Miért vannak ezek a templomok?
Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza templomai olyan szent építmények, melyekben választ kaphatunk az örökkévalóság kérdéseire.
A templomok olyan helyek, ahol az élettel kapcsolatos kérdéseinkre az örökkévalóság felel
Volt-e valaha is olyan ember, aki ne gondolkodott volna már el az élet komoly rejtelmein egy-egy merengéssel teli nyugodt időszakában?
Vajon nem tette-e fel a kérdést: „Honnan jöttem? Miért vagyok itt? Hová tartok? Milyen kapcsolat fűz az Alkotómhoz? Vajon a halál megfoszt majd az élet becses kapcsolataitól? Mi lesz a családommal? Lesz ezután is egy másik lét, és ha igen, ott is ismerjük-e majd egymást?”
A világ bölcsessége nem ad választ ezekre a kérdésekre. Ezek csakis Isten kinyilatkoztatott szavában találhatók meg. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza templomai olyan szent építmények, melyekben választ kaphatunk ezekre és az örökkévalóság más kérdéseire is. Mindet az Úr házaként szentelték fel, a szentség és béke helyévé, elválasztva őket a világtól. Olyan igazságokat tanítanak és olyan szertartásokat végeznek ott, melyek tudást kínálnak az örökkévaló dolgokról, és arra ösztönzik az abban résztvevőket, hogy értsék meg Isten gyermekeiként való isteni küldetésüket, és tudatosítsák magukban, hogy örökkévaló lényekként milyen lehetőségek birtokában vannak.
A templomok célja és működése egyedülálló, és eltér minden más vallási épülettől
Ezek az épületek különböznek attól a több ezer másik istentiszteleti épülettől, melyek szerte a világon találhatók, mert céljuk és működésük egyedülálló, és minden más vallási épülettől eltérő. Mindez nem a méretük, vagy építészeti szépségük miatt van, hanem a falaik között folyó munka miatt.
Az, hogy bizonyos épületeket a hódolat más, megszokott helyszíneitől megkülönböztetve, különleges szertartásokra jelölnek ki, nem újkeletű. Ez volt a szokás az ősi Izráelben is, ahol az emberek rendszerint a zsinagógáikban hódoltak. Ennél szentebb helyük először a pusztában felállított sátortemplom, a szent hajlék volt, benne a Szentek Szentjével, majd következtek a templomok, ahol különleges szertartásokat végeztek, és ahol csak azok vehettek részt ezekben a szertartásokban, akik megfeleltek a követelményeknek.
Így van ez ma is. Felszentelésük előtt Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza kitárja a templom kapuit a nyilvánosság előtt, hogy az emberek bejárhassák, és megtekinthessék annak különböző berendezéseit. De miután felszentelték, az Úr házává válik, olyan szent jelleget öltve, hogy csupán a jó hírben álló egyháztagok kapnak engedélyt, hogy belépjenek oda. Ez nem a titkossága, hanem a szentsége miatt van.
A templomi munka Isten örökkévaló családjának tagjaiként mindannyiunkra vonatkozik
A munka, mely ezekben az épületekben folyik, Istennek az emberrel kapcsolatos örökkévaló céljait viszi véghez, az emberrel, aki Isten gyermeke és teremtménye. A templomi munka java része a családhoz kötődik. Isten örökkévaló családja, illetve földi családunk tagjaiként pedig mindannyiunkhoz. Összefonódik a házassági szövetség és a családi kapcsolatok szentségével és örökkévaló természetével.
Megerősíti, hogy minden férfi és nő, aki erre a világra születik, Isten gyermeke, felruházva az Ő isteni természetének egy részével. Ezen alapvető és lényeges tanítások ismétlése üdvös hatással van azokra, akik részesülnek bennük, mert a gyönyörű és hatásos szavakkal kifejezett tan hatására a résztvevők ráébrednek, hogy mivel minden férfi és nő Mennyei Atyánk gyermeke, így mindegyikük egy isteni család tagja, ennélfogva mindenki a férfi- vagy nőtestvérük.
Amikor egy írástudó megkérdezte tőle: „Melyik az első minden parancsolatok között?”, a Szabadító azt felelte: „Szeressed… az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.
A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Márk 12:28, 30–31).
Az újkori templomokban adott tanítások erőteljesen kihangsúlyozzák ezt a legalapvetőbb elvet, mellyel Alkotónknak és felebarátainknak tartozunk. A szent szertartások felerősítik ezt a magasztos elvet Isten családjáról. Azt tanítják, hogy a bennünk lévő lélek örökkévaló, szemben a testtel, mely halandó. Nemcsak megértetik velük ezen nagyszerű igazságokat, hanem arra is ösztönzik az abban résztvevőket, hogy szeressék Istent, és biztatják őket, hogy még nagyobb felebaráti szeretetet tanúsítsanak Atyánk gyermekei iránt.
