A szabadító szertartások csodálatos világosságot fognak hozni nekünk
A szertartásokban való részvétel, és a hozzájuk tartozó szövetségek tiszteletben tartása csodálatos világosságot és védelmet fog hozni nektek ebben az egyre sötétedő világban.
Fivérek és nőtestvérek! Veletek örvendezem az evangéliumban, azaz Krisztus tanában.
Egyszer az egyik barátja megkérdezte Neil L. Andersen eldert, aki akkor a Hetvenek tagja volt, hogy milyen érzés 21 000 ember előtt beszélni a Konferencia-központban. Andersen elder ezt válaszolta: „Nem a veled szemben ülő 21 000 ember nyugtalanít, hanem a mögötted ülő 15 Fivér.” Akkor még nevettem ezen, de ma már én is érzem. Mily nagyon szeretem és támogatom e 15 férfiút prófétaként, látnokként és kinyilatkoztatóként!
Az Úr közölte Ábrahámmal, hogy az ő magján keresztül és a papságon keresztül a föld minden családja megáldatik „az evangélium áldásaival, …méghozzá az örök élet áldásai[val]” (Ábrahám 2:11; lásd még 2–10. versek).
Az evangélium és a papság ezen megígért áldásai visszaállíttattak a földre, majd pedig 1842-ben Joseph Smith próféta egy kis számú férfit és nőt részesített a felruházásban. Köztük volt Mercy Fielding Thompson is. A Próféta ezt mondta neki: „Ez [a felruházás] a sötétségből csodálatos világosságba fog téged kihozni.”
Ma a szabadító szertartásokra szeretnék összpontosítani, melyek csodálatos világosságot fognak hozni nektek és nekem.
Szertartások és szövetségek
A Hűek a hithez úgy fogalmaz, hogy a „szertartás az olyan szent, hivatalos cselekmény, melyet a papság felhatalmazása által végeznek. [Azokat a] szertartások[at, amelyek] elengedhetetlenek a felmagasztosulásunkhoz… szabadító szertartásoknak hívjuk. Ilyen többek között a keresztelés, a konfirmáció, a melkisédeki papságba való elrendelés (férfiak számára), a templomi felruházás és a házassági pecsételés.”
David A. Bednar elder ezt tanította: „A szabadításnak és felmagasztosulásnak az Úr egyházában végzett szertartásai… felhatalmazott csatornákat alkotnak, melyeken át a menny áldásai és hatalmai beáramolhatnak egyéni életünkbe.”
A két oldallal bíró éremhez hasonlóan az összes szabadító szertartást Istennel kötött szövetségek kísérik. Isten áldásokat ígért nekünk, ha hithűen tiszteletben tartjuk azokat a szövetségeket.
Amulek próféta kijelentette, hogy „ez… a felkészülés ideje az Istennel való találkozásra” (Alma 34:32). Hogyan készülünk fel? Úgy, hogy érdemesen részesülünk a szertartásokban. Továbbá pedig – amint azt Russell M. Nelson elnök mondta – meg kell maradnunk a szövetség ösvényén. Nelson elnök így folytatta: „A Szabadító követése iránti elkötelezettségetek – azáltal, hogy szövetségeket köttök Vele, majd meg is tartjátok azokat a szövetségeket –, minden olyan lelki áldás és kiváltság előtt megnyitja majd az ajtót, amely csak elérhető a férfiak, nők és gyermekek számára mindenhol.”
