21. fejezet

Móziás 18–24

Bevezetés

Akik követték Almát a vadonba, azok Isten szavát hallva, bűnbánatot tartva és elfogadva a keresztelés szövetségét megalázkodtak. Mégis a lámániták fogságába estek, és ez egy ideig így is maradt. A történelem ugyanezen időszakában Limhi népe továbbra is lámánita fennhatóság alatt élt. Végül ők is megalázkodtak, miután nem tudtak saját erejükből adódóan kiszabadulni, és Isten kiszabadította őket. Alma és Limhi népe is megtapasztalta a fogságot és az elnyomást, és mindkét csoportnak része volt abban az áldásban, hogy kiszabadította őket az Úr keze. Nézd meg, hogyan ad megváltást az Úr a halandóság nehézségeitől azáltal, hogy megerősít minket és segít nekünk a gondjainkban. A két csoport körülményeinek összevetéséből és szembeállításából megtanulhatunk bizonyos tantételeket, amelyek segítenek nekünk kihívásaink kezelésében.

Szövegmagyarázat

Móziás 18:8. Keresztelkedés által az Úr népévé válni

• Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából így foglalta össze a keresztelkedést elfogadókkal szembeni elvárásokat:

  „Alma keresztelni kezdte mindazokat, akik szövetséget szerettek volna kötni Krisztussal. Azt kérte tőlük, hogy szolgálják Istent és tartsák be a »parancsolatait, hogy még bőségesebben kitölthesse« rájuk Lelkét. Ezek az új tanítványok azzal is kimutatják majd hitüket, hogy:

  Isten nyájába jönnek.

  Az ő népének neveztetnek.

  Viselik egymás terheit.

  Gyászolnak azokkal, akik gyászolnak.

  Megvigasztalják azokat, akik vigasztalásra szorulnak.

  Isten tanújaként állnak mindig és mindenben, és minden helyen.

  Szövetségre lépnek, hogy Istent szolgálják és betartsák a parancsolatait.

  Alma szavai a Mormon vizeinél még mindig a legteljesebb szentírásbeli kijelentést alkotják arra vonatkozóan, hogy mit ígér meg az újonnan megkeresztelt egyén” (Christ and the New Covenant [1997], 106).

  Joseph B. Wirthlin elder (1917–2008) a Tizenkét Apostol Kvórumából leírta, milyen áldásokkal jár a keresztelés szövetségeinek elfogadása: „Egész életem során megfigyeltem, hogy amikor az emberek akár új megtértként, akár egész életüket az egyházban töltve, teljes mértékben felismerik keresztelési szövetségük áldásait és erejét, akkor hatalmas öröm költözik az életükbe, és ragályos lelkesedéssel állnak hozzá feladataikhoz a királyságban” (“Alma the Elder: A Role Model for Today,” in Heroes from the Book of Mormon [1995], 84).

Móziás 18:9. „Isten tanújaként állni mindig”

• M. Russell Ballard elder a Tizenkét Apostol Kvórumából kijelentette, hogy keresztelési szövetségünk a körülmények nehézségeitől függetlenül igazlelkűséget követel: „Amikor a keresztelővízben szövetséget kötünk, mely szerint Isten tanújaként állunk »mindig és mindenben, és minden helyen«, akkor nem csak a böjti és bizonyságtevő gyűléseinkről van szó. Talán nem mindig könnyű, kényelmes vagy politikailag elfogadott kiállni azért, ami igaz és helyes, azonban mindig ez a helyes cselekedet – mindig” (lásd Liahóna, 1998. jan. 39.).

