Az Úr mellettem állt
Nem számítottam rá, hogy a férjem katonai bevetése egy egész éven át fog tartani, de ez a tapasztalat segített a családunknak lelkileg növekedni.
Illusztrálta: Colby A. Sanford
A családommal körülbelül három hónapja laktunk Texasban, amikor egy nap felhívott az édesanyám otthonról, Angliából.
„Nem is tudom, Anya – mondtam neki –, de úgy érzem, hogy ma történni fog valami, ami nem biztos, hogy tetszeni fog nekem.”
Amikor este hazajött a férjem, Matthias, azt mondta: „Mondanom kell valamit.” Azonnal tudtam, hogy el kell majd utaznia, de arra nem számítottam, hogy a bevetése egy egész évig fog tartani. Két hetünk volt felkészülni az indulásra. Ezalatt sokat sírtam.
Nehéz év jött. Ijesztő és aggasztó volt, hogy nincs velem a férjem, sem pedig az angliai családom, ugyanakkor viszont újdonsült édesanyaként nagyszerű tapasztalatnak bizonyult számomra és mindkettőnk számára, hogy megtanultuk, hogy családként miként fejlődhetünk továbbra is lelkileg.
A családi ima és szentírás-tanulmányozás napi szokását már bevezettük. Így aztán, amikor Matthias és én beszélni tudtunk – általában Skype-on keresztül –, akkor együtt imádkoztunk és olvastuk a szentírásokat.
Akár egyedül, akár a férjemmel olvastam a szentírásokat, mindig eszembe ötlött egy vers: „Bízzatok tehát, és ne féljetek, mert én, az Úr, veletek vagyok, és mellettetek fogok állni” (Tan és szövetségek 68:6). Akkor ráébredtem, hogy mindig is támaszkodhattam Mennyei Atyára.
Az egyházközségi kórusvezetői elhívásomból adódóan a gondolataim folyamatosan a himnuszok és szentírások szavaira és a bennük lévő ígéretekre összpontosultak. A himnuszok éneklése és hallgatása békességet adott nekem.
Amikor a kisbabánk, Noah, tüdőgyulladást kapott, a papsági vezetők egészségáldást adtak neki, nekem pedig az erő és vigasz áldását. Nagyszerű szolgálattevő nővéreim is voltak, akik szintén segítettek. Összejártam más feleségekkel is, akiknek szintén bevetésen volt a férje. Ők többet segítettek nekem, mint amennyit én segítettem nekik. A szomszédunk még azzal is besegített, hogy lenyírta nálunk a füvet.
Hálás vagyok a kicsi és egyszerű dolgokért, amelyek megáldották a családunkat. Úgy tűnt, hogy Mennyei Atya mindig megáld minket annak révén, hogy amikor a leginkább szükségünk volt segítségre, olyankor valaki felkarolt bennünket.