Sokatokhoz hasonlóan John és Bonnie Newman is részesült a Nelson elnök által megígért lelki áldásokban. Az egyik vasárnap, miután Bonnie istentiszteleten járt a három kisgyermekükkel, így szólt Johnhoz, aki nem volt az egyház tagja: „Ezt nem tudom egyedül csinálni. El kell döntened, hogy eljársz-e velünk az én egyházamba, vagy választasz egy olyan egyházat, ahova együtt járhatunk, de a gyerekeknek tudniuk kell, hogy az apjuk is szereti Istent.” A következő vasárnapon, majd az összes többi vasárnapon is, John nemcsak hogy ott volt, de szolgált is: az évek során számos egyházközségben, gyülekezetben és elemiben zongorázott. 2015 áprilisában kiváltságomban állt találkozni vele, és ezen a találkozón arról beszélgettünk, hogy a legjobban úgy tudná kimutatni a Bonnie iránti szeretetét, ha elvinné a templomba – ez azonban nem történhet meg, hacsak John meg nem keresztelkedik.
Miután 39 éven keresztül járt Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházába, John 2015-ben megkeresztelkedett. Egy évvel később Johnt és Bonnie-t egymáshoz pecsételték a Tennessee-i Memphis templomban – 20 évvel azután, hogy Bonnie részesült a saját felruházásában. A 47 éves fiuk, Robert, ezt mondta az apjáról: „Apa tényleg, de tényleg kivirult, amióta megkapta a papságot!” Bonnie még hozzátette: „John mindig is boldog és vidám ember volt, de a szertartások elnyerése és a szövetségei tiszteletben tartása fokozta a kedvességét.”
Krisztus engesztelése és példája
Évekkel ezelőtt Boyd K. Packer elnök így figyelmeztetett: „Az evangélium szertartásai nélkül a jó magaviselet sem megváltani, sem felmagasztalni nem fogja az emberiséget.” Mi több, nemcsak a szertartásokra és szövetségekre van szükségünk ahhoz, hogy visszatérjünk az Atyánkhoz, hanem szükségünk van a Fiára, Jézus Krisztusra, és az Ő engesztelésére is.
Benjámin király azt tanította, hogy csakis Krisztus nevében és neve által érkezhet szabadítás az emberek gyermekeihez (lásd Móziás 3:17; lásd még Hittételek 1:3).
Engesztelése által Jézus Krisztus megváltott minket Ádám bukásának következményeitől, és lehetővé tette a bűnbánatunkat, valamint a későbbi felmagasztosulásunkat. Élete által példát mutatott nekünk a szabadító szertartások elnyerésére, melyekben „megnyilvánul az isteniség hatalma” (T&Sz 84:20).
Miután a Szabadító részesült a keresztelés szertartásában, hogy „minden igazlelkűséget betöltsön” (lásd 2 Nefi 31:5–6), Sátán megkísértette. Ehhez hasonlóan a mi kísértéseink sem érnek véget a keresztelkedéssel vagy a pecsételéssel, ám a szent szertartások elnyerése és a hozzájuk kapcsolódó szövetségek tiszteletben tartása csodálatos világossággal tölt el bennünket, és erőt ad ahhoz, hogy ellenálljunk a kísértéseknek, és leküzdjük azokat.
Figyelmeztetés
Ésaiás azt jövendölte, hogy az utolsó napokban „a föld megfertőztetett”, „mert eltértek szertartásaimtól” (Ésaiás 24:5 és T&Sz 1:15).
Egy Joseph Smith prófétának ehhez kapcsolódóan kinyilatkoztatott figyelmeztetés szerint néhányan „ajkaikkal közelednek [az Úrhoz,] az emberek parancsolatait… tanokként tanítják, kiknél megvan az isteniség látszata, ám annak hatalmát megtagadják” (Joseph Smith története 1:19).
Pál is figyelmeztetett, hogy sokaknál meglesz „a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld” (2 Timótheus 3:5). Ismétlem: ezeket kerüld!