Móziás 18:10. „Szövetségre léptetek vele”

• Bonnie D. Parkin nőtestvér a Segítőegylet általános elnökeként kifejtette, hogyan tanít minket Mennyei Atyánk, amikor szövetségeket kötünk és betartjuk azokat: „A szövetségek – vagyis a minket és Mennyei Atyánkat összekötő ígéretek – lényegesek örökkévaló fejlődésünkhöz. Ő lépésről lépésre arra tanít, hogy munkájában való részvételünkkel Hozzá hasonlóvá váljunk. Keresztelkedéskor megígérjük, hogy teljes szívünkkel szeretni fogjuk Őt, és úgy szeretjük testvéreinket, mint önmagunkat. A templomban azt is megígérjük, hogy engedelmesek, önzetlenek, hithűek, tisztességesek és jószívűek leszünk. Megígérjük, hogy áldozatokat fogunk hozni, és mindenünket felajánljuk. A papsági felhatalmazás által egybekovácsolt szövetségeink betartása túlcsorduló áldásokat von maga után. Milyen gyakran jut eszünkbe, hogy szövetségeink a halandóságon túlmutatnak, és a mennyekkel kapcsolnak minket össze? A szövetségkötés a készséges szív kifejeződése; a szövetségek megtartása pedig a hűséges szív kifejeződése” (lásd Megszentelt szívvel. Liahóna, 2002. nov. 103–104.).

Móziás 18:10. Az Úr Lelkének jelenléte az életünkben

• Robert D. Hales elder a Tizenkét Apostol Kvórumából megfigyelte, hogy a Szentlélek jelenléte hatással van a viselkedésünkre és megszilárdítja a bizonyságunkat:

  „A Szentlélek megadja nekünk az ahhoz szükséges erőt és bátorságot, hogy Isten királyságának módszerei szerint éljük az életünket, és forrását képezi bizonyságunknak az Atyáról és a Fiúról. […]

  Ha úgy döntünk, hogy az Ő királyságában leszünk, elválasztjuk – de nem szigeteljük el – magunkat a világtól. Ruházatunk szerény lesz, gondolataink tiszták, beszédünk szeplőtelen. Felemelő mozifilmeket és tévéműsorokat nézünk, ilyen zenét hallgatunk, ilyen könyveket, folyóiratokat és újságokat olvasunk. Olyan barátokat választunk, akik örök céljaink elérésére biztatnak, és kedvesen bánunk másokkal. Kizárjuk az erkölcstelenség, a szerencsejáték, a dohány, az alkohol és a kábítószerek hangjait. Vasárnapi tevékenységeink Isten arra vonatkozó parancsolatát tükrözik, hogy emlékezzünk a sabbat napjára, és tartsuk szentnek azt. Követjük Jézus Krisztus példáját abban, ahogyan másokkal bánunk. Úgy élünk, hogy érdemesek legyünk belépni az Úr házába” (lásd Liahóna, 2001. jan. 8–9.).

Móziás 18:12–18. Alma viselte a papságot

• Joseph Fielding Smith elnök (1876–1972) kifejtette, hogy Almának felhatalmazása volt a keresztelésre:

  „Arra a következtetésre juthatunk, hogy Alma már azt megelőzően viselte a papságot, hogy másokkal együtt Noé király elkezdte háborgatni őket. Igazából azonban nem számít, hogy ez így volt-e, mert Móziás könyve egyértelműen leszögezi, hogy volt felhatalmazása [lásd Móziás 18:13].

  

  Ha felhatalmazása volt a keresztelésre, az azt bizonyítja, hogy ő maga meg volt keresztelve. Amikor tehát Alma Hélámmal együtt a vízbe temetkezett, akkor nem keresztelte meg magát is, csak alázatosságát és teljes bűnbánatát szemléltette az Úr előtt” (Answers to Gospel Questions, comp. Joseph Fielding Smith Jr., 5 vols. [1957–66], 3:203).

