A templomok története
Az Úr szövetséges népe mind az ősi, mind a modern időkben úgy tekintett a templomépítésre, hogy az egy olyan munka, melyet kifejezetten elvártak tőlük.
Egy elválasztott hely
A templom alapvetően mindig is azon az elven alapult, hogy az egy olyan hely legyen, amelyet a szent munkára elválasztottak; szigorúbb értelemben a templom olyan épület, melyet kizárólag a szent rítusok és ceremóniák elvégzésére szántak.
A latin templum szó egyet jelentett a héber beth Elohim kifejezéssel, és az Istenség lakóhelyét jelképezte, ennélfogva szó szerint azt jelentette, az Úr háza.
Ilyen épületeket sok különböző korban emeltek már, akár a bálványimádók, akár az igaz és élő Isten követői. Míg a templom külső udvarát közgyűlésekre és nyilvános ceremóniákra használták, mindig voltak olyan belső területek, ahová csak a felszentelt papok léphettek be, és ahol – mint mondták – az istenség kinyilvánította magát. A templomokat soha nem közönséges gyülekezési helynek tekintették, hanem a legszentebb helynek, melyet a legünnepélyesebb ceremóniákra használtak a hódolat egy sajátos módján.
Az ősi Izráel sátortemploma – a szent hajlék
Az ősi időkben Izráel népét az különböztette meg a többi nemzettől, hogy az élő Isten nevének építettek szentélyeket. Ezt a szolgálatot konkrétan Jehova kötelte meg tőlük, akit ők meggyőződésük szerint szolgáltak. Izráel népként való története az egyiptomi kivonulással vette kezdetét. Amint sikerült kimenekülniük az egyiptomi bálványimádás környezetéből, elvárták tőlük, hogy készítsenek egy szentélyt, ahol Jehova kinyilváníthatja a jelenlétét, és mint Urukként és Királyukként megismerteti velük az akaratát.
A szent hajlékot Izráel azért tartotta szentnek, mert az Jehova szentélye volt. Kinyilatkoztatott terv és leírás alapján építették meg (lásd 2 Mózes 26–27). Habár ez a praktikus, hordozható építmény csak egy sátor volt, az emberek a birtokukban lévő legjobb, legértékesebb és legdrágább anyagokból építették fel. Ez a kiválóságra való törekvés a nép felajánlása volt az Úrnak. Minden tekintetben ez volt a legjobb, amit az emberek adhattak, Jehova pedig, isteni jóváhagyását kifejezve, megszentelte a felajánlott ajándékot.
Miután Izráel letelepedett az Ígéret földjén, és a négy évtizednyi pusztai vándorlást követően a szövetséges nép végre egy saját földet birtokolt, Kánaán földjét, a szent hajlékot Silóba helyezték el; oda jöttek el a különböző törzsek, hogy tanuljanak Isten akaratáról és szaváról (lásd Józsué 18:1; 19:51; 21:2; Bírák 18:31; 1 Sámuel 1:3, 24; 4:3–4). Ezután átvitték Gibeonba (lásd 1 Krónikák 21:29; 2 Krónikák 1:3), még később pedig Dávid városába, Sionba (lásd 2 Sámuel 6:12; 2 Krónikák 5:2).
Salamon temploma
Dávid, Izráel második királya házat akart építeni az Úrnak, mondván, nem helyes, hogy ő, a király cédruspalotában lakik, míg Isten szentélye csupán egy sátor (lásd 2 Sámuel 7:2). Az Úr azonban Nátán próféta szája által szólva visszautasította a tervezett felajánlást, mert Dávid, Izráel királya bár sok tekintetben kedvére volt Istennek, bűnt követett el, melyre nem nyert bocsánatot (lásd 2 Sámuel 7:1–13; 1 Krónikák 28:2–3). Dávidnak ugyanakkor meg lett engedve, hogy anyagokat gyűjtsön az Úr házához, de azt nem neki, hanem fiának, Salamonnak kellett felépítenie.
Nem sokkal azután, hogy Salamon trónra került, nekifogott a munkának. Uralkodása negyedik évében fektette le az alapokat, az épület pedig hét és fél év alatt készült el. Salamon templomának felállítása korszakalkotó esemény volt, nem csupán Izráel, hanem az egész világ történelmében.
