„Mi azonban nem törődtünk velük”
A szövetségek és a szertartások az Úr Jézus Krisztusra mutatnak, és segítenek mindig emlékeznünk az Ővele való kapcsolatunkra, miközben a szövetség ösvényén haladunk.
A feleségem, Susan, a három fiunk és az ő feleségük, az összes unokánk, valamint a Tizenkettek Kvórumában közel 15 éve mellettem ülő Quentin L. Cook elder mind könnyedén tanúsíthatják azt a tényt, hogy nem éneklek valami jól. Azonban a hangbéli tehetségem hiánya ellenére is nagyon szeretem a visszaállítás himnuszait énekelni. A fenséges dallamokkal párosuló sugalmazott dalszövegek segítenek alapvető evangéliumi tantételeket tanulnom, és felpezsdítik a lelkemet.
Az egyik himnusz, amely rendkívüli módokon áldotta meg az életemet, a Bátran végezzük címet viseli. Nemrégiben a himnusz refrénjében található egyik konkrét kifejezésről elmélkedtem és tanultam. „Nem fogunk [törődni] a gonosz szavá[val], Egyedül az Úr parancsá[val].”1
Nem fogunk törődni vele.
A Bátran végezzük című himnusz éneklése közben gyakran gondolok a Lehi látomásában szereplő emberekre, akik bátran törekedtek előre az élet fájához vezető ösvényen, nem csupán megragadva2, hanem „folyamatosan szilárdan kapaszkodva a vasrúdba, amíg előre nem jöttek, és lerogytak a földre és ettek a fa gyümölcséből”3. Lehi olyan sokaságról írt, akik a nagy és tágas épületben „gúnyolódó ujjal mutogattak [őrá] és azokra, akik szintén vettek a gyümölcsből”4. A csúfolódásokra és sértésekre adott válasza pompás és emlékezetes: „Mi azonban nem törődtünk velük”5.
Imádkozom, hogy a Szentlélek mindegyikünket megáldja és megvilágosítsa, miközben együtt átgondoljuk, miként erősödhetünk meg annyira, hogy ne törődjünk annak a mai világnak a gonosz hatásaival és gúnyolódó hangjaival, melyben élünk.
Ne törődjetek vele!
A törődni szó arra utal, hogy észreveszünk valakit vagy valamit, illetve figyelünk rá. Ily módon a Bátran végezzük című himnusz szövege arra int bennünket, hogy határozzuk el, hogy nem figyelünk „a gonosz szavára”. Lehi és azok, akik vele együtt ettek a fa gyümölcséből, erőteljes példák számunkra, amiért nem törődtek a gúnyolódással és a megvetéssel, mely oly gyakorta jön a nagy és tágas épületből.
„[A]z élő Isten Lelkével… a szív[ünk] hústábláira”6 írott Krisztus tana növeli a képességünket arra, hogy ne törődjünk a bukott világunk számtalan zavaró tényezőjével, gúnyával és elterelésével. Például a Jézus Krisztusban – és Őrá – összpontosuló hit lelki erővel ruház fel bennünket. A Megváltóba vetett hit a cselekvés és a hatalom tantétele. Amikor az Ő evangéliuma igazságai szerint cselekszünk, megáldatunk azzal a lelki képességgel, hogy előre törekedjünk a halandóság kihívásain át, miközben arra az örömre összpontosítunk, melyet a Szabadító nyújt nekünk. Valóban, „ha jól választunk, félelemre nincs okunk, vigyáz ránk jó Urunk, ha Vele maradunk”7.
