22. fejezet

Móziás 25–29

Bevezetés

A „felnövekvő nemzedékből” sokan elutasították atyáik bizonyságát és „sok bűn elkövetésére” vittek egyháztagokat (lásd Móziás 26:1, 6). Ebból adódóan Alma arra vonatkozó útmutatást kért az Úrtól, hogyan bánjon az Isten törvényeit megszegő egyháztagokkal. Azért is imádkozott, hogy saját fia eljuthasson „az igazság megismeréséhez” (lásd Móziás 27:14). Mindkét kérés válasza értékes tanítással szolgál nekünk napjainkra. Megtudjuk, hogyan intsék a papsági vezetők azokat, akik komoly bűnt követnek el, és hogyan segítsék őket a bűnbánat folyamata során. Az ifjabb Alma és Móziás négy fia történetéből az is kitűnik, hogy az egész emberiségnek Istentől kell születnie. Tanulmányozásod során gondold át, hogyan vezet Jézus Krisztus engesztelésének elfogadása bűnbánathoz, teljes megtéréshez, valamint a mások szabadulásáért végzett szolgálat vágyához.

Szövegmagyarázat

Móziás 25–29. II. Móziás

• Móziás könyvét a a benne található különböző eseményszálak és történelmi visszatekintések gyakran igen összetetté teszik. Nézd meg a „Visszatekintések Omnitól Móziásig” ábrát a függelékben (421. oldal).

Móziás 25:5–11. A szentírások ereje

• A Móziás 25:5–11-ben Móziás felolvastatta népének a szentírásokat. A következő felsorolás megmutatja, milyen hatást váltottak ki a népből a szentírások:

  1. 

     Jerry Thompson, © IRI

     „Csodálkozás és ámulat sújtott le” rájuk (7. vers).

  2. „Rendkívül nagy örömmel teltek el” (8. vers).

  3. „Bánat” töltötte el őket, mivel oly sokan meghaltak (9. vers).

  4. Felismerték Isten jóságát (lásd 10. vers).

  5. Úgy érezték, hogy köszönetet kell mondaniuk Istennek (lásd 10. vers).

  6. Mások bűnei miatt „fájdalommal és kínnal teltek el” (11. vers).

Móziás 26:1–4. A felnövekvő nemzedék

• Henry B. Eyring elnök az Első Elnökségből kihangsúlyozta, hogy az egyház fiataljainak tanítani kell, hogy higgyenek Istenben: „Nincs a királyságban fontosabb feladat a fiatalok hitének építésénél. A nemzedékek során minden egyes gyermek maga választ hit és hitetlenség között. A hit nem örökség, hanem választás. Akik hittek Benjámin királynak, megtanulták ezt. Gyermekeik közül azonban később sokan úgy döntöttek, hogy nem hisznek. A szentírások megnevezik ennek egyik okát: »mert nem akarták az Urat, Istenüket szólítani« (Móziás 26:4)” (“Inquire of the Lord” [remarks at an evening with Elder Neal A. Maxwell, Feb. 2, 2001], 1, www.ldsces.org).

• Az egyház fiataljaihoz szólva Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából kifejtette, miért szolgálnak a náluk fiatalabbak mentoraként az idősebb egyháztagok: „Amit ebben az egyházban teszünk, abból oly sok minden felétek irányul, akiket a Mormon könyve úgy nevez: »a felnövekvő nemzedék« (Móziás 26:1; Alma 5:49). Mi, akik már jártunk az élet ösvényének azon a részén, ahol most ti vagytok, megpróbáljuk felhívni a figyelmeteket arra, amit megtanultunk. Kiáltással biztatunk. Figyelmeztetni próbálunk az út menti csapdákra és veszedelmekre. Ahol lehet, próbálunk veletek menni, és a közelünkben tartani titeket” (in Conference Report, Apr. 1995, 52; vagy Ensign, May 1995, 38).

  Móziás 26:1–6

  Milyen kihívásokkal nézett szembe Alma a felnökvekvő nemzedék vonatkozásában?

Móziás 26:8–12. Miért nem volt hajlandó Móziás király ítélkezni az egyház tagjai felett?

