43. fejezet
3 Nefi 18–19
Bevezetés
A nefitáknál tett látogatása idején a Szabadító bevezette az úrvacsorát és kihangsúlyozta, hogy az úrvacsora célja az Őreá való emlékezés. Azt ígérte: „És ha mindig emlékeztek rám, akkor Lelkem veletek lesz” (3 Nefi 18:11). Ugyanez az ígéret részét képezi az úrvacsorai imának. A 3 Nefi 18–19 tanulmányzása során gondolkozz el rajta, mit tanított Jézus az úrvacsoráról és az imáról, és hogyan segíthetnek neked ezek a tanítások elmélyíteni a tanítványságodat, hogy teljesebb mértékben élvezhesd a Szentlélek társaságát.
Szövegmagyarázat
3 Nefi 18:1–14. Minek az emlékezetére tegyétek ezt
-
A Szabadító azt tanította, hogy az úrvacsoravétel elsődleges célja az Őrá való emlékezés. Az úrvacsora szertartása alatt lehetőségünk nyílik arra, hogy Isten Fiára összpontosítsunk, és nem szabad megengednünk, hogy elkalandozzanak a gondolataink vagy összezavarodjanak. Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából számos megfelelő módját leírta annak, ahogyan szövetségeinknek az úrvacsoravétel általi megújítása során emlékezhetünk az Úrra:
„Emlékezhetnénk a Szabadító halandóság előtti életére, és mindarra, amit tudtunk szerint elvégzett. […]
Emlékezhetnénk annak egyszerű pompájára, ahogyan egy ifjú hölgy által megszületett a halandóságba. […]
Emlékezhetnénk Krisztus csodáira, tanításaira, gyógyítására és segítségére. […]
Emlékezhetnénk rá, hogy Jézusnak különleges örömöt és boldogságot jelentettek a gyermekek, és azt mondta, hogy mindannyiunknak hasonlóbbakká kell válnunk hozzájuk. […]
Emlékezhetnénk rá, hogy Krisztus barátainak nevezte a tanítványait. […]
Emlékezhetnénk – és emlékeznünk is kell – mindazokra a csodálatos dolgokra, amelyek életünkben értek minket, és hogy »minden jó dolog Krisztustól származik« (Moróni 7:24). […]
Lesznek olyan napok, amelyek okot adnak rá, hogy emlékezzünk rá, milyen durván bántak vele, milyen elutasításban volt része, és milyen igazságtalanságokat… szenvedett el. […]
Emlékezhetünk rá, hogy Jézusnak mindenek alá kellett szállnia, mielőtt föléjük emelkedhetett volna, és mindenféle fájdalmat, megpróbáltatást és kísértést szenvedett el, hogy irgalom tölthesse el és tudhassa, hogyan támogassa népét a gyengeségeikben” (in Conference Report, Oct. 1995, 90–91; vagy Ensign, Nov. 1995, 68–69).
3 Nefi 18:6–7. Az úrvacsora és az angyalok szolgálata
-
Dallin H. Oaks elder a Tizenkét Apostol Kvórumából elmagyarázta, miként képezi részét az angyalok szolgálata az úrvacsorai imák ígéreteinek:
„Az ároni papság e szertartásai szintén létfontosságúak az angyalok szolgálatához. […]
Az angyali üzenetek szólhatnak az elméhez egy hang vagy pusztán gondolatok, érzések által. […]
A legtöbb angyali közlést inkább érezzük vagy halljuk, mint látjuk. […]
Általánosságban, a lelki társaság és közlés áldása csak azok számára érhető el, akik tiszták. […] A keresztelés és az úrvacsora ároni papsági szertartásain keresztül megtisztulunk bűneinktől, és azt az ígéretet kapjuk, hogy ha megtartjuk szövetségeinket, Lelke mindig velünk lesz. Hiszem, hogy ez az ígéret nemcsak a Szentlélekre utal, hanem az angyalok szolgálatára is, mert »az angyalok a Szentlélek hatalma által szólnak, tehát Krisztus szavait mondják« (2 Nefi 32:3). Tehát azok, akik viselik az ároni papságot, megnyitják az ajtót minden egyháztagnak, aki érdemes arra, hogy vegyen az úrvacsorából, s élvezze az Úr Lelkének társaságát, valamint az angyalok szolgálatát” (lásd Liahóna, 1999. jan. 44–45.).
