Éjszakai műszak nélkül
Mikor elérkeztem oda, hogy megszerezzem a főiskolai diplomámat, rájöttem, hogy az evangélium tantételei nemcsak a lelki, hanem a világi életemet is megáldották.
Már fiatal nőként is a legtöbb egyházi elhívásomban elemis korú gyermekek tanításával foglalkoztam, és ez hatással volt a döntésemre, hogy tanító diplomát szerezzek. Ám azon kívül, hogy emiatt választottam a szaktárgyamat, az egyház más módon is hatással volt a tanulmányaimra. Ez teljesen világossá vált, miközben a vizsgámra készültem.
Az utolsó projekt, amit el kellett végeznem, egy dolgozat volt, amelyet egy szóbeli vizsgán kellett megvédenem három vizsgáztató előtt. A vizsgáztatók azokból a tanárokból álltak, akik korábban az óráimat tartották.
Mivel gondosan elkészítettem a dolgozatomat, a szóbeli vizsga előtti este egy részét a barátom családjával töltöttem. Amikor hazaindultam, az édesanyja azt mondta, reméli, hogy minden jól megy majd, és idézte, hogy „ha fel vagytok készülve, akkor nem fogtok félni” (T&Sz 38:30).
Eljött a másnap. Tucatnyi emlék villant fel bennem. Felidéztem, miként döntöttem el, hogy elhagyom a várost, amelyben felnőttem, hogy folytassam a tanulmányaimat; emlékeztem minden áldozatra, amelyet a családom hozott annak érdekében, hogy fizetni tudják az iskolámat. Nem okozhattam nekik csalódást. Muszáj volt, hogy jól sikerüljön a záróvizsgám.
Az osztálytársaim szintén arra vártak, hogy vizsgázhassanak. Mindegyikünket az foglalkoztatott, hogy milyen kérdéseket tehetnek majd fel a vizsgáztatók. Én azonban biztonságban éreztem magam, mert imádkoztam segítségért, és mert tisztában voltam vele, hogy Isten tud róla, hogy milyen erőfeszítéseket tettem, hogy sikerüljön elvégeznem a szükséges kutatásokat, valamint összeállítanom és megírnom a dolgozatomat.
Végül rám került a sor. Kifejtettem dolgozatom témáját a bizottságnak, majd megválaszoltam a kérdéseiket. Miután a feldolgozott tárgykörből több kérdésre is választ adtam, az egyik vizsgáztató az iránt érdeklődött, hogy mennyi időt fektetettem a dolgozatba.
„Rengeteget – válaszoltam. – Mindent beleadtam, amit csak tudtam, mert azt akartam, hogy új meglátások legyenek benne.”
„Ment az éjszakai műszak?”
„Nem. Általában nem hagyom késő estére a leckéimet – mondtam. – Úgy osztom be a napomat, hogy végezzek a feladataimmal.”
A vizsgáztatók arcán tisztán látszott a meglepődés. Ugyanez a vizsgabiztos megjegyezte: „Furcsának tartom, hogy bevallja, nem maradt fenn sokáig. Tudjuk, hogy ellenben az osztálytársai igen. Elég sok éjszakát rászántak.”
Az egyikük megszólalt: „Hadd mondjak valamit erről a tanulóról. Neki mindig mindenre van ideje. Azért mondom ezt, mert ismerem. Van ideje a tanulásra, a barátaira, a családjára és még egyházba is jár.”
„Tényleg? – lepődött meg újra a másik vizsgáztató. – Melyik egyházba jár?”
„Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagja vagyok.”
„Ó igen, ismerem azt az egyházat” – szólalt meg az egyikük.
– Azt tanítják, feküdjünk le korán, hogy másnap frissek legyünk.”
Nyugodt voltam és biztonságban éreztem magam, miközben az evangéliumról beszéltem, bár meglepett, hogy egy szakmai vizsgán vallásról kérdezgettek.
„A dolgozatán érződik, mennyire átérezte a témát. Egészen kiváló. Felteszem, ez a szokása is az egyházi nevelésének köszönhető.”
„Igen – feleltem. – Az egyházban megtanították, hogyan oktassam a gyermekeket, és ez sokat segített.”
„Szereti, mint hal a vizet – viccelődött az egyik vizsgabiztos. – Reméljük, nem hagy fel az egyházba járással, mert sokat köszönhet az ott szerzett értékeinek.”
Nemsokára kiküldtek a teremből, hogy a bizottság döntést hozhasson. Két perc múlva visszahívtak.
„Nem esett nehezünkre megegyezésre jutni. Tekintve példás magaviseletét, kiváló jegyeit és a ma megvédett dolgozatát, döntésünk egyhangú: az ön vizsgája sikeres volt, és dicséretet érdemel. Gratulálunk!”
Mikor elmeséltem a családomnak, örömükben könnyekre fakadtak.
Bizonyságomat teszem arról, hogy amikor Mennyei Atyánk megparancsolta, hogy „korán térjetek ágyatokba, hogy ne legyetek fáradtak; keljetek fel korán, hogy testetek és elmétek erőre kaphasson” (T&Sz 88:124), a mi érdekünkben tette azt, hogy megáldhasson bennünket. Hálás vagyok Neki, amiért lehetővé tette, hogy az evangélium boldogságot hozzon életünk minden területén.
Fényképes illusztráció: Christina Smith