Krisztus tana
Krisztus tana lehetővé teszi számunkra, hogy hozzájuthassunk ahhoz a lelki erőhöz, mely átemel bennünket lelkünk jelenlegi állapotából egy olyan állapotba, amelyben tökéletessé válhatunk.
Feltámadását követően Jézus gondosan felépítette a nefitákhoz tett látogatását, hogy ezáltal megtaníthassa nekünk a legfontosabb dolgokat. Ez azzal vette kezdetét, hogy az Atya tanúságát tette a népnek, hogy Jézus az Ő Szeretett Fia, akiben Ő gyönyörködik.1 Ezt követően Jézus maga is leereszkedett, és tanúságot tett saját engesztelő áldozatáról,2 majd magához hívta az embereket, hogy bocsássák az oldalába kezeiket, és tapintsák meg a szögek nyomait a kezeiben és a lábfejeiben,3 hogy biztosan tudhassák, hogy Ő a Krisztus. E bizonyságok kétségkívül megerősítették Jézus engesztelésének beteljesülését, és azt, hogy az Atya eleget tett azon szövetségének, hogy elküld egy Szabadítót. Jézus ezután Krisztus tanának átadása által megtanította a nefitáknak, hogyan tegyenek szert az Atya boldogságtervének valamennyi áldására, amelyek a Szabadító engesztelő áldozata révén váltak elérhetővé számunkra.4
Mai üzenetem Krisztus tanára összpontosít. A szentírások meghatározása szerint Krisztus tana magában foglalja a Jézus Krisztusban és az Ő engesztelő áldozatában gyakorolt hitet, a bűnbánatot, a keresztelkedést, a Szentlélek ajándékának befogadását és a mindvégig kitartást.5
Krisztus tana lehetővé teszi számunkra az Ő engesztelő áldozatából fakadó áldások elnyerését
Krisztus engesztelő áldozata lefekteti azon feltételeket, melyek révén a Szent Messiás érdemeire, irgalmára és kegyelmére támaszkodhatunk,6 tökéletessé lehetünk Krisztusban,7 minden jó dologra szert tehetünk,8 és örök életet nyerhetünk.9
Ugyanakkor Krisztus tana a módja – az egyetlen módja – annak, hogy a Jézus engesztelése által elérhetővé vált valamennyi áldásra szert tehessünk. Krisztus tana teszi lehetővé számunkra, hogy hozzájuthassunk ahhoz a lelki erőhöz, mely átemel bennünket lelkünk jelenlegi állapotából egy olyan állapotba, amelyben Szabadítónkhoz hasonlóan tökéletessé válhatunk.10 Az újjászületés eme folyamatáról D. Todd Christofferson elder a következőket tanította: „Az újjászületés, fizikai születésünkkel ellentétben, nem egy esemény, inkább egy folyamat. És az ebben a folyamatban való részvétel a halandóság központi célja.”11
Vizsgáljuk meg Krisztus tanának minden egyes részét!
Az első: a Jézus Krisztusba és az Ő engesztelésébe vetett hit. A próféták azt tanították, hogy a hit Krisztus szavának meghallásával12 kezdődik. Krisztus szavai tanúságot tesznek az Ő engesztelő áldozatáról, és megtanítják nekünk, miként lehet részünk megbocsátásban, áldásokban és a felmagasztosulásban.13
Krisztus szava meghallásának eredményeként hitet gyakorlunk azáltal, hogy a Szabadító tanításainak és példájának követése mellett döntünk.14 Nefi azt tanította, hogy ezt „teljesen [Krisztus] érdemeire támaszkodva [kell megtennünk], akinek hatalmában áll megszabadítani”.15 Mivel a halandóság előtti életben Jézus maga is Isten volt,16 bűntelen földi életet élt,17 és engesztelése során maradéktalanul eleget tett az igazság követelményeinek mindannyiunk számára,18 ezért megadatott neki az a hatalom és a kulcsok, mely által véghezviszi minden ember feltámadását,19 valamint azt is lehetővé tette, hogy a bűnbánat lehetőségével élve az irgalom legyőzze az igazságosságot.20 Amikor megértjük, hogy Krisztus érdemeire támaszkodva irgalomra tehetünk szert, képesek leszünk „a bűnbánathoz vezető hit[re]”.21 A Krisztus érdemeire való teljes támaszkodás tehát abban nyilvánul meg, hogy bízunk abban, hogy Ő minden dolgot véghezvitt, amely szükséges a szabadulásunkhoz, majd pedig erre a hitre támaszkodunk.22
A hit arra is sarkall bennünket, hogy ahelyett, hogy azon aggódnánk, mit gondolnak rólunk mások, sokkal inkább azzal törődünk, hogy miként vélekedik rólunk Isten.
