23. fejezet

Alma 1–4

Bevezetés

Az ifjabb Alma számos kihívással nézett szembe, miközben egyszerre szolgált az egyház főpapjaként és a nefiták feletti első megválasztott főbíróként (lásd Alma 4:18). Az egyházat és a kormányzatot is olyan emberek fenyegették, akik ki akarták használni a vallást és a politikát. Nehór papi mesterkedést használt, hogy sokakat vonzó vallási mozgalmat és hitvallást alapítson, és így gyengítette az egyházat (lásd Alma 1). Amlici, egy Nehór rendje szerinti férfi, háborút indított a bírák újonnan megválasztott kormányzata ellen, miután nem sikerült beteljesítenie a vágyát, hogy király legyen (lásd Alma 2–3). Figyeld meg, miként imádkozott, gyakorolta Istenbe vetett hitét, majd lépett a tettek mezejére Alma, hogy legyőzze az összes kihívást, amellyel szembenézett. Gondold át, hogyan követheted Alma példáját saját személyes kihívásaid kezelésében.

Szövegmagyarázat

Alma könyve

• Mormon könyvének összeállítójaként Mormon nagy kihívásokkal szembesült, amikor el kellett döntenie, mit vegyen bele a kivonatolt feljegyzésbe. A válogatásnál legalább két irányelv segített neki. Először is, az Úr megmondta Mormonnak, hogy írja le „azon dolgokat…, melyeket… megparancsolt” (3 Nefi 26:12). Másodszor, Mormon tudta, hogy feljegyzése a szétszórt Izráelnek az Úr szövetségeihez való gyűjtése céljával kerül majd elő az utolsó napokban (lásd Mormon szavai 1:1–11; 3 Nefi 26:6–12; 29:1–9; 30:1–2). Szerintünk tehát amikor Mormon szerkesztői döntéseket hozott, ezt a két tényezőt tartotta szem előtt.

  Tanulságos összehasonlítani a Mormon könyve könyveinek és az általuk lefedett időszakoknak a hosszát. A viszonylag rövid történelmi időszakot lefedő rendkívüli mennyiségű írás arra hívja fel az olvasó figyelmét, hogy a Mormon könyve történetében Alma könyve által lefedett időszak különösen egybevág napjainkkal és vonatkozik ránk. További összehasonlítás végett nézd meg a függelékben az „Oldalak és időszakaszok a Mormon könyvében” című ábrát (419. oldal).

Alma 1:3–4. Nehór azt tanította, hogy a „tanítónak népszerűnek kellene lennie”

• Nehór hízelgéssel és hamis tanokkal vonzott magához követőket és támadta Isten egyházát. Tanításai népszerűek voltak, mert a vallás nevében elnézték a bűnt. Gonoszságra buzdított, azzal magyarázva ezt, hogy viselkedésétől függetlenül „végül minden embernek örök élete lesz” (Alma 1:4).

  

  Jerry Thompson, © IRI

  L. Tom Perry elder a Tizenkét Apostol Kvórumából arra biztatott minket, hogy legyen elég bátorságunk napjaink Nehórjainak és népszerű üzeneteiknek a visszautasításához: „Nehór szavai tetszettek a népnek, tana azonban, bár sokak közt népszerű volt, helytelen volt. Az élet sok-sok döntésével szembenézve a világ könnyed és népszerű üzenetei általában nem a helyes választást kínálják, és nagy bátorságot igényel majd a jó választása” (in Conference Report, Oct. 1993, 88–89; vagy Ensign, Nov. 1993, 67).

• Az Alma 1:4-ben azt tanította Nehór, hogy „minden embernek örök élete lesz”. A 16. vers kijelenti, hogy a papi mesterkedés „kincsek és tisztelet kedvéért” prédikál „hamis tanokat”. A papi mesterkedésben vétkes egyének által gyakran hangoztatott hamis tanok egyike az, hogy „az egész emberiség megszabadul az utolsó napon, és… nem szükséges félniük, sem reszketniük” (4. vers). A papi mesterkedés egyik fő problémája az, hogy nem tanít bűnbánatot: „mert Nehór hitvallásán voltak, és nem hittek bűneik megbánásában” (Alma 15:15).