3 Nefi 18:16, 24. „Példát mutattam nektek”
-
Neal A. Maxwell elder (1926–2004) a Tizenkét Apostol Kvórumából arra intett minket, hogy szerepkörünktől függetlenül amennyire csak tőlünk telik, igyekezzünk a Szabadító jellemvonásait tükrözni:
„Mindannyian különféle szerepeket töltünk be a családunkban, az egyházban, a közösségünkben, a munkánkban, az iskolában, és így tovább. Bár eltérőek a szükségleteink, mindannyiunknak Krisztus jellemvonásaira kell összpontosítanunk, különösen azokra, amelyeket nekünk személyesen még teljesebb mértékben ki kell alakítanunk. […]
Természetesen azt is megtehetjük, hogy a rövid utat választjuk, és csupán néhány technikát sajátítunk el tőle. Ám ha nem veszünk a lehető legteljesebb mértékben példát Őróla, akkor megfosztjuk magunkat a nagyszerű mintától. Követésünknek ráadásul a stílust és a tartalmat is tükröznie kell. Isten szeretete húzódik meg például amögött, hogy meghallgat minket. El tudunk képzelni egy olyan Istent, aki nem hallgat meg? Vagy akinek nincs hatalma? Vagy aki ne volna hajlandó valamely tantétel témájában érvényesíteni az akaratát? Ha mindinkább hasonlóvá válunk Őhozzá, az a jellemvonásokban és a tettekben is megmutatkozik” (A Wonderful Flood of Light [1990], 110).
3 Nefi 18:18. „Mindig legyetek éberek és imádkozzatok”
-
Henry B. Eyring elnök az Első Elnökségből elmondta, miért fontos az „őrá mindenkor emlékezni” (T&Sz 20:77, 79) és a „mindig… imádkozzatok” (3 Nefi 18:18) utasítás:
„Mire gondol a Mester, amikor arra figyelmeztet minket: »mindig… imádkozzatok«?
Nem vagyok elég bölcs hozzá, hogy minden célját ismerve tudjam, miért ígérteti meg velünk szövetségben, hogy mindig emlékezni fogunk Őrá, és figyelmeztet minket, hogy mindig imádkozzunk, különben legyőzetünk. Egyet azonban ismerek. Azért, mert Ő tökéletesen tisztában van vele, milyen hatalmas erők befolyásolnak minket, és mit jelent emberinek lenni. […]
Tudja, milyen az, amikor ránk nehezednek az élet gondjai. […] És tudja, hogy emberi erőink nem mindig tudnak elbánni ezekkel. […]
Amint egyre erősebbek lesznek a körülöttünk lévő erők, a valamikor még elegendő lelki erő már nem lesz elég. És ami azt illeti, hogy milyen növekedést gondoltunk valamikor lehetségesnek lelki erő tekintetében, annál még nagyobb is rendelkezésünkre áll majd. A lelki erő szükségessége és elnyerésének lehetősége is oly gyorsan növekszik majd, amit saját felelősségünkre becsülhetünk csak le. […]
Kezdjétek azzal, hogy emlékeztek Őrá! Emlékezni fogtok arra, amit tudtok, és arra, amit szerettek! […]
Az Úr meghallja szívetek imáit. Lehetnek olyan állandóak szívetek érzései, Mennyei Atyánk és Szeretett Fia iránti szeretetetek, hogy imáitok mindig felfelé szálljanak” (“Always” [CES fireside for young adults, Jan. 3, 1999], 2–3, 5; lásd még “Always,” Ensign, Oct. 1999, 8–10, 12).
