Megérteni az öngyilkosságot: előjelek és megelőzés

Írta: Simokava Kenicsi, PhD

UNSZ Családsegítő Szolgáltatások, Japán iroda

Amikor Kevin 16 éves volt, a szülei elváltak. Nagyjából ugyanebben az időben hagyta abba a hangulatingadozásai kezelésére felírt epilepszia-gyógyszer szedését is. Anélkül, hogy tudta volna, bipoláris zavarban is szenvedett, és megjelentek nála a paranoia, a szélsőséges mánia és a súlyos depresszió tünetei. Úgy tűnt, hogy a gyógyszerek nem segítenek. A betegsége eljutott arra a pontra, amikor annyira kimerültnek érezte magát, hogy eldöntötte, véget vet az életének, és erről nem szól senkinek.

Kevin így idézte fel azt a napot, amikor el akarta venni a saját életét: „Sírtam. Iszonyatosan fáradt voltam, érzelmileg teljesen kimerült. Csak néztem az embereket, és azt kívántam, bárcsak valaki – akárki – azt kérdezné: »Jól vagy?« Bármennyire is vágytam erre, folyamatosan hallottam ezeket a hangokat [a fejemben], amelyek ezt mondogatták: »Meg kell halnod.« […] Egész idő alatt könyörögtem magamnak, hogy ne [tegyem meg], de a hangok túl erősek voltak, és egyszerűen nem tudtam harcolni ellenük.”¹

Tragikus módon senki nem figyelt fel a gyötrődésére. Mivel meg volt róla győződve, hogy senki sem törődik vele, végül megtette – ám csodálatos módon túlélte.

Át tudjuk érezni legalább részben az ő túláradó gyötrelmét és az elkeseredett, néma segélykiáltását?

Az öngyilkosság a halandóság egyik legnehezebb próbatétele, úgy azok számára, akik öngyilkosságra irányuló gondolatoktól szenvednek, mind pedig a hátrahagyott családtagok számára. M. Russell Ballard elder a Tizenkét Apostol Kvórumából azt mondta: „Megítélésem szerint nincs annál nehezebb időszak egy család számára, mint amikor egy szerettük elveszi a saját életét. Az öngyilkosság mélységesen megrázó esemény egy családnak.”² Tekintettel e megpróbáltatás súlyos voltára, vegyük át, (1) amit az öngyilkosságról tudunk, beleértve az előjeleit és mindazt, amit a megelőzés érdekében tehetünk; (2) amit a hátrahagyott családtagok és közösségek tehetnek; valamint (3) amit mindannyian meg kell hogy tegyünk a Krisztusba vetett hitünk és reményünk megerősítéséért, hogy el ne csüggedjünk.

Megérteni az öngyilkosságot

Világszerte több mint 800 000 ember követ el öngyilkosságot évente.³ Ez azt jelenti, hogy valahol a világban 40 másodpercenként újabb és újabb ember végez magával. A tényleges szám valószínűleg ennél is magasabb, mivel az öngyilkosság érzékeny téma, ráadásul egyes országokban törvénytelen is, ennél fogva nem minden esetet jelentenek be. A 15–29 éves korosztályban az öngyilkosság a második leggyakoribb halálozási ok. A legtöbb országban az öngyilkossági ráta a 70 évnél idősebbek körében a legmagasabb. Az öngyilkosság közvetlenül vagy közvetetten társadalmunk nagy részét érinti.

Előjelek

Amikor úgy tűnik, hogy nem vagyunk képesek megbirkózni az élet kihívásaival, szélsőséges stresszt élhetünk át. Amikor valaki számára az érzelmi gyötrődés elviselhetetlennek tűnik, olyankor annyira elhomályosulhat a gondolkodása, hogy a halál érződik az egyetlen lehetőségnek. Úgy érezheti, hogy senki sem tud segíteni, ami pedig társadalmi elszigetelődéshez vezethet. Ez tovább súlyosbítja a gyötrelmeket, valamint a megrekedtség és reménytelenség érzését, ami végül oda vezet, hogy az öngyilkosság tűnik az egyetlen lehetőségnek.