  Móziás 18:21–29

  Mit tanított Alma a népének, mit tegyenek, hogy „egyenes derékkal” járjanak Isten előtt? (29. vers)

Móziás 18:21. „Szívüket egységbe és szeretetbe összefonva egymás iránt”

• Napjaink egyik kinyilatkoztatásában azt tanácsolta az Úr: „legyetek egyek; és ha nem vagytok egyek, akkor nem vagytok az enyéim” (T&Sz 38:27). Henry B. Eyring elnök az Első Elnökségből kifejtette, milyen megosztottság uralkodik bukott világunkban, és hogyan eredményez egységet a parancsolatok betartása:

  „A bukással nyilvánvalóvá vált, hogy nem lesz könnyű egységben élni. […]

  Szükségünk van reményre, hogy ebben az életben megismerhetjük az egységet, és érdemessé válhatunk arra, hogy az eljövendő világban örökké rendelkezzünk vele. […]

  Csak akkor lehetünk egységesek, ha betartjuk az érzéseinkre vonatkozó parancsolatokat. Meg kell bocsánatunk, és nem szabad rosszhiszeműnek lennünk azokkal szemben, akik megsértenek minket” (lásd Liahóna, 1998. júl. 74, 77.).

• Akkor köszöntött be Alma népéhez az egység és a szeretet, amikor elkötelezték magukat, hogy Isten parancsolatai szerint fognak élni. Míg a Hetveneknél szolgált, C. Max Caldwell elder ezt a szeretetben való növekedést egy kifejlesztendő állapotként írta le:

  „Jézus szeretete elválaszthatatlanul összekapcsolódott szolgáló, áldozatot hozó és másoknak adó életével, és abból eredt. Csak úgy fejleszthetjük ki ezt a krisztusi szeretetet, ha a Mester által megmutatott úton járunk. […]

  A jószívűség nem puszta előírás vagy tantétel, és nem szó csupán, amely leírja a tetteinket vagy a viselkedésünket. Inkább olyan belső állapot, amelyet ki kell fejlesztenünk és amit meg kell tapasztalnunk ahhoz, hogy értsük. Akkor rendelkezünk a jószívűséggel, ha természetünk részévé vált. Akik jószívűek, azok szeretik a Szabadítót, elnyerték a szeretetét, és úgy szeretnek másokat, akárcsak Ő” (in Conference Report, Oct. 1992, 40; vagy Ensign, Nov. 1992, 30).

Móziás 18:23. „Tartsák meg a sabbat napját, és szentnek tartsák meg azt”

• „Mivel a sabbat szent nap, ezért méltó és szentséges tettekre kell fenntartani. […] Ha csak henyélünk a sabbaton, semmittéve, akkor nem szenteljük meg azt a napot” (Hűek a hithez: evangéliumi értelmező szótár [2004], 166.).

  L. Tom Perry elder a Tizenkét Apostol Kvórumából beszélt róla, hogy a sabbat különleges időszakot jelenthet a családok együttlétére, és felsorolt sok közül 10 olyan tevékenységet, amely méltó a sabbat napjához: „Ekkor veszünk részt közösen a gyűléseinken, és tanulmányozzuk a Szabadító és a próféták életét és tanításait. »Helyénvaló vasárnapi tevékenységek még a következők: (1) saját és családunk történetének írása, (2) családi tanács tartása, (3) családi szervezetek kialakítása és fenntartása közvetlen és tágabb családunk számára, (4) szülők és gyermekek közti négyszemközti beszélgetések tartása, (5) levélírás rokonoknak és misszionáriusoknak, (6) családkutatás, (7) a rokonok, betegek vagy magányosak meglátogatása, (8) misszionáriusi munka, (9) felolvasás gyermekeknek, valamint (10) egyházi énekek éneklése« [“Suggestions for Individual and Family Sabbath-Day Activities,” Ensign, Mar. 1980, 76]” (lásd Liahóna, 2003. máj. 42.).

• Mark E. Petersen elder (1900–1984) a Tizenkét Apostol Kvórumából azt tanította, hogy Jézus Krisztus engesztelése iránti megbecsülésünket tükrözi az, ahogyan megtartjuk a sabbat napját:

  „Nagyon jól látható, hogy a sabbat megtartása megtérésünk mélységét jelzi.