• Miután Móziás király (királyként és prófétaként) felhatalmazást adott Almának, hogy országszerte gyülekezeteket alapítson, Alma számára természetesnek látszott az, hogy az engedetlen egyháztagokat Móziás elé vigye ítéletre. A király azonban, aki a papsági felhatalmazást Almára ruházta, jelezte, hogy Alma felelőssége foglalkozni azokkal, akik áthágták az egyház törvényeit. Móziás az ország törvényeit megszegők feletti ítélkezést tartotta meg magának.

Móziás 26:20. „Örök életed lesz”

• Az Úr kijelentette, hogy Almának örök élete lesz (lásd Móziás 26:20). Joseph Smith próféta (1805–1844) felvázolta a folyamatot, ahogy valaki elnyeri ennek ígéretét: „Miután valaki hisz Krisztusban, megbánja a bűneit, megkeresztelkedik bűnei bocsánatára és (kézrátétel által) megkapja a Szentlelket, …legyen továbbra is alázatos Isten előtt, éhezze és szomjúhozza az igazlelkűséget, éljen Isten minden szava szerint, és akkor az Úr hamarosan azt fogja mondani neki: Fiam, fel fogsz magasztosulni. Ha az Úr teljes mértékben próbára tette őt, és azt látja, hogy minden eshetőség közepette is el van kötelezve a szolgálata mellett, akkor az ilyen ember rájön, hogy biztossá tette az elhívását és a kiválasztását, és kiváltságában áll a másik Vigasztaló elnyerése, amit az Úr a szenteknek ígért, és ami Szent János bizonyságában van feljegyezve” (History of the Church, 3:380).

Móziás 26:24–28. Ismerni az Urat

• Joseph B. Wirthlin elder (1917–2008) a Tizenkét Apostol Kvórumából kifejtette, hogyan ismerhetjük az Urat: „Dönthetünk az Úr megismerése mellett azzal, hogy mindennap olvassuk a szentírásokat; hogy legalább reggel és este, valamint próbatétel idején óránként vagy ha kell, még gyakrabban, buzgó imában beszélgetünk vele; és betartjuk a parancsolatait. Ne felejtsétek el: »Arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk. A ki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság. A ki pedig megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete. Erről tudjuk meg, hogy ő benne vagyunk« (1 János 2:3–5)” (Finding Peace in Our Lives [1995], 74).

Móziás 26:29–30. Bűnök beismerése

• A bűnök beismerése elengedhetetlen részét képezi a bűnbánat folyamatának. Az Úr azt mondta: „Erről tudhatjátok, hogy valaki megbánta-e bűneit – íme, beismeri és elhagyja azokat” (T&Sz 58:43). A Hűek a hithez: Evangéliumi értelmező szótár (2004) a következőket írja:

  „Beismerés. »A ki elfedezi az ő vétkeit, nem lesz jó dolga; a ki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer« (Példabeszédek 28:13). A megbocsátáshoz elengedhetetlen az a hajlandóság, hogy teljesen feltárd Mennyei Atyád előtt mindazt, amit tettél. Térdelj le előtte alázatos imában, elismerve a bűneidet. Valld be szégyenedet és bűnösségedet, majd pedig fohászkodj segítségért!

  A komoly vétkek – mint például az erkölcsi tisztaság törvényének megszegése – az egyháztagságodat veszélyeztethetik. Ezért ezeket a bűnöket mind az Úrnak, mind pedig az Ő egyházi képviselőinek is be kell ismerned. Ez a püspököd vagy gyülekezeti elnököd, és esetleg a cövek- vagy misszióelnököd felügyelete alatt történik, akik őrszemekként és bírákként szolgálnak az egyházban. Míg a bűnöket csak az Úr bocsáthatja meg, ezek a papsági vezetők fontos szerepet játszanak a bűnbánat folyamatában. Beismerésedet bizalmasan fogják kezelni, és végig segíteni fognak a bűnbánat folyamatában. Légy teljesen őszinte velük! Ha csak részleges beismerést teszel, csak a kisebb hibákat említve, nem leszel képes megoldani a komoly, fel nem fedett vétkeket. Minél hamarabb elkezded ezt a folyamatot, annál hamarabb békére és örömre lelsz, melyek a megbocsátás csodájával járnak” ([2004], 28–29).