A második: a bűnbánat. A lámánita Sámuel ezt tanította: „Ha hisztek [Krisztus] nevében, akkor minden bűnötöket meg fogjátok bánni.”23 A bűnbánat Mennyei Atyánk becses ajándéka, amely az Ő Egyszülött Fia révén vált lehetővé. Ezt a folyamatot az Atya azért adta nekünk, hogy ezáltal gondolatainkon, cselekedeteinken és egész lényünkön változtassunk, illetve fordítsunk, hogy minél inkább hasonlatossá váljunk a Szabadítóhoz.24 Nemcsak a súlyos bűnökért adatott, hanem az önértékelés és önfejlesztés napi szintű gyakorlásának folyamata is ez egyben,25 amely segít legyőznünk bűneinket, tökéletlenségeinket, gyengeségeinket és hiányosságainkat.26 A bűnbánat Krisztus igaz követőivé változtat bennünket, ami szeretettel tölt el27 és elűzi félelmeinket.28 A bűnbánat nem amolyan B terv arra az esetre, ha a bűntelen életre vonatkozó terveink füstbe mennének.29 A folyamatos bűnbánat az egyetlen ösvény, amely tartós örömöt hoz, és amely visszavezet bennünket Mennyei Atyánk jelenlétébe.
A bűnbánaton keresztül alárendeljük magunkat és engedelmeskedünk Isten akaratának. Azonban ezt nem kell egyedül megtennünk. Amennyiben Isten jóságának és saját jelentéktelenségünknek felismerése30 azon erőfeszítésünkkel párosul, hogy viselkedésünket összhangba hozzuk Isten akaratával,31 életünkbe kegyelem költözik.32 A kegyelem a „segítség és erő isteni eszköze, mely Jézus Krisztus bőséges irgalmán és szeretetén keresztül adatott… azért, hogy jó cselekedeteket vihessünk véghez, amire a saját erőnkből nem lennénk képesek”.33 Mivel a bűnbánat célja az, hogy a Szabadítóhoz hasonlóvá váljunk – amit egyedül nem tudnánk megtenni –, rendkívül nagy szükségünk van a Szabadító kegyelmére, hogy meghozhassuk az ehhez szükséges változtatásokat az életünkben.
Bűnbánatunk során a régi, az igazlelkűséggel nem összhangban álló viselkedésmintáinkat, gyengeségeinket, tökéletlenségeinket és félelmeinket új szokásokkal és meggyőződésekkel váltjuk fel, melyek közelebb visznek bennünket a Szabadítóhoz, és segítenek Hozzá hasonlóvá válnunk.
A harmadik: a keresztelkedés és az úrvacsora. Mormon próféta azt tanította, hogy „a bűnbánat első gyümölcse a keresztelkedés”.34 Ahhoz, hogy teljes legyen, a bűnbánatnak a keresztelés szertartásával kell kiegészülnie, melyet egy Isten papságának felhatalmazásával rendelkező személy végez el. Az egyház tagjai számára a kereszteléskor és más alkalmakkor megkötött szövetségek megújítására az úrvacsoravételkor kerül sor.35
A keresztelés és az úrvacsora szertartásai során szövetségben fogadjuk, hogy betartjuk az Atya és a Fiú parancsolatait, mindig emlékezünk Krisztusra, és hajlandóak vagyunk Krisztus nevét (illetve az Ő munkáját és jellemvonásait36) magunkra venni.37 Cserébe a Szabadító szövetségben ígéri, hogy megbocsátja bűneinket,38 és Lelkét még bőségesebben kitölti ránk.39 Krisztus azt is megígéri, hogy felkészít bennünket az örök életre azáltal, hogy segít olyanokká válunk, mint amilyen Ő maga.40
Douglas D. Holmes, a Fiatal Férfiak általános elnökségének első tanácsosa, ezt írta: „A keresztelés és az úrvacsora szertartása egyaránt jelképezi az újjászületés végeredményét és folyamatát. A keresztelés során eltemetjük a test régi lényét, és új életre jövünk elő.41 Az úrvacsora idején azt tanuljuk, hogy ez a változás lépésről lépésre zajló folyamat, [amelyben] apránként, hétről hétre formálódunk át, amint a bűnbánat, a szövetségkötés és a Lélek egyre fokozódóbb kiáradásai révén [olyanná válunk, mint a Szabadító].”42
A szertartások és a szövetségek Krisztus tanának kulcsfontosságú elemei. Csak akkor nyilvánul meg az isteniség hatalma az életünkben, ha érdemesen részesülünk a papsági szertartásokban és megtartjuk az azokhoz tartozó szövetségeket.43 D. Todd Christofferson elder elmagyarázta, hogy „»ez az isteniség hatalma« a Szentlélek személyében és befolyása által érkezik”.44
A negyedik: a Szentlélek ajándéka. A keresztelkedés után a konfirmálás szertartása során megkapjuk a Szentlélek ajándékát.45 Ez az ajándék, amennyiben befogadjuk azt, lehetővé teszi, hogy Isten állandó társunk legyen,46 és folyamatos hozzáférést biztosít ahhoz a kegyelemhez, amely az Ő hatásának alapvető velejárója.
