20. fejezet

Móziás 9–17

Bevezetés

A Móziás 9–24 felidézi annak a csoportnak a történetét, akiket Zeniff vezetett ki Zarahemla földjéről Lehi-Nefi földjére. A feljegyzés körülbelül 80 éves időszakot ölel fel, mintegy Kr. e. 200-tól addig, amíg Kr. e. 121 körül visszatértek Zarahemla földjére. Körülbelül ebben az időszakban uralkodott Zarahemla földjén I. Móziás király, Benjámin király, majd II. Móziás király, Lehi-Nefi földjén pedig Zeniff, Noé és Limhi.

Noé király uralkodása alatt Abinádi próféta figyelmeztette a népet, hogy tartsanak bűnbánatot. Megjövendölte, hogy pusztulás vár rájuk azért, mert elfordultak Istentől. Abinádi tanításai feltárták a Szabadító isteni voltát, egységét az Atyával, valamint azt, hogy milyen hatalmas áldozatot hoz majd a Szabadító az engesztelés során. Abinádi szavait tanulmányozva megújíthatod a Szabadító áldozata iránti hála érzését, és még inkább értékelni tudod majd az engesztelést.

Abinádi vértanúhalála nagy bátorságról tanúskodik. Abinádi bizonysága Alma megtérését eredményezte, azonban Abinádinak az életébe került. Abinádi szolgálatának eseményeit mérlegelve gondold át, milyen hatással volt a jövő nemzedékeire egyetlen igazlelkű ember. Almán, az egyetlen ismert megtértjén keresztül jött el az őt követő próféták számos nemzedéke, akik felkészítették a népet Jézus Krisztus eljövetelére. Abinádihoz hasonlóan te is jelentős hatással bírhatsz a családodra és az ismerőseidre azzal, hogy tanúbizonyságot teszel az igazságról és igazlelkűen élsz.

Szövegmagyarázat

A Móziás 9 előtti szövegbetét

• A Móziás 9. fejezetének összefoglalója elé beillesztett szövegfej részét képezi a Joseph Smith prófétának adott eredeti feljegyzésnek (lásd a Nefi első könyve: uralkodása és elrendelt szolgálata szövegmagyarázatát a 11. oldalon). „A 9. fejezettől a 22-ig bezárólag” megjegyzés akkor került ide, amikor a 1879-ben már fejezetekre bontott formátumban adták ki a Mormon könyvét.

Móziás 9. Zeniff feljegyzése

• A Móziás 9:1–4 és az Omni 1:27–29 is megemlíti Zeniff Nefi-Lehi földjének újratelepesítésére irányuló első expedíciójának történetét; a Móziás 9:1–2 azonban azt is felfedi, miért fulladt polgárháborúba az első expedíció, és kellett visszatérnie Zarahemla földjére. Zeniff nem lelte örömét a háborúban, inkább békében szeretett volna élni a lámániták között. A Móziás 9–10-et Zeniff írta, ezt a részt nem kivonatolta Mormon, és nem fűzött hozzá megjegyzést. Figyeld meg, hogy a Móziás 8-nál a dátum Kr. e. 121. A Móziás 9-nél a dátum Kr. e. 200. A feljegyzés mintegy 80 évvel visszakanyarodik az időben, hogy elmondja, mi történt Lehi-Nefi földjén abban az időszakban, míg Zarahemla földjén Benjámin, illetve Móziás uralkodott.

Móziás 9:16–18; 10:10–11, 19. „Az Úr erejével”

• Zeniff feljegyezte, hogy „az Úr erejével” harcoltak a lámániták elleni csatában (lásd Móziás 9:16–18; 10:10–11, 19). Bár Zeniff népe hatalmas túlerővel nézett szembe, viszonylag kevés veszteséggel győzte le a lámánita támadókat. Azért jártak sikerrel, mert hűek voltak Istenhez. Az Úr meghallgatta fohászaikat és erővel áldotta meg őket. A Mormon könyvében sok helyen láthatjuk, hogy Isten egyik gyengéd irgalmasságaként erővel áldja meg népét. Benjámin népe Zarahemlában azért győzedelmeskedett a lámániták felett, mert „az Úr erejével” hadakoztak (Mormon szavai 1:14).