Ha elfogadjuk azt az elvet, miszerint mindenki Isten gyermeke, az segít megértenünk, hogy a halandó életnek isteni célja van. A kinyilatkoztatott igazságot az Úr házában tanítják. A földi élet része egy örökkévaló utazásnak. Idejövetelünk előtt lélekgyermekekként éltünk. Erről bizonyságot tesznek a szentírások is. Hallgassátok az Úr Jeremiáshoz intézett szavait: „Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé” (Jeremiás 1:5).
A családi élet becses kapcsolatai az elkövetkező világban is fennmaradhatnak
Halandó szülők gyermekeiként és családok tagjaként érkezünk ebbe az életbe. A szülők Isten társai abban a munkában, hogy létrehozzák gyermekeivel kapcsolatos örökkévaló céljait. A család ennélfogva egy isteni intézmény, méghozzá a legfontosabb – mind a halandóságban, mind pedig az örökkévalóságban.
A templomokban folyó munka nagy része a családdal függ össze. Ahhoz, hogy megértsük ennek jelentését, alapvetően fontos felismerni azt a tényt, hogy Isten gyermekeiként már léteztünk, még mielőtt megszülettünk volna erre a világra, és ugyanígy élni fogunk, miután meghalunk. A halandóság becses és megelégedettséget hozó kapcsolatai pedig, melyek közül a legszebbek és legjelentőségteljesebbek a családban bontakoznak ki, az elkövetkező világban is folytatódnak.
Amikor egy férfi és egy nő az Úr házában házasodik meg, nemcsak halandó életük időszakára egyesülnek, hanem az egész örökkévalóságra. Nem csupán az ország törvényei kötik össze őket, melyek hatalma pusztán a haláluk idejéig tart, hanem Isten örökkévaló papságának azon hatalma is, mely összeköti a mennyben is azt, ami a földön kötve van. Az így összeházasodott pár elnyeri az isteni kinyilatkoztatás azon bizonyosságát, hogy a közöttük és gyermekeik közti kapcsolat nem szakad meg a halállal, hanem az örökkévalóságban is folytatódik, ha érdemesen élnek erre az áldásra.
Volt-e valaha is olyan férfi, aki ha igazán szeretett egy nőt, vagy olyan nő, aki ha igazán szeretett egy férfit, ne imádkozott volna azért, hogy kapcsolatuk a síron túl is tarthasson? Vajon eltemettek-e egy gyermeket úgy a szülei, hogy ne vágytak volna az ígéretre, miszerint szerettük újra az övék lesz egy elkövetkezendő világban? Kételkedhet-e bárki abban, aki hisz az örök életben, hogy a mennyek Istene megajándékozza fiait és leányait az élet legdrágább sajátosságával, a szeretettel, amely a családi kapcsolatokban kerül leginkább kifejezésre? Nem, az értelem azt súgja, hogy a családi kapcsolatok a halál után is folytatódnak. Erre vágyik az emberi szív, és a mennyek Istene feltárt előttünk egy utat, melyen keresztül ez biztosítható. Az Úr házának szent szertartásai gondoskodnak erről.
A templom áldásai mindenki számára elérhetők
De mindez igazságtalannak tűnne, ha e szent szertartások áldásai csak azok számára lennének elérhetők, akik jelenleg Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjai. A tény az, hogy az a lehetőség, hogy a templomba jöjjünk, és részesüljünk az áldásaiból, nyitva áll mindazok előtt, akik elfogadják az evangéliumot, és megkeresztelkednek az egyházban. E célból az egyház egy nagyon kiterjedt misszionáriusi programot folytat a világ nagy részén, és amennyire csak lehetséges, tovább bővíti ezt a programot, mert isteni kinyilatkoztatás szerint az egyház felelőssége tanítani az evangéliumot minden nemzetnek, nemzetségnek, nyelvnek és népnek.
Sok millióan vannak azonban olyanok, akik itt éltek a földön, de soha nem hallottak az evangéliumról. Vajon megtagadják-e majd tőlük az olyan áldásokat, mint amelyeket az Úr templomaiban kínálnak?
Az elhunytak nevében tevékenykedő élő helyettesek által ugyanezek a szertartások azok számára is elérhetők, akik már átkeltek a halandóságon. Ők a lélekvilágban szabadon elfogadhatják vagy elutasíthatják az értük végzett földi szertartásokat, köztük a keresztelést, a házasságot vagy a családi kapcsolatok megpecsételését. Az Úr munkájában nincs kényszer, de kell, hogy legyen esély.