3 Nefi 18:18. „Megrostálhasson benneteket, mint a búzát”
-
Amikor Jézus figyelmeztette a nefitákat, hogy „Sátán arra vágyik, hogy az övéi legyetek, hogy megrostálhasson benneteket, mint a búzát” (3 Nefi 18:18), Ő ugyanazt az üzenetet tanította nekik, amit Péternek is kifejezésre juttatott (lásd Lukács 22:31).
© Richard Cleave
Bruce R. McConkie elder (1915–1985) a Tizenkét Apostol Kvórumából a következőképp magyarázta Jézus szavait: „Ez egy szólás, ami azokban az időkben sokkal nyilvánvalóbb volt az emberek számára, mint ma. Lényegében, gondolati tartalom tekintetében Jézus azt mondja: »Péter, Sátán téged is le akar aratni. Le akarja aratni a lelkedet, saját csűrjébe, saját magtárába akar vinni, ahol az ő tanítványa leszel.« Ugyanezt a jelképrendszert használjuk, amikor azt mondjuk, hogy a mező fehér, megérett az aratásra. Majd elmegyünk, prédikáljuk az evangéliumot és learatjuk az emberi lelkeket. Nos, Sátán Pétert akarta, meg akarta rostálni őt, mint a búzát, vagyis le akarta aratni a lelkét” (Sermons and Writings of Bruce R. McConkie, ed. Mark L. McConkie [1998], 127).
3 Nefi 18:21. „Imádkozzatok családotokban”
-
Gordon B. Hinckley elnök (1910–2008) beszélt a családi ima fontosságáról: „Biztos vagyok benne, hogy semmi nem helyettesítheti annak szokását, hogy reggel és este együtt letérdel a család – apa, anya, és a gyermekek. Ez teszi jobbá és szebbé az otthonokat, nem annyira a puha szőnyegek, a szép függönyök, az okosan vegyített színek” (in Conference Report, Apr. 1963, 127).
3 Nefi 18:26–32. Szent szertartás
-
Figyeld meg, hogy a 3 Nefi 18:26-ban a Szabadító már nem a sokasághoz beszél, hanem a vezetőkhöz fordul, „akiket kiválasztott”. A 28–29. vers üzenete papsági vezetőknek szól, figyelmeztetésként, hogy ne engedjék meg méltatlannak az úrvacsoravételt. Ezekből a versekből megtudjuk, hogy az egyház tagjainak az Úr által elhívott személyekre, például a püspökre vagy a cövekelnökre kell hagyniuk ezt a fajta ítélkezést, annak felelősségét, hogy eldöntsék, vajon méltó-e valaki az úrvacsoravételre.
Minerva K. Teichert, a BYU Művészeti Múzeuma jóvoltából
-
Míg a Hetvenek tagjaként szolgált, John H. Groberg elder kifejtette, mit jelent érdemesen venni az úrvacsorából:
„Ha jobbak szeretnénk lenni (vagyis bűnbánatot szeretnénk tartani), de nem vagyunk papsági korlátozás alatt, akkor véleményem szerint érdemesek vagyunk. Ha azonban nem vágyunk rá, hogy jobbak legyünk, ha nem szándékozunk követni a Lélek útmutatását, akkor fel kell tennünk magunknak a kérdést: Érdemesek vagyunk rá, hogy vegyünk, vagy csak kigúnyoljuk az úrvacsora igazi célját, azt, hogy elősegítse a személyes bűnbánatot és fejlődést? Ha emlékezünk a Szabadítóra és mindarra, amit tett és tenni fog értünk, akkor jobbá tesszük a cselekedeteinket és ezáltal közelebb kerülünk Hozzá, ami az örök élethez vezető úton tart minket.
Ha azonban nem vagyunk hajlandóak a bűnbánatra és a fejlődésre, ha nem emlékezünk Őrá és nem tartjuk be a parancsolatait, akkor megálltunk a fejlődésben, és ez lelkünk kárhozatát jelenti.
Az úrvacsora nagyon is személyes élmény, és mi vagyunk azok, akik tudatosan érdemesek vagyunk rá vagy ellenkezőleg. […]
Ha érdemesen veszünk az úrvacsorából, akkor érezni fogjuk, mely dolgokban kell fejlődnünk, és megkapjuk az ehhez szükséges segítséget és elhatározást. Problémáinktól függetlenül az úrvacsora mindig reményt ad.