  Alma könyvében a nefita seregek sikere annak tudható be, hogy hadseregük mérete helyett bízni tudtak abban, hogy Isten megsegíti őket a csatáikban (lásd Alma 2:27–31; 43:49–51; 56:56). Bár a mi csatáink talán nem harcmezőn zajlanak, „az Úr erejével” kifejezés megtanítja nekünk, hogy mi is segítséget kérhetünk Istentől, hogy erőt adjon nekünk ellenfeleink legyőzéséhez.

Móziás 9–22. Zeniff és népe története

• Móziás könyve gyakran zavarbaejtő, mert több szálon fut a történet, és történelmi visszatekintések is vannak benne (nézd meg a „Visszatekintések Omnitól Móziásig” című ábrát a függelék 421. oldalán). A Móziás 9–22. fejezeteinek története mintegy 80 évvel visszatekint, arra az időre, amikor Zeniff és kis csoportnyi követője elhagyta Zarahemla földjét, hogy visszatérjen Nefi földjére. A feljegyzés tartalmazza Zeniff, Noé és Limhi királyok történetét. A visszatekintő elbeszélés visszaviszi az olvasót a Mormon könyve történelmében, abba az időszakba, mikor Zeniff csoportja a Móziás 25-ben újra csatlakozik Zarahemla népéhez.

Móziás 10:11–17. Hamis hagyományok

• A lámániták Jeruzsálemből való kijövetelük vonatkozásában az események torzított változatát fogadták el igazságként. Ezek a hamis hagyományok nemzedékről nemzedékre továbbadva mély előítéleteket, illetve a nefitákkal szembeni örökös gyűlöletet eredményeztek a lámániták között (lásd Móziás 10:17). Az Úr utolsó napi kinyilatkoztatásban figyelmeztetett rá, hogy Sátán hamis hagyományokkal veszi el „a világosságot és az igazságot” (T&Sz 93:39; lásd még T&Sz 123:7–8). E hagyományok miatt a lámániták jogosnak érezték a gyilkosságot, a rablást, valamint a nefiták elpusztítására vagy szolgaságba vetésére irányuló kísérleteiket (lásd Móziás 10:17).

• Richard G. Scott elder a Tizenkét Apostol Kvórumából megtanította, mit tegyünk, amikor valamilyen családi vagy kulturális hagyomány összeütközésbe kerül Isten tervével vagy normáival. Azt tanácsolta nekünk, hogy életünket alaposan átvizsgálva döntsük el, mely hagyományok térnek el az Úr tanításaitól:

  „Mennyei Atyád kijelölte számodra, hogy egy meghatározott rokonságba szüless, amelytől a faj, a kultúra és a szokások örökségét nyerted. Ez a származás gazdag örökséget nyújthat és nagyszerű okot adhat az örvendezésre. Felelős vagy azonban annak eldöntéséért, hogy van-e olyan része ennek az örökségnek, amellyel fel kell hagynod azért, mert az Úr boldogságterve ellen dolgozik.

  Megkérdezheted, vajon hogyan tudja valaki eldönteni, mikor ellenkezik egy szokás az Úr tanításaival, és mikor kell felhagyni vele. Ez nem könnyű. Saját helytelen hagyományaim legyőzésén munkálkodva én is megtapasztaltam, milyen nehéz. […] A szokások és hagyományok öröklött részünkké váltak. Nem könnyű ezeket tárgyilagosan értékelni. Figyelmesen tanulmányozd a szentírásokat és a próféták tanácsát, hogy megértsd, mit akar az Úr, hogyan élj! Azután értékeld ki életed minden egyes részét, és tedd meg a szükséges kiigazításokat. Kérj segítséget valakitől, akit tisztelsz, aki félre tudott tenni néhány mélyen gyökerező meggyőződést és hagyományt, amelyek nem voltak összhangban az Úr tervével. […]

  Olyan kultúrában élsz, ahol a férj zsarnoki, tekintélyelvű szerepet tölt be, meghozva minden fontos, a családdal kapcsolatos döntést? Ezt a gyakorlatot mérsékelni kell úgy, hogy mind a férj, mind pedig a feleség egységben, egyenlő társként hozzon döntést saját maga és a családja vonatkozásában. […]

  Vannak más hagyományok, az örökség részei, amelyektől el kell fordulni:

  Amely megszegné a Bölcsesség szavát.

  Amely azon alapszik, hogy gyakran az öröklés által meghatározott hely adta hatalommal kényszerít engedelmességre másokat.