• Dallin H. Oaks elder a Tizenkét Apostol Kvórumából azt tanította az evangéliumi tanítóknak, hogy tekintsenek a Szabadítóra és segítsenek a tanulóknak, hogy ők is ezt tegyék: „Az evangéliumi tanító sosem fogja elhomályosítani [tanulóiban] a Mester képét azzal, hogy az útba áll, vagy saját magának, illetve érdekeinek előtérbe helyezésével árnyékolja be a leckét. Ez azt jelenti, hogy az evangéliumi tanítónak sohasem szabad papi mesterkedésbe keveredni, melynek során »az emberek prédikálnak és magukat állítják világosságként a világ elé, hogy nyerészkedjenek és elnyerjék a világ dicséretét« (2 Nefi 26:29). Az evangéliumi tanító nem azért prédikál, hogy népszerű legyen (lásd Alma 1:3), és nem »kincsek és tisztelet kedvéért« (Alma 1:16). Követi azt a csodálatos példát a Mormon könyvéből, amikor »a prédikátor nem volt jobb a hallgatónál, és a tanító sem volt semmivel jobb a tanulónál« (Alma 1:26). Mindketten mindig a Mesterre tekintenek” (lásd Liahóna, 2000. jan. 96.).

Alma 1:5–6, 16. Papi mesterkedések

• Nehór papi mesterkedésekre és önmagunk előtérbe helyezésére biztatott, hogy gazdagságot és tiszteletet nyerjen. Nehór példája azt mutatja, hogy legyünk gyanakvók azokkal szemben, akik egyéni hírnévre vagy gazdaságra törekednek a prédikálásukkal. Nefi már korábban meghatározta, mi a papi mesterkedés: „Azok a papi mesterkedések, hogy az emberek prédikálnak és magukat állítják világosságként a világ elé, hogy nyerészkedjenek és elnyerjék a világ dicséretét; de nem törekednek Sion jólétére. Íme, az Úr megtiltotta ezt a dolgot” (2 Nefi 26:29–30).

• David A. Bednar elder a Tizenkét Apostol Kvórumából szintén meghatározta a papi mesterkedést, amikor azt mondta az egyház tanítóinak: „Oktatóként minden olyan tettünk, amivel ti vagy én tudatosan és szándékosan magunkra irányítjuk a figyelmet – az átadott üzenetben, a használt módszerekben vagy személyes viselkedésünkben – a papi mesterkedés egy formája, amely akadályozza a Szentlélek tanításának hatékonyságát. »Vajon az igazság Lelke által vagy valamely más módon prédikálja azt? És ha valamely más módon, az nem Istentől való« (T&Sz 50:17–18)” (“Seek Learning by Faith” [an evening with Elder David A. Bednar, Feb. 3, 2006, 4, www.ldsces.org).

  Alma 1:7–9

  Hogyan reagált először Gedeon Nehór hamis tanításaira? Mit tanulhatunk Gedeon tapasztalatából?

Alma 1:7–9. Gedeon „eszköz volt Isten kezében”

• A feljegyzés leszögezi, hogy Gedeon „eszköz volt Isten kezében” (Alma 1:8). A Nefi földjén élő csoport tagjaként ellenszegült Noé király gonosz vezetésének (lásd Móziás 19:4). Gedeon később, Limhi király uralkodása alatt „a király kapitánya” lett, és jelentős szerepet játszott a csoport megőrzésében, majd segített nekik Zarahemla földjére szökni (lásd Móziás 20:17; 22:3–9). Amikor már Zarahemlában voltak, megfelelt azoknak a magas normáknak, amelyek szerint tanító lehetett az egyházban (lásd Móziás 23:14). Nehór hamis tanításaival szembesülve Gedeon „Isten szavaival” intette meg Nehórt (Alma 1:7). Ennek eredményeképp Gedeon megöletett a hit védelmében. A nép oly nagyra tartotta ezt a kapitányt, tanítót és vértanút, hogy egy völgyet és egy várost is elneveztek róla (lásd Alma 2:20; 6:7).

Alma 1:13–15. Mi az a szégyenteljes halál?

