Jézus követése: béketeremtőnek lenni
A béketeremtők nem tétlenek, inkább a Szabadító módján meggyőzőek.
Drága fivéreim és nővéreim! Miközben felfordulással, viszálykodással és sokak számára mély szenvedéssel teli, kijózanító időket élünk, a szívünket túláradó hála tölti el a Szabadítónkért, valamint Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának az örökkévaló áldásaiért. Szeretjük Őt és bízunk Őbenne, és azért imádkozunk, hogy örökre Őt kövessük.
A közösségi média kihívásai
Az internet erőteljes hatása áldás, és egyúttal korunk egyedi kihívása is.
A közösségi média és az információs szupersztrádák világában egyetlen ember hangja hatványozottan megsokszorozódik. Ez a hang, legyen igaz vagy hamis, igazságos vagy elfogult, kedves vagy kegyetlen, azonnal átsuhan a világon.
A figyelmességről és jóságról szóló közösségimédia-posztok sok esetben észrevétlenül bújnak meg, míg a megvetés és harag szavai gyakran dörgedeznek a fülünkben, legyen szó politikai nézetekről, a hírekben szereplő emberekről vagy a világjárványról alkotott véleményről. Senki és semmilyen téma – beleérte a Szabadítót és az Ő visszaállított evangéliumát – nincs védve az ezen szélsőséges hangok alkotta társadalmi jelenségtől.
Béketeremtőnek lenni
A hegyi beszéd üzenete mindenkinek szól, de kifejezetten a Szabadító tanítványainak adatott – akik az Ő követése mellett határozták el magukat.
Az Úr megtanította, miként éljünk – akkor és most is – egy megvetéssel teli világban. Kijelentette, hogy „boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak”1.
A Jézus Krisztusba vetett hitünk pajzsa által béketeremtőkké válunk, akik az ellenség minden tüzes nyilát kioltják, vagyis lecsendesítik, lehűtik, vagy eloltják azokat.2
Amikor megtesszük a részünket, Ő azt ígéri nekünk, hogy „Isten fiainak”, az Ő gyermekeinek neveztetünk. A földön minden ember Isten „nemzettsége”3, azonban Isten gyermekének neveztetni ennél jóval többet jelent. Amikor Jézus Krisztushoz jövünk és szövetségeket kötünk Ővele, akkor az Ő „magj[ává]” és „királyságának… örökösei[vé]”4 válunk, „Krisztus gyermekei[vé], az ő fiai[vá] és leányai[vá]”5.
Hogyan csendesíti és hűti le a tüzes nyilakat egy béketeremtő? Bizonyára nem úgy, hogy visszaretten azoktól, akik becsmérelnek minket. Ehelyett magabiztosak maradunk a hitünkben, meggyőződéssel, de minden esetben haragtól vagy rosszindulattól mentesen osztva meg a hitelveinket.6
Nemrégiben egy, az egyházat bíráló éles hangvételű vélemény megjelenése után Amos C. Brown tiszteletes, országos polgárjogi vezető és a San Franciscó-i Harmadik Baptista Egyház lelkipásztora így reagált:
„Tiszteletben tartom e szavak írójának a tapasztalatát és szemléletét. Bár bevallom, én nem azt látom, amit ő.
Életem egyik legnagyobb örömének tartom, hogy ismerem [az egyház] ezen vezetőit, köztük Russell M. Nelson elnököt. Megítélésem szerint az országunkban található legkiválóbb vezetést testesítik meg.”
Majd hozzátette: „Zsörtölődhetünk amiatt, ami régen volt. El lehet vetni mindazt a jót, ami most történik. […] Azonban az effajta megközelítések nem jelentenek gyógyírt nemzetünk megosztottságára. […] Ahogyan Jézus is tanította, a gonoszságot nem még több gonoszsággal irtjuk ki. Nagylelkűen szeretünk és irgalmasságot tanúsítunk még azok iránt is, akiket ellenségeinknek tekintünk.”7
Brown tiszteletes egy béketeremtő. Nyugodtan és tiszteletteljesen hűtötte le a tüzes nyilakat. A béketeremtők nem tétlenek, inkább a Szabadító módján meggyőzőek.8
Mi adja meg a belső erőt ahhoz, hogy lehűtsük, lecsendesítsük és kioltsuk az általunk szeretett igazságokat célba vevő tüzes nyilakat? Az ehhez szükséges erő a Jézus Krisztusba és az Ő szavaiba vetett hitünkből ered.