  Amely kasztrendszerek megalapítására biztat.

  Amely viszályt támaszt más kultúrákkal” (lásd Liahóna, 1998. júl. 97–98.).

Móziás 11:2–19, 27. Noé „szívének kívánságai után járt”

• A szolgáló feleségeket illetően lásd a Jákób 1:15 szövegmagyarázatát a 116. oldalon.

• Mormon színesen ábrázolta Noé király gonoszságát (lásd Móziás 11:2–19, 27). Később Móziás Noé király példáját nevezte meg annak elsődleges okaként, hogy vessenek véget a királyok uralkodásának: „Mily sok gonoszság elkövetését okozza egy gonosz király, igen, és mily nagy pusztításét! Igen, emlékezzetek Noé királyra” (Móziás 29:17–18). Noé király maradéktalan önzősége abban, hogy a test kívánságait követte, az ilyen egyének sorsára figyelmezteti a mai olvasókat.

Móziás 11:20. Abinádi próféta

• M. Russell Ballard elder a Tizenkét Apostol Kvórumából rávilágított Abinádi bátorságára és arra, hogy készen állt engedelmeskedni az Úrnak: „Abinádi az Úr Jézus Krisztusról való bátor bizonyságtételével felbőszítette Noé királyt. Később ez a remek misszionárius tanúságáért és hitéért elszenvedte a végső áldozatot, ám előtte még tiszta bizonysága megérintett egy hívő szívet. Alma, Noé király egyik papja »megbánta bűneit…, [elfogadta Jézust a Krisztusként] és titokban elment a nép közé, és Abinádi szavait kezdte tanítani« (Móziás 18:1). Sokan tértek meg Jézus Krisztus evangéliumához Abinádinak a Szabadítóról való erőteljes bizonyságtétele közvetlen eredményeként, melyet egy lélek, Alma, elhitt” (lásd Liahóna, 2004. nov. 41.).

  

• Míg a Hetveneknél szolgált, Cree-L Kofford elder beszélt róla, milyen hatással bírt és milyen példát mutatott Abinádi: „Mi olyan különleges Abinádiban? Talán az, hogy teljes mértékben engedelmesen ment el, valószínűleg egyedül, azok közé, akikről tudnia kellett, hogy életét fogják venni, hogy átadja az Úr szavát és bűnbánatot hirdessen a népnek. Talán éppen annak a ténye, hogy annyira keveset tudunk róla, vagy talán egyszerűen csak az mód, ahogyan a világgal farkasszemet nézve fogadta életében a megpróbáltatásokat. Bármi legyen is az ok, Abinádi különleges volt és most is az. Bár régen volt, élete még mindig izgatja az ember elméjét és megdobogtatja a szívét” (“Abinadi,” in Heroes from the Book of Mormon [1995], 69–70). Tudjuk, hogy Abinádi olyan ember volt, aki a nép közül jött, nem a társadalmukon kívülről. Nyilvánvalóan igazlelkű ember volt, aki elhívást kapott, hogy figyelmeztesse népét: rabság és pusztulás következik, ha nem tartanak bűnbánatot.

Móziás 11:21; 12:1–2, 8. Abinádi figyelmeztetései

• Noé népe nem hallgatott Abinádi első figyelmeztetésére (lásd Móziás 11:21), ezért amikor két évvel később visszatért, még komolyabban figyelmeztette őket. Most már az volt a következmény, hogy szolgaságba kerülnek, és ha nem tartanak bűnbánatot, akkor el fognak pusztulni (lásd Móziás 12:1–2, 8). Ez gyakran így van az életben – ha halogatjuk az engedelmességet vagy késlekedünk követni a prófétát, akkor komolyabb következményeket vonunk magunkra.

Móziás 12:15–24. „Aki jó híreket hoz”

• Noé király egyik gonosz papja így provokálta Abinádit: „Mit jelentenek a szavak…: Mily szépek a hegyeken annak lábai, aki jó híreket hoz; aki békességet hirdet; aki jót illetően hoz jó híreket”? (Móziás 12:20–21.) A Móziás 12–15 olvasásakor figyeld meg, milyen alaposan megválaszolta Abinádi ezt a kérdést.

  Móziás 12:25, 27

  Miért voltak képtelenek a papok megérteni a szentírásokat? Hogyan kerülhetjük el azt, hogy mi is ebbe a hibába essünk?