• Nehórt Gedeon meggyilkolásáért halállal büntették. A szentírások azt mondják, hogy „szégyenteljes halált szenvedett” (Alma 1:15), ami gyalázatos, szégyenteljes, tisztesség megadása nélküli halált jelent (lásd Noah Webster’s First Edition of an American Dictionary of the English Language, 1828 [1967]).

Alma 1:17–18. Halálbüntetés

• Isten törvénye szerint „a ki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki” (1 Mózes 9:6). 1889-ben az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma nyilatkozatot tett közzé arról, hogy mi az egyház álláspontja a halálbüntetésről:

  „Ünnepélyesen a következő kijelentéseket tesszük:

  Ez az egyház a legteljesebb utálattal tekint az ember vérének ontására. Az emberölést, amennyiben arra nem a polgári törvények értelmében kerül sor, főbenjáró bűnnek tartjuk, ami a bűnös vérének ontásával büntetendő, miután az ország tövényes esküdtszéke nyilvános bírósági tárgyalást tartott. […]

  Isten ezen egyháznak adott kinyilatkoztatásai a főbenjáró bűnért halálbüntetést szabnak, és megkövetelik, hogy az élet és vagyon ellen vétő személyek ki legyenek szolgáltatva az ország törvényeinek és azok szerint ítéltessenek el” (“Official Declaration,” Millennial Star, Jan. 20, 1890, 33–34).

Alma 1:19–20, 25. Üldöztetés elviselése

• Mindig is üldöztetéssel néztek szembe azok, akik Jézus Krisztus tanításait követték. Harold B. Lee elnök (1899–1973) arra intette az üldözötteket, hogy ne hagyják, hogy megpróbáltatásaik megállítsák a lelki fejlődésüket vagy elrettentsék őket igazlelkű törekvéseiktől:

  „Isteni dolog az, ha valakit egy nagy ügyben üldöznek, ahol igazság, erény és tisztesség forog kockán. […] Az üldöztetésből esetlegesen eredő nagy kár nem magából az üldöztetésből, hanem annak az üldözöttre gyakorolt lehetséges hatásából származik, akit az talán elrettent az ügy igazlelkűsége iránti buzgóságától. Az ilyen üldöztetés nagy része a megértés hiányából ered, mert az emberek hajlamosak ellenállni annak, amit nem értenek meg. Más része pedig gonosz szándékú emberektől jön. Legyen azonban bármi is az ok, az üldöztetés egyetemesnek látszik azokkal szemben, akik igazlelkű ügyben munkálkodnak. […]

  Ha a tömeg gúnyolódása vagy akár a fizikai erőszak ellenére is szilárdan kiálltok a jóért, akkor elnyeritek az örök öröm áldott állapotának koronáját. Ki tudja, talán napjainkban is, akár a korábbi időkben, a szentek és az apostolok közül is egyeseknek talán életüket kell majd adniuk az igazság védelméért. Ha el kell jönni annak az időnek, akkor adja Isten, hogy ne bukjanak el!” (Decisions for Successful Living [1973], 61–62).

  Alma 1:26

  Hogyan tekintettek a papok azokra, akiket tanítottak? Miért fontos ez a hozzáállás, amikor másokat tanítunk?

Alma 1:26. „A papok otthagyták a munkájukat, hogy Isten szavát átadják”

• Figyeld meg, ahogyan az Alma 1-ben Mormon összehasonlítja Nehór kevélységét és Isten egyháza papjainak alázatosságát. Nehór „nagyon drága öltözékben” járt, „kincsek… kedvéért” prédikált és felemelkedett szíve kevélységében, azt gondolva, hogy mások felett áll (lásd Alma 1:5–6, 16). Az igaz papok viszont nem viseltek drága öltözéket, pénzbeli ellenszolgáltatás nélkül tanítottak, mert szerették volna látni mások fejlődését, saját kezükkel dolgoztak saját létfenntartásukért, és nem becsülték magukat többre a hallgatóiknál (lásd Alma 1:26–27; lásd még Móziás 18:24; 27:5). A Mormon könyvében sok hitehagyó csoport vette át Nehór rendjének tanításait (lásd Alma 1:16; 16:1–12). Ez a rend olyannyira kiemelte az úgynevezett lelki vezetőket, hogy elit papi osztályt és társadalmi rangokat hozott létre az emberek között. Ezek az önjelölt elitek gyakran kihasználták a társadalom többi részét és üldözték a szegényeket (lásd Móziás 11:3–6; 23:39; 24:8–9; Alma 31:23–32:5). Az Alma 1:26 ezzel szemben azt tanítja, hogy az Úr útja az, hogy fizetés nélkül szolgáló papsági vezetőket hívjanak el.