A legtöbb problémát magunknak kell megoldanunk. Ha például nem imádkozunk vagy nem fizetünk tizedet, akkor egész egyszerűen el kell határozunk ennek elkezdését. Néhány más problémával azonban – a Lélek tudatni fogja velünk, melyekkel – fel kell keresnünk a püspököt” (in Conference Report, Apr. 1989, 50; vagy Ensign, May 1989, 38–39).
3 Nefi 18:36–37. Jézus hatalmat adott tanítványainak „a Szentlélek megadására”
-
A sokaság nem tudta, mit tett vagy mondott a Szabadító, amikor megérintette a tanítványait és szólt hozzájuk; azonban Mormon tájékoztat minket a tanítványok bizonyáságtételéről: „hogy hatalmat adott nekik [a tanítványoknak] a Szentlélek megadására” (3 Nefi 18:37). Moróni betöltötte az ígéretet, amelyet atyja tett az olvasónak: „ezután meg fogom mutatni nektek, hogy ezen bizonyságok igazak” (3 Nefi 18:37), amikor később beszámolt erről az eseményről és a szavakról, melyeket Krisztus mondott a tizenkét tanítványnak. Azt is elmagyarázta, hogy amikor a Szabadító megérintette a tanítványait, hogy felhatalmazást adjon nekik, ezt kézrátétel által tette (lásd Moróni 2:1–3).
3 Nefi 19:9. A tanítványok a Szentlélekért imádkoztak
-
A Jézus által kiválasztott tizenkét tanítvány azért imádkozott „hogy adassék meg nekik a Szentlélek” (3 Nefi 19:9). Bruce R. McConkie elder elmagyarázta, milyen jelentés van e kérés mögött:
„Különbség van a Szentlélek ajándéka és aközött, hogy ezt az ajándékot élvezze is valaki. Keresztelés után minden szent megkapja az ajándékot, vagyis a Lélek megszentelő hatalmára való jogot; azonban csak azok élvezik valójában a megígért jutalmat, akik érdemesek és betartják a parancsolatokat. Az egyház tagjai gyakorlatilag csak időről időre élvezik a Lélek társaságát, amikor engedelmesség által összhangba tudnak kerülni a Végtelennel.
A Szentlélek ajándékának tulajdonképpeni élvezete a legnagyobb ajándék, amit a halandóságban elnyerhet az ember. Elnyerésének ténye arról tanúskodik, hogy az ily áldott szentek megbékéltek Istennel, és azon dolgokat teszik, amelyek örök életet biztosítanak nekik az előttük álló birodalmakban” (A New Witness for the Articles of Faith [1985], 257).
-
Heber J. Grant elnök (1856–1945) beszélt róla, hogy kérjük Istentől naponta kétszer a Szentlélek útmutatását: „Nem nagyon vagy egyáltalán nem féltem azt a fiút vagy lányt, fiatal férfit vagy fiatal nőt, aki naponta kétszer őszintén és tudatosan kéri Istentől az Ő Lelkének útmutatását. Biztos vagyok benne, hogy amikor kísértés éri őket, az akkor nekik adott sugalmazás által lesz erejük legyőzni azt. Védelmet helyez körénk az, ha az Ő Lelkének útmutatásáért esdeklünk az Úrhoz, és ha őszintén törekszünk az Úr Lelkének irányítására, akkor biztosíthatlak benneteket arról, hogy meg is kapjuk azt” (Gospel Standards [1976], 26).
-
Marion G. Romney elnök (1897–1988), az Első Elnökség második tanácsosa kijelentette, hogy a következő egyszerű, négypontos program követése által nyerhetjük el és tarthatjuk meg a Lelket: „Ha el akarjátok nyerni és meg akarjátok tartani a Lélektől kapott irányítást, a következő négypontos egyszerű program követése által megtehetitek azt. Először is, imádkozzatok! Szorgalmasan imádkozzatok! […] Másodszor, tanulmányozzátok és ismerjétek meg az evangéliumot! Harmadszor, éljetek igazlelkűen; bánjátok meg a bűneiteket! […] Negyedszer, szolgáljatok az egyházban!” (“Guidance of the Holy Spirit,” Ensign, Jan. 1980, 5).