Amikor valaki bármelyiket produkálja a következő súlyos előjelek⁴ közül, haladéktalanul egészségügyi szakemberhez vagy a hivatalos szervekhez (rendőrség, mentők) kell fordulnunk segítségért:

Önkárosítással, öngyilkosságal való fenyegetőzés
Öngyilkosság módjai, eszközei iránti intenzív érdeklődés
A halál, az elmúlás vagy az öngyilkosság, mint a beszélgetések vagy írások témája

A következő jelek kevésbé sürgős helyzetre utalhatnak, de ne habozzunk felkarolni és megsegíteni azt, akit ezek közül bármelyik jellemez:

Hangot ad a reménytelenségnek és az élet értelmetlenségének
Düh, harag vagy bosszúvágy jellemzi a megnyilvánulásait
Vakmerően, meggondolatlanul viselkedik
Csapdában érzi magát
Több alkoholt vagy gyógyszert fogyaszt
Visszahúzódik a barátaitól, családtagjaitól vagy általában az emberektől
Szorongást vagy nyugtalanságot érez, vagy szélsőségesen ingadozik a hangulata
Álmatlansággal küszködik vagy állandóan alszik
Tehernek érzi magát mások számára

Az öngyilkosságot megkísérlők közül nem mindenki adja mások tudtára a szándékát, de a zömüknél megfigyelhetők az ilyen figyelmeztető jelek. Komolyan kell tehát venni ezeket az előjeleket!

Még ha nem is áll rendelkezésre azonnal egy szakember, a valóban gondoskodó barátok és családtagok erejét nem lehet eléggé hangsúlyozni.

Megelőzés

Amikor valaki az öngyilkosságot fontolgatja, a család és a barátok életbevágó szerepet töltenek be. Ahogyan azt Alma tanította, kötelesek vagyunk „egymás terheit viselni, hogy azok könnyűek lehessenek; …gyászolni azokkal, akik gyászolnak; igen, és megvigasztalni azokat, akik vigasztalásra szorulnak” (Móziás 18:8, 9).

Íme néhány hasznos dolog, melyeket a család és a barátok megtehetnek:

Nyújtsátok ki a kezeteket, és szeretettel figyeljetek! Amint azt Ballard elder tanácsolta: „Semmi sem hatalmasabb, mint a szeretet karja, mely képes átkarolni a küszködőket.”⁵ Dale G. Renlund elder a Tizenkét Apostol Kvórumából azt tanította, hogy „Mennyei Atyánk szemével tekint[sünk] másokra. […] Csak akkor érezhetjük a Szabadító irántuk érzett gondoskodó aggódását. […] Ez a szélesebb látókör megnyitja szívünket mások csalódásai, félelmei és szívfájdalmai előtt.”⁶

Konkrét dolgokban segítsetek! Ha az adott személy olyan válságot él át, amely a biztonságát és az alapvető szükségleteit érinti, ajánljatok kézzelfogható segítséget, de engedjétek, hogy ő döntsön, elfogadja-e vagy sem. Ha például valaki az állása elvesztése miatt foglalkozik az öngyilkosság gondolatával, akkor a betöltendő állások megtalálásában nyújtott segítség választási lehetőségeket kínál számukra, és segít kilábalni a megrekedtség érzéséből.

Kérdezzetek rá, hogy foglalkoztatja-e őket az öngyilkosság! Amikor aggódtok, mert valaki gyötrődik és az öngyilkosság előjelei mutatkoznak rajta, kérdezzetek rá, hogy foglalkoztatja-e őket az öngyilkosság. Lehet, hogy ennek során kényelmetlenül érzitek magatokat, de legjobb úgy kideríteni az öngyilkossági szándékot, hogy közvetlenül rákérdeztek. Ezzel esetleg megnyitjátok az ajtót az illető számára, hogy a nehézségeiről és aggodalmairól beszéljen.

Feltehettek például ehhez hasonló kérdéseket: „Ez nagyon úgy hangzik, mint ami túl sok lehet egy embernek. Öngyilkosságon gondolkodsz?” vagy „Olyan mélyek a fájdalmaid, hogy már azon tűnődöm, nem fontolgatod-e az öngyilkosságot.” Amennyiben nem fontolgatja, valószínűleg meg fogja nektek mondani.

Ha úgy érzitek, hogy nem nyitott felétek az öngyilkosságra irányuló gondolatait illetően, akkor maradjatok közel a Lélek késztetéseihez, hogy megtudjátok a teendőket. Talán csak arra éreztek késztetést, hogy mellette maradjatok, míg meg nem nyílik irányotokban.

Maradjatok mellette és szerezzetek segítséget! Ha valaki közli veletek, hogy öngyilkosságot fontolgat, maradjatok mellette, és kezdeményezzétek, hogy beszéljen arról, ami bántja őt. Ha az öngyilkosság konkrét módszereiről és időzítéséről beszél, segítsétek abban, hogy kapcsolatba lépjen egy segélyvonallal vagy egy sürgősségi ellátást nyújtó pszichiátriai osztállyal.