Alma 1:26–31. Az egyház ügyeinek megalapozása

• James E. Faust elnök (1920–2007) az Első Elnökségből kifejtette, hogy az Úr egyházának megalapozásához többre van szükség keresztelések puszta elvégzésénél:

  „Elismerjük, hogy az Úr egyháza megalapításának folyamata az emberek megkeresztelésénél sokkal több mindent magában foglal. A Mormon könyvében Alma első fejezetében olyan események sorozatát látjuk, amelyek felvázolják, hogyan kerül sor az Úr egyházának megalapítására. […]

  Figyeljük meg ennek a folyamatnak a részeit:

  Először is, tanítják a tanokat (lásd Alma 1:26).

  Másodszor, az egyháztagok annyira tartják a többieket, mint magukat (lásd 26. vers).

  Harmadszor, mindannyian munkálkodnak; dolgoznak és megkeresik azt, amit kapnak (lásd 26. vers).

  Negyedszer, adnak javaikból a kevésbé szerencséseknek; szolgálják egymást (lásd 27. vers).

  Ötödször, ellenőrzés alatt tartják saját vágyaikat, ugyanakkor megfelelően gondoskodnak a szükségleteikről (lásd 27. vers). […]

  Erre a hatalmas változásra nem azért került sor, mert az emberek kaptak bizonyos dolgokat, inkább azért, mert tanították őket, és kezdtek segíteni magukon és gondoskodni a kevésbé szerencsésekről. Akkor kezdtek el javulni a körülményeik, amikor az Úr módja szerint adtak magukból.

  Az egyház meglapozásának ez a folyamata bárhol alkalmazható” (in Conference Report, Oct. 1979, 133–34; vagy Ensign, Nov. 1979, 91).

Alma 1:27. Öltözködés és megjelenés

• A Mormon könyve ismételten figyelmeztet a kevélység és az osztálykülönbségek bűnére, amelyek akkor kerülnek napvilágra, amikor az emberek kezdenek „nagyon drága öltözékben járni” (Alma 1:6). Az Úr egyházának tagjai azt a tanácsot kapták, hogy kerüljék a szélsőségeket öltözködés és megjelenés terén. Azt is kerüljék, hogy túlságosan lefoglalják a figyelmüket a drága hívságok (lásd T&Sz 42:40). Krisztus tanítványai mindazonáltal legyenek „rendesek és csinosak” (Alma 1:27).

  

  Az A fiatalság erősségéért füzet kijelenti: „Ha ápoltak vagytok és visszafogottan öltözködtök, azzal a Lélek társaságát hívjátok meg. […] Mindig legyetek ápoltak és tiszták, kerüljétek a hanyag vagy helytelenül lezser öltözetet, hajviseletet és viselkedést. Kérdezzétek meg magatoktól: »Jól érezném így magam az Úr jelenlétében?«” ([2001], 15–16).

  Alma 2:4

  Miért akart Amlici király lenni? Mit tett, amikor a nép többsége ellene szavazott? (Lásd Alma 2:7–10.)

Alma 2:4–6. A nép hangja

• Amlici megpróbálta megfosztani az embereket a vallási jogaiktól és kiváltságaiktól, de ezt meghiúsította a nép hangja. Gondolj bele, mit eredményezett volna az, ha Amlici napjaiban az igazlelkű nefiták tartózkodtak volna a szavazástól! Napjaink demokratikus országaiban minden utolsó napi szentnek szent kötelessége a szavazás és annak a közösségnek jó irányú befolyásolása, aminek tagja, azzal, hogy tisztességes, bölcs, jó és tiszteletreméltó vezetőket és törvényeket támogat (lásd T&Sz 98:10).