Móziás 12:34–36; 13:11–26. A tízparancsolat

• Gordon B. Hinckley elnök (1910–2008) kijelentette, hogy a tízparancsolat (lásd 2 Mózes 20:3–17) minden nemzedékben elengedhetetlen részét képezi Jézus Krisztus evangéliumának: „A tízparancsolatot Jehova ujja írta fel kőtáblákra, hogy szabadulást és biztonságot, védelmet és boldogságot hozzon Izráel gyermekeinek, valamint az őket követő nemzedékek mindegyikének” (in Conference Report, Oct. 1991, 71; vagy Ensign, Nov. 1991, 51).

Móziás 13:28. „Nem egyedül a törvény által jön szabadulás”

• Dallin H. Oaks elder a Tizenkét Apostol Kvórumából tanúbizonyságot tett róla, hogy akkor is teljes mértékben szükségünk van Jézus Krisztusra, ha igazlelkűen élünk: „Kétségtelenül nagy erő van a férfiakban és a nőkben, és nagyszerű dolgokat vihetnek véghez. Azonban a Jézus Krisztus engesztelése által felajánlott kegyelem nélkül minden engedelmességünk és jó cselekedetünk ellenére sem szabadíttathatunk meg a haláltól vagy egyéni bűneink hatásaitól. A Mormon könyve ezt világossá teszi. Azt tanítja, hogy »nem egyedül a törvény által jön szabadulás« (Móziás 13:28). Más szavakkal, nem egyszerűen csak a parancsolatok betartása által jön szabadulás. »A törvény által egyetlen test sincs igazolva« (2 Nefi 2:5). Még azok is »haszontalan szolgák« (Móziás 2:21), akik teljes szívükkel, lelkükkel, elméjükkel és erejükkel igyekeznek engedelmeskedni és Istent szolgálni. Az ember nem keresheti meg magának saját szabadulását” (“Another Testament of Jesus Christ,” Ensign, Mar. 1994, 67).

Móziás 13:34. „Isten maga fog lejönni”

• Az Isten kifejezés általában Mennyei Atyánkra utal, és végső soron Ő az, akinek hódolunk. Igaz viszont, hogy Jézus Krisztus is Isten. Az Ószövetség szentjei Jehovaként, Ábrahám, Izsák és Jákób Isteneként ismerték Őt. James E. Talmage elder (1862–1933) a Tizenkét Apostol Kvórumából azt tanította, hogy a szentírások segítenek nekünk Jézus Krisztus isteni mivoltának és Istenként játszott szerepének megértésében: „A szentírások hatalmaznak fel minket annak kijelentésére, hogy Jézus Krisztus Isten, a Teremtő, Isten, aki kinyilatkoztatta magát Ádámnak, Énóknak, és mind az özönvíz előtti pátriárkáknak és prófétáknak egészen Noéig; Ábrahám, Izsák és Jákób Istene; Izráel egyesült népének Istene, valamint Efráim és Júda Istene a zsidó nemzet szétszakadása után; Isten, aki felfedte magát a próféták előtt Mózestől Malakiásig; az ószövetségi feljegyzés Istene; valamint a nefiták Istene. Megerősítjük, hogy ahogy régen, úgy ma is Jézus Krisztus Jehova, az Örökkévaló” (Jesus the Christ, 3rd ed. [1916], 32).

Móziás 13:27–35. Mózes törvénye és Jézus Krisztus

• Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából tanított róla, hogyan kapcsolódik Mózes törvénye Jézus Krisztus evangéliumához:

  „A mai olvasó az – ősi és mai – Mózesi törvényben ne csak vallási rituálék unalmas halmazát lássa meg, amelyet szolgaian (időnként katonásan) követ egy merevnyakú nép, akik nem fogadták el Krisztust és az Ő evangéliumát. Ez a történelmi jelentőségű szövetség, amelyet magától Istentől kaptak, …a lelkiséghez mutatott utat, Krisztushoz nyitott ajtót. […]

  Fontos megértenünk, hogy Mózes törvénye Jézus Krisztus már azelőtt is létező evangéliumának sok alapvető részét lefedte, és ezáltal magában foglalta. Soha nem akart Jézus Krisztus evangélumától különálló, különválasztott, és bizonyosan nem azzal szemben álló dolog lenni. […] Célja soha nem tért el a magasabb törvénytől. Mindkettő Krisztushoz kívánta vinni az embereket” (Christ and the New Covenant [1997], 136–37, 147).