Egy szövetségek általi személyes kapcsolat
Ha szent szövetségekre lépünk, és érdemesen részesülünk papsági szertartásokban, az egyazon igába fog be minket az Úr Jézus Krisztussal és Mennyei Atyával, és Őhozzájuk köt bennünket.8 Ez egyszerűen azt jelenti, hogy bízunk a Szabadítóban mint szószólónkban9 és közbenjárónkban10, valamint az Ő érdemeire, irgalmára és kegyelmére támaszkodunk11 az élet utazásán. Miközben állhatatosan Krisztushoz jövünk és egyazon igában vagyunk Ővele, elnyerjük végtelen és örökkévaló engesztelése tisztító, gyógyító és megerősítő áldásait.12
A szövetségek kötelezettségeinek szeretete és az azok szerinti élet mélyen személyes és lelkileg erőteljes kapcsolatot teremt az Úrral Miközben tiszteletben tartjuk a szent szövetségek és szertartások feltételeit, apránként és fokozatosan közelebb kerülünk Őhozzá13, valamint megtapasztaljuk az Ő isteniségének és élő valóságának a hatását az életünkben. Ekkor Jézus sokkal többé válik szentírásbeli történetek főszereplőjénél: példája és tanításai befolyásolják minden vágyunkat, gondolatunkat és cselekedetünket.
Őszintén szólva, nem vagyok képes arra, hogy megfelelően elmagyarázzam az Isten feltámadt és élő Fiával való szövetséges kapcsolatunk pontos természetét és hatalmát. Tanúsítom azonban, hogy a kapcsolatunk Ővele és Mennyei Atyával valódi, és a megerősítés, béke, öröm, valamint lelki erő legfőbb forrása, mely lehetővé teszi számunkra, hogy „[n]e félj[ünk], ha ellenség zúdul rá[nk]”14. Jézus Krisztus szövetségeket kötő és szövetségeket megtartó tanítványaiként megáldathatunk bátorsággal, hiszen az Úr mellettünk áll15, illetve figyelmen kívül hagyhatjuk a gonosz hatásait és a világ gúnyolódását.
Amikor egyháztagokkal találkozom világszerte, gyakran felteszem nekik ezt a kérdést: Mi segít nektek abban, hogy ne törődjetek a világi hatásokkal, gúnyolódással és megvetéssel? A válaszaik nagyon tanulságosak.
E bátor egyháztagok gyakran kiemelik annak a fontosságát, hogy meghívják a Szentlélek hatalmát az életükbe jelentőségteljes szentírás-tanulmányozás, buzgó imádkozás, valamint azáltal, hogy megfelelően felkészülnek az úrvacsora szertartásában való részvételre. Szintén gyakran említik a hithű családtagok és megbízható barátok lelki támogatását; a szolgálattétel és az Úr visszaállított egyházában való szolgálat által tanult létfontosságú leckéket; valamint annak a képességét, hogy felismerjék a nagy és tágas épületben lévő vagy onnan érkező teljes ürességet.
Egy különösen jelentőségteljes mintát figyeltem meg az egyháztagok ezen válaszaiban. Mindenekelőtt e tanítványok szilárd bizonysággal rendelkeznek Mennyei Atya boldogságtervéről, valamint Jézus Krisztus Megváltónkként és Szabadítónkként betöltött szerepéről. Másodszor, a lelki tudásuk és a meggyőződésük egyéni, személyes és konkrét, nem pedig általános és elvont. Hallgatom, ahogy ezen elkötelezett lelkek beszámolnak az ellentétek leküzdéséhez szükséges erőt biztosító szövetségekről, valamint az élő Úrral való kapcsolatukról, mely támogatást nyújt nekik a jó és a nehéz időkben egyaránt. Ezen egyének számára Jézus Krisztus valóban egy személyes Szabadító.
Az evangéliumi szövetségek és szertartások egy iránytűhöz nagyon hasonlóan működnek az életünkben. Az iránytű olyan eszköz, amely az északi, déli, keleti és nyugati égtájak irányainak a jelzésére szolgál navigáció és földrajzi tájékozódás céljából. Hasonlóképpen a szövetségeink és a szertartásaink is az Úr Jézus Krisztusra mutatnak, és segítenek mindig emlékeznünk az Ővele való kapcsolatunkra, miközben a szövetség ösvényén haladunk.