Az élet számos zavaró tényezője és kísértése olyan, mint a „ragadozó farkasok” (Máté 7:15). Az igaz pásztor feladata, hogy felkészítse, megvédelmezze és figyelmeztesse a juhokat és a nyájat, amikor ezek a farkasok közelítenek (lásd János 10:11–12). A Jó Pásztor tökéletes életének követésére törekvő bojtárokként vajon nem vagyunk-e mi is a saját lelkünk és mások lelkének pásztorai? Az általunk az imént támogatott próféták, látnokok és kinyilatkoztatók tanácsainak, valamint a Szentlélek hatalmának és ajándékának birtokában megláthatjuk a közelítő farkasokat, ha éberek és felkészültek vagyunk. Ezzel szemben amikor saját lelkünk és mások lelkének nemtörődöm pásztorai vagyunk, akkor veszteségek várhatók. A nemtörődömség veszteségekhez vezet. Arra kérem mindannyiunkat, hogy legyünk hű pásztorok.
Személyes élmény és bizonyság
Az úrvacsora olyan szertartás, amely segít az ösvényen maradnunk; érdemesen venni belőle pedig annak a bizonyítéka, hogy betartjuk az összes többi szertartáshoz kapcsolódó szövetséget. Néhány évvel ezelőtt, amikor a feleségemmel, Anitával az Arkansas Little Rock Misszióban szolgáltunk, elmentem tanítani két fiatal misszionáriussal. A lecke alatt az általunk tanított kedves férfi ezt mondta: „Jártam nálatok istentiszteleten; minek kell minden vasárnap ennetek a kenyérből és innotok a vízből? A mi egyházunkban évente kétszer, húsvétkor és karácsonykor tesszük ezt, és így ez egy nagyon jelentőségteljes dolog.”
Elmondtuk neki, hogy parancsolatot kaptunk, miszerint gyakran kell találkoznunk, hogy „vegy[ünk] a kenyérből és a borból” (Moróni 6:6; lásd még T&Sz 20:75). Felolvastuk a Máté 26-ot és a 3 Nefi 18-at. Azt felelte, hogy továbbra sem látja, miért van erre szükség.
Ekkor felvázoltuk a következő hasonlatot: „Képzeld el, hogy nagyon súlyos autóbalesetet szenvedsz. Megsérülsz és elveszíted az eszméletedet. Valaki odaszalad, és – látva, hogy nem vagy eszméletednél – hívja a mentőket. Ellátnak téged, és visszanyered az eszméletedet.”
Majd a következő kérdést tettük fel ennek a férfinak: „Milyen kérdéseid lesznek, amikor végre felismered, hogy hol vagy?”
Ezt felelte: „Tudni akarom majd, hogyan kerültem oda, és ki talált rám. Mindennap köszönetet akarok majd mondani neki, amiért megmentette az életemet.”
Elmondtuk ennek a kedves testvérnek, hogy a Szabadító miként mentette meg mindannyiunk életét, és hogy mily nagyon szükséges köszönetet mondanunk Őneki mindennap – mindennap, mindennap!
Majd megkérdeztük: „Tudva, hogy Ő az életét adta érted és értünk, milyen gyakran szeretnél enni a kenyérből és inni a vízből, az Ő testének és vérének jelképeiből?”
Azt mondta: „Értem már, értem már! De van itt még valami. Nálatok nem olyan életvidám az istentisztelet, mint nálunk.”
Erre azt feleltük: „Mit tennél, ha belépne az ajtódon a Szabadító, Jézus Krisztus?”
Így felelt: „Azonnal térdre ereszkednék.”
Erre megkérdeztük: „Vajon nem ugyanezt – a Szabadító iránti áhítatot – érzed, amikor belépsz egy utolsó napi szent kápolnába?”
Azt mondta: „Értem már, értem már, értem már!”
Húsvét vasárnap eljött istentiszteletre, majd újra és újra visszatért.
Azt kérem, hogy mindannyian tegyük fel magunknak a kérdést: „Mely szertartásokban kell részesülnöm, beleértve az úrvacsorát is, és mely szövetségeket kell megkötnöm, megtartanom és tiszteletben tartanom?” Megígérem, hogy a szertartásokban való részvétel, és a hozzájuk tartozó szövetségek tiszteletben tartása csodálatos világosságot és védelmet fog hozni nektek ebben az egyre sötétedő világban. Jézus Krisztus nevében, ámen.