Szolgálat az egyházban
Szolgálatteli vasárnapjaim
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Kaliforniában él.
A vasárnapjaim tele vannak, de hálás vagyok azért, hogy a szolgálatom során nem kell olyan nehézségekkel szembesülnöm, mint az egyház korai vezetőinek, például Parley P. Pratt eldernek.
Illusztrációk: Chidy Wayne
Vasárnap reggel van. Az előttem álló 12 órában egymást fogják követni a gyűlések, interjúk, konfirmálások és elrendelések. Az egyik cövekközpontban kezdek, és a város túlfelén, egy másik gyülekezeti házban fogok végezni – mindezt egy igen forró napon.
Örömmel várom mindegyik gyűlést, interjút, konfirmálást és elrendelést. Tegnap azonban, miközben az járt a fejemben, hogy milyen sűrű lesz a napom, elfogott egy kicsit az önsajnálat – egészen addig, míg ki nem nyitottam Parley P. Pratt önéletrajzát, hogy ott folytassam az olvasást, ahol korábban abbahagytam. Pratt eldert éppen fogságba vetették Joseph és Hyrum Smith, valamint mások társaságában a Missouriban átélt nehéz idők során. Miután a Fivéreket Independence-be vitték, egy szállóba zárták őket, ahol a padlón kellett aludniuk, párnaként mindössze egy fahasábot használva.
Az egyik hideg, havas reggelen Pratt elder felkelt és észrevétlenül kiosont a szállóból. Keleti irányban átvágott a városon, ki a környező mezőkre. Miután közel két kilométert gyalogolt, Pratt elder betért egy erdőbe; a lehulló hó eltakarta a nyomait, a fák pedig elrejtették.
Elgondolkodott súlyos helyzetén. Ha tovább halad kelet felé, átszökhet egy másik államba, ahonnan a családjáért küldethet. Ha visszatér a szállóba, bebörtönzik és főbenjáró bűnökkel vádolják meg. Miközben csábította a szökés, Pratt elder arra gondolt, hogy ha elmenne, azzal „a nehézségek vagy akár a halál… viharának” tenné ki a többi rabot.
Kétségei között hirtelen felötlött benne egy szentírási gondolat: „Aki meg akarja tartani az életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti az életét én értem, ismét megtalálja azt, méghozzá az örök életet” (lásd Márk 8:35; T&Sz 98:13).
Pratt elder visszatért a szállóba. A fogság fáradalmas hónapjai következtek, híján a családjának, a szentek társaságának, vagy akár annak a lehetőségnek, hogy az apostoli elhívásában szolgáljon.1
A könyvet becsukva elgondolkodtam a korai szentek – köztük egyes őseim – nélkülözésein. Az evangéliumba és Jézus Krisztusba vetett bizonyságuknak köszönhetően elviselték a kegyetlenkedést és az üldöztetést. Kitartásuknak köszönhetően ma szabadon szolgálhatok és hódolhatok, összekötve velük hitben és bizonyságban.
Miközben erre a sabbatnapra készülök, a családom biztonságban van, és örömmel várja a hódolat napját, melyet egy kényelmes gyülekezeti házban tölthet. A szentek társasága be fogja ragyogni a napunkat. Velük együtt fogunk örvendezni az elvégzett konfirmálásoknak és elrendeléseknek, a feladatok elvégzésének és a hit megerősítésének. Venni fogunk az úrvacsorából, emlékezve a Szabadítónkra és az Ő engesztelő áldozatára. Este pedig összegyűlünk majd az otthonunkban, hogy olvassuk a Mormon könyvét, és együtt imádkozzunk, mielőtt nyugovóra térnénk a kényelmes ágyunkban, fejünket puha párnára hajtva.
A vasárnapjaim tele vannak. Hálás és áldott vagyok ezért.