3 Nefi 19:10–13. Újbóli keresztelkedés
-
Joseph Fielding Smith elnök (1876–1972) elmagyarázta, miért parancsolta meg Jézus a nefitáknak, hogy keresztelkedjenek meg újra:
„Amikor Krisztus ezen a fölrészen megjelent a nefitáknak, megparancsolta nekik, hogy keresztelkedjenek meg, bár korábban már megkeresztelkedtek bűneik bocsánatára. […] A Szabadító megparancsolta nefinek és a népnek, hogy keresztelkedjenek meg újra, mert az evangélium szerint most újra megszervezte az egyházat [lásd 3 Nefi 19:7–15; 26:17]. Azt megelőzően a törvény szerint volt megszervezve [lásd 3 Nefi 9:15–22; 11:10–40; 12:18–19; 15:4–10].
[…] Ugyanezen okból Joseph Smith és azok, akik 1830. április 6. előtt keresztelkedtek meg, az egyház megszervezésének napján újra megkeresztelkedtek” (Doctrines of Salvation, comp. Bruce R. McConkie, 3 vols. [1954–56], 2:336).
3 Nefi 19:18, 22. „Jézushoz imádkoztak”
-
A szentírásokban sehol nem tanítják nekünk azt, hogy Jézushoz imádkozzunk. Ebben a különleges esetben azonban a tanítványok a Fiúhoz intéztek imákat, nem az Atyához. Bruce R. McConkie elder felvetett egy okot, amiért ez előfordulhatott: „Különleges oka van annak, miért került sor erre ebben az esetben, egy egyszeri alkalommal. Jézus már megtanította nekik, hogy nevében az Atyához imádkozzanak, és először így is tettek. […] Jézus az Atyát jelképezve ott volt előttük. Látták őt, mintha az Atyát látták volna; őhozzá imádkoztak, mintha az Atyához imádkoztak volna. Különleges és egyedi helyzet volt ez” (The Promised Messiah: The First Coming of Christ [1978], 560–61). Azt is meg kell jegyezni, hogy a Szabadító konkrétan kijelentette: azért imádkoznak ez alkalommal hozzá az emberek, mert, mint mondta: „velük vagyok” (3 Nefi 19:22). Ezen felül, ez alkalommal, „nem szaporítottak sok szót, mert megadatott nekik hogy mit imádkozzanak” (3 Nefi 19:24).
3 Nefi 19:19–20, 27–28. „Köszönöm neked”
-
A szentírások sok példát hoznak arra, hogy a Szabadító köszönetét fejezi ki az Atyának (lásd Márk 14:23; János 6:5–11; 11:33–35, 41; 1 Korinthusbeliek 11:23–24). Amikor másodszor is visszatért, hogy meglátogassa a nefitákat, Jézus a szentírásokban feljegyzett első és második imáját is azzal kezdte, hogy köszönetet mondott Atyjának (lásd 3 Nefi 19:19–20, 27–28). Robert D. Hales elder a Tizenkét Apostol Kvórumából kihangsúlyozta ezt a tantételt:
„Az ima elengedhetetlen része annak, hogy megbecsülésünket fejezzük ki Mennyei Atyánk iránt. Várja, hogy minden reggel és este őszinte, egyszerű, szívből jövő imában fejezzük ki hálánkat a sok-sok áldásunkért, ajándékunkért és tehetségünkért.
Ha imánkban hálát és köszönetet juttatunk kifejezésre, azzal megmutatjuk, hogy a bölcsesség és a tudás magasabb forrásától függünk – az Atyaistentől és Fiától, a mi Urunktól és Szabadítónktól, Jézus Krisztustól” (in Conference Report, Apr. 1992, 89; vagy Ensign, May 1992, 64).