Állandó társunkként a Szentlélek további hatalommal és erővel ruház fel bennünket, hogy megtarthassuk a szövetségeinket.47 Meg is szentel minket,48 ami azt jelenti, hogy „megszabadulunk a bűntől, ahogyan nemessé, tisztává és szentté válunk Jézus Krisztus engesztelése által”.49 A megszentelődés folyamata nemcsak megtisztít bennünket, hanem a szükséges lelki ajándékokkal és a Szabadító isteni tulajdonságaival50 is felruház minket. Megváltoztatja alapvető természetünket,51 hogy „már nincs hajlandóságunk arra, hogy gonosz dolgot tegyünk”.52 Minden alkalommal, amikor a hit, a bűnbánat, a szertartások, a krisztusi szolgálat és más igazlelkű tevékenységek által beengedjük a Szentlelket az életünkbe, megváltozunk, míg lépésről lépésre, apránként olyanná nem válunk, mint Krisztus.53
Az ötödik: a mindvégig kitartás. Nefi próféta azt tanította, hogy miután befogadjuk a Szentlelket, ki kell tartanunk „mindvégig az élő Isten Fia példájának követésében”.54 Dale G. Renlund elder a következőképp jellemezte a mindvégig való kitartás folyamatát: „[T]ökéletessé válhatunk, amennyiben ismételten és egyre nagyobb teljességgel... hitet gyakorolunk [Krisztusban]; bűnbánatot tartunk; veszünk az úrvacsorából, hogy megújítsuk a keresztelés szövetségeit és áldásait; valamint állandó társunkként még nagyobb mértékben elnyerjük a Szentlelket. Így cselekedve [hasonlóbbá válunk] Krisztushoz, és képesek leszünk mindvégig kitartani.”55
Más szavakkal a Szentlélek befogadása, és az a változás, melyet e befogadás előidéz bennünk, tovább növeli a hitünket, a megnövekedett hit pedig további bűnbánathoz vezet. Ahogy jelképesen feláldozzuk szívünket és bűneinket az úrvacsora oltárán, egyre nagyobb mértékben leszünk képesek a Szentlélek befogadására, a Szentlélek nagyobb mértékben való befogadása pedig tovább vezet bennünket az újjászületés ösvényén. Ahogy e folyamat során előrehaladunk és részesülünk az evangélium valamennyi szabadító szertartásában és szövetségében, „kegyelemért kap[unk] kegyelmet”, míg el nem nyerjük a teljességet.56
Alkalmaznunk kell Krisztus tanát az életünkben
Testvérek, amikor Krisztus tanát alkalmazzuk az életünkben, mind fizikai, mind lelki értelemben megáldatunk, még a megpróbáltatásaink közepette is, míg végül képesek leszünk „minden jó dolgot”57 megragadni. Tanúságom teszem, hogy már láttam és most is látom megnyilvánulni ezt a folyamatot a saját életemben, lépésről lépésre, apránként.
Azonban még ennél is fontosabb, hogy azért alkalmazzuk Krisztus tanát az életünkben, mert az jelenti a Mennyei Atyánk jelenlétébe visszavezető egyetlen ösvényt. Ez az egyetlen módja annak, hogy befogadjuk a Szabadítót, és így a fiaivá és leányaivá váljunk.58 Valójában a bűntől való megváltásnak és a lelki fejlődésnek is az az egyetlen módja, ha Krisztus tanát alkalmazzuk az életünkben.59 János apostol ennek az ellentétpárját is tanította: „A ki… nem marad meg a Krisztus [tana] mellett, annak egynek sincs Istene.”60 Jézus maga is azt tanította a nefita Tizenkettőnek, hogy amennyiben nem gyakorlunk hitet Krisztusban, keresztelkedünk meg és tartunk ki mindvégig, „kivágat[unk] és tűzbe vettet[ünk], ahonnan… már nem tud[unk] visszatérni”.61
Tehát miként alkalmazhatjuk Krisztus tanát még teljesebb mértékben az életünkben? Tudatos erőfeszítéseket tehetünk például arra, hogy minden héten felkészüljünk az úrvacsora szertartására azáltal, hogy imádságos lélekkel elgondolkozunk, miben van a leginkább szükségünk fejlődésre. Ezután feláldozhatunk legalább egy olyan dolgot az úrvacsora oltárán, mely visszatart bennünket attól, hogy olyanok legyünk, mint Jézus Krisztus, miközben hittel könyörgünk segítségért és a szükséges lelki ajándékokért, valamint szövetségben megfogadjuk, hogy jobbá válunk a következő hét során.62 Ha így teszünk, a Szentlélek nagyobb mértékben lesz jelen az életünkben, és további erőre teszünk szert tökéletlenségeink leküzdéséhez.
Tanúságomat teszem, hogy Jézus Krisztus a világ Szabadítója, és az Övé az egyetlen név, amely által megszabadulhatunk.63 Minden jó dolog Őáltala válik elérhetővé.64 Azonban ahhoz, hogy „minden jó dolgot [megragadjunk]”65 – ideértve az örök életet is –, folyamatosan alkalmaznunk kell az életünkben Krisztus tanát. Jézus Krisztus szent nevében, ámen.