A templomi munka az élők részéről az elhunytaknak nyújtott szeretetteljes szolgálat
Ez a helyettes általi munka az élők részéről egy szeretetteljes szolgálat, melyet az elhunytak javára végeznek. Az elődök felkutatása és beazonosítása rengeteg családtörténeti kutatást igényel. Hogy segítsen ebben a kutatásban, az egyház koordinál egy családtörténeti programot, és e célból páratlan épületeket üzemeltet szerte az egész világon. Levéltárai a nyilvánosság előtt is nyitva állnak, és így sokan használják olyanok is, akik nem tagjai az egyháznak, de fel szeretnék kutatni az őseiket. Erről a programról világszerte dicsérően nyilatkoztak a genealógusok, és számos ország használja saját feljegyzéseinek megőrzésére is. Ám elsődleges célja, hogy az egyház tagjainak biztosítsa az őseik beazonosításához szükséges eszközöket, hogy részesíthessék őket mindazon áldásokban, melyeket maguk is élveznek. Valójában így gondolkodnak: „Ha oly nagyon szeretem a feleségemet és a gyermekeimet, hogy az egész örökkévalóságban velük szeretnék lenni, akkor nem kellene, hogy elhunyt nagyapám, dédapám és más elődeim is részesüljenek ugyanezen áldásokban?”
A templomok lehetőséget kínálnak, hogy megtanuljuk, mik a valóban jelentős dolgok az életben
Így hát ezekben a szent épületekben csendes, áhítatos, ám nagyon is aktív munka folyik. János, a kinyilatkoztató egyik látomását juttatja eszembe, melyben a következő kérdések és válaszok kerültek feljegyzésre: „Ezek, a kik a fehér ruhákba vannak öltözve, kik és honnan jöttek? […]
Ezek azok, a kik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat, és megfehérittették ruháikat a Bárány vérében.
Ezért vannak az Isten királyiszéke előtt; és szolgálnak neki éjjel és nappal az ő templomában” (Jelenések 7:13–15).
Azok, akik eljönnek ezekbe a szent házakba, fehérbe öltözve vesznek részt a munkában. Helyi papsági vezetőik ajánlásával jöhetnek csak el, miután tanúsították érdemességüket. Elvárják tőlük, hogy tiszta gondolatokkal, tiszta testtel és tiszta ruházatban lépjenek be Isten templomába. Amikor belépnek, elvárják tőlük, hogy hagyják hátra a világot, és az isteni dolgokra összpontosítsanak.
Ez a gyakorlat, ha lehet így nevezni, magában hordozza a jutalmat, mert ki az, aki ezekben a feszültségekkel teli időkben ne örülne egy olyan lehetőségnek, mellyel kizárja a világot, és beléphet az Úr házába, hogy ott csendben elmélkedjen Isten örökkévaló dolgairól? Ezek a szent helyek sehol máshol el nem érhető lehetőséget kínálnak: hogy tanuljunk és elgondolkozzunk az élet valóban fontos dolgairól – az Istenséghez fűződő kapcsolatunkról, és örökkévaló utazásunkról, mely a halandóság előtti állapotból ebbe az életbe, majd tovább, egy leendő állapotba vezet, ahol ismerni fogjuk egymást és együtt leszünk egymással, valamint szeretteinkkel és elődeinkkel, akiktől a testi, szellemi és lelki jellemzőinket örököltük.
A templomokban megkapjuk Isten örökkévaló áldásainak ígéretét
Ezek a templomok minden épület közül a legkülönlegesebbek. Az oktatás házai. A szövetségek és az ígéretek helyei. Az oltárainál letérdelünk a Teremtő Istenünk előtt, és ígéretet kapunk az Ő örökkévaló áldásaira. Szent falain belül beszélgetünk Vele, és emlékezünk Fiára, a mi Szabadítónkra és Megváltónkra, az Úr Jézus Krisztusra, aki mindannyiunk helyetteseként szolgált, amikor feláldozta magát értünk. Itt félretesszük önzőségünket, és azokat szolgáljuk, akik nem tudják magukat szolgálni. Itt, Isten valódi papsági hatalmával, összekötnek minket az emberiség legszentebb kötelékébe – férjként és feleségként, gyermekként és szülőként, vagyis családként egy olyan pecséttel, melyet az idő nem tud elpusztítani, és a halál sem törhet szét.
Ilyen szent épületek még azon sötét időszak alatt is épültek, amikor az utolsó napi szenteket folyton háborgatták és üldözték. A szegénység és a jólét időszakaiban is építettek templomokat, és gondoskodtak azokról. Ezek a folyamatosan növekvő számú egyháztagok eleven hitének eredményei, akik bizonyságot tesznek az élő Istenről, a feltámadott Úrról, a prófétákról és az isteni kinyilatkoztatásokról, valamint arról az örökkévaló áldásokból származó békességről és bizalomról, melyeket kizárólag az Úr házában lehet megtalálni.
Keresztelőmedence, Tahiti Papeete templom
A Svédországi Stockholm templom. Felszentelve: 1985. július 2.
A Utahi Manti templom. Felszentelve: 1888. május 21. Újraszentelve: 1985. június 14.