  Móziás 26:31

  Mit eredményez, ha nem vagyunk hajlandóak megbocsátani az ellenünk vétőknek?

Móziás 26:32–36. „Kitörölték a neveiket”

• A „kitörölték” szó a Móziás 26:36-ban a kizárásra utal. Ha valamelyik egyháztag komoly bűnt követ el, az Úr szolgáinak meg kell tenniük bizonyos lépéseket, hogy segítsék a bűnöst a bűnbánat folyamatában. Időnként ez hivatalos vagy nem hivatalos egyházi fegyelmezést is magában foglal. Dallin H. Oaks elder a Tizenkét Apostol Kvórumából azt mondta:

  „Az egyházi fegyelmezés Isten parancsolatainak betartására biztatja az egyháztagokat. Puszta léte… kiemeli Isten parancsolatainak komoly voltát és tisztázza azok jelentését. Ez rendkívül fontos ebben a mindent megengedő társadalomban. […]

  A pásztor felelősséggel tartozik a nyáj védelméért. […] Ez a felelősség megkövetelheti tőle azt, hogy vonja meg [a bűnöstől] a szentek társaságát, vagy akár zárja ki őt a nyájból. Jézus tanításának megfelelően: »Ha nem tart bűnbánatot, akkor ne számláltasson népem közé, hogy ne pusztíthassa el népemet, mert íme, én ismerem a juhaimat, és ők meg vannak számlálva« (3 Nefi 18:31; lásd még Móziás 26:34–36)” (The Lord’s Way [1991], 216, 227).

• James E. Faust elnök (1920–2007) az Első Elnökségből megnevezte a vétkeket, melyek indokolttá teszik az egyházi fegyelmezést:

  „Az egyházi fegyelmezés nem korlátozódik nemi bűnökre, hanem olyan cselekedeteket is lefed, mint a gyilkosság, az abortusz, a rablás, a lopás, a szélhámosság és egyéb becstelenség, az egyház szabályainak és rendelkezéseinek szándékos megszegése, a többnejűség hirdetése vagy gyakorlása, a hitehagyás vagy bármely más nem keresztényi viselkedés, amely szembe megy az Úr törvényeivel és az egyház rendjével, beleértve ebbe az Úr felkentjeivel való dacolást vagy kigúnyolásukat. […]

  Az egyházi hitet elhagyó tevékenységnek számít például az, amikor annak tagjai »(1) ismételten egyértelműen, nyíltan és szándékosan nyilvánosan szembe helyezkednek az egyházzal vagy annak vezetőivel; (2) kitartanak amellett, hogy egyházi tanként tanítsanak valamit, ami nem egyházi tan, azt követően is, hogy a püspökük vagy magasabb felhatalmazott helyreigazította őket; vagy (3) továbbra is hitehagyó csoportok (például többnejűséget hirdetők) tanításait követik, miután a püspökük vagy magasabb felhatalmazott helyreigazította őket« (General Handbook of Instructions [1989], p. 10-3)” (in Conference Report, Oct. 1993, 52–53; vagy Ensign, Nov. 1993, 37–38).

• 1985-ben az Első Elnökség felhívást intézett mindenkihez, hogy jöjjön vissza, és ezzel emlékeztettek minket rá, hogy mi a kötelességünk azokkal szemben, akiknek a nevét „kitörölték”:

  „Ismerünk olyanokat, akik inaktívok, másokat, akik kritikussá váltak és hamar hibát találnak, és olyanokat, akiket komoly vétkek miatt függesztettek fel vagy zártak ki.

  Szeretettel nyújtjuk ki feléjük a kezünket. Alig várjuk, hogy megbocsáthassunk annak lelkiségével, aki azt mondta: »Én, az Úr, annak bocsátok meg, akinek megbocsátok, de tőletek megköveteltetik, hogy minden embernek megbocsássatok« (T&Sz 64:10).