• M. Russell Ballard elder a Tizenkét Apostol Kvórumából arra biztatott minket, hogy emeljük fel hangunkat napjaink gonosz irányzataival szemben: „Nem szabad elfelejtenünk Edmund Burke kijelentését: »Az egyetlen dolog, ami a gonosz győzelméhez szükségeltetik, az, hogy a jó emberek ne tegyenek semmit.« Fel kell emelnünk a hangunkat más hasonlóan gondolkodó állampolgárokkal együtt, hogy szembeforduljunk a jelenlegi irányzatokkal! A káros műsorok támogatóinak meg kell mondanunk, hogy elegünk van! Olyan programokat és termékeket kell támogatnunk, melyek pozitívak és felemelők! Ha közösen kiállunk hasonló gondolkodású szomszédainkkal és barátainkkal, akkor világos üzenetet juttathatunk el a felelős személyekhez. Megtaláljuk a címüket internetes honlapjukon és a helyi képviseleteiknél. A leveleknek és az e-maileknek nagyobb hatásuk van, mint ahogy azt sokan gondolnák” (lásd Liahóna, 2003. nov. 18.).

Alma 2:28–31. Almát és a nefitákat megerősítette Isten

• Az Úr korábban megígérte a nefitáknak, hogy ha igazlelkűek, akkor erőt ad nekik a lámánitákkal szemben (lásd 2 Nefi 5:25). Amikor tehát leginkább szükségük volt erre, a nefiták Istent szólították és „megerősítette [őket] az Úr keze” (Alma 2:28). Ugyanebben a csatában Isten hitére válaszul „megerősítette” Almát, hogy le tudja győzni az ellenfeleit (lásd Alma 2:30–31).

Alma 3:4. Az amliciták megjelölték testüket

• Az amliciták „pirossal megjelölték magukat a homlokukon”, hogy megkülönböztessék magukat a nefitáktól (Alma 3:4, 18). Napjainkban Gordon B. Hinckley elnök (1910–2008) arra biztatta a fiatal férfiakat és nőket, hogy tartsák szentnek a testüket és ne jelöljék meg magukat tetoválással:

  „Most érkeztünk el a test tetoválásának őrületéhez. Nem értem, miért akar bármely fiatal férfi vagy nő is átmenni a bőr eltorzításának fájdalmas folyamatán, mely emberek, állatok és különböző szimbólumok színes képeit eredményezi. A folyamat eredménye tartós, hacsak nem kerül sor egy másik fájdalmas és drága vállalkozásra, mely eltávolítja őket. Apák, óvjátok fiaitokat testük tetoválásától! Lehet, hogy most ellenkeznek, amikor beszéltek velük, de el fog jönni az ideje annak, hogy köszönetet mondanak nektek. A tetoválás a test templomának falfirkája.

  Ahogyan az is, amikor a testet kilukasztják, hogy több karikát tegyenek a fülekbe, az orrba vagy akár a nyelvbe. Vajon lehetséges, hogy azt gondolják, ez szép? […] Az Első Elnökség és a Tizenkettek Kvóruma kijelentette, hogy ellenezzük a tetoválást, valamint »a test kilyukasztását, amennyiben az nem orvosi célból történik«. Nem foglalunk állást azonban annak tekintetében, amikor »a nők kis lyukat fúratnak a fülükbe, egy pár fülbevaló számára« – egyetlen párnak” (lásd Liahóna, 2001. jan. 67.).

Alma 3:5. Az amliciták megváltoztatták a megjelenésüket, hogy a lámánitákat kövessék

• Az amliciták megváltoztatták a megjelenésüket, hogy úgy nézzenek ki, mint a lámániták. Sok utolsó napi szent érez kényszert a világ öltözködési irányzatainak a követésére. A ruházkodási és megjelenési végletek megkülönböztetik az engedetleneket Jézus Krisztus tanítványaitól. Akik ezeket a világi irányvonalakat követik, „nem engedelmeskednek a prófétának, inkább a világ divatjának hódolnak” (lásd “Questions and Answers,” New Era, Mar. 2006, 14; A fiatalság erősségéért, 14–16).