Reagálás az öngyilkosságra

Látható előjelekkel vagy azok nélkül, egyesek elveszik a saját életüket. Amikor a hátrahagyott családtagok és barátok egy szerettük öngyilkosságának megrázó tapasztalatával szembesülnek, gyakran mély, erőteljes és összetett gyászt élnek át. Többek között az alábbi reakciók jelentkezhetnek:

Szégyen, és a megbélyegzettség érzése
Döbbenet és hitetlenség
Harag, megkönnyebbülés vagy bűntudat
A halál okának titkolása
Társadalmi elszigetelődés, és a családi kapcsolatok szakadozása
Tevékeny, olykor megszállott részvétel a különböző öngyilkosság-megelőző erőfeszítésekben
Emésztő vágy a miértek megértésére
Elhagyatottság és elutasítottság érzése
Az elhunyt, saját maguk, mások és Isten hibáztatása
Erőteljesebb öngyilkossági gondolatok vagy önpusztító érzések
Megnövekedett stressz az ünnepek alatt és a haláleset évfordulóján.⁷

Amit a hátrahagyott családtagok és közösségek tehetnek

Ne ítéljetek! Miközben az öngyilkosság valóban súlyos dolog, Ballard elder valami másra is emlékeztet bennünket: „Természetesen nem ismerjük az öngyilkosságok összes körülményét. Csak az Úr ismeri az összes részletet, és ő lesz az, aki majd megítéli a földi cselekedeteinket. Mikor [az Úr] majd ítélkezik felettünk, érzésem szerint, minden körülményt tekintetbe vesz: genetikai és kémiai felépítésünket, mentális állapotunkat, intellektuális képességeinket, a kapott tanításokat, atyáink hagyományait, egészségi állapotunkat és így tovább.”⁸

Engedjük, hogy mindenki a saját módján dolgozza fel a gyászt, és tartsuk tiszteletben azt! Az emberek eltérő módokon gyászolnak, minthogy az elhunyttal való kapcsolatuk is eltér másokétól. Fogadjuk el és méltányoljuk mindenki egyéni gyászélményét.

Amikor eltávozik egy szerettünk, erős, túláradó érzelmek áraszthatnak el bennünket. A gyász átélése azonban nem jelenti a hit hiányát. A Szabadító ezt mondta: „Éljetek együtt szeretetben olyannyira, hogy siratjátok azok elvesztését, akik meghalnak” (T&Sz 42:45). A gyász az elhunyt szeretteink iránti szeretetünk jele, valamint annak a jele, hogy mit jelentett számunkra a kapcsolatunk.

Kérjetek segítséget! Amikor gyászoltok, minden nyomasztó teherként nehezedhet rátok. Ha segítségért nyúltok, azzal szent lehetőséget biztosítotok másoknak arra, hogy szeressenek és szolgáljanak benneteket. Ha engeditek, hogy segítsenek, az gyógyító és erősítő hatással lehet – nemcsak rátok, hanem rájuk is.

Maradjatok kapcsolatban másokkal! Egyesek magukban gyászolnak, és így néha elszigetelődnek, tehát maradjatok kapcsolatban a családtagjaitokkal és barátaitokkal. Időről időre nyújtsátok kezeteket a gyászoló családtagjaitok, rokonaitok és barátaitok felé, és ti ajánljátok fel a segítségeteket, mert lehet, hogy ők nem fognak titeket megkérni.

Támaszkodjatok a Szabadítóra! Végső soron a Szabadító a gyógyulás és a békesség forrása. „Az engesztelése… lehetőséget biztosít nekünk, hogy szólítsuk Őt – aki átélte az összes halandó gyengeségünket –, hogy erőt adjon a halandóság terheinek viseléséhez. Ismeri gyötrelmeinket, és Ő ott van nekünk. A jó szamaritánushoz hasonlóan, amikor sebesülten ránk talál az út mentén, akkor bekötözi sebeinket és gondoskodik rólunk (lásd Lukács 10:34).”⁹

Tudatosuljon bennünk, hogy mindannyiunknak teljességgel az Úr Jézus Krisztusra és az Ő engesztelésére kell támaszkodnunk, miközben megtesszük a részünket. Eme alázatos felismeréssel törekedjünk megérteni a gyötrelmek közt őrlődő családtagjainkat és felebarátainkat, karoljuk fel őket szeretettel, és növeljük együtt a Szabadítóba vetett hitet és bizalmat, aki „eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé” (Jelenések 21:4).