  A sabbat megtartása vagy nem megtartása tévedhetetlen mércéje annak, ahogyan viszonyulunk személyesen az Úrhoz, szenvedéséhez a Gecsemáné kertjében, halálához a kereszten, valamint feltámadásához a halálból. Jele annak, hogy valóban keresztények vagyunk-e, vagy oly sekélyes a megtérésünk, hogy keveset vagy semmit nem jelent nekünk az engesztelő áldozatáról való megemlékezés” (in Conference Report, Apr. 1975, 72; vagy Ensign, May 1975, 49).

  
  

Móziás 18:28. „Adjanak javaikból, saját szabad akaratukból”

• Marion G. Romney elnök (1897–1988) az Első Elnökségből azt tanácsolta nekünk, hogy az Úr munkája iránti teljes odaadás által tegyünk szert jószívűségre: „Egyesek talán felteszik a kérdést: »Hogyan tegyek szert ezekre az igazlelkű érzésekre, amikor adok? Hogyan győzzem le azt, hogy vonakodva adjak? Hogyan tegyek szert ’Krisztus tiszta szeretetére’?« Nekik azt mondom: Éljetek hűen minden parancsolat szerint, adjatok magatokból, törődjetek a családotokkal, szolgáljatok egyházi elhívásokban, végezzetek misszionáriusi munkát, fizessetek tizedet és felajánlásokat, tanulmányozzátok a szentírásokat – és még sorolhatnám. Miközben elmerültök ebben a szolgálatban, az Úr megérinti és megenyhíti a szíveteket” (in Conference Report, Oct. 1981, 131–32; vagy Ensign, Nov. 1981, 93).

Móziás 19–24. Limhi népének és Alma népének összevetése

• Amikor Abinádi próféta először elment Noé király gonosz népéhez, megmondta nekik, hogy ha nem tartanak bűnbánatot, akkor fogságba fognak kerülni (lásd Móziás 11:21). Amikor az Úr két évvel később megparancsolta Abinádinak, hogy térjen vissza, a nép még mindig nem tartott bűnbánatot (lásd Móziás 12:1). Az Úr szava szerint tehát mindannyiuknak elkerülhetetlenül fogságba kellett esniük. Ezen kívül, amikor Abinádi másodszor prédikált nekik, az Úr még erősebb figyelmeztetést adott Noé király népének. Azon felül, hogy fogságba vitetnek, sokakat meg is fognak ölni. Mások éhínséget és döghalált tapasztalnak majd meg, és ha még mindig nem hajlandók a bűnbánatra, el fognak pusztulni (lásd Móziás 12:2–8).

  Abinádi második látogatása után ketté vált a nép. Alma hitt Abinádinak, és a nép egy csoportja meghallgatta Almát, bűnbánatot tartott és igazlelkűvé vált. A nép nagy része azonban – Noé király, majd fia, Limhi vezetése alatt – nem tartott bűnbánatot, csak sokkal később. Bár végül mindkét csoport fogságba esett, mert az Úr első figyelmeztetése után nem voltak hajlandóak a bűnbánatra, figyeld meg, milyen különbségek voltak aközött, ami Alma csoportjával történt, akik önként tartottak bűnbánatot, és ami Limhi csoportjával történt, akik bűnbánatra kényszerültek.