3 Nefi 19:20–23, 29. Ima az egységért
-
Jézus követői közti egységért, valamint a követői által tanított emberek közötti egységért imádkozott Mennyei Atyjához
(lásd János 17:11, 20–21). Krisztus a Tan és a szövetségben is tanított az egység tantételéről: „Azt mondom nektek, legyetek egyek; és ha nem vagytok egyek, akkor nem vagytok az enyéim” (T&Sz 38:27).
Jeffrey R. Holland elder összehasonlította Jézus Krisztus egységet kérő imáját a 3 Nefi 19:20–23-ban és a János 17:11, 20–23-ban: „A Szabadító által használt nyelvezetből világosan látjuk, hogy ilyesfajta egységet a Szentlélek ad, és az újszövetségi beszámoló nem kommunikálja világosan ezt a tanbéli állítást. Az is jelentőségteljes, hogy Isten abban látja az Istenségbe vetett hitünk egyik alapvető bizonyítékát, hogy látja és hallja, amint imádkozunk. Krisztus szóvá is tette ezt a nefiták érdekében. Azt mondta az Atyának: »látod, hogy hisznek bennem, mert hallod őket« [3 Nefi 19:22]. […] Ez a menny csodálatos megnyilatkozásainak és a Szent Vigasztaló(k) társaságának kulcsa” (Christ and the New Covenant [1997], 280).
-
D. Todd Christofferson elder a Tizenkét Apostol Kvórumából kifejtette, hogyan válhatunk eggyé az Atyával és a Fiúval:
„Jézus tökéletes egységet valósított meg az Atyával azáltal, hogy alávetette magát, testileg és lelkileg is, az Atya akaratának. A Szabadító szolgálata mindig tisztán céltudatos volt, mert semmilyen gyengítő és elterelő kettőslelkűség nem volt benne. Jézus ezt mondta Atyjára utalva: »Én mindenkor azokat cselekszem, a melyek néki kedvesek« [János 8:29]. […]
Addig biztosan nem leszünk egyek Istennel és Krisztussal, amíg nem az Ő akaratuk és érdekük lesz a leghőbb vágyunk. Ez a fajta alázatoság nem érhető el egyetlen nap alatt, de a Szentlelken keresztül az Úr tanítani fog minket, ha mi is akarjuk, addig, amíg idővel valóban azt nem mondhatjuk, hogy Ő bennünk van, ahogy az Atya Őbenne. Néha beleremegek, amikor arra gondolok, mit kell tennem, de tudom, hogy csakis ebben a tökéletes egységben található meg az öröm teljessége” (lásd Liahóna, 2002. nov. 72–73.).
3 Nefi 19:24. „Nem szaporítottak sok szót”
-
Mit jelent imádkozni és nem szaporítani „sok szót”? (3 Nefi 19:24) Gene R. Cook elder a Hetvenekből a következő meglátást tette:
„Amikor a nefita tanítványok Jézus színe előtt imádkoztak, mindannyiunk számára jó példát mutattak. A feljegyzés azt mondja, …»nem szaporítottak sok szót …«
Ez megfelel annak a parancsolatnak, amelyet halandó szolgálattétele alatt adott a zsidóknak az Úr. Azt mondta: »Mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, a kik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg« (Máté 6:7; lásd még 3 Nefi 13:7).
Amikor mások előtt imádkozunk, figyeljünk rá, hogy soha ne sodorjon el minket az emberek tiszteletére törekvés vágya, amely arra indíthat minket, hogy valós szándék nélkül, szükségtelenül hosszan imádkozzunk. Ugyanez a figyelmeztetés érvényes azok esetében, akik halandó közönségükhöz szólva imádkoznak ahelyett, hogy az Úrhoz szólnának. Mindig gondosan figyelnük kell a »míves« imák vagy a valamilyen hatást kiváltani kívánó imák kerülésére. Mert az Úr bizony nem örül az ilyesfajta hozzáállásnak, és nem válaszolja meg annak imáját, aki nem az Úrra összpontosít, vagy aki valós szándék nélkül imádkozik” (Receiving Answers to Our Prayers [1996], 43–44).