  Móziás 14:2–5

  Mit tudunk meg a Szabadítóról?

Móziás 14:1–12. Ésaiás messiási próféciája

• Az engesztelés fontosságának hathatós tanítása végett Abinádi Ésaiás írásaiból idézett. Jeffrey R. Holland elder elmagyarázta, milyen jelentőséggel bír Ésaiás 53 (Móziás 14) a Szabadító szerepkörének tanúságaként: „Az Úr Jézus Krisztus életének, halálának és engesztelő áldozatának minden bizonnyal legfenségesebb, leghosszabb és leginkább lírai leírása Ésaiás 53. fejezetében található, amit a Mormon könyvében Abinádi Noé király előtt láncra verve állva idéz annak teljességében” (Christ and the New Covenant, 89).

Móziás 14:5. „Az ő sebei által gyógyulunk meg”

• Jézus Krisztusnak az engesztelés alatti szenvedésére és annak gyógyító erejére utalva a következőket mondta M. Russell Ballard elder:

  „Mily békességet és vigaszt nyújt ez a nagyszerű ajándék, melyet Jézus Krisztus, az egész emberiség Szabadítójának és Megváltójának szerető kegyelme hoz el! […]

  Bár élete tiszta és bűntelen volt, Ő fizette ki a bűn végső váltságdíját – a ti bűnötökért, az enyémért és mindenkiért, aki valaha is élt. Szellemi, érzelmi és lelki gyötrelme oly nagy volt, hogy minden pórusából vér folyt (lásd Lukács 22:44; T&Sz 19:18). Jézus mégis készségesen szenvedett, hogy nekünk lehetőségünk legyen arra, hogy tisztára mosassunk, ha hiszünk Őbenne. […] Az Úr engesztelése nélkül ezek közül egyetlen áldásban sem részesülhetnénk, és nem válhatnánk érdemessé és felkészültté arra, hogy visszatérjünk és Isten jelenlétében lakjunk” (lásd Liahóna, 2004. máj. 84–85).

Móziás 15:1–7. Milyen értelemben az Atya és a Fiú is Krisztus

• A szentírások időnként az „Atya” megszólítással utalnak Jézus Krisztusra. M. Russell Ballard elder elmagyarázta, miért olvashatunk időnként Jézus Krisztusról úgy, mint aki az Atya is és a Fiú is:

  „Hogyan lehet Jézus Krisztus egyszerre az Atya is és a Fiú is? Igazából ez nem is olyan bonyolult, mint amilyennek hangzik. Bár Isten Fia, Ő áll a hívők családját alkotó egyház élén. Amikor lelkileg újjászületünk, az Ő családjába fogadnak be minket. Atyánkká, vagyis vezetőnkké válik. […]

  Ez a tan semmilyen szempontból nem ássa alá az Atyaisten szerepkörét. Szerintünk inkább pont, hogy fokozza a megértésünket arról, milyen szerepet tölt be a Fiúisten, a mi Szabadítónk, Jézus Krisztus. Isten, Mennyei Atyánk lelkünk Atyja; Isten Fiát az igazlelkűek Atyjának mondjuk. »Atyának« tartjuk Őt, azon kapcsolat miatt, ami közte és az evangéliumát elfogadók között van, akik ezáltal az örök élet örököseivé lesznek. Az Istenség harmadik tagjának, a Szentlélek Istennek pedig konkrét küldetése az, hogy tanítsa az Atyaisten és a Fiúisten isteni mivoltával kapcsolatos igazságot, és bizonyságot tegyen arról” (“Building Bridges of Understanding,” Ensign, June 1998, 66–67).

• 1916. június 30-án Joseph F. Smith elnök vezetésével részletekbe menő nyilatkozatot adtak ki a testvérek, ezzel a címmel: „Az Atya és a Fiú: Az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvórumának tanbéli magyarázata”. Ennek a magyarázatnak egy része tisztázza, miért mondják a szentírások Jézus Krisztust időnként „Fiúnak”, máskor pedig „Atyának”:

  „»Atya«, mint Teremtő. […] Amikor a szentírások bármiképp is az egek és a föld Atyjaként utalnak Istenre, azt úgy kell érteni, mint ami azt jelzi hogy Isten az egek és a föld Alkotója, Összerendezője, Teremtője.