• M. Russell Ballard elder azt tanította a papságviselő fiatal férfiaknak, hogy az öltözködésre és megjelenésre vonatkozó világi irányzatok elűzik az Úr Lelkét:

  „Létezik egy egész kisebbségi kultúra, mely a kortárs bandákat és bűnöző magatartásukat zenével, öltözködési stílussal, nyelvhasználattal, magatartással és viselkedéssel ünnepli. Sokan megfigyeltétek már, amint a menő barátok elsajátítják ezt a stílust, mint valami »divatos« és »klassz« dolgot. […]

  Nem hinném, hogy kiállhatnátok az igazság és a jó mellett, miközben Isten papságát viselve helytelenül öltözködtök” (lásd Liahóna, 1998. jan. 39–40.).

Alma 3:26–27. „Minden ember attól kapja a bérét, akinek engedelmeskedni akar”

• A „minden ember attól kapja a bérét, akinek engedelmeskedni akar” kifejezés képletesen arra biztatja az olvasót, hogy képzelje magát munkavállalónak, aki döntéseivel meghatározza, hogy végső soron Isten vagy Sátán a munkaadója (lásd Alma 3:27). Ebben a szövegösszefüggésben az akar szó azt jelzi, hogy egyik vagy másik irányba húz, illetve billen valaki. Azok tehát, akik Sátán irányába húznak vagy arra billennek, hamarosan az ő alkalmazásában találják magukat, és „örök bánatot” kapnak (Alma 3:26).

  Végső soron az élet egészének folyamán hozott döntéseink fedik fel, kit választottunk örök munkaadónknak. Boyd K. Packer elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumának elnöke, ezt az igazságot tanította, amikor kijelentette: „Életünk mindennapi döntések ezreiből áll. Az évek során ezek a kis döntések egymásba fonódnak, és világosan felfedik, mit tartunk értékesnek” (in Conference Report, Oct. 1980, 29; vagy Ensign, Nov. 1980, 21).

Alma 4:9–12. „Nagy botlást okozó kő”

• Amint az egyháztagok kevéllyé váltak, rossz példájuk botlást okozó kővé vált azok számára, akik nem tartoztak az egyházhoz (lásd Alma 4:9–12; 39:11). Gordon B. Hinckley elnök elmesélte egy olyan fiatalember történetét, aki elé amiatt, ahogyan az egyház tagjai bántak vele, rettenetes akadályok gördültek az evangéliumról való tanulásban:

  „Nem volt az egyház tagja. Szüleivel egy másik vallás aktív gyakorlói voltak.

  Emlékszik, hogy gyermekkorában néhány utolsó napi szent ismerőse csúfolta, kiközösítette és kigúnyolta.

  Ezért szó szerint meggyűlölte az egyházat és annak népét. Egyikükben sem talált semmi jót.

  Aztán édesapja elvesztette a munkáját, ezért el kellett költözniük. Az új helyen, 17 évesen be tudott iratkozni főiskolára. Itt, életében először megtapasztalta az igaz barátok társaságát, akik közül Richard meghívta őt egy klubba, amelynek az elnöke volt. Így ír erről:

  »Életemben először valaki azt akarta, hogy én is ott legyek a közelében. Nem tudtam, hogyan reagáljak, de hálával telve csatlakoztam. […] Nagyon szerettem az érzést, hogy barátom lehet. Egész életemben ezért imádkoztam. És most, 17 év várakozás után, Isten válaszolt erre az imára.«

  19 évesen aztán a nyári munka alatt egy sátorba került Richarddal. Észrevette, hogy Richard minden este egy könyvet olvas. Megkérdezte, mit olvas. Azt a választ kapta, hogy a Mormon könyvét. Azt mondta erről:

  »Gyorsan témát váltottam és lefeküdtem. Végül is ez a könyv rontotta el a gyermekkoromat. Megpróbáltam elfelejteni a dolgot, de egy hét után már aludni sem tudtam. Miért olvassa minden este? Hamarosan már nem bírtam elviselni a megválaszolatlan kérdéseket a fejemben. Így hát egy este megkérdeztem, mi olyan fontos abban a könyvben. Mi van benne? […] Elkezdte olvasni, ahol abbahagyta. Jézusról olvasott és az amerikai kontinensen való megjelenéséről. Megdöbbentem. Azt hittem, a mormonok nem hisznek Jézusban.« […]

  Később egy alkalommal együtt utazott a két barát. Richard egy Mormon könyvet nyomott a kezébe, és megkérte, hogy olvasson hangosan. Amint elkezdte, hirtelen megérintette a Szentlélek sugalmazása.