Az általánosan elfogadott időszámítás szerint a templomot Kr. e. 1005 körül fejezték be. Építészetileg, szerkezetileg, mintázatát és költségeit tekintve a történelem egyik legnevezetesebb épületeként tartják számon. A felszentelő szertartás hét napon át folyt: egy hétig tartó szent örvendezés ideje volt ez Izráelben. Az Úr kegyes elfogadása egy felhőben nyilvánult meg, mely elárasztotta a szent kamrákat, olyannyira, hogy a papoknak félre kellett húzódniuk, „mert az Úr dicsősége töltötte vala be az Istennek házát” (2 Krónika 5:14; lásd még 2 Mózes 40:35; 2 Krónia 7:1–2).
Salamon templomának megszentségtelenítése
E ragyogó építmény dicső tündöklése azonban csak rövid ideig tartott. A felszentelése után harmincnégy évvel – csupán öt évvel Salamon halála után – már hanyatlásnak indult. Ez hamarosan oda vezetett, hogy a templomot kifosztották, végül pedig teljesen megszentségtelenítették. Salamont bálványimádó nők fortéllyal elcsábították, eltévelyedése pedig romlottságot hozott Izráelre is. A templom hamarosan elvesztette szentségét, Jehova pedig visszavonta oltalmazó jelenlétét az immár szentségtelen helyről.
Az egyiptomiak, kiknek fogságából annak idején kiszabadultak, most újra lehetőséget kaptak, hogy leigázzák Izráelt. Sisák, Egyiptom királya bevette Jeruzsálemet „és elvivé az Úr házának kincseit, és a király házának kincseit” (1 Királyok 14:25–26). A megszentségtelenítés évszázadokon át folyt. Kétszáztizenhat évvel az egyiptomi fosztogatás után Akház, Júda királya elmozdította az oltárt és a medencét, és ahol egykoron templom állt, csupán egy ház maradt (lásd 2 Királyok 16:7–9, 17–18; lásd még 2 Krónika 28:24–25). Később Babilon királya, Nabukodonozor végezte be a templom kifosztását, tűzzel pusztítva el az épületet (lásd 2 Krónika 36:18–19; lásd még 2 Királyok 24:13; 25:9).
Zorobábel temploma
Így tehát Urunk földre érkezése előtt mintegy 600 évvel Izráel templom nélkül maradt. Az emberek bálványimádók és gonoszak lettek, az Úr pedig visszautasította őket szentélyeikkel együtt. Izráel királysága, mely a 12 törzsből körülbelül 10-et foglalt magában, Kr. e. 721 körül behódolt Asszíriának, egy évszázaddal később pedig a babilóniaiak Júda királyságát is leigázták. Az ezután már zsidókként ismert Júda népe 70 éven át fogságban maradt, pont úgy, ahogy megjövendölték (lásd Jeremiás 25:11–12; 29:10).
Majd Czírus (lásd Ezsdrás 1, 2) és Dárius (lásd Ezsdrás 6) kedvező körülményeket teremtő uralkodása alatt megengedték nekik, hogy visszatérjenek Jeruzsálembe, és hitüknek megfelelően templomot emeljenek. A munkálatok vezetőjének tiszteletére a visszaállított templom Zorobábel templomaként vált ismertté a történelem során. Bár ez a templom kivitelezését és berendezését tekintve messze alulmúlta Salamon fényűző templomát, ám ez volt a legjobb, amit a nép építeni tudott, az Úr pedig elfogadta ezt a felajánlást, mely szövetséges gyermekei szeretetét és elkötelezettségét jelképezte.
Heródes temploma
Mintegy 16 évvel Krisztus születése előtt I. Heródes, Júdea királya megkezdte az addigra már tönkrement és romos Zorobábel templom helyreállításának munkálatait. Ez az építmény öt évszázadon át állt, és kétségtelenül nyomot hagyott rajta az idő vasfoga.
A Szabadító korai életének eseményei közül sok kötődik Heródes templomához. A szentírásokból kiderül, hogy bár aljas módon és kereskedelmi célokra használták, ami sértette a templom szentségét, Krisztus felismerte és elismerte a templom szentségét. Bármilyen néven ismerték is, számára az az Úr háza volt.