  Arra biztatjuk az egyház tagjait, hogy bocsássanak meg azoknak, akik esetleg rosszul bántak velük. Akik már nem tevékenyek vagy akik már közel állnak hozzá, azoknak azt mondjuk: »Gyertek vissza! Gyertek vissza és lakmározzatok az Úr asztalánál, ízleljétek meg újra a szentek közösségének édes és laktató gyümölcseit.«

  Biztosak vagyunk benne, hogy sokan szeretnének visszatérni, de ezt valamiért kínosnak érzik. Biztosíthatunk benneteket arról, hogy tárt karok fogadnak majd titeket, és készséges kezek, hogy segítsenek” (Ezra Taft Benson, Gordon B. Hinckley, and Thomas S. Monson, “An Invitation to Come Back,” Church News, Dec. 22, 1985, 3).

Móziás 27:14. Istentől küldött angyal

• Az angyalok egyik szerepköre a gonoszok bűnbánatra szólítása (lásd Moróni 7:29, 31). Figyeld meg, hogy az angyal nem igazlelkűségük miatt jött el Almához és Móziás négy fiához, hanem azért, „hogy szolgáinak imái az ő hitük szerint lehessenek megválaszolva” (Móziás 27:14).

• Az angyalok szolgálatának összhangban kell állnia Isten akaratával, és nem mindig annak időbeosztása szerint kerül sor erre, aki kéri. Wilford Woodruff elnök (1807–1898) ezt mondta egy olyan emberről, aki angyalok látogatásáért imádkozott:

  „Mondtam, hogy ha ezer évig imádkozik is Izráel Istenéhez ezért az ajándékért, de az Úr nem szándékozik angyalt küldeni hozzá, akkor az nem adatik meg neki. Mondtam, hogy az Úr soha senkihez nem küld angyalt csak azért, hogy kielégítse az illető vágyakozását, mely szerint angyalt szeretne látni. Ha az Úr angyalt küld valakihez, akkor azért küldi, hogy olyan munkát végezzen el, ami csakis angyalok szolgálattétele által végezhető. Mondtam, hogy ezek a nézeteim. Az Úr a világ teremtése óta több alkalommal is küldött angyalokat emberekhez, azonban mindig olyan üzenettel vagy olyan tennivalóval, amire másképp nem kerülhetett volna sor. Felidéztem neki számos olyan alkalmat, amikor angyal jelent meg az embernek. Természetesen utaltam a Joseph Smitht meglátogató angyalra. A jelenéseket író János azt mondta, hogy az utolsó napokban angyal száll majd át az ég közepén, és ott lesz nála az örök evangélium, hogy a földön lakóknak hirdessék azt. Ennek megtételére azért volt angyalra szükség, mert az evangélium nem volt a földön. Az evangélium és a papság korábban elvétetett az emberek közül. Istennek tehát újra vissza kellett azt állítania.

  Most, ahogy azt mindig is mondtam, el akarom mondani nektek, hogy Isten minden szentjének a Szentlélekre van szüksége. Ennek az ajándéknak a megléte sokkal fontosabb annál, mint hogy része legyen valamely angyal szolgálattételében, hacsak nem kell angyal ahhoz, hogy megtanítson neki olyan valamit, amit még nem tanítottak neki” (“The Administration of Angels,” in Brian H. Stuy, comp. Collected Discourses, 5 vols. [1987–92], 5:233).

  Móziás 27:14

  Hogyan lehetnek hatással önfejű gyermekeikre az igazlelkű szülők?

Móziás 27:22–23. Azok szolgálata, akik tévelyegnek

• Az egyik fő kötelesség, melynek teljesítését Isten elvárja az általa szolgálatra elhívottaktól, hogy segítsenek a tévelygőknek visszatérni a nyájhoz. Miközben a Hetveneknél szolgált, Theodore M. Burton elder (1907–1989) megosztotta, milyen érzések vannak benne erről a szent munkáról: „Feltették nekem a kérdést: »Nem lehangoló, hogy át kell tekinteni azok bűneit és vétkeit, akik ilyen nehézségekbe keveredtek?« Lehangoló lenne, ha bűnöket és vétkeket keresnék. De én olyan emberekkel foglalkozom, akik bűnbánatot tartanak. Isten fiai és leányai ők, akik hibákat követtek el – ezek némelyike nagyon komoly. Azonban ők nem bűnösök. Régen bűnösök voltak, azonban keserű tapasztalatból megtanulták, milyen szívfájdalmat eredményez Isten parancsolatainak megszegése. Most már nem bűnösök. Isten bűnbánó gyermekei, akik vissza akarnak jönni Őhozzá, és ezen igyekeznek. Hibákat követtek el és megfizettek azokért. Most megértésre, szeretetre és elfogadásra vágynak” (in Conference Report, Oct. 1985, 80–81; vagy Ensign, Nov. 1985, 64).