  Idővel hite egyre gyarapodott. Beleegyezett, hogy megkeresztelkedjen. […]

  Ez a történet vége, ám hatalmas tanulságok vannak ebben a történetben. Az egyik a sajnálatos mód, ahogyan fiatal mormon barátai bántak ezzel a fiatalemberrel.

  A másik az, ahogyan új barátja, Richard bánt vele. Gyökeres ellentéte volt ez korábbi tapasztalatainak. Megtéréshez és keresztelkedéshez vezetett, a szörnyű nehézségek dacára is” (lásd Liahóna, 2006. máj. 59–60.).

Alma 4:14. A bűnök bocsánatának megtartása

• A Mormon könyve nemcsak azt tanítja meg, hogy Jézus Krisztus engesztelése által kaphatunk bocsánatot a bűneinkre, hanem azt is, hogy meg is kell tartanunk bűneink bocsánatát (lásd Alma 4:14; valamint Móziás 4:11). Marion G. Romney elnök (1897–1988) az Első Elnökségből azt tanította, hogy ha hűek vagyunk a szövetségeinkhez és törődünk másokkal, az lehetővé teszi számunkra bűneink bocsánatának megtartását: „Van-e kétség afelől, hogy a bűnök bocsánatának megtartása az egymással való törődéstől függ? Ha hiszünk ezekben a tanításokban, ha kijelentjük, hogy a Szabadítót és prófétáit követjük, ha hűek akarunk lenni a szövetségeinkhez és azt akarjuk, hogy jelen legyen életünkben az Úr Lelke, akkor meg kell tennünk a Szabadító által mondott és tett dolgokat” (in Conference Report, Oct. 1980, 136; vagy Ensign, Nov. 1980, 92).

  Alma 4:15–19

  Miért mondott le Alma a bírói székről? Mit tanulhatsz a példájából?

Alma 4:19. Tiszta bizonyságtétel

• A nép visszafordítását illetően Alma tudta, hogy „az ige prédikálása nagy valószínűséggel igazságos dolgok megtételére vitte rá az embereket – igen, erősebb hatása volt az emberek elméjére, mint a kard vagy bármi más” (Alma 31:5). Gordon B. Hinckley elnök kihangsúlyozta, milyen nagy szüksége van a világnak arra, hogy tiszta bizonyságokat halljon:

  „Emlékeztek rá, hogy Alma lemondott a bírói székről, hogy legyen ideje és ereje egy nagyobb munkára: [Alma 4:19].

  A világnak manapság ugyanezen okból van szüksége a tiszta bizonyságtétel erejére. Szüksége van Jézus Krisztus evangéliumára, és a világ csak akkor hallhatja ezt az evangéliumot, ha vannak hírnökök, akik megtanítják” (“There Must Be Messengers,” Ensign, Oct. 1987, 2).

• M. Russell Ballard elder azt tanácsolta az utolsó napi szenteknek, hogy tegyenek tiszta bizonyságot:

  „Egyszerűen kifejezve a bizonyság – a valódi bizonyság, melyet a Lélek szül és a Szentlélek erősít meg – életeket változtat meg. Megváltoztatja a gondolkodásmódunkat, tetteinket és szavainkat. Kihat arra, mit tartunk fontosnak, és milyen döntéseket hozunk. […]

  Egyházszerte szerzett tapasztalatom miatt aggódom, hogy túl sok egyháztag bizonysága időzik el azon, miért hálás és mit szeret, míg túlságosan kevesen tudják alázatos, de őszinte tisztasággal azt mondani: »tudom«. Ennek eredményeként gyűléseinkből időnként hiányzik a bizonyságtételből fakadó lelki támasz, mely megérinti a lelket és jelentőségteljes, pozitív hatással van mindazok életére, akik hallják.

