Elmélkedések
Melva utolsó vacsorája
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utahban él.
„Szeretnél megpróbálni venni az úrvacsorából?” – kérdeztem haldokló édesanyámtól.
Illusztráció: Christopher Thornock
Édesanyám 92 évet élt meg, és nemrégiben hunyt el. Kórházba került, az orvosok pedig végül úgy döntöttek, hogy a legtöbb, ami tehető érte, hogy minél kényelmesebbé tesszük számára a hátralévő időt.
Miközben folytak a hazaszállítására tett előkészületek, belépett a kórterembe két fivér az egyik helyi egyházközségből, és megkérdeztek, hogy kér-e az édesanyám úrvacsorát. Először köszönettel visszautasítottam. Anya alig tudott nyelni. Aztán azt mondtam: „Jobban belegondolva, hadd kérdezzem meg őt.” Közel hajoltam a füléhez és így szóltam: „Itt van két papságviselő. Szeretnél megpróbálni venni az úrvacsorából?” Elhaló, de érthető hangon így felelt: „Igen.”
Az áldást követően elvettem egy darab kenyeret a tálcáról, letörtem róla egy apró morzsát, és óvatosan édesanyám szájába helyeztem. Elég sokáig tartotta ott, én pedig halkan elnézést kértem ezért a férfiaktól. Ők megnyugtattak, hogy minden rendben. A második ima után fogtam az apró műanyag vizespohárkát, és az ajkához tartottam. Csak egy kicsit kortyolt belőle, mégis meglepett, hogy milyen könnyen le tudta nyelni.
Köszönetet mondtam a fivéreknek, ők pedig átmentek egy másik kórterembe. Anya úgy egy órával később, békésen eltávozott.
A rákövetkező napokban jöttem rá, milyen szent pillanaton is volt lehetőségem osztozni az édesanyámmal. Az utolsó tette ebben az életben az úrvacsoravétel volt. Az utolsó szó, mely elhagyta a száját, egy „igen” volt. Igent mondott az úrvacsora elfogadására; igent mondott arra, hogy „megtört szívet és töredelmes lelket” (3 Nefi 9:20) ajánljon fel áldozatként; igent mondott arra, hogy magára vegye Jézus Krisztus nevét, és megígérje, hogy mindig emlékezni fog Őrá; igent mondott az Ő Lelke befogadására. Az utolsó dolgok, melyek az ajkaihoz értek, az úrvacsora jelképei voltak.
Mily édes lehetett számára az utolsó úrvacsorája íze! Habár mozogni vagy beszélni túl gyenge volt, mennyire elevennek érezhette magát Krisztusban! Mennyire hálás lehetett az Ő megváltó és képessé tevő hatalmáért, amely átsegítette halandó utazásának ama utolsó pillanatain, és az örök élet reményét nyújtotta számára.
Minden héten, amikor az úrvacsorából veszünk, legyünk hálásak a szövetségeink megújításának lehetőségéért és azért, hogy érezhetjük a megbocsátást és kegyelmet, amint arra törekszünk, hogy hasonlóbbá váljunk Mennyei Atyánkhoz és az Ő Fiához, Jézus Krisztushoz. Ekkor a kenyér és a víz olyan lehet számunkra, mint amilyen minden bizonnyal édesanyám számára is volt: „édes, felülmúlva mindazt, ami édes, és… tiszta, felülmúlva mindazt, ami tiszta” (Alma 32:42).