„Boldogok vagytok, ha szidalmaznak… és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem…
[M]ert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben: mert így háborgatták a prófétákat is, a kik előttetek voltak.”9
Az önrendelkezés jelentősége
Két fontos tantétel vezéreli azon vágyunkat, hogy béketeremtővé váljunk.
Először is, Mennyei Atyánk minden egyes egyénnek erkölcsi önrendelkezést adott, azzal a képességgel, hogy megválassza a saját útját.10 Eme önrendelkezés Isten egyik legnagyobb ajándéka.
Másodszor, ezzel az önrendelkezéssel Mennyei Atyánk megengedte, hogy „minden dologban ellentét”11 legyen. „[M]egízlel[jük] a keserűt, hogy értékelni tudj[uk] a jót.”12 Az ellentéteknek nem kellene meglepetésként érni bennünket. Megtanuljuk megkülönböztetni a jót a gonosztól.
Örvendezünk az önrendelkezés áldásában, megértve, hogy sokan lesznek, akik nem hisznek abban, amiben mi hiszünk. Sőt, az utolsó napokban kevesen döntenek majd úgy, hogy a Jézus Krisztusba vetett hitüket teszik minden gondolatuk és cselekedetük középpontjává.13
A közösségimédia-felületeknek köszönhetően a hitetlenség egyetlen hangja negatív hangok sokaságának tűnhet,14 de még ha hangok sokaságáról is van szó, mi akkor is a béketeremtők ösvényét választjuk.
Az Úr vezetői
Néhányan úgy vélik, hogy az Első Elnökséget és a Tizenkettek Kvórumát ugyanolyan világi érdekek vezérlik, mint a politikai, üzleti vagy kulturális élet vezetőit.
Mi azonban teljesen másképp kapjuk a felelősségeinket. Nem jelöltek közül választanak meg – vagy ki – minket. Bármiféle konkrét szakmai felkészülés nélkül arra hívnak és rendelnek el minket, hogy utolsó leheletünkig világszerte bizonyságot tegyünk Jézus Krisztus nevéről. Azon fáradozunk, hogy megáldjuk a betegeket, a magányosakat, a csüggedteket és a szegényeket, továbbá megerősítsük Isten királyságát. Arra törekszünk, hogy megismerjük az Úr akaratát, és hirdessük azt, különösen azoknak, akik az örök életre törekednek.15
Bár alázatos vágyunk az, hogy a Szabadító tanításait mindenki tiszteletben tartsa, az Úrnak az Ő prófétái által adott szavai gyakran ellentétesek a világ gondolkodásával és irányzataival. Ez mindig is így volt.16
A Szabadító ezt mondta az Ő apostolainak:
„Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem elébb gyűlölt ti nálatoknál. […]
De mindezt [azért] cselekszik veletek, mivelhogy nem ismerik azt, a ki küldött engem.”17
Gondoskodás mindenkiről
Őszintén szeretjük az összes felebarátunkat, és gondoskodunk is róluk, függetlenül attól, hogy abban hisznek-e, mint mi. Jézus azt tanította nekünk az irgalmas szamaritánus példázatában, hogy a különböző hitű embereknek béketeremtőkként, valamint jó és nemes ügyek harcosaiként őszinte segítséget kell nyújtaniuk bárkinek, aki szükséget szenved.
Februárban az Arizona Republic napilap egyik főcíme kijelentette: „Az utolsó napi szentek által támogatott kétpárti törvényjavaslat megvédené a meleg és transznemű arizonaiakat”18.
Mi, utolsó napi szentek, „örömmel veszünk részt olyan vallási, üzleti, LMBTQ-személyek és közösségi vezetők összefogásában, akik a bizalom és a kölcsönös tisztelet lelkületében dolgoznak együtt.”19
Russell M. Nelson elnök egyszer elgondolkodva ezt kérdezte: „Vajon nem létezhetnek határvonalak anélkül, hogy frontvonalakká válnának?”20
Azon fáradozunk, hogy „Krisztus békés követői”21 legyünk.