  Időszak	Limhi népe	Alma népe
  Abinádi második látogatása	Noé népe elutasította és megölte Abinádit (Móziás 17). Továbbra is gonoszok maradtak.	Alma hitt Abinádinak (Móziás 17:2–4). Alma menekülni kényszerült.
  Abinádi második látogatása után	Noé-Limhi népe továbbra is gonosz maradt (Móziás 19:2–20). Megosztottá váltak (2. vers). Viszálykodtak (3. vers). Megtámadták őket a lámániták (6–7. vers). Noé királyt megölte a saját népe (20. vers). A nép a lámániták fogságába került, és 50 százalékos adót kellett fizetniük a lámánitáknak (15. vers).	Egy kis csoport hitt Almának (Móziás 18:3–21). Elmentek, hogy hallják, amint Alma prédikál (4. vers). Bűnbánatra és arra tanították őket, hogy legyen hitük (7. vers). Szövetséget kötöttek Istennel (8–11. vers). Elmenekültek, amikor Noé király megpróbálta elpusztítani őket (33–34. vers).
  Két évvel Abinádi halála után (Móziás 19:29)	Limhi népe fogságban maradt (Móziás 19:22–20:22). Fogságban maradtak és 50 százalékos adót fizettek (19:22). A lámániták megtámadták őket (20:7). Visszaverték a támadást (20:8–11). Elfogadták a fogságot (20:22).	Alma népe boldogult (Móziás 23:2–5). Az Úr megerősítette őket (2. vers). Várost építettek (5. vers).
  Az első két év utáni időszak (Móziás 19:29)	Egyre sanyarúbb lett a fogság (Móziás 21:3–6). A lámániták arcul ütötték őket és hatalmat gyakoroltak felettük (3. vers). A lámániták nehéz terheket róttak Limhi népére és állatokként hajtották őket (3. vers). Az emberek zúgolódtak a megpróbáltatásaik miatt (6. vers). Limhi népe három alkalommal is hadba vonult, hogy kiszabadítsa magát, de minden alkalommal vereséget szenvedett. Sokakat megöltek és nagy volt a bánat (7–12. vers).	Alma népe továbbra is békében élt és boldogult (Móziás 23:19–20). Igazlelkűségben éltek (14–15. vers). Rendkívül boldogultak (19–20. vers).
  Az első két évet követő időszak	Limhi népe bűnbánatot tartott és az Úrhoz fordult (Móziás 21:7–14, 25–26). Alázatosságra kényszerültek (13–14. vers). Elfogadták a fogságot és a bántalmazást (13. vers). Buzgón fohászkodtak az Úrhoz (14. vers). Embereket küldtek segítségért Zarahemlába (25–26. vers).	Alma népe továbbra is békében és jólétben élt.
  Az első két évet követő időszak	Az Úr végül kiszabadította őket a lámániták fogságából (Móziás 21:15–22:16). Az Úr lassú volt abban, hogy meghallja őket, de meglágyította ellenségeik szívét, akik könnyítettek a terheiken (21:15). Még nem szabadultak meg (21:15). Fokozatosan boldogultak (21:16). Segítettek másoknak (21:17). Szövetséget kötöttek, hogy Istent szolgálják (21:31). Bort adtak a lámánita őröknek, akik aztán álomba zuhantak (22:7, 10). Elszöktek (22:11).	Alma népe továbbra is békében és jólétben élt.
  Kb. Kr. e.121–122 (Móziás 22; a 24. fejezet összefoglalója)	Limhi népe megérkezett Zarahemla földjére (Móziás 22:13). Lámánita sereg üldözte Limhi népét (15–16. vers).	Alma népe fogságba esett, majd kiszabadította őket az Úr (Móziás 23–24). A Limhi népe után küldött lámánita sereg felfedezte Alma népét Hélám földjén (Móziás 23:25). Alma népe fogságba esett (Móziás 24:8–10). Hűek maradtak és türelmesen viselték sorsukat (10–16. vers). Az Úr könnyített a terheiken és megerősítette őket (14–15. vers). Az Úr kiszabadította őket a fogságból és Zarahemla földjére vezette őket (20. vers).

• Limhi népe a lámánita fogság alatt kényszerült rá arra, hogy emlékezzen az Úrra. Alma népe Abinádi második figyelmeztetése után készségesen bűnbánatot tartott. Ebből adódóan Limhi csoportja többet és hosszabban szenvedett. Néhány évvel később az ifjabb Alma elmagyarázott egy olyan tantételt, amely segít nekünk megérteni, miért volt része e két csoportnak más-más élményben: Egyesek alázatosságra kényszerülnek, „mert az ember néha, ha alázatosságra kényszerül, bűnbánatra törekszik” (Alma 32:13), de „áldottak… azok, akik megalázkodnak anélkül, hogy alázatosságra kényszerülnének” (16. vers).