Móziás 27:25. Újjászületés

• Ezra Taft Benson elnök (1899–1994) fontos dologra emlékeztetett minket, akik újjá szeretnénk születni és hasonlókká válni Szabadítónkhoz, Jézus Krisztushoz:

  „Vigyáznunk kell, hogy miközben igyekszünk Istenhez egyre inkább hasonlóvá válni, ne keseredjünk el és ne veszítsük el a reményt. A Krisztushoz hasonlóvá válás élethossziglan tartó törekvés, és nagyon gyakran lassú, majdnem észrevétlen fejlődést és változást foglal magába. A szentírások figyelemreméltó beszámolókat jegyeznek fel olyan emberekről, akiknek élete szinte egyik pillanatról a másikra változott meg drámaian: az ifjabb Alma, a Damaskus felé igyekvő Pál, az éjszakába nyúlóan imádkozó Énós, Lamóni király. A változás erejének ily megdöbbentő ereje még azokat is, akik ennyire mélyen voltak a bűnben, bizakodással tölti el azt illetően, hogy az engesztelés még a leginkább reménytelen helyzetben lévőket is el tudja érni.

  Óvatosnak kell azonban lennünk, amikor ezekről a figyelemreméltó példákról beszélünk. Bár valóságosak és hatásosak, inkább kivételt jelentenek, mintsem szabályt. Minden Pálra, minden Énósra és minden Lamóni királyra jut néhány száz vagy ezer olyan ember, aki sokkal finomabbnak, sokkal nehezebben észrevehetőnek találja a bűnbánat folyamatát. Napról napra közelebb húzódnak az Úrhoz, és közben alig veszik észre, hogy isten-szerű életet építenek. A jóság, a szolgálat és az elkötelezettség csendes életét élik. Olyanok, akárcsak a lámániták, akikről azt mondta az Úr, hogy »tűzzel és a Szentlélekkel lettek megkeresztelve, és ezt nem tudták« (3 Nefi 9:20; kiemelés hozzáadva)” (“A Mighty Change of Heart,” Ensign, Oct. 1989, 5).

• Az újjászületéssel és a hatalmas szívbéli változás megtapasztalásával kapcsolatos további információkért nézd meg a Móziás 5:2 (lásd a 145. oldalt), az Alma 5:12–14 (lásd a 180. oldalt) és az Alma 36:17–21 szövegmagyarázatát (lásd a 237. oldalt).

• Dallin H. Oaks elder beszélt róla, mit jelent az újjászületés:

  „Időnként úgy teszik fel az arra vonatkozó kérdést, hogy megszabadult-e valaki, hogy »újjászületett-e«. A Bibliában és a Mormon könyvében is ismerős kifejezés az »újjászületés«. Amint azt már korábban megjegyeztük, Jézus azt tanította, hogy ha »valaki újonnan nem születik« (János 3:3), víztől és Lélektől, nem mehet be Isten királyságába (lásd János 3:5). A Mormon könyve sokszor tanítja, hogy az embernek »újjá kell születnie«, avagy »Istentől kell születnie« (Móziás 27:25; lásd 24–26. vers; Alma 36:24, 26; Mózes 6:59). Ha megértjük ezeket a szentírásokat, akkor nyilvánvalóan „igennel” válaszolunk arra a kérdésre, hogy újjászülettünk-e. Akkor születtünk újjá, amikor Jézus Krisztus nevének magunkra vételével, víztől és a Lélektől újjászületve szövetséges kapcsolatba kerültünk a Szabadítónkkal. Ezt az újjászületést minden sabbaton megújíthatjuk, amikor az úrvacsorából veszünk.