Az idő, amikor nem felelünk
A Szabadítót ért támadások némelyike olyan rosszindulatú volt, hogy semmit nem felelt rájuk. „[A] főpapok és az írástudók, teljes igyekezettel vádol[ták]… és kicsúfol[ták] őt”, Jézus azonban „semmit nem felele néki[k]”.22 Vannak időszakok, amikor béketeremtőnek lenni annyit tesz, hogy ellenállunk a reagálásra való késztetésnek, és inkább méltósággal csendben maradunk.23
Szívszaggató mindannyiunk számára, amikor kemény vagy lenéző szavak hangzanak el vagy kerülnek közzétételre a Szabadítóról, az Ő követőiről és az Ő egyházáról olyanok részéről, akik egykor mellettünk álltak, vettek velünk az úrvacsorából, és velünk együtt bizonyságot tettek Jézus Krisztus isteni küldetéséről.24
Ez a Szabadító szolgálatának az idején is így történt.
Jézus tanítványai közül néhányan, akik Vele voltak az Ő legfenségesebb csodái során, úgy döntöttek, hogy „nem járnak vala többé ő vele”25. Sajnálatos módon nem mindenki marad szilárd a Szabadító iránti szeretetében és azon elhatározásában, hogy betartja az Ő parancsolatait.26
Jézus arra tanított minket, hogy vonjuk ki magunkat a harag és viszálykodás köréből. Az egyik példában, miután a farizeusok szembeszálltak Jézussal, és arról tanácskoztak, miként pusztíthatják el Őt, a szentírások azt mondják, hogy Jézus eltávozott tőlük,27 és csodák történtek, amint „követé őt nagy sokaság, és ő meggyógyítja vala mindnyájokat”28.
Mások életének a megáldása
Mi is eltávozhatunk a viszálykodástól, és megáldhatjuk mások életét29 úgy, hogy közben nem szigeteljük el magunkat a saját kis világunkba.
A Kongói Demokratikus Köztársaságban, Mbuji-Mayiben néhányan eleinte bírálták az egyházat, mivel nem értették a hitelveinket, és nem ismerték az egyháztagjainkat.
Egyszer Kathyvel részt vettünk egy nagyon különleges egyházi gyűlésen Mbuji-Mayiben. A gyermekek makulátlanul voltak felöltözve, szemük ragyogott, arcukon széles mosoly ült. Abban reménykedtem, hogy a tanulásról szólhatok majd hozzájuk, de megtudtam, hogy sokan közülük nem is járnak iskolába. Vezetőink – egy csekély összegű emberbaráti segéllyel – módot találtak a segítségnyújtásra.30 Ma már több mint 400 tanulót – lányokat és fiúkat, egyháztagokat és nem a mi hitünkön lévőket – fogad és tanít 16 tanár, akik Jézus Krisztus egyházának a tagjai.
A 14 éves Kalanga Muya ezt mondta: „Kevés pénzem volt, így négy évre kimaradtam az iskolából. […] Annyira hálás vagyok azért, amit az egyház tesz! […] Most már tudok franciául olvasni, írni és beszélni.”31 A kezdeményezésről szólva Mbuji-Mayi polgármestere így nyilatkozott: „Ösztönzően hat rám Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza, mert míg a többi egyház csak saját magával van elfoglalva, …addig ti [másokkal együtt] dolgozva fáradoztok azon, hogy megsegítsétek a szükséget látó közösséget.”32
Mindenkit szeress!
Minden alkalommal, amikor János 13. fejezetét olvasom, eszembe jut a Szabadító béketeremtőként mutatott tökéletes példája. Jézus szeretetteljesen megmosta az apostolok lábát. Aztán azt olvassuk, hogy „igen nyugtalankodék lelkében”33, amikor arra gondolt, hogy elárulja majd Őt valaki, akit szeret. Próbáltam elképzelni a Szabadító gondolatait és érzéseit, amikor Júdás elment. Érdekes módon, abban a komoly pillanatban Jézus nem szólt többet „nyugtalanító” érzéseiről vagy az árulásról. Ehelyett a szeretetről szólt apostolainak, szavai pedig évszázadok múlva is visszhangzanak:
„Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket…
Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.”34
Szeressük hát Őt és szeressük egymást is. Legyünk béketeremtők, hogy Isten gyermekeinek neveztessünk; ezért imádkozom, Jézus Krisztus nevében, ámen.