  Bizonyságtételi gyűléseinknek jobban kellene összpontosítaniuk a Szabadítóra, az evangélium tanaira, a visszaállítás áldásaira és a szentírások tanításaira! A történeteket, úti élményeket és előadásokat tiszta bizonyságoknak kell felváltaniuk! […]

  Bizonyságot tenni annyit tesz, mint »tanúságot tenni a Szentlélek ereje által; személyes tudásra vagy hitre alapozva ünnepélyesen kijelenteni az igazságot« (Kalauz a szentírásokhoz: Bizonyságot tesz, tanúságot tesz.). Az igazság egyértelmű kijelentése megváltoztatja az emberek életét. Ez az, ami megváltoztatja a szíveket. Ez az, amit a Szentlélek meg tud erősíteni Isten gyermekeinek a szívében.

  Bár sok dologról lehet bizonyságunk, az egyház tagjaiként vannak alapvető igazságok, melyeket állandóan tanítanunk kell egymásnak, és meg kell osztanunk azokkal, akik nem a mi hitünket vallják. Tegyünk bizonyságot arról, hogy Isten a mi Atyánk és Jézus a Krisztus! A szabadulás tervének középpontjában a Szabadító engesztelése áll. Joseph Smith visszaállította Jézus Krisztus örökkévaló evangéliumának teljességét, és a Mormon könyve bizonyítja azt, hogy bizonyságunk igaz” (lásd Liahóna, 2004. nov. 40–41.).

• Howard W. Hunter elnök (1907–1995) figyelmeztetett rá, hogy vigyázzunk az érzelmekkel a bizonyságtételben:

  „Hadd figyelmeztessek valamire ezen a téren! […] Aggodalmat vált ki belőlem, ha úgy tűnik, hogy az erős érzelmeket vagy a kicsorduló könnyeket egyenlővé teszik a Lélek jelenlétével. Bár az Úr Lelke kiválthat erős érzelmeket, akár könnyeket is, ez a külső megnyilvánulás nem tévesztendő össze magának a Léleknek a jelenlétével.

  Az évek során sok testvéremet megfigyeltem és sokakkal osztoztam ritka és kimondhatatlan lelki élményekben. Ezek az élmények mind mások voltak, a saját módján mind különleges, és az ilyen szent pillanatokhoz vagy társultak könnyek, vagy nem. Nagyon gyakran jelen vannak, de néha teljes csend kíséri őket” (“Eternal Investments” [an evening with President Howard W. Hunter, Feb. 10, 1989], 3, www.ldsces.org).

Elgondolkodtató kérdések

• Szerinted miért figyelmeztet többször is a Mormon könyve arra, hogy ne viseljünk „drága öltözéket” (Alma 1:6, 27, 32) és ne anyagi javakra összpontosítsunk? Milyen mostani stílusokat, divatokat vagy irányzatokat kell kerülniük az utolsó napi szenteknek?

• Miként emelheted ma fel a hangod az egyház normáinak, jogainak és kiváltságainak védelmében?

Javasolt feladatok

• Olvasd el az Alma 1–4-et, és jelölj meg minden olyan verset, amely vagyonra, drága ruhákra és a világ hiábavaló dolgaira utal! Figyeld meg, milyen hatással volt az egyháztagok igazlelkűségére a gazdagság mutogatása. Írj egy három-öt perces beszédet olyan tantételekről, amelyeket annak érdekében követhetnek az egyház tagjai, hogy ne tapasztaljanak meg az anyagiasságból eredő negatív lelki hatásokat.

• Vesd össze az Alma 1:3–6, 16–20-as és az Alma 31:12–29-es verseit, és sorold fel a hasonlóságokat! Miért tetszettek olyan sok embernek Nehór tanításai és a hitehagyó zorámita vallás?

• A csata hevében Alma Istenhez fohászkodott segítségért (lásd Alma 2:30). Alma hitére válaszolva Isten „megerősítette” őt azzal a képességgel, hogy le tudja győzni az ellenségeit (Alma 2:31). Keress legalább két másik olyan esetet a Mormon könyvében, ahol Isten megerősített valakit! Gondolj vissza egy olyan időszakra, amikor megerősített téged az Úr, és ha még nem írtál róla, akkor jegyezd fel ezt az élményt a naplódba!