Fényben, borúban, ó, maradj velem!
Bizonyságot teszek arról, hogy az Úr velünk fog maradni „fényben, borúban”, hogy a megpróbáltatásaink feloldódhatnak Krisztus örömében.
Egyik szeretett himnuszunkban ez az esdeklés csendül fel: „Fényben, borúban, ó, maradj velem!” Egyszer egy repülőgépen utaztam, amikor nagy vihar közeledett. Az ablakon kinézve sűrű egybefüggő felhőréteget láttam magunk alatt. A lenyugvó nap sugarai visszatükröződtek a felhőkön, ami csak fokozta a ragyogásukat. Nemsokára a gép aláereszkedett az éjfekete felhőkön át, és hirtelen olyan sűrű sötétség vett minket körül, amely teljességgel elvonta tőlünk a csupán pillanatokkal azelőtt megtapasztalt ragyogó világosságot.
Az életünkben is kialakulhatnak fekete fellegek, amelyek eltakarhatják előlünk Isten világosságát, sőt még arra is indíthatnak, hogy megkérdőjelezzük, vajon létezik-e számunkra az a világosság. E fellegek némelyike a depresszió, a szorongás, illetve a mentális és érzelmi gyötrelmek más fajtáinak felhője. Eltorzíthatják azt, ahogyan önmagunkat, másokat, sőt, Istent látjuk. Kihatnak mindenféle életkorú nőkre és férfiakra, a világ minden szegletében.
Hasonlóan romboló hatású a kétkedés érzéketlenné tévő fellege, amely azokra lehet hatással, akik még nem tapasztaltak efféle kihívásokat. Mint minden testrész, az agy is ki van téve betegségeknek, traumának és kémiai egyensúlya felborulásának. Amikor az elménk szenved, segítséget kérhetünk Istentől, a körülöttünk lévőktől, valamint orvosoktól és mentálhigiénés szakemberektől.
„Minden emberi lény – férfi és nő – Isten képmására teremtetett. Mindegyikük mennyei szülők szeretett lélekfia vagy lélekleánya, és… isteni természettel és rendeltetéssel rendelkeznek.” Mennyei Szüleinkhez és Szabadítónkhoz hasonlóan nekünk is van fizikai testünk, és mi is megtapasztalunk érzelmeket.
Kedves nővéreim! Teljesen normális dolog, ha olykor szomorúak vagyunk vagy aggódunk. A bánat és a szorongás természetes emberi érzelmek. Ha azonban állandóan szomorúak vagyunk, és ha a fájdalmunk meggátol minket abban, hogy képesek legyünk érezni Mennyei Atyánk és az Ő Fia szeretetét, valamint a Szentlélek hatását, akkor lehetséges, hogy depresszióban, szorongásban vagy más érzelmi betegségben szenvedünk.
A lányom egyszer ezt írta: „Volt idő…, [amikor] állandóan végtelen szomorúságot éreztem. Mindig azt gondoltam, hogy a szomorúság valami szégyellni való dolog és a gyengeség jele. Így aztán megtartottam magamnak a bánatomat… Teljességgel értéktelennek éreztem magam.”
Az egyik barátom így jellemezte ezt: „Kisgyermekkoromtól fogva állandó csatát vívtam a reménytelenség, a sötétség, a magány és a félelem érzéseivel, valamint annak az érzetével, hogy kicsorbult vagy selejtes vagyok. Mindent megtettem, hogy elrejtsem a fájdalmamat, és hogy soha ne mutatkozzak másnak, mint sikeresnek és erősnek.”
Drága barátaim! Ez bármelyikünkkel megeshet – különösen akkor, amikor a boldogság tervében hívőkként szükségtelen terheket veszünk magunkra azzal, hogy úgy hisszük, már most tökéletesnek kell lennünk. Az efféle gondolatok nyomasztóak lehetnek. A tökéletesség elérése egy folyamat, amely halandó életünkön át és azután is folytatódni fog – és egyedül Jézus Krisztus kegyelme által lehetséges.
Ezzel szemben amikor nyíltan felvállaljuk az érzelmi kihívásainkat, elismerve, hogy nem vagyunk tökéletesek, azzal engedélyt adunk másoknak, hogy megosszák az ő küzdelmeiket. Együtt aztán felismerjük, hogy van remény, és nem kell egyedül szenvednünk.
Jézus Krisztus tanítványaiként szövetséget kötöttünk Istennel arra, hogy „hajlandóak vagy[unk] egymás terheit viselni” és „gyászolni azokkal, akik gyászolnak”. Ennek része lehet az, hogy tájékozódunk az érzelmi betegségekről, forrásokat keresünk, amelyek segíthetnek e küzdelmek legyőzésében, legfőképpen pedig önmagunkat és másokat Krisztushoz vezetjük, aki a Gyógyítómester. Még ha nem is tudjuk, miként reagáljunk arra, amin mások keresztülmennek, fájdalmuk valóságának elismerése fontos kezdő lépést jelenthet a megértés és a gyógyulás megtalálásában.
Néhány esetben beazonosítható a depresszió vagy a szorongás kiváltó oka, máskor azonban nehezebb lehet meglátni azt. Előfordulhat, hogy az agyunk stressz vagy kóros kimerültség következtében szenved; ezen olykor segíthet, ha változtatunk az étrenden, az alvási szokásokon és a testedzésen. Máskor szükség lehet képzett szakemberek ellenőrzése mellett alkalmazott terápiára vagy gyógyszerekre.