  Az utolsó napi szentek határozottan állítják, hogy akik ily módon újjászülettek, azok lelkileg Jézus Krisztus által nemzett fiak és leányok (lásd Móziás 5:7; 15:9–13; 27:25). Ezen újjászületett állapot áldásainak valóra váltásához viszont továbbra is be kell tartanunk a szövetségeinket és mindvégig ki kell tartanunk. Közben Isten kegyelme által új teremtményekként újjászülettünk, új lelki szülőkkel, valamint egy dicső örökség kilátásával” (lásd Liahóna, 1998. júl. 68.).

Móziás 27:28. Sok megpróbáltatás után jön az áldás

• Bár az ifjabb Almának sok gyötrelmen kellett átvergődnie, bűnbánata végül átható és rendkívüli örömöt eredményezett (lásd Alma 36:21). A következő ábra Alma bűnbánatának hatásait szemlélteti:

  előtte	utána
  „testi és bukott”, aki ki lesz taszítva (Móziás 27:25–27; Alma 36:11)	megváltotta Isten, „Lélektől” született (Móziás 27:24–25; Alma 36:23)
  „sok gyötrelmen” vergődött át (Móziás 27:28)	„örökkévaló égésből” lett kiragadva (Móziás 27:28)
  a keserűség gubacsában és a gonoszság kötelékeiben volt (Móziás 27:29)	„megváltatott a keserűség gubacsától és a gonoszság kötelékeitől” (Móziás 27:29)
  „a legsötétebb szakadékban” volt (Móziás 27:29)	meglátta „Isten csodálatos világosságát” (Móziás 27:29)
  „örök gyötrelem kínozta” (Móziás 27:29)	lelke „nem fáj többé” (Móziás 27:29)
  felszaggatta sok bűne emléke (Alma 36:17)	nem „szaggat[ta] fel többé” bűnei emléke (Alma 36:19)
  átható és rendkívüli fájdalmat érzett (Alma 36:20–21)	átható és rendkívüli örömöt érzett (Alma 36:20–21)
  rettegés kínozta lelkét annak gondolatára, hogy Isten színe elé áll (Alma 36:14–15)	lelke Isten színe elé vágyakozott (Alma 36:22)

  Forrás: Mormon könyve evangéliumi tanok tanári kézikönyve (1999), 92.

• Jeffrey R. Holland elder kifejtette, hogy fel kell ismernünk, mily nagy ára van a bűnnek, és hogy bár nem mindig könnyű a bűnbánat, a végeredmény mindig többet ér annál, mint amibe került:

  „Tudjuk, hogy a bűnbánat nagyon fájdalmas folyamat. Alma saját bevallása szerint »sok gyötrelmen« vergődött át, »a bűnbánatban majdnem a halálig«, és örökkévaló tűz kínozta. […] »A legsötétebb szakadékban voltam – mondta. Lelkemet örök gyötrelem kínozta« (Móziás 27:28–29). […]

  Három végtelennek tűnő napon és éjszakán át kínozták »egy elkárhozott lélek fájdalmai« (Alma 36:16), olyan valóságos fájdalmat okozva neki, hogy fizikai értelemben tehetetlenné tette, lelkileg pedig borzalommal töltötte el őt az, ami a végzetének látszott. Senki ne higgye azt, hogy a megbocsátás ajándéka teljes mértékben megkapható anélkül, hogy az abban részesülő jelentős erőfeszítést tenne. Senkinek nem szabadna olyan balgának lennie, hogy szándékosan vagy könnyelműen kövessen el bűnt, azt gondolva, hogy könnyen rendelkezésre áll a megbocsátás.

  A bűnbánat szükségképpen szenvedést és bánatot is magában foglal. Aki másképp gondolja ezt, az nem olvasta az ifjabb Alma életét, és nem próbált még meg személyesen bűnbánatot tartani. A bűnbánat folyamatában ízelítőt kapunk abból a szenvedésből, amiben részünk lenne, ha nem fordulnánk el a gonosztól. Ez a fájdalom, bár a bűnbánó csak futólagosan érzi, a legkeserűbb poharakból jő. Egyetlen férfi vagy nő se legyen annyira balga, hogy azt higgye, következmény nélkül kortyolhat belőle, ha mégoly aprót is. […]

