Míg újra találkozunk
Az Úr egyházának isteni géniusza
Forrás: “He Slumbers Not, nor Sleeps,” Ensign, May 1983, 5–8. Központozás és nagybetűs írásmód szabványosítva.
Isten az Ő nagyszerű tervének megfelelően szövi a kárpitját.
Fénykép: Mary Ouzounian. Az Egyháztörténeti Múzem jóvoltából.
Nyilvánvaló e munka megszervezésének és a vezetésbe való elhívásnak isteni géniusza. Az általános felhatalmazottak mind egyéniek, mindnek saját egyénisége van. Mindegyikük széles körű tapasztalatokkal és háttérrel fog hozzá feladataihoz. Amikor megbeszélendő ügyek merülnek fel az egyház vezető tanácsaiban, mindegyikük szabadon kifejtheti nézőpontját. Amikor az ember működés közben figyeli ezt az érdekes folyamatot, lenyűgöző látni, amint a Szent Lélek hatalma hatással van ezekre a férfiakra. A soha sem éles, mindazonáltal észrevehető különbségek meglágyulnak, és az egység kifejeződésében olvadnak össze. „Az én házam a rend háza” – jelentette ki az Úr (lásd T&Sz 132:8). Amikor működés közben látom ezt a folyamatot, a hit állandó megújulását élem meg. […]
Némelyek aggodalmukat fejezik ki amiatt, hogy az egyház elnöke valószínűleg mindig viszonylag idős ember lesz, amire én azt felelem: „Mily nagy áldás is ez!” Ezen adományozási korszak során a munka először Joseph Smith próféta közreműködésével lett bevezetve. Ő akkoriban ifjú és életerős volt, olyasvalaki, akinek az elméjét nem szabták meg korának hagyományai. Fiatalos elme volt az övé, melyet az Úr friss, nedves agyagként alakíthatott, amikor elindította az Ő munkáját.
Joseph utódja viszonylag fiatal volt, amikor azzal a szörnyű felelősséggel szembesült, hogy egy egész népet kell átvezetnie a vadonon, hogy egy új föld úttörői legyenek.
Azonban a tanaink alapjai immár jól a helyükön vannak, és népként mi is szilárdan a helyünkön vagyunk, legalábbis addig, amíg az Úr nem ad parancsba újabb elvándorlást. Nincs szükségünk újításra. Odaadásra van szükségünk az istenileg kijelentett tantételekhez való ragaszkodásban. Hűségre van szükségünk azon vezetőnk iránt, akit Isten kijelölt. Ő a prófétánk, a látnokunk és a kinyilatkoztatónk. Soha nem maradunk próféta nélkül, ha érdemesen élünk rá, hogy legyen. Nem kell fiatalosnak lennie. Most is vannak és ezután is lesznek fiatalabb férfiak, akik a szolgálat munkáját végezve bejárják a földet. Ő az elnöklő főpap, a szent papság összes kulcsának letéteményese, az Istentől népéhez érkező kinyilatkoztatás hangja.
Van egy régi közmondás, mely így szól: „Fiatalság tetterő – az öregkor bölcselő.”
Van számomra valami rendkívül megnyugtató annak tudatában, hogy a belátható jövőben olyan elnökünk lesz, aki fegyelmezett és iskolázott, kipróbált és próbára tétetett, akinek a szolgálat kohója nemesítette a munka iránti hűségét és a feddhetetlenségét, akinek kiforrt hite van, és aki sok éven át igyekezett már egyre közelebb kerülni Istenhez. […]
Szükségtelen tartanunk a jövőtől, ha ragaszkodunk a kinyilatkoztatott tantételekhez.