Otthonaink, családjaink
Böjt és ima Emmáért
A szerző Dánia Fővárosi régiójában él.
Miután a lányom kiesett egy ablakból, azt gondoltam, hogy bekövetkezett a legrosszabb, amitől tartottam.
Kép © iStock/Thinkstock
A családunk éppen egy csodálatos nyaralásból tért haza. Vacsora után megengedtem a gyermekeinknek – a négyéves Markusnak és a kétéves Emmának –, hogy a negyediken lévő lakásunk emeleti hálószobájában játsszanak. Dániában kifelé nyíló ablaktáblák vannak. Az ablakokat általában zárva tartjuk, de a nyaralás idejére résnyire nyitva hagytuk, hogy az utazás alatt szellőzzön a lakás.
Miközben mosogattam, hirtelen azt éreztem, hogy valami szörnyűség történt. Berohantam a nappaliba, ahol Markus szaladt lefelé a lépcsőn, rettegve és sikítozva. Elmondta, hogy Emma kiesett az ablakból – 12 méter magasból zuhant a betonjárdára. Lefutottam a lépcsőn, végig Emma nevét kiabálva. Láttam, ahogy a kislányom látszólag élettelenül fekszik a betonon. Amikor felemeltem, teljesen el volt ernyedve a teste, és beigazolódni láttam a legszörnyűbb félelmeimet. A férjem, aki velem együtt kirohant, azonnal a karjába vette, és papsági áldást adott neki.
A mentő gyorsan kiért, és amíg az ápolók ellátták Emmát, Markusszal gyorsan elmondtam egy imát. Hamarosan mindannyian a mentőben robogtunk a kórház felé.
Az intenzív osztályon nemsokára más családtagok is csatlakoztak hozzánk, hogy támogassanak minket. Markust elküldtük az unokatestvéreihez, mi pedig a férjemmel ott maradtunk, mivel még nem tudtunk semmit Emma állapotáról.
Hosszúnak tűnő várakozás után végre bejött az egyik orvos, hogy kikérdezzen minket a baleset részleteiről. Elmondta, hogy egy ilyen magasságból történő zuhanás rendszerint belső sérülésekkel és alacsony túlélési esélyekkel jár. Emmának medencetörése és agyrázkódása volt, de ettől eltekintve csak felületi horzsolásokat szerzett. Az orvos szerint bizonyára egy angyal kapta el.
Bár csoda volt, hogy Emma egyáltalán életben maradt, a fejsérülése miatt továbbra sem volt eszméleténél. A férjem és két jó barátja ismét áldást adtak Emmának. Ebben ígéretet kapott a teljes, maradandó károsodástól mentes felépülésre, és hogy mindez építő tapasztalatnak bizonyul majd az életében. Óriási hálát érzek a papság hatalmáért. Éjszakákon át tartó fohászaim meghallgatásra találtak.
Emma négy nappal később magához tért. E négy nap alatt a barátaink, az egyháztagok és mások is böjtöltek és imádkoztak érte. Éreztem, ahogy körülfonnak a hithű szentek imái, megerősítve a családomat és jómagamat. Úgy éreztem, mintha Mennyei Atya átkarolt volna és eltöltött volna vigaszadó nyugalommal.
A cövekünk böjtöt tartott az Emma ébredése előtti napon. Hisszük, hogy Mennyei Atya meghallgatta imáinkat, és hogy Emma ébredése a böjt egyenes következménye volt. Azután Emma gyorsan felépült. Öt napra rá megszólalt, kilenc nappal később pedig hazaengedték. Öt hetet kellett kerekesszékben töltenie, majd pedig fizikoterápia következett.
Úgy egy hónappal a baleset után, hirtelen kiment a hátam Emma folyamatos emelgetésétől. Nemcsak a testi, hanem a lelki erőtlenség érzése is úrrá lett rajtam. Hogyan gondoskodjak tovább Emmáról?
Egyik este az erőtlenségem miatti bűntudatom már elviselhetetlenné vált. Kimentem a házból, és az egyik parkban találtam egy padot, ahol mintegy egy órán át imádkoztam Mennyei Atyához. Életemben először megéreztem, ahogy eláraszt a Szabadító engesztelésének csodálatos hatalma. Mindaz a fájdalom és bánat, melyet hordoztam, elvétetett tőlem; az ima után a terheim felemeltettek a vállamról. Emma továbbra is kerekesszékben volt, én pedig rendszeres kezelésre jártam a hátam miatt, de erőt kaptam a folytatáshoz.
Egy évvel később Emma úgy tudott szaladni, nevetni, mesélni és gondolkodni, ahogy a négyévesek szoktak.
Tudjuk, hogy van egy szerető Atya a mennyben, aki törődik velünk, és egyénileg ismer bennünket. Tudja, milyen kihívásokkal nézünk szembe. Soha nem fogok kételkedni azokban a csodákban, melyeket imán, böjtön és papsági áldásokon keresztül ad nekünk.