  Megtapasztaljuk azonban, hogy ha teljes a bűnbánat, akkor újjászületünk és örökre magunk mögött hagyjuk azt, akik egykor voltunk. Számomra a bűnbánat tanításának megközelítésmódjai közül egyik sem téveszt célt nagyobb mértékben annál a jószándékú felvetésnél, hogy »bár kihúzható a szög az ajtófélfából, a lyuk mindig is ott marad benne«. Tudjuk, hogy a bűnbánat (ilyen értelemben a szög kihúzása) lehet nagyon hosszú, fájdalmas és nehéz feladat is. Sajnos sokan soha nem látnak hozzá. Azt is tudjuk, hogy van néhány olyan bűn, amelyet nem lehet megbánni. Ahol azonban lehetőség van a bűnbánatra, és annak követelményeit hűen végigviszik és beteljesítik, ott egyszerűen azért nincs már »lyuk az ajtófélfán«, mert már nem ugyanaz az ajtófélfa áll ott, hanem egy új. Újra tudjuk kezdeni, teljesen tisztán, új eltökéltséggel és új életmóddal” (However Long and Hard the Road [1985], 83–84).

  Móziás 28:3–4

  Milyen hatással volt Móziás négy fiának megtérése arra, hogy vágyjanak arra, hogy misszionáriusok lehessenek?

Móziás 28:3. „A szabadítás minden teremtménynek hirdetve legyen”

• Howard W. Hunter elnök (1907–1995) elmondta, miért természetes következménye a személyes megtérésnek az, hogy meg akarjuk osztani az evangéliumot:

  „Ott van például Móziás négy fia – Ammon, Áron, Omner és Himni –, akik az engesztelés által bocsánatot nyertek bűneikre, majd évekig azon fáradoztak a lámániták között, hogy Krisztushoz vezessék őket. A feljegyzés szerint nem tudták elviselni annak gondolatát, hogy egyetlen lélek is elvesszen (lásd Móziás 28:3). […]

  Személyes megtérésünk nagyszerű fokmérője az, hogy menyire akarjuk megosztani másokkal az evangéliumot. Ezen okból rója az Úr minden egyháztagra annak kötelességét, hogy misszionárius legyen” (The Teachings of Howard W. Hunter, ed. Clyde J. Williams [1997], 249).

• M. Russell Ballard elder a Tizenkét Apostol Kvórumából javasolt valamit, ami hatékony módja lehet ma az egyháztagok számára az evangélium megosztásának: „[A]z egyháztag misszionáriusi munka kulcsa a hit gyakorlása. Az Úrban és az Ő ígéreteiben való hitetek kimutatásának egyik módja az, hogy imádságos lélekkel kitűztök egy dátumot arra, hogy felkészítsetek valakit a misszionáriusokkal való találkozásra. Több száz levelet kaptam olyan egyháztagoktól, akik ilyen egyszerű módon gyakorolták a hitüket. Habár a családok még nem tudták, kivel tudnák megosztani az evangéliumot, kitűztek egy dátumot, imádkoztak, majd pedig még több emberrel beszéltek. Az Úr a Jó Pásztor, és Ő ismeri azokat a juhait, akik felkészültek arra, hogy meghallják a hangját. Ő irányítani fog bennünket, miközben isteni segítségét kérjük az evangélium megosztásában” (Liahóna, 2006. máj. 86.).

  

Móziás 28:11–20. A járedita feljegyzés és a látnoki kövek

• Joseph Fielding Smith elnök (1876–1972) beszélt róla, hogyan használta Móziás a fordító eszközöket a járedita feljegyzés lefordításánál:

  „Limhi népe »érclemezekre« vésett feljegyzést hozott Móziásnak [Móziás 21:27], és ezt a feljegyzést Móziás lefordította »annak a két kőnek a segítségével, melyek egy ív két szegélyére voltak erősítve«. […]

  Joseph Smith megkapta a »mellvértet«, valamint a Mormon könyve lemezeit, az Urimot és a Tummimot, amelyeket Moróni rejtett el, hogy az utolsó napokban az ősi feljegyzés lefordításának eszközeként előkerüljenek, és ez az Urim és Tummim adatott Járed fivérének [lásd T&Sz 17:1]” (Answers to Gospel Questions, comp. Joseph Fielding Smith Jr., 5 vols. [1957–66], 1:161–62).