  Ezzel a jelentéssel, ahogyan azt a szövegkörnyezet minden esetben meg is mutatja, Jehovát, aki Jézus Krisztus, Elohim Fia, nevezik úgy, hogy »az Atya«, méghozzá »az egek és a föld Örök Atyja« [lásd Ether 4:7; Alma 11:38–39; Móziás 15:4; 16:15]. […]

  Jézus Krisztus, az evangéliumában megmaradók »Atyja«. Jézus Krisztust más értelemben is »Atyának« tartjuk, méghozzá olyankor, amikor az evangéliumát elfogadók, és ezáltal az örök élet örököseivé válók Őhozzá fűződő kapcsolatára utalunk. […]

  Az Úr azt mondta hű szolgáinak a jelen adományozási korszakban: »Ne féljetek, kisgyermekek, mert az enyéim vagytok, és én legyőztem a világot, és ti azok közül valók vagytok, akiket Atyám nekem adott« (T&Sz 50:41). […]

  Jézus Krisztus az »Atya«, a Hatalom isteni módján beiktatva. […] Jézus, a Fiú képviselte és képviseli most is hatalom és felhatalmazás terén Elohimot, az Ő Atyját. […] Így az Atya a Fiúra helyezte nevét; Jézus Krisztus az Atya nevében és neve által beszélt és szolgált; és szavai, valamint tettei hatalom, felhatalmazás és isteniség tekintetében az Atyáéi voltak és most is azok” (“The Father and The Son,” Ensign, Apr. 2002, 14–15, 17).

Móziás 15:10–13. Krisztus magja

• Dallin H. Oaks elder kifejtette, hogyan válik valaki Jézus Krisztus fiává vagy leányává: „A Mormon könyve e nagyszerű szentírásaiból megtudjuk, hogy akik hit, bűnbánat, valamint az evangélium törvényeinek és szertartásainak betartása által méltóvá válnak, azok bűneit elhordozza az Úr Jézus Krisztus. Lelki és átvitt értelemben Krisztus fiaivá és leányaivá, királyságának örököseivé válnak. Ők azok, akiket az utolsó napon az Ő nevén szólítanak majd” (in Conference Report, Apr. 1985, 104; vagy Ensign, May 1985, 82).

• Amikor elnöklő püspökként szolgált, Merrill J. Bateman elder leírta, hogyan látja majd meg Jézus a magját: „A Szabadító az Istenség tagjaként mindannyiunkat személyesen ismer. Ésaiás és Abinádi próféta azt mondta, hogy amikor »Krisztus önlelkét áldozatul adja, magot lát« (Ésaiás 53:10; vesd össze Móziás 15:10). Abinádi elmagyarázza, hogy »magja« azokat az igazlelkűeket foglalja magában, akik követik a prófétákat (lásd Móziás 15:11). A kertben és a kereszten Jézus mindannyiunkat látott, és nemcsak elhordozta a bűneinket, hanem a legmélyebb érzéseinket is megtapasztalta, hogy tudja, miként vigasztaljon és erősítsen minket” (in Conference Report, Apr. 1995, 15–16; vagy Ensign, May 1995, 14).

Móziás 15:13–20. Mily szépek lábaik!

• Ésaiás szavait átfogalmazva Abinádi dicsőítve felsorolta, milyen hatalmas áldásokat kaptak és fognak kapni a békességet hirdető szent próféták (lásd Móziás 15:15–17), valamint a Szabadító, aki „a békesség megalapítója” (lásd Móziás 15:18). A békesség üzenete az, hogy el fog jönni a Megváltó, aki valóban el is jött, hogy megváltsa bűneitől a népét, és véghezvitte a halottak feltámadását (lásd Móziás 15:18, 20).

• Míg a Hetveneknél szolgált, Carlos E. Asay elder (1926–1999) a következő bepillantással szolgált Ésaiás e kijelentésének képiségébe:

  „Senki nem szebb vagy áldottabb azoknál, akik az igazság prédikálásával és példázásával szolgálják Istent. Ez a leginkább megszentelő és megszépítő munka! […]

  A szabadító igazságokat megosztó prédikátor lábai, hangja, arca és egész lénye mindig is becses és szép lesz az új megtértek szemében, különösen azokéban, akik azelőtt bűneikben szenvedtek. Azok szeme, akik megismerték Krisztust és az Ő szabadító hatalmát, alig vagy egyáltalán nem lát fogyatkozást a misszionáriusokban, akik sokat gyalogoltak, hogy elhozzák az evangélium üzenetét” (The Seven M’s of Missionary Service [1996], 135–36).