Móziás 21:13–14. Az alázatosság megerősíti az Úrtól való függésünket

• Miután harmadszor sem sikerült kiverekedniük magukat a fogságból, Limhi csapata végül megalázkodott, imában Istenhez fordult és az Ő kezétől kért szabadítást. Tapasztalataik rákényszerítették őket arra, hogy az Urat keressék és ne a test karjába helyezzék bizalmukat (lásd Alma 32:13–16; lásd még 2 Nefi 4:34).

  Ezra Taft Benson elnök (1899–1994) azt tanította, hogy az alázatosság megerősíti az Úrtól való függésünket: „Az alázatosság természetesen nem gyengeség jele. Az alázatosság nem jelent gyávaságot. Lehet valaki alázatos, erős és bátor. Joseph próféta jó példa erre. Aki alázatos, az nyíltan elismeri, hogy magasabb hatalomtól függ” (The Teachings of Ezra Taft Benson [1988], 369).

  Móziás 21:15–22

  Milyen szempontból kezdett Limhi népe „apránként… boldogulni azon a földön”? (16. vers). Hogyan kaphatunk hasonló segítséget?

Móziás 21:15. „Az Úr meghallotta fohászaikat”

• Bár Limhi csapatából sokan bajba keverték magukat, az Úr irgalmas volt hozzájuk és válaszolt az imáikra. Joseph Smith próféta (1805–1844) leírta, milyen irgalmasan válaszolt neki az Úr, amikor a hibái miatt bánatot érzett: „Visszaemlékeztem életem elmúlt pillanataira, amely gyászolásra és könnyontásra késztet az oktalanságaim felett érzett bánat miatt, amiért megengedtem lelkem ellenségének, hogy olyan nagy hatalma lehessen felettem, mint amilyennel az elmúlt időkben rendelkezett. De Isten irgalmas, és megbocsátotta bűneimet, és örvendezek, amiért elküldte a Vigasztalót mindazok számára, akik hisznek, és megalázkodnak előtte” (Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith [2007]., 254.). központozás, helyesírás és nagybetűs írásmód szabványosítva).

Móziás 23:21. „Próbára teszi a türelmüket és a hitüket”

• Bár az Almát követő emberek bűnbánatot tartottak és hűek voltak, az Úr megengedte, hogy Abinádi próféciájának beteljesedéseként (lásd Móziás 12:1–5), türelmük és hitük próbájaként egy ideig elnyomják őket a lámániták. Orson F. Whitney elder (1855–1931) a Tizenkét Apostol Kvórumából azt tanította, hogy minden, amit átélünk, értékes leckéket tanít nekünk: „Semmilyen általunk elszenvedett fájdalom vagy próbatétel nem vész kárba. Okulásunkra szolgál, és olyan tulajdonságokat fejleszt, mint a türelem, a hit, a lelkierő és az alázatosság. Amit elszenvedünk és amit elviselünk, különösen akkor, ha türelmesen viseljük, mind-mind építi a jellemünket, megtisztítja a szívünket, kitágítja a lelkünket, gyengédebbé és jószívűbbé tesz minket, érdemesebbé arra, hogy Isten gyermekeinek neveztessünk, …és bánat, valamint szenvedés, fáradozás és megpróbáltatás által részesüljünk abban az oktatásban, amiért idejöttünk, és ami hasonlóbbá tesz minket Atyánkhoz és Anyánkhoz a mennyben” (cited in Spencer W. Kimball, Faith Precedes the Miracle [1972], 98).