Móziás 29:26–27. Annak veszélye, hogy a többség azt választja, „ami nem helyes”

• Neal A. Maxwell elder (1926–2004) a Tizenkét Apostol Kvórumából figyelmeztetett rá, hogy nem lehetünk közömbösek a társadalomban jelenlévő gonoszság iránt, mert a hamislelkűséget választó nemzetekre pusztulás vár:

  „Az emberi viselkedésről szólva, amikor a nép egykori kisebbségének hangja dominánsabbá válik, akkor azt Isten ítéletei és az ostoba önzés következményei követik (lásd Móziás 29:26–27).

  Felgyorsul a kulturális hanyatlás, amikor a társadalom egy kis csoportjának törekvései figyelmen kívül hagyják az egyszer széles körben általánosan elismert értékeket. A sodródást elősegítik a közömbös illetve az elnéző emberek, miközben a társadalmat gondosan elvezetik, le a pokolba (lásd 2 Nefi 28:21). Egyesek talán nem csatlakoznak az árhoz, ehelyett félreállnak, jóllehet, valamikor esetleg megpróbálták megállítani a hanyatlást, mint ahogy az népképviseleti joguknál fogva megilleti őket. […]

  Tulajdonképpen kötelességünk észrevenni a természetes, árulkodó társadalmi jeleket. […]

  Mind a vezetők, mind pedig követőik valóban felelősek azért, ami a kulturális hanyatlásban történik. Történelmi szempontból könnyű kritizálni a rossz vezetőket, de nem szabad mentegetnünk a társadalom tagjainak magatartását. Máskülönben, elkorcsosodásuk megindoklásában esetleg azt mondhatják, hogy ők csak rendeleteket követtek, míg a vezető csak az őt követőknek parancsolt! Azonban sokkal több kívántatik meg a követőktől egy demokratikus társadalomban, amelyben az egyén jelleme olyan sokat számít mind a vezetőket, mind pedig a követőket illetően” (lásd Liahóna, 1999. júl. 27–28.).

• Boyd K. Packer elnök is beszélt a tolerancia torz felfogásának jelen divathullámairól:

  „A tolerancia, mint erény, oly mértékben eltorzult és olyan előkelő helyre került, hogy egyenértékűnek tartják az erkölccsel, vagy talán fölé is helyezik. Más az, ha valaki toleráns, akár megbocsátó is valakinek a viselkedésével szemben. Megint más viszont az, ha társadalomként olyan erkölcstelen viselkedést teszünk törvényessé és védelmezünk, amely meggyengítheti, akár el is pusztíthatja a családot.

  Veszélyes csapdát jelent az, ha a toleranciát eltúlozva azok jogait védjük, akiknek a viselkedése veszélybe sodorja a családot és sérti a nép nagyobb részének jogait. Veszélyesen közel kerültünk ahhoz az állapothoz, amiről Móziás próféta írt [a Móziás 29:26–27-ben]” (“Children of God,” BYU Women’s Conference, May 5, 2006, 6).

Móziás 29:41–44. A bírák kormányzása

• Móziás király olyan jelentős változást vezetett be a kormányzásban, hogy a nefiták ettől kezdve egészen Krisztus születéséig (lásd 3 Nefi 2:8) a bírák kormányzásának kezdetéhez viszonyítva jegyezték fel az évszámot. A nefiták korábban ahhoz képest számolták az éveket, amikor Lehi elhagyta Jeruzsálemet.

Elgondolkodtató kérdések

• Szerinted mi készteti a teljes mértékben megtérteket az evangélium másokkal való megosztására?

• Szerinted miért fontos a feljegyzések vezetése a családunkban és az egyházban?

Javasolt feladatok

• Vállald el, hogy családi esten tanítasz egy leckét az ifjabb Alma és Móziás fiainak megtéréséről, amint azt a Móziás 27–28 leírja. Adj kihívást az általad tanítottaknak arra, hogy alkalmazzák azokat a tantételeket, amelyeket a Móziás 27:32–36; 28:3-ban jelenített meg Alma és Móziás fiai.

• Írj a személyes naplódba egy olyan különleges bejegyzést, amelyben felvázolod, milyen „szívbéli változást” tapasztaltál meg, miközben gyarapítottad a bizonyságodat.