A kezeletlen mentális vagy érzelmi betegség fokozottabb elszigeteltséghez, félreértésekhez, sérült kapcsolatokhoz, önkárosításhoz és akár öngyilkossághoz is vezethet. Jómagam ezt első kézből tudom, mivel az édesapám öngyilkosság következtében halt meg sok évvel ezelőtt. Halála sokkoló és szívettépő volt a családomnak és nekem. Hosszú évek kellettek a gyászom feldolgozásához, és csak nemrég tanultam meg, hogy a megfelelő beszélgetés az öngyilkosságról valójában inkább a megakadályozását segíti elő, semmint arra biztatna. Mostanra már nyíltan átbeszéltem édesapám halálát a gyermekeimmel, és tanúja voltam, milyen gyógyulást tud nyújtani a Szabadító a fátyol mindkét oldalán.
Sajnálatos módon sokan, akik súlyos depresszióban szenvednek, távolságot tartanak a többi szenttől, mert úgy érzik, nem illenek bele valamiféle képzeletbeli öntőformába. Segíthetünk nekik tudni és érezni, hogy igenis közénk tartoznak. Fontos felismerni, hogy a depressziót nem a gyengeség szüli, és általában nem is bűn következménye. „Titokban virul, együttérzéssel azonban visszavonul.” Együtt képesek vagyunk áttörni az elszigeteltség és a megbélyegzés fellegein, hogy elillanjon a szégyen terhe és sor kerüljön a gyógyulás csodáira.
Jézus Krisztus a halandó szolgálata idején meggyógyította a betegeket és a szenvedőket, de mindegyiküknek hitet kellett gyakorolnia Őbenne és cselekednie kellett az Ő gyógyítása elnyeréséért. Némelyek hosszú utat tettek meg gyalog, mások csak kinyújtották a kezüket, hogy megérintsék a ruháját, és voltak, akiket oda kellett vinni Hozzá, hogy meggyógyuljanak. A gyógyulást illetően nincs-e mindannyiunknak hatalmas szükségünk Őrá? „Nem vagyunk-e mindannyian koldusok?”
Kövessük a Szabadító ösvényét és fokozzuk az együttérzésünket, csökkentsük az ítélkezésre való hajlamunkat, és hagyjunk fel azzal, hogy mások lelkiségét vizslatjuk. Mások szeretetteljes meghallgatása az egyik legnagyobb ajándék, amit nyújthatunk, és segíthetünk cipelni vagy felemelni a szeretteinket és barátainkat fojtogató sűrű fellegeket, hogy a szeretetünk által ismét érezhessék a Szentlelket, és érzékelhessék a Jézus Krisztusból áradó világosságot.
Ha folyamatosan „sötét köd” vesz körül titeket, akkor forduljatok Mennyei Atyához. Semmilyen tapasztalatotok nem változtathat azon az örök igazságon, hogy ti az Ő gyermekei vagytok és Ő szeret titeket. Emlékezzetek rá, hogy Krisztus a ti Szabadítótok és Megváltótok, és Isten a ti Atyátok. Ők megértenek. Képzeljétek el Őket magatok mellett, amint meghallgatnak és támaszt nyújtanak. Ők „meg fognak vigasztalni a megpróbáltatásaitokban”. Tegyetek meg minden tőletek telhetőt, és bízzatok az Úr engesztelő kegyelmében.
A küzdelmeitek nem határoznak meg titeket, de képesek csiszolni rajtatok. Egy testbéli tövis miatt talán több együttérzéssel tudtok fordulni mások felé. A Szentlélek útmutatása szerint osszátok meg a történeteteket, hogy képesek legyetek „segít[eni] a gyengéket, [felemelni] a lecsüggesztett kezeket, és [megerősíteni] az ellankadt térdeket”.
Mi, akik jelenleg küszködünk, vagy támaszt nyújtunk valakinek, aki küszködik, legyünk hajlandóak követni Isten parancsolatait, hogy Lelke mindig velünk lehessen. Tegyük meg azokat a „kis és egyszerű dolgok[at]”, amelyek lelki erőt fognak adni nekünk. Ahogy azt Russell M. Nelson elnök mondta: „Semmi sem nyitja meg annyira a mennyeket, mint a fokozott tisztaságnak, a pontos engedelmességnek, az őszinte keresésnek és annak kombinációja, hogy naponta lakmározunk Krisztus szavain a Mormon könyvéből, illetve rendszeresen időt szentelünk a templomi és családtörténeti munkára.”
Emlékezzünk mindannyian arra, hogy Szabadítónk, Jézus Krisztus magára vette „a gyengeségei[nket], hogy bensője irgalommal telhessen meg, a test szerint, hogy a test szerint tudhassa, hogyan segítse[n] meg [minket] a gyengeségei[nk] szerint”. Azért jött, „hogy bekösse… a megtört szívűeket, hogy… megvígasztal[jon] minden gyászolót; hogy… ad[jon] nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt lélek helyett”.
Bizonyságot teszek nektek arról, hogy az Úr velünk fog maradni „fényben, borúban”, hogy a megpróbáltatásaink feloldódhatnak Krisztus örömében, és hogy „kegyelem által szabadítanak meg minket, mindaz után, amit meg tudunk tenni”. Bizonyságomat teszem arról, hogy Jézus Krisztus vissza fog térni a földre, „és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt”. Ő idővel „eltöröl minden könyet [a mi szemeinkről]; és… nem lesz többé… fájdalom”. Mindazok számára, akik Krisztushoz jönnek és tökéletessé lesznek Benne, a nap „nem megy többé alá…, mert az Úr lesz né[künk] örök világosság[unk], és gyász[unk] napjainak vége szakad”. Jézus Krisztus nevében, ámen.