3 Nefi 19:35. A csodák azokat követik, akik hisznek
-
Hatalmas csodák kísérték a Szabadítónak a Mormon könyve idején élő szenteknél tett látogatását – gyógyítások, angyalok, ragyogó arcok, leíráshoz túl szent imák csodája, valamint sok más bámulatos megnyilatkozás. Jézus azt mondta a tanítványainak: „Ily nagy hitet még soha nem láttam, mind a zsidók között; tehát hitetlenségük miatt nem tudtam ily nagy csodákat mutatni nekik” (3 Nefi 19:35).
Vajon történnek ma csodák, avagy elmúlt már a csodák napja? Dallin H. Oaks elder azt tanította, hogy még mindig történnek csodák; azonban szent voltuk miatt gyakran nem hallunk felőlük:
„Miért nem árulnak el többet az általános konferenciai és a helyi gyűléseken mondott beszédek az általunk látott csodákról? A legtöbb általunk megtapasztalt csodát nem oszthatjuk meg. A szentírások tanításainak megfelelően szentnek tartjuk őket, és csak akkor osztjuk meg őket, amikor a Lélek késztet erre. […]
Napjaink kinyilatkoztatása azt az utasítást adja: »ne kérkedjenek magukkal ezen dolgokat illetően, se ne beszéljék ki ezeket a világ előtt; mert ezek a dolgok a ti hasznotokra és szabadulásotokra adatnak nektek« (T&Sz 84:73). Egy másik kinyilatkoztatás kijelenti: »Emlékezzetek rá, hogy ami felülről jön, az szent, és óvatosan, valamint a Lélek által adott korlátozással kell mondani« (T&Sz 63:64). […]
Az utolsó napi szentek általában követik ezeket az utasításokat. Bizonyságtételnél és közönség előtt elhangzó beszédeinkben alig teszünk említést legcsodálatosabb élményeinkről, és nem jelekre hagyatkozunk annak tekintetében, hogy az evangélium igaz. Általában csak határozottan kijelentjük a visszaállított evangélium igaz voltáról való bizonyságunkat, és elmondunk néhány részletet arról, ahogyan megkaptuk azt. Miért van ez? Jelek követik azokat, akik hisznek. Ha valakinek a megtérítése végett keresünk csodát, az egy helytelen jelvárás. Ugyanígy általában helytelen nagyközönség előtt csodálatos körülményekről szólni, mert az emberek lelki érettsége nagyon is eltérő lehet. Ha nagyközönséghez szólunk, a csodák egyesek számára hitet erősíthetnek, másoknak azonban helytelen jelként szolgálhatnak” (“Miracles” [CES fireside for young adults, May 7, 2000], 3, www.ldsces.org).
Elgondolkodtató kérdések
-
Ha visszaemlékszel rá, milyen érzés volt, amikor megkeresztelkedtél, az hogyan teheti jobbá következő alkalommal az úrvacsoravétel élményét?
-
A tanítványok „azért imádkoztak, amit a legjobban óhajtottak…, hogy adassék meg nekik a Szentlélek” (3 Nefi 19:9). Te mire vágysz leginkább? Olyan valamire, amit imába foglalnál? Miért vagy miért nem?
-
A Szabadító arca „rájuk [a tanítványaira] mosolygott” (3 Nefi 19:25, 30). Szerinted ez mit jelent? Mit tehetsz azért, hogy másokra mosolyogjon az arcod?
Javasolt feladatok
-
Most, hogy már számos szentírást és egyéb tanítást olvastál az úrvacsoráról, alakíts ki saját tervet arra, hogy életed jelentőségteljesebb részévé tedd az úrvacsorát!
-
Tanulmányozd a Szabadító imáinak leírását a 3 Nefi 19:19–23, 27–29, 31–32-ben! Gondolkodj el azon a tantételen, amit ezek a leírások tanítanak imáid jobbá tételéről! Jegyezd fel megfigyeléseidet és következtetéseidet a naplódba.