A templom teljes pusztulását Urunk már akkor megjövendölte, amikor testben közöttünk élt (lásd Máté 24:1–2; Márk 13:1–2; Lukács 21:6). A templom Kr. u. 70-ben teljesen tönkrement egy tűzben, amikor Titus uralkodása alatt a rómaiak elfoglalták Jeruzsálemet.
Templomok az ősi Amerikában
Heródes temploma volt az utolsó templom, melyet az ősi időkben a keleti féltekén építettek. E nagyszerű építmény pusztulásától egészen Jézus Krisztus egyházának 19. századi megalapításáig az egyetlen feljegyzés, mely templomépítésről számol be, a Mormon könyvében található. Megerősíti, hogy templomokat emeltek a napjainkban Amerikának nevezett kontinensen, de nem sokat tudunk magáról az építkezésről, és még kevesebb tényt ismerünk e nyugati templomokban végzett szertartásokról. Az emberek Kr. e. 570 körül építettek egy templomot, és ez – mint tudjuk – Salamon templomának mintájára készült, bár nagyságát és értékét tekintve jóval szerényebb volt, mint az a pompás épület (lásd 2 Nefi 5:16).
Amikor a feltámadt Úr megjelent a nefitáknak a nyugati féltekén, azok a templom körül gyűltek össze (lásd 3 Nefi 11:1–10).
A Mormon könyve a későbbiekben azonban nem tesz említést templomokról, a jeruzsálemi templom elpusztításának idejéből sem; majd pedig a nefiták története Krisztus után mintegy 400 évvel a nép pusztulásával véget ér. Ezért nyilvánvaló, hogy a hitehagyás korai időszakában egyik földtekén sem léteztek már templomok, és a róluk alkotott megkülönböztető értelmű felfogás kiveszett az emberekből.
Hitehagyás és visszaállítás
Több száz éven keresztül nem áldoztak az Úrnak szentélyekben; sőt, úgy tűnik, nem is látták ennek szükségét. Természetesen sok drága és nagy épületet emeltek. Néhányat Péternek és Pálnak, Jakabnak és Jánosnak szenteltek; másokat Magdaléna és Szűz Mária tiszteletére építettek; ezek közül azonban egy sem felhatalmazással épült, és nem Jézus Krisztus nevének tiszteletére emelték. E kápolnák és kegyhelyek, egyházak és katedrálisok között az Ember Fiának nem volt egy olyan hely, melyet a sajátjának nevezhetett volna.
A szent papság nem volt az emberek között, míg az evangéliumot vissza nem állították a 19. században, annak minden ősi hatalmával és kiváltságával együtt. Ne feledjük, hogy a felhatalmazás, hogy Isten nevében szóljunk és cselekedjünk, elengedhetetlen a templomhoz, és hogy a templom hiábavaló a szent papság szent felhatalmazása nélkül. Joseph Smith által az ősi evangélium vissza lett állítva a földre, és az ősi törvény is helyre lett állítva. A próféta szolgálata során idővel Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházát is megszervezték, mely az isteni hatalom megnyilvánulásával került megalapításra.
Utolsó napi templomok
Ez az egyház a történelme folyamán már nagyon korán elkezdett gondoskodni arról, hogy építsen egy templomot (lásd Tan és a szövetségek 36:8; 42:36; 133:2). 1833 júniusának első napján egy Joseph Smith prófétának adott kinyilatkoztatásában az Úr elrendelte, hogy azonnal építsenek egy szent házat, melyben ígérete szerint kiválasztott szolgáit felruházza hatalommal és felhatalmazással (lásd Tan és a szövetségek 95). Az emberek készséggel és odaadással válaszoltak a felhívásra. A szörnyű szegénység és a szüntelen üldöztetés ellenére sikerült befejezniük a munkát, és 1836 márciusában felszentelték az újkor első templomát az Ohio állambeli Kirtlandben (lásd Tan és a szövetségek 109). A felszentelési üléseket isteni megnyilatkozások jellemezték éppúgy, mint az ősi idők első templomában, később pedig mennyei lények jelentek meg a megszentelt területeken, kinyilatkoztatva az embernek az isteni akaratot. Ezen a helyen újra láthatták és hallották az Úr Jézust (lásd Tan és a szövetségek 110:1–10).
A Kirtland templomot a felszentelése után két éven belül elhagyták építői, mivel menekülni kényszerültek az üldöztetések miatt. Távozásukkal a szent templom egyszerű házzá változott.