A halandó létben a legfőbb követendő irány mindannyiunk számára az, hogy jöjjünk Krisztushoz és legyünk benne tökéletessé.16 A szent szövetségek és szertartások segítenek a Szabadítóra összpontosítanunk, és az Ő kegyelmével17 arra törekednünk, hogy hasonlóbbá váljunk Őhozzá. Kétségkívül „velünk küzd egy láthatatlan kéz, hogy majd győzhessen az igazság”18.
Szilárdan a vasrúdba kapaszkodni
Az Istennel és Jézus Krisztussal való szövetséges kapcsolatunk a csatorna, melyen keresztül elnyerhetjük az ahhoz szükséges képességet és erőt, hogy bizonyos dolgokkal ne törődjünk. Ez a kötelék pedig azáltal erősödik meg, hogy folyamatosan és szilárdan a vasrúdba kapaszkodunk. De amint azt Nefi fivérei is megkérdezték: „Mit jelent a vasrúd, amelyet atyánk látott…?
És [Nefi] azt mondta… nekik, hogy az Isten szava volt; és akik Isten szavára hallgatnak és ahhoz ragaszkodnak, azok soha el nem vesznek; és az ellenség kísértései és tüzes nyilai sem tudják őket a vakságig legyőzni, hogy pusztulásba vezessék őket.”19
Kérlek, ne feledjétek, hogy az ellenség kísértéseinek és tüzes nyilainak való ellenállás képességét azoknak ígérték, akik szilárdan kapaszkodnak, és nem csupán megragadják Isten szavát.
Érdekes, hogy János apostol az Igének nevezte Jézus Krisztust.20
„Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge. […]
Minden ő általa lett és nála nélkűl semmi sem lett, a mi lett. […]
És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és Láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és Igazsággal.”21
Így aztán Jézus Krisztus egyik neve Az Ige.22
A nyolcadik hittétel továbbá kijelenti: „Hisszük, hogy a Biblia Isten szava, amennyiben fordítása helyes; azt is hisszük, hogy a Mormon könyve Isten szava.”23
Tehát a Szabadítónak a szentírásokban feljegyzett tanításait szintén az igének nevezzük.
Úgy gondolom, az Isten szavába való szilárd kapaszkodás magában foglalja, hogy 1.) a visszaállított evangélium szövetségein és szertartásain keresztül emlékezetben és tiszteletben tartjuk, valamint megerősítjük a személyes kapcsolatunkat a Szabadítóval és az Ő Atyjával, továbbá hogy 2.) imádságosan, őszintén és következetesen a kinyilatkoztatott igazság biztos forrásaként használjuk a szentírásokat, valamint az élő próféták és apostolok tanításait. Megígérem, hogy amikor az Úrhoz kötődünk és szilárdan Őbelé kapaszkodunk, és átváltoztat bennünket az Ő tana szerinti élet24, akkor egyénenként és együttesen is megáldatunk azzal, hogy „szent helyeken fog[unk] állni, és nem mozdíttat[unk] el”25. Ha Krisztusban maradunk, akkor Ő is bennünk fog maradni, és velünk jár majd.26 Bizonyos, hogy „nékünk, szenteknek, Ő lesz támaszunk, és így győz végül az igazság”27.
Bizonyság
Haladjatok tovább! Szilárdan kapaszkodjatok! Ne törődjetek a gonosszal!
Tanúsítom, hogy a hűség a Szabadító visszaállított evangéliumának a szövetségei és szertartásai iránt lehetővé teszi számunkra, hogy előre haladjunk az Úr munkájában, szilárdan kapaszkodjunk Őbelé mint Isten Igéjébe, és ne törődjünk az ellenség csábításaival. Az igaz ügyért folyó harcban mindegyikünk ragadjon kardot, mégpedig az igazság erőteljes kardját28. Az Úr Jézus Krisztus szent nevében, ámen.