, alázatosan és szelíden viselik. Mindig is csodálatos, édes lelkületet éreztem e kisgyermekek körül.
A tizenhárom éves Sherrie egy tizennégy órás műtéten esett át egy, a gerincén lévő daganat miatt. Amikor magához tért az intenzív osztályon, ezt mondta: „Apa, itt van Cheryl néni, és… Norman papa… és Brown nagyi is itt vannak. És Apa, ki áll ott melletted? […] Úgy néz ki, mint te, csak magasabb. […] Azt mondja, hogy a te bátyád, Jimmy.” Sherrie nagybátyja, Jimmy 13 éves korában hunyt el daganatos betegségben.
„Sherrie közel egy órán keresztül… beszélt látogatóiról, akik mind már elhunyt családtagok voltak. Kimerültségében ezután elaludt.”
Később ezt mondta édesapjának: „Apa, itt az intenzíven lévő összes gyermeknek angyalok segítenek.”20
A Szabadító ezt mondta mindannyiunknak:
„Íme, kisgyermekek vagytok, és most nem tudtok minden dolgot elviselni; növekednetek kell kegyelemben és az igazság ismeretében.
Ne féljetek, kisgyermekek, mert az enyéim vagytok …
Közöttetek vagyok tehát, és én vagyok a jó pásztor”21.
A halandóságban azt a személyes kihívást kaptuk, hogy váljunk szentté „az Úr, Krisztus engesztelése által”22. Az általunk megtapasztalt fájdalom ott jelentkezhet, ahol a legtöbbet nyom a latban. Nehéz helyzetekben képesek vagyunk szívünkben gyermekekké válni, megalázkodni, majd türelmesen imádkozni, munkálkodni és várni23 lelkünk és testünk gyógyulására. Jóbhoz hasonlóan, miután megpróbáltatásaink megtisztítottak bennünket, „úgy kerül[ünk] ki, mint az arany”24.
Bizonyságomat teszem arról, hogy Ő a mi Megváltónk, Barátunk, Szószólónk, a nagy Orvos, a nagy Gyógyító. Őbenne békére és vigaszra lelhetünk fájdalmunkban és bűneinktől megszabadulva, ha alázatos szívvel közeledünk Hozzá. Az Ő irgalma elegendő lesz.25 Jézus Krisztus nevében, ámen.