Az utolsó napi szentek először Missouriba, majd később az Illinois állambeli Nauvooba vándoroltak. Alig telepedtek le új helyükön, mikor ismét megszólalt a kinyilatkoztatás hangja, arra utasítva az embereket, hogy újra építsenek egy szent házat Isten nevének.
Bár nyilvánvaló volt, hogy ismét menekülniük kell majd, és azt is tudták, hogy elkészülte után hamarosan megint hátra kell hagyniuk, nagy erővel és szorgalommal munkálkodtak, hogy befejezzék, és megfelelően berendezzék az építményt. 1846. április 30-án szentelték fel, de még az épület befejezése előtt újra kezdetét vette az emberek kivonulása.
El kellett hagyniuk a templomot, melyet nagy szegénységben és oly sok áldozat árán építettek fel. A Nauvoo templom 1848 novemberében végül gyújtogatás martaléka lett, majd 1850 májusában egy tornádó ledöntötte a még megmaradt, elszenesedett falait.
1847. július 24-én a mormon pionírok a mostani Salt Lake City helyén létrehoztak egy települést. Néhány nappal később Brigham Young, próféta és vezető rámutatott egy gazzal benőtt parlagra, majd botjával ráütve a szikkadt földre kijelentette: „Itt fog állni Istenünk temploma.” Ez a telek ma már a gyönyörű templom területe, melyet körülnőtt a város. A Salt Lake templomot 40 évig építették. A csúcskövet 1892. április 6-án tették a helyére, az elkészült templomot pedig egy évvel később szentelték fel.
Egy isteni megbízás
A szövetséges nép mind az ősi, mind a modern időkben úgy tekintett a templomépítésre, hogy az egy olyan munka, melyet kifejezetten elvártak tőlük. Nyilvánvaló, hogy a templom több mint egy kápolna vagy gyülekezeti ház, és több mint egy zsinagóga vagy katedrális. Ez egy olyan építmény, melyet az Úr házaként emeltek, az Úr és a szent papság közötti legszorosabb összeköttetésnek szentelve, valamint a legmagasabb és legszentebb szertartásoknak áldozva. Mi több, hogy valóban szent templom legyen, melyet Isten elfogad, és házaként elismer, áldozatot követel, és mind az ajándéknak, mind pedig az adományozónak érdemesnek kell lennie.
Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza kijelenti, hogy ő birtokolja a földre visszaállított szent papságot, és isteni megbízatással lett felruházva, hogy az élő és igaz Isten nevének szentelt templomokat emeljen és tartson fenn, és hogy e szent épületekben kiszolgálja a papság szertartásait, mely hatás kötést biztosít mind a földön, mind pedig a síron túl.
A 20. század elején készült képen a Kirtland templom belseje látható.
Mózes felkente Áront, hogy papként szolgáljon a szent hajlékban.
A szent hajlék hordozható sátortemplomként szolgált Izráel pusztai vándorlása idején.
Salamon temploma Kr. e. 1005-ben készült el, mely a történelem egyik legfigyelemreméltóbb épülete volt.
Salamon templomának felszentelő szertartása hét napon át folyt: egy hétig tartó szent örvendezés ideje volt ez Izráelben.
A babiloni fogságuk során megengedték a zsidóknak, hogy visszatérjenek Jeruzsálembe, és újjáépítsék a templomot.
A Szabadító korai életének sok eseménye megmutatja, hogy szentnek ismerte el a templomot.
Amikor a feltámadt Szabadító megjelent az amerikai földrészen, eljött a templomhoz.
A sok évig tartó hitehagyást követően a templomi hódolathoz szükséges felhatalmazás Joseph Smith által lett visszaállítva.
Az utolsó napok első templomát az Ohio állambeli Kirtlandben szentelték fel 1836 márciusában.
A Sóstó völgyébe való megérkezése után nem sokkal Brigham Young kijelentette: „Itt fog állni a templom.”
1893-tól napjainkig világszerte több mint 130 templom épült fel és lett felszentelve.
A Mexikói Tampico templom. Felszentelve: 2000. május 20.
A Szamoai Apia templom. Felszentelve: 1983. augusztus 5. Újraszentelve: 2005. szeptember 4.
A Spanyolországi Madrid templom. Felszentelve: 1999. március 19.