  

  Jerry Thompson, © IRI

Móziás 23–24. Alma népének története

• A Móziás 23–24 visszatekintés a visszatekintésben (lásd a Móziás 9–22 szövegmagyarázatát a 150. oldalon). Hozzá lett téve a feljegyzéshez Alma története, attól az időtől fogva, hogy Noé király emberei a vadonba űzték őket, egészen addig, mígnem megérkeztek Zarahemla földjére. Ez a kis visszatekintés mintegy 20 évet ölel fel. Mire az olvasó befejezi a 23 –24-es fejezeteket, Zeniff népe és Alma népe is visszatért Zarahemlába és Móziás királyhoz (lásd a „Visszatekintések Omnitól Móziásig” című ábrát a függelék 421. oldalán).

Móziás 24:13–15. „Vidáman és türelmesen vetették alá magukat az Úr minden akaratának”

• Ha teljes mértékben Istenre támaszkodunk, akkor Ő korlátainkból és gyengeségeinkből erősséget tud kovácsolni, isteni céljainak hasznára. Richard G. Scott elder a Tizenkét Apostol Kvórumából arra biztatott minket, hogy a halandóság kihívásaival szembenézve támaszkodjuk vidáman az Úrra:

  „A szentírás tana szemszögéből kell látnunk életünk problémáit vagy próbatételeit. Különben könnyen elveszik előlünk a kilátást, felemésztik az energiánkat, és megfosztanak minket attól az örömtől és szépségtől, amit az Úr adni kíván nekünk itt a földön. Vannak olyan emberek, akik problémák tengerébe dobott kavicshoz hasonlítanak. Megfulladnak bennük. Ti legyetek inkább parafa-úszók! Ha elmerültök egy problémában, küzdjetek, hogy megszabadulva a felszínre jussatok, hogy újra boldogan szolgálhassatok! […]

  Az Úr a ti személyes növekedéseteket és fejlődéseteket szeretné látni. Felgyorsítja ezt a folyamatot az, ha minden olyan fejlődési élményben, amiben részetek van, készségesen átengeditek neki az irányítást, akár tetszik az nektek az elején, akár nem. Ha bíztok az Úrban, ha hajlandóak vagytok az Ő akaratára összpontosítani a szíveteket és az elméteket, ha azt kéritek, hogy Lelke az Ő akaratának megtételére vezessen titeket, akkor útközben ez a legnagyobb boldogságot biztosítja számotokra, és nagyon is kielégítő lesz az, amit ebből a halandó tapasztalatból nyertek. Ha mindent megkérdőjeleztek, amire megkérnek titeket, vagy minden kellemetlen kihívásnál megmakacsoljátok magatokat, akkor megnehezítitek az Úr számára azt, hogy megáldjon titeket [lásd 1 Nefi 3:7]” (in Conference Report, Apr. 1996, 32–33; vagy Ensign, May 1996, 24–25).

Elgondolkodtató kérdések

• Gondolkozz el a Móziás 18:8–10-ben lejegyzett keresztelési szövetségeken! Mit tehetsz ezen a héten azért, hogy még teljesebb mértékben a szövetségeid szerint élj?

• Milyen szempontból erősítették meg a hitedet a próbatételek?

• Hogyan segíthet neked Alma és követői példája abban, hogy bízz a Szabadító engesztelésében és hatalmában?

Javasolt feladatok

• Keress szentírást a Szabadító engesztelése általi megváltás Móziás 18:2-ben leírt minden egyes megközelítésére, beleértve ebbe az Ő hatalmát, szenvedését, halálát, feltámadását és mennybemenetelét! Az utalásokat odaírhatod a szentírásod margójára a Móziás 18:2 mellé.

• Tanulmányozd és vázold fel a keresztelési szövetséget, amint azt Alma a Móziás 18:8–10-ben leírja.

• Hívj fel, látogass meg vagy írj levelet egy olyan egyházi papsági vezetőnek, tanítónak vagy tanácsadónak, aki „az igazlelkűséggel kapcsolatos dolgokkal” (Móziás 23:18) táplált téged, és mondd el neki a bizonyságodat és juttasd kifejezésre a megbecsülésedet!