Móziás 15:20–31. Az első feltámadás

• Jézus Krisztus volt az első ember ezen a földön, aki feltámadt. Ebből adódóan az időszak, amire első feltámadásként utalnak a szentírások, az Ő halál feletti győzelmével köszöntött be és a millenniumon át tart. Abinádi azt tanította, hogy az első feltámadásban előjövők között lesz „minden próféta és mindazok, akik hittek a szavaikban” (Móziás 15:22), valamint azok, akik tudatlanságban haltak meg, „mivel nem jelentették ki nekik a szabadítást” (Móziás 15:24; lásd még T&Sz 45:54), és a felelősségre vonhatóság előtt meghalt kisgyermekek (lásd Móziás 15:25; Moróni 8:1–24).

  

  A feltámadás rendje

  

  Celesztiális emberek feltámadása

  Krisztus feltámadása

  Terresztriális emberek feltámadása

  A millennium kezdete

  Telesztiális emberek feltámadása

  A veszedelem fiainak feltámadása

  Az igazak feltámadásának vége

  A millennium vége

  A hamisak feltámadásának kezdete

  Brian D. Garner, Search These Things Diligently (2003), 151.

Móziás 15:25. A kisgyermekeknek örök életük van

• Joseph Smith próféta (1805–1844) azt tanította a kisgyermekek szabadulását illetően: „A gyermekek trónra ülnek majd Isten és a Bárány színe előtt…; azon világosság, dicsőség és intelligencia teljességét élvezik majd ott, amely a celesztiális királyságban elő van készítve” (History of the Church, 4:555–56).

Móziás 17:6–20. Abinádi példája

• Robert D. Hales elder a Tizenkét Apostol Kvórumából kihangsúlyozta, hogy a parancsolatok betartásában követnünk kell Abinádi bátorságának példáját:

  „Micsoda hatalmas példa kellene, hogy legyen mindannyiunk számára Abinádi! Bátran betartotta az Úr parancsolatait – bár ez az életébe került.

  Minden adományozási korszak prófétája készen állt kockára tenni az életét, bátran Isten akaratát tették és hirdették szavát.

  Joseph Smith próféta úgy ment, »mint bárány a mészárszékre« (T&Sz 135:4), soha nem inogva meg az Úr parancsolatainak teljesítésében.

  És gondoljunk Szabadítónk példájára! […] Mindvégig kitartott, betöltve isteni küldetését és az egész emberiségért elvégezve az engesztelő áldozatot.

  […] Kövessük hát Urunk, Jézus Krisztus, valamint az Ő múltbéli és jelen prófétáinak példáját! Lehet, hogy nem követeltetik meg tőlünk életünk vértanúként való feláldozása, ahogyan azt sok próféta tette. Az viszont megköveteltetik, hogy engedelmeskedjünk az Úr parancsolatainak és legyünk hűek a vele kötött szövetségeinkhez” (in Conference Report, Apr. 1996, 49; vagy Ensign, May 1996, 35).

Elgondolkodtató kérdések

• Szerinted mit jelent az, ha szívünkbe vannak írva az Úr parancsolatai? (Lásd Móziás 13:11.)

• Miért fontos tudnunk azt, hogy a Szabadító Isten volt és most is az? Milyen hatással legyen ennek tudata abba vetett hitünkre, hogy meg tud minket szabadítani?

• Hogy élhetsz a téged körülvevő gonoszság ellenére igazlelkű életet?

Javasolt feladatok

• A Móziás 12:34–13:24 átolvasása közben keresd ki és jelöld meg a tízparancsolat mindegyikét! Válaszd ki ezek közül az egyik parancsolatot és engedelmeskedj neki még teljesebb mértékben! Jegyezd fel a naplódban, hogyan teszed meg ezt!

• Olvasd el a Móziás 14-et és hasonlítsd össze a Móziás 3:7–8-cal. Saját szavaiddal foglald össze egy oldalban a Móziás 14-et, vagy írj egy egyoldalas bizonyságot arról, hogy mit jelent számodra a Szabadító!